Detrekő

Kirándulás a Kis-Kárpátok nyugati oldalán

Indulás és érkezés helye: Budapest
A Pozsonytól északra húzódó középhegységi jellegű Kis-Kárpátok látványos vonulatain teszünk tavaszi kirándulást. A változatos formakincsek közül ezúttal kiálló szikaszirteket és kisebb barlangokat is felkeresünk, de felcaplatunk Detrekő várának romjaihoz is.
Időpontok
Telítettség
Jelentkezési határidő
2018. június 09.
Még tudsz jelentkezni
2018. június 07.
Mikropolisz :)

Avagy minden szombaton túraprogram, garantált indulással, kis létszámmal.
 
A Mikropolisz kategóriába tartozó túráink mind olyan egynapos programok, ahol a maximális létszám 8 fő, a minimális 1 fő, tehát ha jelentkezel, akkor mindenképpen indulsz. Az évek alatt már sokszor bejárt tájak mellett ebben a projektben olyan célpontokat keresünk, ahová eddig a nagybuszokkal nem igazán volt lehetőség eljutni. Fontos az indulási helyszín, mert nem pont onnan indulunk, mint a nagyobb túrák esetén, sőt, Budapest mellett gyakran vidéki városokból indul a túra. A túrák természetesen a túravezetés mellett az oda- és visszaút költségét is tartalmazzák, Volkswagen kisbuszunkkal utazunk. Ha szombat, akkor túra! Egész évben.
1

 
Budapest, Detrekőszentmiklós, Cierna skala
 

Találkozó 7:00-kor a XI ker. Szent Gellért tér és Műegyetem rakpart sarkán levő parkolónál (az M4-es metró állomása mellett). Egy fehér Volkswagen kisbuszt keressetek, Eupolisz logókkal. 3 óra autózás után érünk a Pozsonyhoz közeli Detrekőváraljára, ahol bemelegítő kirándulást teszünk. A bő órás kirándulás célpontja a falu fölé magasodó várrom. A hangulatos romoktól visszatérünk kisbuszunkhoz és a szomszédos Detrekőszentmiklósról indulunk hosszabb túránkra. Meredek kaptatóval kezdünk, hogy feljussunk az Éleskőre, majd rövid pihentető szakasz után újabb kaptatóval hódítjuk meg utunk legmagasabb pontját, a szép kilátást ígérő Cierna skala-t. A főgerincről részben másik úton térünk vissza a faluba: kitérőt teszünk egy régi vadőrház irányába, majd a Libusa patak völgyét követjük a faluig. Útközben látványosságként megnézünk egy barlangot, ösvényünk egy kápolnát is érint. Estefelé érünk vissza Budapestre. Kirándulás Detrekő várához táv: 3 km, szint: 150 m fel és le. Kirándulás Cierna skala-ra táv: 10 km, szint 550 m fel és le.