Bejelentkezés

Patagónia (Tűzföld): Argentína, Chile (2020)

A déli félteke leghíresebb nemzeti parkjai, ikonikus hegycsúcsok és világhírű túrák Argentínában és Chilében

Az amerikai kontinens legdélebbi szegletébe induló utunk egy varázslatos vidék, Patagónia felfedezésére indul. Az európai utazóknak mindig is világvéginek tűnő úti cél az érintetlen természet csodáira vágyó kalandorok fantáziáját már évszázadok mozgatja, így nem csoda, hogy a világ minden tájáról érkeznek ide szinte egész évben.

Hogy mi lehet Patagónia titka? Nehéz néhány mondatban összefoglalni. El Chaltén környékén a méltán világhíres Fitz Roy és Cerro Torre szemkápráztató csúcsai alatt túrázunk patakokon átkelve, gleccserek morénáin felkapaszkodva, apró tengerszemeket megcsodálva, a hangulatos városkában pedig vidéki nyugalomban pihenhetjük ki a fáradalmakat. Egészen közelről szemügyre vesszük a hatalmas Perito Moreno gleccsert, sőt, hajókázunk is egyet a folyton borjadzó, elképesztő hanghatásokat hallató óriás mellett. Chilébe átutazva aztán nemcsak egy új ország, de egy merőben más táj is vár majd ránk. A Torres del Paine Nemzeti Park sokat látott utazók szerint is a kontinens talán legcsodálatosabb természeti látnivalóit rejti. A fűrészfogas hegycsúcsok környékén az állandóan változó, virgonc felhőket a nyugati szél tépázza, a távolban pedig elképesztő méretű gleccserek tűnnek fel, melyek apró darabkái a hegyvidéki tavakat járják. Az olvadó gleccserek által türkizkékre színezett tavak és hegyek között a túraösvényen fantasztikus kilátópontok, folyamatosan változó növénytakaró, és a szeszélyes patagóniai időjárás csodálatos jelenségei várnak majd ránk.

Túrázunk majd szélviharban, verőfényes napsütésben, szivárványok alatt, hózáporok elől menedéket keresve, mindezt azért, hogy az itt eltöltött közel 2 hetünk alatt a lehető legközelebbről ismerjük meg az álmainkban oly régóta dédelgetett Patagónia érintetlen vidékét.
A mindenkori határátlépési információkról a konzuli szolgálat oldala ad aktuális és részletes tájékoztatást. Mindenki maga felelős azért, hogy azoknak a személyi feltételeknek megfeleljen, amik az utazáshoz szükségesek!
Figyelem! Hosszabbítási lehetőség a Patagónia alapprogram után! Öt napos extra programmal várjuk azokat, akik még többet szeretnének látni Argentína és Chile egyedülálló tájaiból. A kiegészítő program során megismerkedünk Tűzföld legszebb túraösvényeivel és nemzeti parkjaival, hogy az amerikai kontinens legdélebbi szegletéből és Buenos Airesből is kapjunk egy ízelítőt. A kiegészítő program felára 199.000.-Ft. Ha erre a kiegészítő programrészre is jelentkezel, akkor értelemszerűen öt nappal később fogsz hazarepülni.

A kiegészítő program az alap programkiírásban szereplő tervezett menetrend után folytatólagosan indul, azaz számodra a teljes program 2021. március 12-én indul / 2022. március 11-én El Calafatéban és 2021. március 28-án / 2022 március 27-én ér véget Buenos Airesben! Kérjük, hogy részvételi szándékodat időben jelezd felénk! A kiegészítő program minimum 6 fő jelentkezése esetén indul!
  • 1. nap El Calafate, El Chaltén

    Érkezés Patagóniába, El Calafate repterére, ahonnan utunk indul. A reptérről a nagyjából 3 órára fekvő El Chaltén városába utazunk. Szállás: szállóban.
  • 2. nap El Chalten, Chorillo del Salto

    2
    Gyönyörű környezetben ér minket a reggel, hiszen El Chaltén a túrázó és hegymászó világban is  jelentőséggel bír. Itt található ugyanis a világhírű Fitz Roy (3405 m) sziklatűje és a Cerro Torre (3102 m) a maga kecsesen égre törő csúcsával. Emellett számos más alacsonyabb, de ugyanolyan nehézségű, szépségű csúcsot is láthatunk az El Chaltén környéki hegyekben. A várost alig 35 évvel ezelőtt alapították hegymászók, és a mai napig fokozatosan növekszik a turizmusból élők bevándorlása miatt. Míg a túrázók, hegymászók elvonulása után egy alvó kisváros képét mutatja, addig az itteni helyi nyár alatt nyüzsgő várossá változik. Délután lehetőség van felkeresni fáradt izmaink megmozgatása céljából a 4 kilométerre található Chorillo del Salto vízesést, illetve naplementére felkapaszkodhatunk a nemzeti park központja mellett található Mirador de los Cóndoresbe is. (összes szint: kb. 250 méter, táv: 10 km, menetidő: 3-4 óra)
  • 3. nap El Chalten, Laguna de Los Tres (Fitz Roy), El Chalten

    3

    Ma egy egész napos túra során a Laguna de Los Tres partján található Fitz Roy csúcsához túrázunk. A városból kiinduló ösvény kezdetben meredeken emelkedik fel, majd erdőkben vezet az utunk, és egy kis kitérővel a Lago Capri partjáról pillanthatjuk meg a legendás hegycsúcsot. A tavacskát elhagyva hullámzó terepen haladunk a Poincenot táborhelyig, majd a Rio Blancon átkelve az ösvény legmeredekebben emelkedő részéhez érünk. A kemény kaptatón átjutva érünk el a Lago de Los Tres partjára, ahol velünk szemben magasodó csúcsok előtt pihenjük ki fáradalmainkat. Előttünk a Fitz Roy, a Cerro Poincenot (3002 m), Aguja Rafael (2482 m), a Aguja Saint Exupery (2558 m) sziklatűit, falait láthatjuk többek között. A túránkat az ismert útvonalon tesszük meg visszafelé a szállásig. (táv: 26 km, szint: 950 méter (az utolsó szakaszon 350 méteres emelkedő 2,5 km alatt), menetidő: 8-9 óra)

  • 4. nap El Chalten, Cerro Torre, El Chalten

    3

    E napi túránk végcélja a hegymászó világban ismert „kegyetlen hegycsúcshoz”, a Cerro Torrehoz (3102 m) vezet. A város másik pontjáról kiinduló ösvény fokozatosan emelkedik a Rio Fitz Roy mentén. A Mirador Torre kilátóponthoz érve egyszerre csodálhatjuk meg panoráma kilátásban a két ismert hegycsúcsot, és az azokat körülvevő más csúcsokat. Túránk a Lago Torre partján ér véget, ahol szintén pihenéssel és búcsúzással töltünk némi időt a visszaút előtt. A Cerro Torre csúcsához a mászó körökben számtalan sikeres és sikertelen mászás története kötődik. A leghíresebb útjának, a Kompresszor-útnak az első megmászását is sokáig kételkedve fogadták - a következő expedíciók sikertelenségét látva. Első magyar 2008 januárjában jutott fel a csúcsra.(táv: 20 km, szint: 550 méter, menetidő: 6-7 óra)

  • 5. nap El Chaltén, El Calafate, Perito Moreno-gleccser

    2

    Kora reggel indul buszunk El Calafatéba, ahol érkezés után elfoglaljuk a szállást, majd gyorsan megebédelünk. Kora délután aztán a világ egyik leghíresebb gleccseréhez, a Perito Moreno gleccserhez kirándulunk. Érkezést követően a Rico-tó partján hajóra szállunk, mely során alig néhány méterről láthatjuk a gleccser hatalmas méreteit. Magassága 60 és 80 méter között változik, szélessége a 4 kilométert is eléri. A gleccser azért is jelentős a maga nemében, mert a felmelegedéssel dacolva a mai napig is nő. A hajóút után a legismertebb kilátópontokhoz sétálunk egy kiépített ösvényen, ahonnan megfigyelhetjük a gleccser óriási méreteit. Ha szerencsénk és türelmünk van, a napsugárzás hatására akár a leomló jégfalakat is megfigyelhetjük, meghallgathatjuk. El Calafate városába csak a kora esti órákban érünk vissza. Túratáv: kb. 5-7 km, szint 80-130 méter, menetidő: 3-4 óra. Szállás: szállóban, ellátás: reggeli.

  • 6. nap El Calafate, Paso Río Don Guillermo, Puerto Natales

    Ezen a napon hosszú utazás vár ránk, hiszen Argentínából Chilébe utazunk. A kopár, száraz, félsivatagos argentin részt közvetlenül a határ után Patagónia egy merőben más arca váltja. Az óceán közelsége miatt a chilei rész hegyvidékei hóval borított csúcsokat, csapadéktól áztatott zöld legelőket, igazi alpesi tájat mutatnak. Több órás, egész napos utazás után a délutáni órákban érkezünk meg az óceán partján fekvő Puerto Natales hangulatos városkájába. El Calafatéhoz hasonlóan a város is a turizmus miatt vált jelentőssé, hiszen a közeli Torres del Paine Nemzeti Parkba igyekvő túrázók itt készülnek fel a túrák előtt, vagy épp lazulnak el a több napos vándorlásaik után. A nap hátralevő részét pénzváltással, vásárlással, óceán parti sétával és az előttünk álló kemény túrára való felkészüléssel, illetve alapos megbeszéléssel töltjük. Szállás: szállóban, ellátás: reggeli.
  • 7. nap Puerto Natales, Torres del Paine Nemzeti Park, Chileno menedékház

    3
    Megkezdjük négy napos túránkat Dél-Amerika leghíresebb nemzeti parkjában, a világhírű Torres del Paine-ban. A világhírt természetesen nem véletlenül érdemelte ki Patagónia ezen szeglete, hiszen gyakorlatilag mindent megtalálunk itt amiért az ember szeret túrázni, természetben lenni, és merőben új helyeket felfedezni. Egyik pillanatban még egy szál pólóban élvezzük a déli félteke őszi napsütését, majd néhány perc múlva már több réteg túraruhában küzdünk az elemekkel. Legyen akár zápor, szélvihar vagy pár perc havazás, a változatosság egészen elképesztő látványt nyújt a természet legkülönlegesebb alkotásaival összhangban. Az előbukó napsugarak épphogy megsütik a távolban megjelenő gleccsereket, a naplemente vörösre festi a fejünk fölött magasodó fűrészfogas hegycsúcsokat, a tűző napsütés pedig türkizkékre színezi a Torres del Paine gleccsereiből táplálkozó hatalmas tavakat. Olyan területe ez Chilének, amelyet egyszer mindenkinek látnia kell. Ezért jöttünk el mi is ilyen messzire, hogy négy, örökre emlékezetes napot töltsünk el a nemzeti parkban. Első napunkat egy 2 órás buszozással kezdjük, a bejáratnál megváltjuk belépőinket, majd egy másik busszal folytatva kora délután felé érkezünk meg a Las Torres menedékhozhoz. Ebéd után egy kellemes túraszakasz vár ránk, alig két-három óra alatt fogunk megérkezni a Chileno menedékházhoz, a folyamatos emelkedőt pedog kárpótolni fogja az egyre inkább kiteljesedő szépséges táj. Szállásunk a menedékház kis mérete és korlátozott kapacitása miatt előre felállított, két személyes magashegyi sátrakban lesz, ahol puha derékalj és meleg hálózsák is vár majd ránk. Vacsoránkat és reggelinket természetesen a menedékház éttermében, a többi túrázóval együtt tudjuk majd elfogyasztani. Szállás: fix sátrakban, derékaljjal és hálózsákkal, ellátás: bőséges vacsora és reggeli. Túratáv: 4,5 km, szint: 355 méter, menetidő: 2 és fél óra.
  • 8. nap Torres del Paine, Chileno menedékház, Mirador de las Torres, Los Cuernos menedékház

    4

    A többi túrázóval együtt egészen korán, még sötétben kezdjük meg második túranapunkat. Célunk, hogy napfelkeltére felérjünk a Mirador de las Torres kilátójához, ahonnan a felkelő nap sugarai reményeink szerint vörösre festik majd a "Torres", vagyis "Tornyok" nevű csúcscsoport égbe meredeő tagjait. A látvány fenséges lesz, utólag már könnyen megértjük, miért is kellett ilyen nagyon korán kelni. Persze a látványért meg kell majd dolgozni, hiszen a Chileno menedékháztól több mint 4 km, és 500 méternyi szintemelkedés vár ránk, az utolsó szakasz ráadásul meredek és sziklás is lesz. A fotók után az ismerős úton térünk vissza sátrainkhoz, itt hagyott zsákjainkat felvesszük, tízóraizunk egyet, majd folytatjuk túránkat a Los Cuernos menedékház felé. A reggeli kissé megerőltető szakasz után ezúttal már egy kellemesebb, fokozatosan lefelé haladó ösvényen haladunk. A menedékházat elhagyva utunkat hol kisebb emelkedők, hol nagyobb lejtők, hol patakok tarkítják. Amíg az ösvényt jobb oldalt a Almirante Nieto hegy és annak csúcsa szegélyezi, addig a bal oldalt a Nordenskjön-tó türkizkék színe és csodálatos látványa kiséri. A szállásunk a tó partján található Los Cuernos menedékházban lesz, ezúttal több ágyas szobákban, ismét félpanzióval. Szállás: menedékházban, ellátás: reggeli és vacsora.  Mirador de las Torres túratáv oda-vissza: 8,6 km, szint: 516 méter fel/le menetidő: 4 óra. Túra a Los Cuernos menedékházhoz: 12 km, szint: 413 méter fel/le, menetidő: 4-5 óra.

  • 9. nap Torres del Paine, Los Cuernos menedékház, Francia-völgy, Paine Grande menedékház

    4

    Ma a Torres del Paine Nemzeti Park legismertebb, és egyben legszebb részére vezet a túránk. A szállásunkat elhagyva a már ismert tó látképe kíséri újra utunkat egészen a Francia-völgy bejáratáig. A völgyben utunk kőgörgetegen, és lengua erdőkön keresztül végig emelkedve, hullámzóan halad a park leglátványosabb részei mentén. Míg a lábunk alatt a Francia-patak halad sebesen a tó felé, addig fejünk felett az egyik oldalt a patakot tápláló Francia-gleccser, és a fölé tornyosuló Paine Grande hatalmas tömbje zárja le a látóhatárt. A völgy másik oldalán a hegymászók által kedvelt hatalmas sziklafalakat láthatjuk. A Paine Grande tömbjét elhagyva hirtelen egy katlanban találjuk magunkat, ahol a hegyek, sziklafalak szinte körbe ölelnek minket. Az „amfiteátrumban” néma csodálattal adózhatunk a Cuernosok csúcsainak, a Mascara (2300 m), a Hoja (2200 m), az Espada (2500 m), az Escudo (2240 m) és a többi fenséges csúcsnak, és hatalmas sziklafalaiknak. Francia-völgy bejáratánál egy függőhídon kelünk át a Francia-patakon, majd néhol kiépített pallókon is keresztülhaladva a megismert Paine Grande hegyvonulatának másik arca, oldala előtt visz el az utunk. Az ösvény a parkban található tavak egyike mellett vezet el, ami a többi tóhoz képest sokkal kisebb méretű, ez a tó a Skottsberg nevet viseli. E tótól már nem messze a Pehoe-tó partján található aznapi szállásunk, a Paine Grande menedékház, ahol szintén egy éjszakát töltünk. Túratáv a Mirador Britanicohoz: 9,5 km, szint: 710 méter fel, menetidő: 4-5 óra. Túratáv a Paine Grande menedékházhoz: 13 km, szint: 728 méter le/ 132 méter fel, menetidő: 4 óra. Szállás: menedékházban, több ágyas szobákban, ellátás: vacsora, reggeli.

  • 10. nap Torres del Paine, Paine Grande menedékház, Mirador Lago Grey, Puerto Natales

    3

    Ismét, és utoljára indulunk el egész napos túránkra a parkban, úti célunk ezúttal a Grey-tó fölé magasodó Mirador Lago Grey lesz. Szállásunkat elhagyva a számunkra még ismeretlen ösvény - a Grey ösvény - a Quebrada de los Vientos nevet viselő völgyben vezet egyre magasabbra. Az ösvény mellett feltűnik egy újabb tengerszem, az apró Laguna a Los Patos. A túra során hamarosan elérjük a legmagasabb pontot, a Lago Grey kilátót, mely túránk utolsó állomása is egyben. A pazar panoráma aztán méltó zárása lesz ennek a négy napnak: alattunk a Grey-tó az úszkáló jéghegyekkel, távolban pedig a hatalmas Grey-gleccser, fantasztikus hegycsúcsokkal körülvéve. Némi pihenést követően az általunk már ismert úton jutunk vissza a szállásunkra, ahol rövid pihenő után a Pehoe-tavon körülbelül 1 órás hajóúttal – egy katamarán fedélzetén - utazunk a Pudeto menedékházig, ahol a ránk váró busszal visszatérünk Puerto Natales városába. A hajó fedélzetéről jó idő esetén még sokáig csodálhatjuk a park jelképeit, a Cuernos del Paine csúcsait és búcsúzhatunk el a Torres del Paine sokáig emlékezetes világától. Túratáv: 12 km, szint: 492 méter fel/le, menetidő: 4-5 óra. Szállás: Puerto Natalesben, szállóban, ellátás: reggeli.

  • 11. nap Puerto Natales, El Calafate (Argentína)

    A mai napon visszatérünk Argentínába. Buszunk a legendás argentin, patagón pampán vezet, a Ruta 44-es úton. Határátlépés után még több órás buszozás vezet aznapi végcélunkig, az ismert szállásunkig El Calafate városban. Útközben a patagóniai táj másik arcát, a pampát figyelhetjük meg. Ha szerencsénk van, a helyi élővilág egyik érdekes madarát, a Nandut is megpillanthatjuk. El Calafate városában aztán szabadprogram, majd este búcsúvacsora. Szállás: szállóban, ellátás: reggeli.
  • 12/+1. nap El Calafate / Ushuaia, Martial-gleccser

    2
    Akik csak az alapprogramot választották, a mai napon elbúcsúznak Patagóniától, Argentínától, Dél-Amerikától, majd El Calafateből a repülőjárat menetrendjétől függően elindulnak hazafelé.

    Akik a hat napos hosszabbítást is választották, El Calafetéből repülővel a világ egyik legdélebbi városába, Ushuaiába utaznak. Szállásunkra érkezve rövid pihenő után rögtön megkezdjük ismerkedésünket a helyi túraútvonalakkal. A város felett található Martial-gleccser kilátópontja felé vesszük az utunkat gyalogosan, hogy fentről is megcsodálhassuk az alattunk fekvő várost, és a Beagle-csatornában található szigeteket. Túránk során patak mellett és erdőben visz az utunk egyre magasabbra, félúttól megváltozik a táj, és a gleccser vájta völgyben egyre kopárabb látvány mentén szerpentinezünk fel a legmagasabb pontra, a 830 méter magas kilátópontunkra. Lábunk alatt a csatorna és a Navarino–sziget vonzza tekintetünket, hátunk mögött pedig a Martial-gleccser látványa. Visszaindulva egy másik ösvényen vesszük célba a belépési pontnál található kávézót, hogy egy forró csésze csokoládéval ünnepeljük meg az első tűzföldi túránkat. A városba a már ismert úton sétálunk vissza. Túratáv: 6,5 km, szint: 460 méter, menetidő: 3-4 óra. Szállás: szállóban, ellátás: reggeli.
  • 13/+2. nap Ushuaia, Tűzföld Nemzeti Park

    3
    A mai napot az 1960-ban alapított, több mint 600 km2-es Tűzföld Nemzeti Parkban töltjük el. Túránk során a csodálatos természet és panoráma mellett megismerhetjük a helyi növény- és állatvilág legjelesebb képviselőit: helyi bükkösök sokféleségét, a különböző madarakat, ludakat, kacsákat, a Tűzföld egyik jelképét a Magellán-harkályt, a helyi ausztrál papagájt. Ha szerencsénk van, akkor a világ legnagyobb madarát a kondort is megpillanthatjuk a fejünk felett lebegve. Túránk a nemzeti park legismertebb ösvényén, a Senda Costerán halad végig. Túrakezdés előtt érintjük egy rövid fotózásra a „Világvége Vonat” állomását, majd a parkba lépve megkezdjük a túránkat. Az ösvény az Ensenada-öböltől indul és végig követi a partvidéket, ahol váltakozva érintünk majd nyílt gyepeket, a köves öblöket és a tengerparti erdők keverékét, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Beagle-csatornára és a hófödte hegyekre. Útközben falépcsők és korlátok segítik a néhol meredek ösvényen a továbbhaladásunkat. A túra végén egy látogatóközpontba érkezünk, ahol egy forró kávét, empanadát fogyaszthatunk el. A látogatóközpont mögött néhány száz méterre található Fekete-tóhoz is érdemes feltúrázni a kilátás miatt. Visszatérve vár minket a buszunk, hogy visszavigyen a városba, így délután még lesz időnk Ushuaia felfedezésére is. Túratáv: 8 km, szint: 220 méter, menetidő: 4-6 óra. Szállás: szállóban, ellátás: reggeli
  • 14/+3. nap Ushuaia, Beagle-csatorna hajókirándulás

    1
    Ma hajóra szállunk és a Beagle-csatornában hajózunk a félnapos kirándulásunk alatt, hogy a helyi tengeri élővilágot és a csatorna környéki csodálatos tájat figyeljük meg. A Beagle-csatorna a Tűzföld-szigetcsoporton halad keresztül, lényegében egy 240 kilométeres átjáró az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán között. Hajónk elhalad majd az Alicia-szigetcsoport szigetei közelében, ahol egy kis szerencsével láthatunk majd fókákat, oroszlánfókákat, tengeri madarakat, pingvineket, illetve egy kicsit nagyobb szerencsével a világ egyik legkisebb delfinjét is megpillanthatjuk. Utunk során megállunk több szigetnél is, hogy partra szállva közelről fotózhassuk a vadon élő állatokat. Elhajózunk a 22 méter magas Les Eclaireurs világítótorony mellett, majd visszatérünk a kikötőbe. Hajózás után szabadprogram keretében újra a várossal és a helyi gasztronómia megismerésével folytatjuk napunkat, vagy kerékpárt bérelve fedezhetjük fel a környéket. Szállás: szállóban, ellátás: reggeli.
  • 15/+4. nap Ushuaia, Laguna Esmeralda

    2
    Reggeli után újra bakancsokba bújhatunk és elindulunk a környék egyik legszebb türkizkék tavához, a Smaragd-tóhoz (Laguna Esmeralda). Transzferünk a Valle de Lobos völgynél található szánhúzókutya farmnál kezdődik, ahol nagyjából negyven husky látványa fogad majd minket. Innen indulunk el a túránkra, mely első szakasza erdőben fut végig. Útközben a tóból kiömlő patak kíséri utunkat, ahol megfigyelhetjük a betelepített hódok által épített várakat, és életük egyéb nyomait is. A túránkat fenséges hegyek és a havas csúcsok veszik körül. A tóhoz érve felettünk az Albino-gleccser tűnik fel. Ha időnk és az időjárás is engedi, akkor némi pihenés után közelebb túrázhatunk a gleccserhez. A tó partján aztán egy kilátópontnál megpihenünk, megebédelünk, majd az ismert túraösvényen visszatérünk a farmra, ahol vár minket a transzferünk, mely visszarepít minket a civilizációba. Túratáv: 10 km, szint: 250 méter, menetidő: 5-6 óra. Szállás: szállóban, ellátás: reggeli
  • 16/+5. nap Ushuaia, Buenos Aires

    Búcsút veszünk a Tűzföldtől és Argentína fővárosába repülünk. A belvárosi szállásunk elfoglalása után megkezdjük közös séta keretében a „Dél-Amerika Párizsának” is nevezett Buenos Aires nevezetességeinek a megismerését. Megnézzük a La Plata folyó hatalmas tölcsértorkolatát, melynek a túloldalán egy másik ország, Uruguay terül el. Az Avenida de Mayon végig sétálva megnézzük a helyi főteret, a Plaza Mayot, az itt található Katedrálist, a kormányzati épületeteket, a Casa Rosadat, de lehetőségünk lesz átkelni a világ legszélesebb, legtöbb sávjával rendelkező útján, az Avenida 9 de Julion is. A sugárúton található Obeliszk közelében épült a kontinens leghíresebb színháza a Teatro Colon. A délutáni szabadprogram keretében felkereshetjük a város legszínesebb, legbohémebb negyedét, a La Boca negyedet is. Este egy hangulatos helyi étteremben zárjuk le 16 napos túránkat. Szállás: szállóban, ellátás: reggeli.
  • 17/+6. nap Buenos Aires

    A repülőjárat menetrendjétől függően megkezdjük hazautunkat, a mai napra szervezett programunk már nincs.

Az oldalon látható fotókat Garai Gábor és Pál Máté készítették.

Út ára tartalmazza

Az alapprogram során:
- az utazást Argentínában és Chilében bérelt busszal, vagy helyi, távolsági buszokkal végig a program során,
- a szállásokat El Chalténban, El Calafatéban és Puerto Natalesben 8 éjszakára szállóban, 2 ágyas szobákkal, reggelivel,
- a szállásokat a Torres del Paine Nemzeti Parkban 1 éjszakára fix sátrakban, polifoammal, hálózsákkal, reggelivel és vacsorával,
- a szállásokat a Torres del Paine Nemzeti Parkban 2 éjszakára menedékházakban, 2-2 reggelivel és vacsorával,
- a Perito Moreno gleccsernél történő hajókirándulást,
- a Torres del Paine Nemzeti Parkban a hajójegyeket és a belső buszok használatának díját,
- az ismerkedési esten egy welcome drinket,
- a szervezést és a magyar nyelvű csoportkíséretet.

A kiegészítő program során:
- az utazást végig Tűzföldön bérelt busszal és helyi járatokkal,
- a szállásokat Ushuaiában 4 éjszakára szállóban, 2 ágyas szobákkal, 4 reggelivel,
- a szállást Buenos Aires-ben 1 éjszakára szállóban, 2 ágyas szobákkal, reggelivel, 
- a programban szereplő túrákat és kirándulásokat, 
- a hajókirándulást a Beagle-csatornán,
- a szervezést és a magyar nyelvű csoportkíséretet.

Út ára nem tartalmazza

Az alapprogram során:
- a nemzetközi repülőjegyet és az illetékek árát,
- a repülőtéri transzfert, amennyiben nem a csoporttal együtt érkezel,
- a biztosítást, a belépőket,
- a fakultatív programok költségeit,
- az étkezéseket a külön feltüntetetteken kívül.

A kiegészítő program során:
- a belföldi repülőjegyek árát,
- a repülőtéri transzfert, amennyiben nem a csoporttal együtt érkezel,
- a biztosítást, a belépőket,
- a fakultatív programok költségeit,
- az étkezéseket a külön feltüntetetteken kívül.

Árfolyam

Fontos! Utazásunk árát 290 Ft/ 1 USD árfolyamig tudjuk tartani. Ha a dollár (USD) ára az utazás indulását megelőző 35. napon ezt meghaladja, akkor árkorrekcióra kényszerülhetünk. Árkorrekció esetén az utazási szerződésünkben rögzített szabályok szerint járunk el.

Repülőjegy

Repülős útjainkhoz a kiutazás egyénileg történik. A garantált indulást követően érdemes minél hamarabb megvenni a repülőjegyet, egyrészt az ár miatt, másrészt, mert egy idő után az ideális járatokon nem biztos, hogy marad hely. Az utunkhoz csatlakozó repülőjegyeket irodánkon keresztül is meg tudod vásárolni, célunk, hogy a csoport minél inkább együtt tudjon utazni. Ha érkezési és/vagy távozási időpontod nem esik egybe a csoportéval, akkor a csoporthoz történő csatlakozásod egyénileg történik a túravezető útbaigazítása vagy segítsége alapján.

A honlapunkon feltüntetett ár csupán tájékoztató jellegű, függ a választott légitársaságoktól, a foglalási időponttól, valamint az adott járat telítettségétől.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a nemzetközi repülőjegy ára (Budapest - El Calafate - Budapest útvonalon) kb. 350.000 - 420.000 Ft között alakult. Az El Calafate - Ushuaia belföldi repülőjegy várható ára kb. 80.000 - 120.000 Ft.

Ha az induláshoz szükséges minimális létszám elérésekor a meghirdetett dátumra csak nagyon kedvezőtlen ár/érték arányú repülőjegyek érhetőek el, akkor a program időpontja - egyeztetve a befizetett résztvevőkkel - egy-két napot módosulhat.

Ha a repülőjegyed nem irodánkon keresztül vásárolod meg, kérjük, feltétlenül egyeztess előtte az ügyfélszolgálatunkkal. Repülőjegyed egyéni vásárlása esetén kérjük ügyelj az érkezési és távozási helyekre, dátumokra, és időpontokra, eltérés esetén az esetlegesen fellépő plusz költségeket az út ára nem tartalmazza.

Utazás

Repülővel, helyben bérelt buszokkal, illetve az utazás bizonyos szakaszain igénybe veszünk menetrendszerinti autóbuszokat, taxit is. Az autóbuszok általában modern, sőt, mondhatni meglepően komfortos járműveket jelentenek. A Perito Moreno gleccseren és Torres del Paine nemzeti parkokban közepes méretű hajókkal is fogunk utazni.

Létszám

Tájékoztató létszám: 10-15 fő. Az utat minimum 10 fő befizetése esetén indítjuk el. A kiegészítő program minimum 6 fő jelentkezése esetén indul.

Túra nehézsége

Patagóniában Dél-Amerika talán legszebb nemzeti parkjait látogatjuk meg, ahol azonban a legizgalmasabb helyszínek elérésért meg kell dolgozni. El Chaltén környékén két keményebb túrát fogunk tenni, komolyabb szintemelkedéssel, nehéz és változatos tereppel és gyakran változó időjárással.

A Chilében található Torres del Paine Nemzeti Parkban 4 napos, szinte folyamatos túrázásra kell számítanunk. Testben és lélekben érdemes felkészülnünk erre a négy napra: hullámzó, sokszor erősen emelkedő és változatos terepviszonyok, szinte állandó, sokszor viharos szél, akár percenként változó időjárás hózáporokkal, jégesővel, zivatarokkal. Természetesen a túrákat úgy válogattuk össze, hogy egy átlagosan sportos, aktív erőnléttel azok magabiztosan teljesíthetőek, így aki a Magas-Tátra, Alpok, vagy egyéb magas hegyek kemény terepeihez hozzászokott, nem lesz gondja a túrák teljesítésével.

A tűzföldi hosszabbítás során kemény túrákat nem fogunk tenni, inkább csak levezető jellegű, kellemes kirándulások várnak majd a csapatra.

Szállás

A szállásaink helyi 2-3 csillagos hotelekben, kempingben és menedékházakban találhatók. A városokban európai színvonalú hotelekben leszünk, az itt lévő szobák általában 2-3 ágyasak és külön fürdőszobával rendelkeznek. Az egyedül jelentkezőket összetársítjuk nemben és lehetőség szerint korban megegyező utastársakkal. A Torres del Paine Nemzeti Parkban található menedékházakban 2 éjszakát töltünk, itt a szobák több ágyasak, a fürdőszobák közös használatúak. A Torres del Paine Nemzeti Park 1. napján az El Chiléno kempingben alszunk előre felállított, 2 személyes fix sátrakban, bekészített polifoammal és tiszta hálózsákokkal. A fürdőszobák itt is közös használatúak.

Ország

Chile és Argentína Dél-Amerika politikailag, gazdaságilag és földrajzilag két legnagyobb, legjelentősebb országa. Az utazásaink során a hatalmas távolságokat lesz időnk megtapasztalni. Az utak állapota néhol aszfalt, néhol csak helyi-de viszonylag jó minőségű dózer út. Mindkét ország roppant barátságos, az emigrációs hullámok miatt főleg fehérek lakják. A legelterjedtebb vallás a katolikus, de más vallásúak is élnek az országokban. Buenos Aires a déli félteke(Dél-Amerika) legnagyobb városai közé tartozik –európai város latin köntösbe öltöztetve, latin hangulatokkal, közbiztonsága jobb , mint más dél-amerikai fővárosoké.

Nyelv,kommunikáció:  

Mindkét országban hivatalos nyelv a spanyol, de az angolt is beszélik, használják. Internetkávézók, és hívóközpontok elterjedtek, megtalálhatóak az általunk bejárni készült városokban, településeken. Az általunk hozott mobiltelefonokat lehet használni is kint, de érdemes az út előtt a saját mobil-szolgáltatónknál a roaming lehetőségekről érdeklődni. Egyes Nemzeti Parkokban  előfordulhat, hogy nem lesz a túrák során térerő. 

Időjárás

Patagónia és Tűzföld éghajlatát az antarktiszi, az óceáni, és a hegyvidéki éghajlati tényezők befolyásolják. A helyi nyár (decembertől-március végéig) hőmérséklete ritkán emelkedik 15-20 fok fölé a nappali órákban. A napsugárzás ellen naptej, fényvédő krémek, és jó nap-, esetleg gleccserszemüveg ajánlott. Az előforduló – időnként viharos - szél, és eső ellen a megfelelő esőkabát szintén ajánlott. Patagóniára a változékony időjárás miatt jellemző, hogy a helyi tájat, csúcsokat gyorsan mozgó, születő felhők boríthatják be, ami fantasztikus formákat jeleníthet meg a szemünk, fényképezőgépünk lencséje előtt, de pont az általunk megcsodálni készülő csúcsokat takarhatják el.

Felszerelés

Kényelmes hátizsák a túrákhoz (min. 30 literes, hogy a 4 napos túrára is beleférjen minden), füldugó, vízálló túracipő és jól bejáratott bakancs, fejfedő, könnyen száradó, esetleg lecsatolható túranadrág, esőkabát, esőnadrág, laza, szellős ruházat, meleg ruházat és aláöltözet (alsó és felső) hideg időre a hegyi túrázáshoz és az esti órákra. Fejlámpa (elemekkel), túrabot, napszemüveg, fényképezőgép és tartozékai, hálózati átalakító Chilébe, szigetelő szalag, szúnyogriasztó, naptej, fürdőruha, papucs a zuhanyzáshoz. A szállásokon vagy a szállások környékén általában lehet mosatni, így nincs szükség kétheti váltás ruházatra!

A Fjällräven ajánlata:

Egy körülbelül 30 literes hátizsák (egy napi felszereléssel, vízzel, elemózsiával) mindig hasznos társunk. A Fjällräven  Bergen 30 hátizsákja vízhatlan volta miatt akár esős időben is szárazon tartja felszerelésünket.

Karl túranadrágok, illetve a Karla túranadrágok szinte bárhol használhatóak, a nyári hétvégi kirándulások és a magashegyi túrázások alkalmával egyaránt. Ez a típus a kopásálló, előavatott G-1000® Silent anyagból  készült. A nadrág lábszárhosszvégződése szegés nélküli, így könnyen a kívánt hosszra állítható.
 
Egy jól megválasztott hálózsák egy nehezebb túra után megkönnyíti a regenerálódást, hogy másnap már újult erővel vethessük be magunkat a kalandokba. Kérdés, hogy amikor alszunk, a hálózsákban forgolódunk-e vagy zsákkal együtt vesszük fel az alvási pozíciót. Mindegyik helyzetre van megoldás: Fjällräven Move with Bag vagy Fjällräven Move in Bag.

Higiénia

Bár Chilében és Argentínában is lehet vizet fogyasztani, az esteleges egészségügyi problémák miatt a palackozott víz fogyasztása ajánlott. Kötelező védőoltás nincs, ajánlott a Hepatitis A és B oltás. Oltások ügyében a Nemzetközi Oltóközpontot kell felkeresni (cím: Budapest, IX. Gyáli u. 2-6, a Nagyvárad térnél, tel.: (1)-476-1364  (1)-476-1364 , nyitva: hétfő-csütörtök 9-14. Természetesen egy-két alapvető orvosságot érdemes magaddal hoznod: lázcsillapítót, lázmérőt, fájdalomcsillapítót, hasfogót, hashajtót, megfázás- és torokfájás elleni szert, fogfájás ellen fájdalomcsillapítót, görcsoldót valamint sebfertőtlenítő szert, kötszert, ragtapaszt és nedvesített törlőkendőt..

Élelem

FONTOS! Chilébe semmilyen állati (szalámi, felvágott, tejtermékek, stb ) és növényi eredetű (gyümölcsök vagy növényi magvakat tartalmazó ajándékokat) élelmiszert nem lehet bevinni a helyi törvények értelmében! Az argentín-chilei határon szigorúan ellenőrzik a csomagokat, így a határátkelés előtt még egyszer át fogjuk beszélni, hogy miket tudtok átvinni Chilébe.
A helyi boltokban, bevásárlóközpontokban minden élelmiszert, italt be lehet szerezni. Természetesen az út során mindenhol be tudunk szerezni könnyen romló élelmiszereket, italokat, gyümölcsöket. Az árak a magyarországi árakhoz képest egy fokkal drágábbak Argentínában és Chilében is, igaz az árak akár boltonként is jelentősen eltérhetnek.

Pénz-ügy

Argentínában a peso (1 ARS ~ 6,5 Ft) a helyi fizetőeszköz, Chilében szintén a peso helyi változatát használják (100 CLP ~ 41 Ft). USD-t érdemes magunkkal vinni 20-50-100-as címletekben. Az is előfordul, hogy eleve dollárban adják meg az árakat. Fontos azonban, hogy a térségben az akár enyhén sérült dollárt sem fogadják el, vagy nagyon rosszul váltják, ezért teljesen épp, új generációs bankjegyeket hozzatok magatokkal! Erre a váltásnál, ha egy mód van rá fordítsunk figyelmet! A pénzváltás városokban gond nélkül megoldható. Bankkártya használatára is van lehetőség a nagyobb városokban, ahol leginkább a VISA terjedt el, de a Mastercard is sok helyen használható. Az Euro és utazási csekk kivitele nem javasolt, mert ugyan lehetséges a váltásuk, de körülményes, vagy nem minden helyen lehetséges, ahol dollárt amúgy váltanak és az árfolyam sem mindig kedvező. 

Költőpénznek nagyjából annyi Ft-ot ajánlunk, amennyit itthon is elköltenél nyaralás idején. Javasolt összeg kb. 350-600 USD az étkezésre és apróbb ajándékokra (étkezés, innivaló, emléktárgyak, ajándékok, azaz szokásos kiadások esetén), valamint kb. 350 - 500 USD a belépőkre és fakultatív kirándulásokra. Természetesen ez sokkal kevesebb és több is lehet, egyéntől és vérmérséklettől függően.


Tájékoztató árak 2018. márciusából: 

- Torres Del Paine belépő: 20.000 CLP
- egy 3 dl-es sör a Torres del Paine Nemzeti Parkban: 10 dollár
- Perito Moreno gleccser belépő: 20 USD

Vám

Magyar állampolgároknak nem kell vízum sem Argentínába, sem Chilébe. Érdemes az esetlegesen felmerülő problémák ellen mindenféle útiokmányról, bankkártyáról is fénymásolatot készíteni előre is. Érdemes a telefonhoz, bankkártyához való letiltó kódokat előre is feljegyezni.

Csomag

Legyen egy nagy (60 – 70 literes) és egy kicsi hátizsákod (25-30 literes), úgy pakold meg hogy néha vinned is kell őket egyszerre. A repülőre felvihető kézipoggyásszal kapcsolatosan az alábbi oldalon részletes tájékoztatás található.
http://www.bud.hu/sajtoszoba/kozlemenyek/?article_hid=2131
A nagy poggyász súlykorlátja - ritka kivétellel - a szokásos 20 kg-ot nem haladhatja meg, azonban a regionális repülőtársaságok korlátozása és a helyi közlekedési eszközök csomagterének mérete miatt általában a 15 kg-os súlyhatár a kötelező. Az utazás alatt csomagjaink végig velünk lesznek, de a napi programhoz felesleges részüket természetesen az aktuális szállásokon tudjuk hagyni.

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
 
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:

alapprogram:
Air & Cruise Top: 10.360 Ft / fő
Air & Cruise Extra: 15.960 Ft / fő

alap,- és kiegészítő program:
Air & Cruise Top: 14.060 Ft / fő
Air & Cruise Extra: 21.660 Ft / fő
 
Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
 
alapprogram:
Storno Kombi: 23.960 Ft / fő (önrész: 0-10%) csak utasbiztosítással együtt köthető.

alap,- és kiegészítő program: 
Storno Kombi: 31.920 Ft / fő (önrész: 0-10%) csak utasbiztosítással együtt köthető.

Programunkra - mint minden programunkra -  utasbiztosítással egybekötött sztornóbiztosítás (sztornó-kombi) megkötésére természetesen adott a lehetőség, azonban a biztosító által meghatározott értékhatár meghaladása miatt csak önálló sztornóbiztosítást sajnos nem tudunk kötni.
 
Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!

Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu

A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.