Szőnyi Attila

Üdvözöllek! Nem tudom pontosan hogyan is kezdődött. Talán pont ebben rejlik a válasz, hiszen előbb jártam szüleimmel a Balkán-félszigeten, mint hogy emlékezhetnék rá, és azt sem tudom felidézni miként került előszobánk falára az a nagy Európa térkép, ami előtt kisgyerekként annyit álmodoztam. Azt hiszem családi örökség. Így hát az utazás kezdetektől fogva része életemnek: éjszakai utazások a jugoszláv tengerpartra, sátrazás a nagyszülőkkel a Dolomitokban, kikötőben alvás a szülőkkel Ischia szigetén, „csövezés” barátaimmal a belgrádi autóbusz-pályaudvaron, müezzin énekére ébredés a Drina partján és még megannyi élmény, amit nem pusztán az utazás alatt látott szépségek, hanem az utazás maga adott. A háború után egy barátom rábeszélt, hogy egy hétvégére menjünk el vonattal Sarajevoba. Ettől a hétvégétől kezdve nem tudok elszakadni hosszabb időre a Bosznia-Hercegovinától és a Balkántól. Sokfelé jártam a Balkánon és bejártam egész Bosznia-Hercegovinát, közben egyre inkább erősödött bennem a vágy, hogy az általam látott helyeket másnak is megmutathassam, hogy legalább kis mértékben hozzájárulhassak ahhoz, hogy a „Balkán” szó ne sztereotípiákon nyugvó negatív jelzőként éljen a köztudatban. Ennek a vágynak köszönhetően írtam meg első útikönyvemet Bosznia-Hercegovináról és így kerültem az Eupolisz csapatához is.