Gyömbér csúcstúra (2043 m)
Egy nap alatt az Alacsony-Tátra legmagasabb csúcsára
-
1. nap Budapest, Trangoska, Gyömbér (2043 m)
3Budapestről reggel 5.30-kor indulunk. Találkozás 5.15-kor a Pázmány Péter sétány és a Magyar Tudósok krt. sarkán lévő parkolónál (az ELTE új épületei mellett, a Petőfi-híd, budai hídfőtől 5 percre az A38 hajóval szemben). A délelőtti órákban érkezünk meg az Alacsony-Tátrába, a Trangoska parkolóba (1120 m), majd elindulunk a völgyben a Stefanika menedékház felé. Kezdetben vadregényes fenyőerdőben haladó utunk csak enyhén emelkedik, így fokozatosan bemelegszünk, majd ahogy emelkedünk, a fenyvesek helyét törpefenyők veszik át, és az ösvény is egyre meredekebbé válik, de ez semmi ahhoz képest milyen panorámát vagyunk kénytelenek befogadni! Végül a törpefenyők is eltűnnek és egy nagyobb kaptatót követően feljutunk a nyeregbe, ahol megpillantjuk a Stefanika menedékházat (1740 m). Itt tartunk egy rövid csoki szünetet, majd nekivágunk az Alacsony-Tátra legmagasabb csúcsának, a Gyömbérnek (2043 m). A csúcsot a nyári útvonalon közelítjük meg. Kezdetben utunk a Chopok felé visz minket a Gyömbér oldalában, majd a két csúcs közötti nyeregben egy éles kanyarral jobbra fordulva megkezdjük a csúcs előtti utolsó méterek leküzdését. Fáradalmainkért tiszta időben a gyönyörű kilátás fog kárpótolni: a csúcsról belátni az egész Alacsony-Tátrát és a tőlünk északra kiemelkedő Magas-Tátra sziklás csúcsokkal tarkított gerincét. A kötelező csúcs csokik elfogyasztása és a fotók elkészítése után visszaindulunk a menedékházhoz, ahol lehetőség van egy meleg levesre, vagy egy kis szíverősítő, tea fogyasztására. Ezt követően a már jól ismert úton indulunk vissza a völgybe a buszunkhoz, ahol az első aszfaltcsíkon vár ránk autóbuszunk. Budapestre a késő esti órákban érkezünk meg.
Út ára tartalmazza
Út ára nem tartalmazza
Utazás
Létszám
Túra nehézsége
Ideális viszonyok között a táv átlagos erőnléttel úgy teljesíthető, hogy éppen kényelmesen elfáradunk. A túra három szakaszra osztható: az első szakasz folyamatos emelkedés egy sziklás ösvényen, a második szakasz a gerincen hullámzik le-fel, a csúcsoknál sziklákon kell haladni, a harmadik szakasz egy fokozatos lejtő leküzdése.
Fontos! Programunkon magashegységi túrázásról van szó, ahol sok, a programot befolyásoló, előre nem látható körülmény léphet fel (elsősorban az időjárás változásai)! Emiatt a túra eredményességét nem garantálhatjuk, az utazási iroda nem vonható felelősségre a változásokért. Az extrém körülmények adta programváltozás, útvonal módosítás kérdésében mindig a túravezető dönt!
Terület
Időjárás
Felszerelés
Fontos a réteges öltözködés, amelynek ajánlott elemei a következőek: hosszú ujjú aláöltözet (alsó és felső), túrazokni, polár pulóver, vízálló kabát és nadrág, sapka, jól bejáratott kényelmes bakancs. Célszerű kis hátizsákba pakolni a napi felszerelést, ételt, italt (szendvics, csoki, müzliszelet, termoszban meleg tea, víz, stb.). Jó szolgálatot tehet a túrabot, és a túra elhúzódása esetére mindenki hozzon magával fejlámpát is.
A Fjällräven ajánlata:
A Karl túranadrágok, illetve a Karla túranadrágok szinte bárhol használhatóak, a nyári hétvégi kirándulások és a magashegyi túrázások alkalmával egyaránt. Ez a típus a kopásálló, előavatott G-1000® Silent anyagból készült. A nadrág lábszárhosszvégződése szegés nélküli, így könnyen a kívánt hosszra állítható.
Élelem
Pénz-ügy
Vám
Csomag
Biztosítás
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás, sport extra kiegészítéssel. Fontos! A biztosítás érvényességét indulás előtt a túravezetők ellenőrizhetik. Érvénytelen, vagy nem megfelelő (sport extra érvényes kategóriával nem rendelkező) biztosítás hiányában a túrán való részvételt a túravezetők megtagadják. Kérjük, nézd meg, van-e érvényes utasbiztosításod! Amennyiben rendelkezel már utasbiztosítással, ellenőrizd le, hogy kiterjed-e a sport extra kategóriára is!
(Utalás esetén csak akkor tudjuk megkötni, ha átkönyvelik az összeget az indulásig.)
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívó + sport extra kiegészítéssel: 675 Ft/fő
Top + sport extra kiegészítés: 885 Ft/fő
Top extra + sport extra kiegészítés: 1410 Ft/fő
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu