Bejelentkezés

Bulgária

Szófiától a Pirin és a Rila hófehér csúcsain, valamint Plovdivon át a bolgár tengerpartig

A Balkán-félsziget középső és keleti részén található Bulgária kontinensünk egyik legérdekesebb országa. Miközben a keresztény világ egyik utolsó bástyája, már a kelet hangulata és kultúrája is jelen van, miközben természeti értékei egészen egyedülállók a térségben. A fapados járatokhoz igazított nyolc napos utunk alatt felkapaszkodunk tengerszemek között a Balkán legmagasabb csúcsára, a Muszalára, megmásszuk a világörökség részeként számon tartott Vihren márvány óriását, és bejárjuk az ország legszebb túrájának tartott Hét-tó-völgyét. Nyolc nap alatt két világörökségi helyszínt érintünk, bejárunk alaposan két nemzeti parkot, felfedezzük Plovdiv városát, és kikapcsolódunk a bolgár riviérán. Irány Bulgária ezen a nyáron is!

Kiemelt látnivalók és élmények az utazás során:
- Pirin Nemzeti Park és a Vihren csúcs (UNESCO Világörökség),
- Rilai-kolostor (UNESCO Világörökség),
- Rila Nemzeti Park és a Muszala csúcs,
- Bulgária egyik legszebb túrája a Hét-tó-völgyében,
- Plovdiv hangulatos óvárosa és római kori emlékei,
- Szozopol és Neszebar történelmi óvárosai a tengerparton,
- bolgár riviéra egyik kevésbé ismert, ám annál szebb strandja Sinemorets-ben.
  • 1. nap Szófia

    Érkezés Szófiába, Bulgária fővárosába, majd transzfer a belvárosi szállásunkra várhatóan a késő esti órákban. Szállás: szállodában.
  • 2. nap Bansko, Pirin-hegység, Vihren csúcs (2914 m)

    4
    Második napunkon máris egy kemény túrára indulunk, hiszen a Pirin-hegység legmagasabb pontjának, a Vihren csúcsúnak a meghódítására készülünk. A hegyvidék, illetve a központi részét magában foglaló nemzeti park az UNESCO világöröksége, a hegy főgerincét márvány alkotja. Káprázatos sziklavilág és panoráma vár ma ránk, no és persze sok emelkedő. Banskot kisbuszokkal hagyjuk el, gyalogtúránk a Vihren-menedékháztól indul. Már itt is közel 2000 méteren járunk, de a csúcs még jó 1 kilométerrel van magasabban. Utunk rendületlenül emelkedik, jó 3 óra gyaloglás után érjük el a 2914 méter magas csúcsot, de a látvány mindenért kárpótol. Sziklás ösvényen indulunk lefelé a csúcs másik oldalán. Az út lefelé sem könnyebb, többször pihenünk, gyönyörködünk a tájban. Egy kis bivakház érintésével a Banderica-menedékházig ereszkedünk, ahonnan kisbuszokkal térünk vissza Banskóba. Szállás: szálloda, ellátás: reggeli. (Táv: 11 kilométer; Szint: 1000 méter fel, 1200 méter le)
  • 3. nap Bansko, Rilai-kolostor, Stob, Borovec

    2
    A reggeli órákban elhagyjuk a Pirin-hegységet, hogy a közelben fekvő Rila településén Bulgária leghíresebb épületegyüttesét keressük fel. A Rilai-kolostort a bolgárok védőszentje Szent János alapította a X. században. Több uralkodó is gazdag adományokkal látta el a kolostort, ami többször elpusztult az évszázadok folyamán, de mindvégig a bolgár nemzeti kultúra egyik fontos központja maradt. A kolostor mai képét a XIX. században nyerte el, gazdagon díszített épületei Bulgária jelképévé tették. Miután bejártuk a kolostort és környékét, egy rövid utazás után újabb megállót tartunk, és egy óra alatt felfedezzük a Stob falucskája környéki híres homokkőpiramisokat is. Délután aztán a Rila-hegység egyik üdülőközpontjába, Borovecbe tesszük át székhelyünket, ahol a következő 3 éjszakát töltjük. Szállás: szálloda, ellátás: reggeli. (Stob homokkőpiramisok túra táv: 4 km, szint 200 méter fel/le)
  • 4. nap Borovec, Hét-tó-völgye

    3
    Ma ismét egy hosszabb, de rendkívül szép gyalogtúrára indulunk. Autóbuszunkkal a Manjovica parkolóig jutunk, innen gyalog folytatjuk utunkat. Előbb jó egy órás sétával leereszkedünk a Vada-menedékházhoz, ahol feltöltjük kulacsainkat, majd nekivágunk az emelkedőnek! Fenyveseken és tisztásokon keresztül haladunk, előbb földes, majd egyre inkább sziklás terepen. Mire a törpe fenyvesek világába érünk, igencsak fáradtak leszünk, de innen már nincs messze célunk: a Hét-tó-völgye. Előbb a Dolnoto-tengerszemet érjük el, mely a legalacsonyabban fekszik mind közül, ám szépségével nem marad el társaitól. Innen már csak 1 kilométer túránk végállomása a közeli Hét-tó-menedékház, mely egy másik gyönyörű tengerszem partján található. Rövid pihenőnk alatt egy kis frissítőt veszünk magunkhoz, s a Razdela-csúcs fenséges látványában gyönyörködünk. Visszafelé egy patakot követve elindulunk lefelé. Az erdőhatár elérése után megtaláljuk a Lovna-turistaházat, szusszanásnyi szünet után indulunk tovább. Kisvártatva ismerős ösvényre találunk, majd elérjük ismét a Vada-menedékházat. A patakot és egy utat követve érjük el autóbuszunkat. Fáradtan, de élményekben gazdagon térünk vissza szállásunkra. Szállás: szálloda, ellátás: reggeli. (Táv: 16 kilométer Szint: 700 méter fel, 1050 méter le.)
  • 5. nap Borovec, Muszala csúcs (2925 m)

    3
    Borovecből egész napos túrára indulunk a Rila-hegysébe, célunk az ország legmagasabb csúcsa a 2925 méter magas Muszala. Utunk első szakaszát sífelvonóval tesszük meg. A felvonó pillanatok alatt 2369 méter tengerszint feletti magasságig repít minket, miközben sűrű, vadregényes fenyvesek felett haladunk. A Jaszterbec-turistaháztól komoly szintkülönbség leküzdése nélkül az erdőhatár felett túrázva érjük el a Musszala menedékházat. Itt rövid pihenőt tartunk, majd a csúcshódítás következik. (Akik elfáradtak, a menedékháznál megvárhatják a csoportot.) Innen válik csak igazán magashegyivé az utunk: a talaj sziklává változik, és egyre meredekebben vezet felfelé. 2715 méteres magasságban érjük el a Ledeneto-tengerszemet, melynek jelentése Jeges-tó. Nevét onnan kapta, hogy jégtakarója még a legmelegebb nyarak alkalmával sem olvad fel teljesen. Továbbhaladva már a csúcsrégióba érünk, és nemsokára felkapaszkodunk a Balkán-félsziget legmagasabb csúcsára, a Muszalára, ahol fantasztikus panoráma fogad minket. Rövid pihenő után a már ismert úton térünk vissza a menedékházhoz, majd Borovecbe. Szállás: szálloda, ellátás: reggeli. (Táv: 12 kilométer; Szint: 600 méter fel és le.)
  • 6. nap Borovec, Plovdiv, Szozopol

    1
    Borovecből korán elindulunk, hiszen hosszú út vár ránk a tengerpartig. Utunkat azonban megszakítjuk, és Bulgária egyik legfontosabb történelmi városába, kulturális fellegvárába, Plovdivba látogatunk. Római maradványok, törökkori emlékek és a bolgár reneszánsz legszebb épületei keverednek az óvárosban. Felderítő sétánk után szabadprogram, ebéd, majd folytatjuk utunkat a bolgár riviéra felé, ahová a késő délutáni órákban érkezünk. Szozopoli szállásunk elfoglalása után még lesz időnk csobbanni egyet a tengerben, hogy aztán egy hangulatos vacsora keretében beszéljük át hegyvidéki kalandjainkat. Szállás: szálloda/apartman.
  • 7. nap Szozopol, Sinemorets

    1
    A mai nap ismét a pihenésről és a strandolásról szól. Szozopol városában ismét lehetőségünk van nap- és hullámfürdőzni, ám fakultatív kirándulásként a török határ fel vesszük az irányt, hogy kevésbé zsúfolt, ám annál szebb partszakaszokat is felfedezzünk. Célunk a Szozopoltól kb. 1 órára fekvő Sinemorets apró települése, ahol a Veleka folyó torkolatánál fekvő, kristálytiszta vízű Veleka Beach strandját látogatjuk meg. A fürdés mellett a környező sziklákat bejárva csodás fotópontokat is találunk, naplemente környékére viszont érdemes visszatérni a part menti éttermek egyikébe. Este térünk vissza szozopoli szállásunkra. Szállás: apartmanban.
  • 8. nap Szozopol, Neszebar, Burgasz

    1
    Utolsó napunk délelőttjét Neszebárban töltjük, amely bájos városka a bolgár partszakasz egyik legszebb települése. A fából emelt házikók között bizánci templomokat találunk, nagyrészt ezeknek köszönheti a város, hogy az UNESCO világörökségi listájára is felkerült. Bóklászunk a városban, kávézgatunk és ebédelünk egyet, majd kora délután már Burgasz repterén találjuk magunkat, hogy megkezdjük hazautunkat.

Út ára tartalmazza

- a repülőtéri transzfereket, amennyiben a csoporttal utazol és az Eupoliszon keresztül veszed meg a repülőjegyedet,
- az utazásokat bérelt busszal, taxikkal végig a program során,
- a szállást apartmanszálláson hét éjszakára, két ágyas szobákban,
- 7 svédasztalos reggelit,
- a programban szereplő kirándulásokat,
- ismerkedési esten egy welcome drinket,
- a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

- a nemzetközi repülőjegyek árát és az illetékeket,
- a biztosítást,
- a belépőket,
- a reggeliken kívüli étkezéseket.

Árfolyam

Fontos! Utazásunk árát 370 Ft / 1 Euro árfolyamig tudjuk tartani. Ha az Euro (EUR) ára az utazás indulását megelőző 35. napon ezt meghaladja, akkor árkorrekcióra kényszerülhetünk. Árkorrekció esetén az utazási szerződésünkben rögzített szabályok szerint járunk el.

Repülőjegy

Repülős útjainkra a kiutazás egyénileg történik. Ehhez az utunkhoz a legcélszerűbb a Wizzair fapados Budapest - Szófia - Budapest járatával utazni, a program szerinti dátumokon. Érdemes a jegyet minél hamarabb megvenni, egyrészt az ár miatt, másrészt, mert egy idő után a kiszemelt járaton nem marad hely. A honlapunkon feltüntetett ár csupán tájékoztató jellegű, függ a foglalási időponttól, valamint az adott járat telítettségétől! Ha érdekel ez az utazás, akkor minél hamarabb keress meg minket!

Tájékoztató repülőjegy ár Budapest – Szófia – Budapest útvonalon: 35.000 Ft - 60.000 Ft illetékkel.

Amennyiben nem a Wizzair fapados Budapest - Szófia járatával utazol, a repülőjegy vásárlása előtt mindenképp egyeztess ügyfélszolgálatunkkal, hogy az érkezési/indulási időpontod igazodjon a programhoz, ellenkező esetben nem tudjuk vállalni számodra a program maradéktalan teljesítését.

Utazás

Repülővel utazunk Bulgáriába, onnan helyileg bérelt kisbuszokkal és iránytaxikkal történik az utazás.

Létszám

8-12 fő

Túra nehézsége

Melnik környéke, sziklapiramisok, Pirin-hegység: Könnyebb túra, több pihenővel, esetleg rövidítési lehetőséggel. A szintemelkedés a távon szét van osztva, jelentős kaptató nincs. Az ösvény sokszor törmelékes, csúszhat, ez elsősorban ereszkedésnél kíván némi figyelmet. Bakancs és túrabot szükséges. 

Vihren-csúcs, Pirin-hegység: Legnehezebb túránk, sziklás, időnként kitett ösvényekkel, amik jó mozgáskoordinációt, túrázási tapasztalatot igényelnek. A túrán jelentős emelkedők és meredek ereszkedések is vannak, de technikai felszerelésre sehol sincs szükség. Jegesedés vagy rossz idő esetén a túra útvonala változhat, ezért a táv és a szintemelkedés is az előre leírtakhoz képest megváltozhat. Rövidítésre nincs mód, de ajánlunk alternatív kirándulást azoknak, akik nem vállalják ezt a napot. Bakancs és túrabot szükséges.  

Séták a Rilai és Bacskovó-kolostorok környékén: Könnyed séták ösvényeken, köves utakon nagyobb szintemelkedés nélkül. Zárt cipő ajánlott. 

Rilai Hét-tó-völgy, Rila-hegység: Szép magashegyi túra, köves ösvényeken, amik sehol nem kitettek, alattunk nagy mélység sehol sincs. Többször megállunk pihenni, de rövidítésre nincs mód. A túrán jelentős a szintemelkedés, bakancs és túrabot szükséges. 

Musszala-csúcs, Rila-hegység: Ugyan itt megyünk a legmagasabbra, a másik két magashegyi túránknál könnyebb, mert kevesebb szintemelkedés található rajta, ám még így sem elhanyagolható. Az ösvény köves, sziklás, néhol kitett, bakancs és túrabot szükséges. Rövidítésre van lehetőség.

Szállás

Szállásunk Szófiában, Banskoban és Borovecben hangulatos és színvonalas apartmanokban, 2 ágyas szobákban lesz. A banskói és boroveci szállásunkhoz tartozik medence is, így napunk végén akár itt is ki tudjuk pihenni majd fáradalmainkat.

Ország

Bulgária a Balkán-félsziget szívében elhelyezkedő, hazánknál valamivel nagyobb területű, ám kisebb népességű állam. Az ország északi határát a Duna képezi. A lösszel borított, hullámos felszínből emelkedik ki a kelet-nyugat csapásirányú Balkán-hegység, melynek déli előterében számtalan medence található (Pl.: Szófiai-medence, Kazanlaki-medence). Bulgária legnagyobb alföldje a Marica-alföld, mely a híres bolgár kertészet szülőhazája. Az ország déli része igazi vadregényes magashegységek vidéke: itt található a Rodope, a Rila és a Pirin hegység, melyek a Balkán-félsziget legmagasabb csúcsait hordozzák. Az ország keleti határát a Fekete-tenger alkotja, homokos strandjai egész Európa szerte híresek. Utunk során majd minden tájegységet érintünk, így igen változatos utazásra van kilátásunk! Bulgária 7,5 millió lakosának 83%-a bolgár, 9%-a török, 5%-a cigány – ám a hivatalos adatoknál valószínűleg nagyobb a kisebbségek aránya. A lakosságnak mintegy 15-20%-a muzulmán (törökök és pomákok – muzulmán bolgárok) míg a 80-85%-a ortodox keresztény.

Időjárás

Bulgária éghajlata mediterrán jellegű, így meleg, száraz időre számíthatunk. A hegyvidékek éghajlata szeszélyes, akár nyáron is elképzelhető hideg idő, sőt a Vihren vagy a Muszala csúcsokon akár hó is lehet. Így alapvetően nyári ruhákkal kell készülni, de a hosszú nadrág, polár felső és esőkabát is elengedhetetlen!

Felszerelés

Amire nem árt felkészülni az a lehetséges változékony időjárás. Vízálló öltözet és egy jó bejáratott túrabakancsot csomagoljunk hátizsákunkba! Kényelmes nagy hátizsák, vagy sporttáska (ebbe kerül a felszerelésed nagy része, fontos, hogy erős, strapabíró anyagból legyen), egy kis hátizsák (a napi szükséges felszereléssel, ami mindig nálad van). Fejfedő, esőkabát, napszemüveg, naptej, melegebb ruhák a hidegebb estékre, rövidnadrág a melegebb napokra. Elemlámpa vagy fejlámpa, tartalék elemek, zsebkés (konzerv-, üvegnyitóval stb., pl. svájci bicska), kulacs, UV-szűrős napszemüveg, rovarriasztó. A szakszerűen megválogatott felszerelésekkel utazásod s főleg a túrák során könnyebben fogsz megküzdeni az elemekkel, eltöltött időd még inkább élménnyé válhat.

A Fjällräven ajánlata:

Egy körülbelül 30 literes hátizsák (egy napi felszereléssel, vízzel, elemózsiával) mindig hasznos társunk. A Fjällräven  Bergen 30 hátizsákja vízhatlan volta miatt akár esős időben is szárazon tartja felszerelésünket.

Karl túranadrágok, illetve a Karla túranadrágok szinte bárhol használhatóak, a nyári hétvégi kirándulások és a magashegyi túrázások alkalmával egyaránt. Ez a típus a kopásálló, előavatott G-1000® Silent anyagból  készült. A nadrág lábszárhosszvégződése szegés nélküli, így könnyen a kívánt hosszra állítható.
 
Egy jól megválasztott hálózsák egy nehezebb túra után megkönnyíti a regenerálódást, hogy másnap már újult erővel vethessük be magunkat a kalandokba. Kérdés, hogy amikor alszunk, a hálózsákban forgolódunk-e vagy zsákkal együtt vesszük fel az alvási pozíciót. Mindegyik helyzetre van megoldás: Fjällräven Move with Bag vagy Fjällräven Move in Bag.

Higiénia

Bulgária higiéniai viszonyai a mai napra már közel megegyeznek Magyarországéval. „A ne igyunk vizet és ne együnk gyümölcsöt” már a múlté, de az elővigyázatosság továbbra is fontos, nézzük meg hova ülünk be étkezni és ugyanúgy mossuk meg a helyben vásárolt zöldséget, gyümölcsöt ahogy otthon is tennénk, Ha van rá mód, vásároljunk ásványvizet (szinte mindenhol van rá mód).  A „tappancsos” vagy „gugolós” wc-k továbbra is elterjedtek, de szállásink már angol WC-kkel vannak felszerelve.

Élelem

Az utazás alatt hét bőséges, általában svédasztalos reggeli vár ránk szállásainkon. Minden szállás közelében van étterem, így a vacsoráinkat ott tudjuk majd eltölteni. Vásárlásra a városlátogatások közben van lehetőség, így az egász napos túrákra szükséges élelmiszereket a helyszínen is meg tudjuk várásolni.

Pénz-ügy

Érdemes euróban hozni a költőpénzt, amit a helyszínen fogunk átváltani az ország hivatalos fizetőeszközére a levára. 1 leva = 155-160 Ft.

Várható kiadások:
- belépők (múzeumok, templomok): 2-4 leva (Melnik, Plovdiv, 2-3 látnivaló/város, azaz összesen kb. 15-30 leva/fő) 
- Borovec felvonó: kb. 30 leva/fő

Az árak a hazaihoz hasonlóak, illetve kissé alacsonyabbak.

Vám

Magyar állampolgárok érvényes személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel léphetnek be Bulgáriába.

Csomag

Legyen egy nagy (50 – 60 literes) hátizsákod, vagy utazótáskád, és egy kicsi hátizsákod (25-30 literes), úgy pakold, meg hogy néha vinned is kell őket egyszerre. A nagy poggyász súlykorlátja - ritka kivétellel - a szokásos 20 kg-ot nem haladhatja meg, ez persze légitársaságonként változhat. A repülőre felvihető kézipoggyásszal kapcsolatosan az alábbi oldalon részletes tájékoztatás található: http://www.bud.hu/utazas/indulas_elott/poggyasz 

A Bulgáriában használt kisbuszban korlátozott a hely, illetve néha rövid sétával kell megközelíteni a szállásunkat, ahová mindenkinek saját magának kell vinnie a saját felszerelését. 
A csomagok könnyebb elrendezése érdekében kérjük, hogy nagy bőröndöt, a kisbusz csomagtartójába nehezen passzintható gurulós bőrőndöt ne hozzál, inkább hátizsákba, utazótáskába pakolj! 


A nagy csomagokat csak a szálláshelyekre megérkezve tudjuk elővenni kisbuszunk csomagtartójából. Javasoljuk két csomag összeállítását, egy nagyobb, ruhákkal és napi használatra nem szükséges dolgokkal, illetve egy "kézipoggyász" iratokkal, s olyan dolgokkal, melyek jó, ha kéznél vannak.

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
 
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:

Air & Cruise Top 695 Ft / nap
Air & Cruise Extra 1055 Ft / nap
 
Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
 
Storno Basic: összege a részvételi díj 5%-a (önrész: 20 %), önállóan is köthető,   
Storno Kombi: összege a részvételi díj 4%-a (önrész: 0-10%) csak utasbiztosítással együtt köthető.
 
Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.