A felkelő nap országa
Zsuzsanna
"Nagyon jól éreztem magam, mindenképpen ajánlom az utat ismerőseimnek, barátaimnak."
Éva
"Nagyon tetszett a program, igen ajánlanám (sőt már ajánlottam) ezt az útjukat barátainknak, testvéreinknek."
Erzsébet
"Már több alkalommal el akartam menni erre az útra, idén sikerült és még annál is többet kaptam mint vártam. Több csúcspont volt, nem tudok most még rangsorolni. Természetesen ajánlanám ismerősöknek."
Mónika
"Nagyon jól éreztem magam, szuper volt a csapat, és az ország csodálatos!"
Helga
"Véleményem az útról: Csillagos 5-ös! Nagyon jól éreztem magam, Japánból láttam azt hiszem minden olyat, amit akartam látni, a nagyon hiperszupermodern oldalát is, a füstölő illatú szentélyeket, a sokszáz éves történelmet, igazából még jobban felkeltette a kíváncsiságomat, két hét nem elég Japánra, ide még biztosan vissza fogok térni. Legnagyobb élmény az ezer Buddha temploma volt, egyszerűen lenyűgöző volt és valahogyan jól is volt kiszámítva az idő, nem kellett végigrohanni, volt idő belefeledkezni. A másik a Hozu folyó, előre készültem rá, és még szebb volt mint az itthon látott képeken. Felejthető volt nekem Takayama, nem sok élményt adott. Az utat pedig mindenkinek reklámozom, hogy milyen klassz úton voltam. :)"