Bejelentkezés

Korzika

Legnépszerűbb utunk a szépség szigetén - apartmanszállással.

Miért éppen Korzika?

Az utóbbi évek során egyik sikerprogramunk megkérdőjelezhetetlenül Korzika sátras bejárása volt. A sok ezirányú visszajelzésnek is eleget téve az elmúlt években már apartman szállásos verzióban hirdettük korzikai utunkat, s portói szállásunkról kiindulva a sziget északnyugati szegleteit fedeztük fel. Új apartmanos programunk most Korzika középső és déli részeit mutatja be alaposabban, így azok számára is csupa-csupa újdonságot tartogat, akik az előző években a portói apartmanos programon már részt vettek.

Túránk egyik csúcspontja kétségtelenül Bonifacio ékszerdoboz városkája, ahova két alkalommal is ellátogatunk, felfedezzük a környék déltengereket idéző türkizkék vízű, fehér homokos álomstrandjait, nem maradhat el a hegyitúrázás sem, ezúttal a Bavella-hegység csipkézett sziklacsúcsai közt, kedvünkre bóklászhatunk Corte ódon sikátoraiban, az éttermekben helyi specialitásokat kóstolva, jófajta gesztenyesört kortyolhatunk a nyári melegben egy-egy kalandokban gazdag nap végén, s a kihagyhatatlan szurdoktúrák is igazi izgalmakat garantálnak. A programok persze nem kötelezőek, ha csak pihenni szeretnél, élvezni a tenger közelségét, tengerparti apartmanjaink ezt is lehetővé teszik.

Aki már járt erre, tudja: Korzikát nem elég egyszer látni, ide újra és újra vissza kell térni!

Kiemelt látnivalók utunk során:

- Korzika gyöngyszeme: Bonifacio városkája
- A korzikai Dolomitoknak is nevezett Bavella-hegység
- A "legkorzabb" város Corte és a Tavignanu-szurdok
- Dél-Korzika álomstrandja: Palombaggia
- Vacca kanyon
- Roccapina és az Oroszlán-szikla

Időpontok

  • 2024. június 28
    → július 07.
  • 1. nap Budapest, Livorno/ Savona

    Találkozás Budapesten a kora esti órákban, a XI ker. Pázmány Péter sétány és a Magyar Tudósok krt. sarkán levő parkolónál (az ELTE új épületei mellett, a Petőfi-hídtól 5 percre az A38 hajóval szemben). Utazás Szlovénián és Olaszországon keresztül, rövid pihenőkkel.
  • 2. nap Livorno/Savona, Bastia, Ghisonaccia

    Megérkezünk Olaszországba, aktuális komp menetrend függvényében Livorno vagy Savona kikötőjébe. Kompunk menetrendjének függvényében megkezdjük a hajózást Korzika felé. Kb. 4-5 órás hajóút után lassanként kirajzolódnak előttünk a sziget kontúrjai, s a horizonton feltűnik Korzika.  Partra szállunk Bastiában, melynek ütött-kopott házai már a kikötéskor szemünkbe tűnnek. Innen rögtön továbbutazunk a sziget keleti oldalán, Ghisonaccia mellett található szállásunkra. A tengerparton található apartmanszállásunkon hét éjszakát töltünk, ahonnan csillagtúrákkal fedezzük fel a sziget déli részének leglátványosabb szegleteit. Miután elfoglaltuk szállásunkat, ha időnk engedi, a tengerpartra sétálunk csobbanni egyet, borozni, ismerkedni egymással és a tenger hullámaival. Szállás apartmanban, ahol hét éjszakát töltünk.
  • 3. nap Ghisonaccia, Bonifacio, Piantarella

    1
    Ismerkedésünket a szigettel nem is kezdhetnénk szebb és látványosabb helyen, mint Korzika "gyöngyszeme", Bonifacio kisvárosának és a környékbeli meseszép tengerpartok felfedezésével. Buszunkkal jó másfél óra alatt el is érjük a Korzika déli csücskében található városkát, melynek nem csak a hangulata, de a fekvése is egyedülálló. Először strandolni indulunk Korzika talán legszebb öbleihez: Piantarella déltengereket idéző, hófehér homokfövenyes, türkizkék vizű öblei ideálisak pihenésre, napozásra, a búvárok a sziklás partvonal mentén gazdag élővilágban gyönyörködhetnek, a nyughatatlan keresők pedig a környező golfpályák kevésbé jól célzó játékosainak köszönhetően izgalmas golflabda-vadászatra indulhatnak: földön, víz(b)en, levegőben... A parkolóból indulva el kell túráznunk a legszebb öblökhöz, az első meseszép öblöt jó fél órás gyaloglás után, a következő, még ennél is szebb partvonalat újabb 15-20 perc után érjük el. De megéri! A strandolás után visszatúrázunk buszozunk, majd Bonifacioba utazunk. A város meghökkentő dimenzióit a legjobban úgy tudjuk megtapasztalni, ha benevezünk egy fakultatív hajókirándulásra. A hajó a fjordban található kikötőből indulva a túlhajló, fehér mészkőpárkányra épült városka előtt/alatt halad végig, megcsodálhatjuk a sziklafal legszélére épített házakat, különböző barlangokba, a sziklák közt megbúvó öblökbe visz el minket. A kirándulás csúcspontja a Sárkány-barlang, melynek tetején egy Korzika alakjára emlékeztető hasadék látható. A hajózásról visszaérkezve közösen felsétálunk a fellegvárba, ahol rövid városnézés után mindenki szabadprogram keretében bóklászhat kedvére a sikátoros utcácskákban. Javasoljuk a híres tengerész-temető megtekintését is. Végül visszautazunk szállásunkra, Ghisonacciába. Szállás apartmanban.
    A strandtúra menetideje: kb. 2 óra oda-vissza, szintkülönbség: 10 méter fel/le, túratáv: kb. 4 km.
  • 4. nap Ghisonaccia, Corte, Tavignanu-szurdok

    3
    Ma a korzikai hegyvidék felfedezésére indulunk. Kora reggel először Corte kisvárosába buszozunk, ahonnan égbetörő hegycsúcsok között egy kihívásokkal teli, izgalmas gyalogtúrára indulunk a Tavignanu-patak mentén. Ösvényünk egyre magasabbra kapaszkodik, ám a néhol már sziklafalba vájt járatok alatt végig ott kísér a patak smaragd sziklamedencéinek csábító látványa. Kb. 1,5-2 órás gyaloglás után egy nagyon meredek, csúszós ösvényen, faágakba kapaszkodva ereszkedünk le a patakhoz, hogy igazi paradicsomi kulisszák közepette csobbanhassunk a hatalmas, zöldes vizű sziklamedencékben, s beúszhassunk egy közel 10 méteres vízesés alá! Némi pihenés és piknik, majd következik az egyik legnagyobb kaland: szurdoktúra a patakmederben! Sziklatömbökön keresztülmászva, azokról leugrálva, lecsúszva ereszkedünk le a patakmederben, ebben a vadregényes környezetben. A pataktúra után visszakapaszkodunk a már ismerős gyalogösvényre, s visszatúrázunk a városba. Cortéban közösen felsétálunk a város fölött trónoló citadella lábánál található kilátóhoz, megtekintjük Gaffori tábornok házát, melyen máig láthatjuk az 1746-os ostrom ütötte lövésnyomokat, s palaburkolatú terek, sikátoros utcák és ódon szökőkutak közt bolyongva élvezzük az időtlenség mindent körüllengő érzetét. A kora esti órákban indulunk vissza buszunkkal a szállásunkra. Szállás apartmanban.
    Szintkülönbség: 300 méter fel, 300 méter le, gyalogtúra: 4-5 óra oda-vissza, túratáv: kb. 10-12 km.
  • 5. nap Ghisonaccia, Palombaggia

    1
    A hegycsúcsok és szurdoktúrák után ma a jól megérdemelt lazulás következik: Dél-Korzika álomstrandjai közül talán a leghíresebbet, Palombaggiat keressük fel. A hegyvidéki napok után jól esik ismét a tenger habjai között kikapcsolódni. Szállásunkról indulva alig 1-1,5 órás utazással érjük el a píneafenyők övezte, türkizkék vízű, fehérhomokos tengerpartot, ahol kedvünkre fürödhetünk, avagy egy parti-túrára indulhatunk a gránittömbökkel tűzdelt partvonal mentén. Strandolás után bevásárlás Porto-vecchio mellett, majd kora este visszatérünk szállásunkra. Szállás apartmanban.
  • 6. nap Ghisonaccia, Bavella-hágó

    3
    Ma a korzikai Dolomitoknak is nevezett Bavella-hegységbe kirándulunk. Alta Rocca hegyvidéki tájain haladva először a fenyvesekkel körülvett Ospedale-tóhoz utazunk, melynek részben kiszáradt medrében sétálva rövid fotószünetet tartunk. Ezután a Piscia di Gallo-hoz, Korzika egyik legnagyobb és legszebb vízeséséhez túrázunk, mely egy sziklafal oldalából tör elő. Útközben egy különleges ingókövet fotózhatunk, majd a legbátrabbakkal a meredek, omladékos hegyoldalban ereszkedünk le a vízesés lábához, ahol megcsodálhatjuk a közel 60 méteres magasságból lezúduló vízfüggönyt. Buszunkhoz visszatérve még jó egy órás utazás vár a Bavella-hágóig, ahol meseszép Laricco-fenyő matuzsálemek között indul túránk a Bavella sziklatűi felé. Aki ezt a kihívásokkal teli túrát kihagyná, betérhet a közeli étterembe, vagy csak pihenhet, lazulhat ebben a gyönyörű természeti környezetben. A túrázókkal sziklás, néhol meredek terepen kapaszkodunk egyre feljebb, mind jobban kitárul a táj, ahogy a tornyok lábához érünk. Itt valóban testközelből érezzük a korzikai hegyvidék nyers erejét. Felkapaszkodunk egy kilátópontra, elkészítjük a "csúcsfotóinkat", majd buszunkhoz visszatúrázva egy másik útvonalon indulunk vissza szállásunkra, útba ejtve néhány varázslatos szurdokvölgyet, ahova az elkövetkező napok egyikén majd vissza fogunk térni még.
    Szállás apartmanban. A vízesés túra szintkülönbsége: 180 méter fel/le, menetidő: 2-3 óra oda-vissza, túratáv: kb. 5 km. / Bavella-túra szintkülönbség: 350 méter fel/le, menetidő: kb. 3 óra oda-vissza, túratáv: kb. 5 km.
  • 7. nap Ghisonaccia, Solenzara, Canyon de la Vacca

    3
    Ma a szállásunk menti tengerparton pihenhetünk, de aki több változatosságra és egy izgalmas túrára vágyik, azoknak ismételten szurdoktúra és sziklamedencék következnek! A Bavella-hágó keleti oldala számtalan szurdokot rejt, közülük az egyik legszebb a La Vacca szurdok, ahol egymásba fűződő vízesések és sziklamedencék váltják egymást a megkapó sziklafalak tövében. Ehhez a túrához nélkülözhetetlen a stabil lábbeli, mert nehéz, sziklás terepen közelítjük meg a paradicsomi környezetben megbúvó sziklamedencéket, vízeséseket. Túránk erdőben vezet, az első szakasz után az ösvény lassan ereszkedni kezd, majd egy elvarázsolt erdőben egyre meredekebben lejt, míg a patakhoz vezető utolsó 100 métert kövekbe, gyökerekbe kapaszkodva tesszük meg. A fák közül kilépve elérjük a patakot és az első medencéket. Kitartásunkat hihetetlen szépségű medencék, természetes csúszdák, kisebb-nagyobb vízesések hálálják meg. Itt valóban a Paradicsomban érezhetjük magunkat... A nap végén kellemesen elfáradva térünk vissza Ghisonacciába, tengerparti apartmanjainkba. Szintkülönbség: 300 méter fel, 300 méter le, gyalogtúra: kb. 3 óra oda-vissza, túratáv: kb. 4 km.
  • 8. nap Ghisonaccia, Roccapina: Oroszlán-szikla, Bonifacio

    3
    A tegnapi szurdoktúrák után ma ismét egy meseszép tengerpartra látogatunk. Reggel elbuszozunk Roccapina irányába, a parkolótól göröngyös földúton ereszkedünk le Korzika egyik legcsodálatosabb tengerparti szakaszához. A strandon aztán indulhat a fürdés, sznorkelezés, heverészés, homokvár-építés. S hogy kihívásban is legyen részünk, aki érez magában elég bátorságot és ügyességet, azokkal feltúrázunk a part fölött emelkedő Oroszlán-szikla mellett található genovai őrtoronyhoz. Eleinte egyszerű ösvényen kapaszkodunk fölfelé a kőbabákkal jelzett ösvényen, majd az ösvény egyre meredekebb lesz, de megéri: a látvány lenyűgöző, északra a sziklatengerből szobrokként kiemelkedő gránitalakzatokra látunk, előttünk a tenger hullámzik, a távolban felsejlenek Szardínia partjai. Pihenés után ugyanazon az úton ereszkedünk vissza a partra. Miután kistrandoltuk magunkat, felsétálunk a buszhoz, hogy utolsó korzikai esténken újra útba ejtsük Bonifacio városkáját, s egy remek vacsora mellett e pompás helyen búcsúzzunk a szigettől. Bonifacio by night. A késő esti órákban utazunk vissza szállásunkra. Szállás apartmanban.
    Roccapina túra a partra: 5,2 km, szint: 150 m, Oroszlán-szikla túra: 3 km, szint: 200 m.
  • 9. nap Ghisonaccia, Bastia

    1
    Reggel átadjuk az apartmanokat, buszunkra szállunk és Bastiába utazunk. Amennyiben a komp indulásáig lesz még időnk, rövid városlátogatásra indulhatunk. Bastia a sziget egyik közigazgatási központja, autentikus mediterrán kikötőváros, amely a kikötő felé magasodó genovai bástyáról kapta a nevét. A franciás Szt Miklós téren magasodik az egyik legmonumentálisabb Napóleon szobor, elegáns kávéházakkal és a Tirrén tengerrel övezve. A Keresztelő Szent János templom hatalmas tömbje magasodik az ősi kikötő fölé, szembe vele a Citadella. Az óvárosban bóklászva kicsit el lehet veszni a sikátorokban, megvásárolni hazaútra a szuveníreket. A komp menetrendjének függvényében, várhatóan a délutáni vagy az esti órákban kompra szállunk és áthajózunk Olaszországba, majd ott buszra szállva folytatjuk hazautazásunkat.
  • 10. nap Livorno/Savona, Budapest

    Utazás Olaszországon, Szlovénián keresztül. Érkezés Budapestre a komp aktuális menetrendjének függvényében várhatóan a délutáni / esti órákban.

Út ára tartalmazza

- az utazást busszal és komppal,
- a szállást 4 fős (2 szobás) apartmanokban,
- az üdülőhelyi díjat,
- a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

- a biztosítást,
- a hajókirándulás,
- az esetleges belépők árát
- igény szerint az ágyneműhuzat bérleti díját (ezt az igényt jelentkezéskor le kell adni, sajnos nem elég induláskor).

Az étkezés önellátó. A kötelező végső takarítási díj apartmanonként 60 Euro. Kauciót kérnek a bentlakóktól, apartmanonként 100 Euro-t, ami a szállás hiánytalan átadása után visszajár!

Árfolyam

Fontos! Utazásunk árát 400 Ft / 1 Euro árfolyamig tudjuk tartani. Ha az Euro (EUR) ára az utazás indulását megelőző 35. napon ezt meghaladja, akkor árkorrekcióra kényszerülhetünk. Árkorrekció esetén az utazási szerződésünkben rögzített szabályok szerint járunk el.

Utazás

Mivel utazunk Korzikán?

Légkondicionált autóbusszal utazunk, melyet két gyakorlott gépkocsivezető vezet. Oda- és visszaúton kb. 3-4 óránként tartunk negyedórás pihenőket, amikor benzinkutaknál, nagyobb parkolókban, autós pihenőhelyeknél állunk meg. A pihenőhelyek mosdóiban néha fizetni kell, ezért jó, ha van aprópénz. Mivel két hétig az autóbusz lesz a "második otthonunk", fontos, hogy a tisztaságra mindenki ügyeljen! Az autóbuszra a helyfoglalás az előleg-befizetés sorrendjében történik. A teljes csoport elhelyezése érdekében az iroda fenntartja magának a jogot, hogy az autóbuszon való elhelyezésen változtasson.

Létszám

Tájékoztató létszám: 30-47 fő. Az utat minimum 30 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

Milyen nehezek a túrák Korzikán?

A programok többsége hétköznapi erőnléttel bárki által teljesíthető. A korzikai hegyitúrák (Bavella-hegység, Tavignanu, Purcaraccia) azonban valódi túrák, alapvetően köves, poros ösvényeken, gyakran napsütötte terepen, ezekhez sportos erőnlét, jó kondíció, megfelelő edzettség szükségeltetik. Jó eséllyel el fogsz fáradni, a melegben még izzadni is fogsz, cserébe mesés tájakra juthatsz el. A szurdoktúrákra ajánlatos stabil lábbelit, sportcipőt, túraszandált hozni, ami nem baj, ha vizes lesz. A Bavella- és a Tavignanu és Purcaraccia túrához jól jön a túrabakancs és a túrabot használatát is javasoljuk! A Piscia di Gallu vízesés aljához meredek, omladékos ösvény vezet le, fokozott odafigyelésre van szükség!

Szállás

Milyen a szállás Korzikán?

Utunk során odafele egy estét a buszon töltünk, visszafele pedig egy estét a kompon, a komp menetrendjének függvényében. Amennyiben nem szeretnél az apartmanban ágyneműhuzatért fizetni, és hálózsákot hozol, az jól jöhet az éjszakai kompon is, kényelmesebb.

Szállásunk Korzika keleti partján, Bastia-tól 80 km-re délre, Ghisonaccia-tól 5 km-re, egy hosszú, homokos tengerpart mentén fekvő, közvetlen tengerparti üdülőtelepen lesz, 4 fős apartmanokkal, sok sportolási lehetőséggel, 2 medencével, étteremmel. Az apartmanok 1-2 szintes, blokkszerűen épült kőházakban, egy több hektáros virágos-pálmafás területen találhatóak. A korszerűen berendezett, felújított mini-villákban, illetve apartmanokban felszerelt konyhasarok (mikró, elektromos kávéfőző, mosogatógép, mosógép), zuhanyozó, mini-széf (8 EUR/hét) áll rendelkezésre. Ingyenes WIFI az apartmanokban is elérhető. Légkondícionálás térítés ellenében kérhető (korlátozott számban). Az apartmanok alapvetően 6 fősek, két szobával, egyikben franciaágy, másikban két külön ágy, a nappaliban kihúzható kanapé. Mivel a 6 fős apartmanokban csak 4 fő kerül elhelyezésre, a nappaliban található kanapét nem szükséges használni. Az apartmanban 4 főre egy közös fürdőszoba jut.

A programunk alapvetően önellátó, de fakultatív reggeli vagy vacsora a helyszínen kérhető! Az üdülőtelepen belül van egy kis bolt, ahol az alapvető élelmiszerek megvásárolhatóak, kb. 400 m-re van egy nagyobb üzlet (Spar), 5 km-re, a faluban kis üzletek és egy Auchan méretű szupermarket. Az üdülőfalu területén található két nagyméretű úszómedence napozóágyakkal, teraszos étterem, bár, pizzéria, kisebb üzletek, ping-pong, teniszpályák (8€/óra), mini-golf, szörf-iskola, íjászat.

Ágyneműhuzat és törülköző bérlése fakultatív, az ezzel kapcsolatos igényeket indulás előtt körülbelül egy hónappal felmérjük, mert előre meg kell rendelni. A bérlés díja körülbelül 15-20 Euró/Fő, de természetesen lehet hozni is sajátot.

Terület

Hova megyünk, mit kell tudni Korzikáról?

A mindössze tized Magyarországnyi, 8722 négyzetkilométer területű Korzika a Földközi-tenger 4. legnagyobb szigete. A relatív kis terület azonban hihetetlen változatosságot kínál. Jóval 2000 méter fölé nyúló kanyargó hegyvonulat választja el a keleti part lankásabb, homokos tengerparti sávját a nyugati rész meredeken tengerbe szakadó, gránit és porfírsziklás, vadregényes tengeröbleitől. Az Alpokra emlékeztető hegyláncok között kristálytiszta hegyi patakok rohannak, a hegyek lábainál mesés tengerszemek bújnak meg, a szigetet minden irányban behálózó túraösvények a természet legszebb szegleteit tárják fel a kíváncsi szemek előtt. A hegyoldalakba tapadt hagyományos korzikai falvak, a partot kísérő genovai őrtornyok sokasága, a kisváros középkori citadellái mind a múlt hangulatát idézik, s egyben a sziget hányattatott történelméről tanúskodnak. Az 1768 óta francia fennhatóság alatt álló sziget nagy szülöttje Bonaparte Napóleon, bár a helyiek szívében inkább kortársa, Pascal Paoli, a Korzika függetlenségi küzdelmek vezető alakja él. 
A sziget 250ezer lakosának közel fele a két nagyvárosban, Ajaccióban és Bastiában él, a maradék a főleg tengerparti sávban fekvő kisvárosokban és újabb üdülőfalvakban oszlik szét, a hegyvidéki apró falvakra itt is mind jellemzőbb az elnéptelenedés. A büszke, és rendkívül önérzetes korzikai ember mindig bizalmatlan az idegenekkel szemben, de ha egyszer szívébe fogad valakit, igazi barát. A "vendetta", a család becsületének biztosítása bármi áron - mélyen gyökerező hagyomány a sziget történelmében, s bizony, a mai nap is találunk rá élő példákat. A sziget fő bevételi forrása az idegenforgalom, de a nyári főszezonban érkező nagyobb turistahullám ellenére is mindig találunk a szigeten olyan eldugott szegleteket, ahol szinte egyedül lehetünk a természet szépségei közepette. S Korzika varázsát elsődlegesen ez adja: az érintetlen, varázslatos természet, s mindez tömegturizmus, az egymást érő apartman-telepek és szállodasorok nélkül.

Elektromosság: Az elektromos hálózat feszültsége (230 V, 50 Hz) és a csatlakozó is megegyezik az itthoniéval.

Közbiztonság: Veszélytől nem kell tartanunk, azonban a nagyvárosokban, strandokon - ahogyan máshol is tennék - fokozottan vigyázzunk értékeinkre.

Időjárás

Milyen Korzika időjárása?

Korzika szigetén mediterrán hatás uralkodik, a nyári hónapban az eső nem jellemző. Túlnyomórészt 25-30 C körüli hőmérsékletre és verőfényes napsütésre számíthatunk, kellemesen enyhe éjszakákkal. A tengerparton nincs olyan elviselhetetlen hőség, mint a belsőbb részeken, mivel gyakran lengedez egy kis szellő. A hegyekben, nagyobb magasságokban azonban hűvösebb van, itt egy hirtelen, rövid ideig tartó, de rendkívül heves nyári zápor bármikor könnyen lehetséges.

Felszerelés

Milyen felszerelést vigyünk Korzikára?

Hálózsák, kedvenc kispárna, mosogatókészlet, konzervnyitó, bornyitó,  elemlámpa, öngyújtó vagy gyufa, szárítókötél, csipesz, túrabakancs, túrabot, sportcipő (szandál). A nyárias ruházaton túl pulóver, szabadidőruha, esőkabát, napszúrás ellen fejfedő, napszemüveg, legalább 15-20-as faktorszámú naptej, pipere-készlet, gyógyszerek, sebtapasz, (fásli), fényképezőgép, búvárszemüveg, búvárpipa. A pataktúrához, tengerparti fürdőzéshez mindenképpen ajánlott szandál, avagy olyan sportcipő, ami nem baj, ha elázik, mivel a nedves, néhol algás köveken, sziklákon mezítláb haladni rendkívül balesetveszélyes!

A Fjällräven ajánlata:

Egy körülbelül 30 literes hátizsák (egy napi felszereléssel, vízzel, elemózsiával) mindig hasznos társunk. A Fjällräven  Bergen 30 hátizsákja vízhatlan volta miatt akár esős időben is szárazon tartja felszerelésünket.

A Karl túranadrágok, illetve a Karla túranadrágok szinte bárhol használhatóak, a nyári hétvégi kirándulások és a magashegyi túrázások alkalmával egyaránt. Ez a típus a kopásálló, előavatott G-1000® Silent anyagból  készült. A nadrág lábszárhosszvégződése szegés nélküli, így könnyen a kívánt hosszra állítható.
 
Egy jól megválasztott hálózsák egy nehezebb túra után megkönnyíti a regenerálódást, hogy másnap már újult erővel vethessük be magunkat a kalandokba. Kérdés, hogy amikor alszunk, a hálózsákban forgolódunk-e vagy zsákkal együtt vesszük fel az alvási pozíciót. Mindegyik helyzetre van megoldás: Fjällräven Move with Bag vagy Fjällräven Move in Bag.

Higiénia

Milyen a higiénia Korzikán?

A higiéniára természetesen odafigyelnek, de számolnunk kell két dologgal. A melegben a romlandó élelmiszer gyorsabban romlik, mint itthon, valamint az itthonitól (a megszokottól) eltérő víz fogyasztása problémákat okozhat, ezért javasolt a palackozott víz fogyasztása. Természetesen egy-két alapvető orvosságot érdemes magaddal hoznod: lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót, hasfogót, hashajtót, görcsoldót valamint fertőtlenítőszert és ragtapaszt.

Javasoljuk az EEK - Európai Egészségbiztosítási Kártya kiváltását (ingyenes), amivel a magyar egészségbiztosítás terhére vehetők igénybe azok az egészségügyi szolgáltatások, amelyek az adott tagállamban való átmeneti tartózkodás során orvosilag szükségessé válnak. Az utasbiztosítást nem váltja ki, de tapasztalataink alapján jelentősen megkönnyít egy esetleges egészségügyi alapellátást. Nem fedez például sem magán-egészségügyi ellátást, sem hazautaztatás költségét, de egy esetleges biztosítási kárigény intézését is megkönnyítheti. További információ itt.

Élelem

Milyen élelmiszerrel készüljünk Korzikára?

Élelmiszert itthonról vinni nem kell, mert az apartmantelep szomszédságában található szupermarketben minden beszerezhető! Reggelre friss bagett, pékárú a kempingekben található kis élelmiszerboltokban kapható. Az apartmantelep pizzériájában lehet várásolni elvitelre is pizzát, 10-15 euro. A helyi specialitások kipróbálása végett pedig javasoljuk, hogy néha üljetek be a városokban egy-egy olcsóbb étterembe. Egy turista menü ára Korzikán előétellel, főétellel, desszerttel és üdítővel kb. 15-20 euro, egy pizza üdítővel kb. 10-15 euro. Mint a mediterrán térségekben mindenütt, úgy Korzikán is számolni kell azzal, hogy szieszta idejére, általában déltől 16 óráig az üzletek jelentős része bezár.

Pénz-ügy

Mi Korzikán a hivatalos fizetőeszköz? Mennyi költőpénzt vigyünk magunkkal?

Korzika hivatalos pénzneme az euro. Az általunk javasolt minimális költőpénz 60-80.000.-Ft-nak megfelelő Euro. Ez nagyjából fedezi a fakultatív hajókirándulás, az esetleges belépők, a szükséges alapélelmiszerek (tejtermék, kenyér, gyümölcs, üdítők), apróbb ajándéktárgyak, képeslapok költségét. Ekkora összeg általában elég szokott lenni, persze ha valaki jobban be szeretne vásárolni, és inkább éttermekben étkezne, az ennél sokkal többet is elkölthet. Javasoljuk, hogy valamennyi készpénz mindenképpen legyen nálatok, mert nem mindig leszünk bankautomata közelében.
 
Belépők tájékoztató árai (2023):

Hajókirándulás Bonifacioban: kb. 25-30 Euro
 
Az apartmanok kötelező végtakarítási díja: kb. 60 Euro / apartman!
Kaució: kb. 120 Euro / apartman, mely a szállás hiánytalan átadása után visszajár.

Vám

Mi szükséges a Korzikára történő utazáshoz?

Magyar állampolgárok részére vízum nem, csak érvényes útlevél vagy személyi igazolvány szükséges, mely az utazás ideje alatt nem veszti el érvényességét.

A mindenkori határátlépési információkról a konzuli szolgálat oldala ad aktuális és részletes tájékoztatást. Mindenki maga felelős azért, hogy azoknak a személyi feltételeknek megfeleljen, amik az utazáshoz szükségesek!

Csomag

Hogyan csomagoljunk Korzikára?

Buszos útjaink esetében is él a csomagokra vonatkozó súlykorlát, hiszen nem terhelhetjük túl a buszt, mert az veszélyeztetné mindenki biztonságát. A határ 20 kg/fő, az ennél nehezebb csomagok szállítását a busz vezetői megtagadhatják. A súlykorlátot a felszállásnál méréssel ellenőrzik. A megmért csomagok személyes azonosítót kapnak, azzal kerülnek be a busz csomagterébe (nem kerülhet a busz csomagterébe: kartonos ásványvizek, hűtőtáskák, kempingasztalok és székek…). A nagy csomagokat csak a szálláshelyekre megérkezve tudjuk elővenni a buszunk csomagtartójából! Javasoljuk két csomag összeállítását, egy nagyobb, ruhákkal és napi használatra nem szükséges dolgokkal (ez kerül a busz csomagterébe), illetve egy "kézipoggyász" iratokkal, s olyan dolgokkal, melyek jó, ha kéznél vannak.

Biztosítás

Kell biztosítást kötni Korzikára?

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
 
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes utas- és sztornó biztosításainak megkötésére van lehetőség, az alábbiak szerint: 

Önállóan is köthető utasbiztosítás: Top extra + sport extra kiegészítés: 17.400 Ft/fő
Önállóan is köthető sztornó biztosítás: Storno Basic, ami a részvételi díj 5%-a (önrész: 20 %): 13.950 Ft/fő 
Sztornóbiztosítás és utasbiztosítás együtt: Storno Kombi, ami a részvételi díj 4%-a (önrész: 0-10 %), és az utasbiztosítás együtt: 28.560 Ft/fő 
 
A feltüntetett összegek a teljes részvételi díjra vonatkoznak, amennyiben jogosult vagy törzsutas kedvezményre, akkor annak százalékával megegyező mértékben csökken a stornóbiztosítás díja. Fontos, hogy amennyiben szeretnél sztornó biztosítást megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem! 
 
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu

Adrienn

“A programok jól voltak összeállítva. A programszervezők ügyeltek arra, hogy 1-1 túrázós nap után a következő napon strandolás legyen. :) Én korábban nem sok mindent tudtam Korzikáról, de a túravezetők nagyon sok hasznos és érdekes informacióval elláttak minket. Atesz “stand upos” előadása pedig különösen tetszett. :) Jól éreztem magam, sok-sok élménnyel gazdagodtam."

Róbert

“Tökéletesen felkészült túravezetők, mind emberileg, mind szakmailag kifogástalanok. Korzika egy új szerelem lett, már most visszavágyom! :) Remélem jövőre sikerül bejárni veletek a sziget északi részét is.”

Matyi

Fantasztikus volt az út, épp amilyenre számítottunk! :) Sly és Atesz is nagyon jó fejek, profi módon szervezték az egészet. A busz és a sofőrök is csillagos ötös, ennél jobbat kívánni sem lehetne. Biztos vagyok benne, hogy fogunk még veletek utazni, és természetesen ajánlom másoknak is, nagyon jó munkát végeztek, csak így tovább ;)

Attila

"Palombaggia méltán szerepel Európa 10 legszebb strandja között. A tenger gyönyörű, színe leírhatatlan, a homokból pedig legömbölyített gránitsziklák kandikálnak ki. Más homokos strandoktól eltérően, itt el tudunk bújni a tűző napsugarak elől az ernyőszerűen szétterülő fenyők árnyékába.... Ha pedig egy kicsit szeretnénk elbújni a tömeg elől, akkor egy kicsit sétálnunk kell, de megéri. Roccapina igazán az öböl felett őrt álló Oroszlán-szikláról, a Genovai-őrtorony tövéből látványos. Letekintve a mélybe, a színekre új szavakat kell kitalálni, a hajók szinte lebegnek a tökéletesen tiszta vízben..."

Egy kis képes kedvcsináló. Tovább a cikkhez: Korzikai élmények
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.