Bejelentkezés

Liptói-havasok legszebb szurdokai

A vadregényes Prószéki- és Kvacsányi-szurdokok

Tavaszi túránk célpontja a Liptói-havasok két legszebb szurdoka. A vadregényes szurdokokban időszakos vízfolyások vannak, így az évnek ez a szakasza a legjobb arra, hogy felkeressük őket. Ragyogó bemelegítés ez a komolyabb szurdoktúrák előtt, lehet ismerkedni a láncokkal és létrákkal úgy, hogy azok nem kitettek, kezdők számára sem okoznak gondot. Az egynapos túráink külön gyönyörűsége, hogy elegendő egy kis hátizsák a napi felszerelésnek, nem kell cipekedni, és az élményekkel teli nap végén mindenki a saját otthonában, kényelmesen nyújtóztathatja ki fáradt végtagjait.
Indulás és érkezés helye: Budapest
Mikropolisz :)

Avagy minden szombaton túraprogram, garantált indulással, kis létszámmal.
 
A Mikropolisz kategóriába tartozó túráink mind olyan egynapos programok, ahol a maximális létszám 8 fő, a minimális 1 fő, tehát ha jelentkezel, akkor mindenképpen indulsz. Az évek alatt már sokszor bejárt tájak mellett ebben a projektben olyan célpontokat keresünk, ahová eddig a nagybuszokkal nem igazán volt lehetőség eljutni. Fontos az indulási helyszín, mert nem pont onnan indulunk, mint a nagyobb túrák esetén, sőt, Budapest mellett gyakran vidéki városokból indul a túra. A túrák természetesen a túravezetés mellett az oda- és visszaút költségét is tartalmazzák, a vadonatúj Volkswagen kisbuszunkkal utazunk. Ha szombat, akkor túra! Egész évben.
  • 1. nap Budapest, Prószéki-szurdok, Kvacsányi-szurdok, Budapest

    2
    Találkozó 6:00-kor a XI ker. Szent Gellért tér és Műegyetem rakpart sarkán levő parkolónál (az M4-es metró állomása mellett). Egy fehér Volkswagen kisbuszt keressetek, Eupolisz logókkal. Indulás 6:15 órakor. Kb. 4 órás utazás után érkezünk meg a Liptói-havasok déli lábához, Kvacsány faluba, ahonnan bemelegítő sétaként a hegylábi erdőhatárt követve gyaloglunk át Prószékre. A település északi végénél csalogató látvány a fenyvesek közül kitűnő sziklákkal határolt völgybejárat látképe. Hamarosan ott is termünk a szikláknál, vadregényes szurdokvölgyön küzdjük felfelé magunkat, görgős sziklákon lépdelve. Előfordulhat, hogy a patakba is bele kell lépnünk, így a vízhatlan bakancs mindenképpen szükséges. A szurdokban van néhány lánccal és létrával biztosított szakasz, de mindegyik rövid és könnyű, nincsenek nagy mélységek alattunk. Rövid kitérőt teszünk egy mellékvölgybe, ahol a nyár végére kiszáradó, de a tavasszal működő vízesést nézzük meg. Nemsokára kiérünk a szurdokból és a fenyvesből és nyíltabb területen, egy széles mezőn folytatjuk túránkat. Szép kilátás nyílik innen a havasok környező csúcsaira. Érintjük Nagyborové falu szélét, ahol, ha nyitva találjuk a kocsmát, megpihenünk. A falu után ismét zúgókkal, vízeséssel és sziklákkal színesített szakasza következik kirándulásunknak: ez már a Kvacsányi-szurdok. Megpihenünk egy fűrészmalomnál, majd a szurdok oldalában vezető turistaúton sétálunk el buszunkig. Az esti órákban érkezünk meg Budapestre. 
    Menetidő: kb. 5 óra, Táv: 16 km, Szint: 650 m fel, 650 m le.
Az oldalon látható képeket Szőnyi Attila készítette.
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.