Bejelentkezés

Ismeretlen északi tájaink: Upponyi- és Rudabányai-hegység, Aggteleki-karszt

Felfedezőtúra Észak-Magyarország elfeledett középhegységeibe

Október utolsó hétvégéjére egy igazán különleges programmal készültünk Nektek! Célunk, hogy megmutathassuk északi hegyvidékeink rejtett, kevésbé ismert, a túrázók körében is méltatlanul hanyagolt természeti értékeit és látványosságait. Túránk első napján az erdélyi és felvidéki tájat idéző Upponyi-szorost járjuk körbe a Lázbérci-víztározó érintésével, ahol a Kalica-tető páratlan kilátópontjáról tekintünk majd le az alattunk elterülő fenséges kanyonra. Vasárnap leginkább a 12 millió évvel ezelőtt élt Rudapithecus magyarországi lelőhelyéről ismert Rudabányára látogatunk el, hogy felkeressük az ország egyetlen, külszíni vasércbányája helyén kialakult bányatavát. Az Aggteleki-karszt Alsó-hegyén is koptatjuk majd a bakancsainkat, megismerkedve a romjaiban és fekvésében is előkelő Szádvárral, majd az igen hányattatott sorsú romtelepüléssel Derenkkel. Szombat esti programként lehetőség van sörüzem látogatással egybekötött sörvacsorán részt venni a Kazincbarcikai Bajor Sörházban, ahol a szállásunk is található.
Indulás helye: Dédestapolcsány, Lázbérci-tó parkoló (Felszabadítók útja 42-43). 2020.10.31-én szombat reggel: 09:00-kor.
Szállás és ellátás: Kazincbarcikán a Bajor Sörház Panzióban, 2 ágyas szobákban, a reggeli kivételével önellátó.
Utazás: Amennyiben nem tudod megoldani az egyéni utazást, ez esetben csatlakozz a programhoz úgy, hogy a kisbuszos transzfert választod, melynek felára 9.900 Ft. Jelentkezéskor kérjük mindenképp jelezd ha igényt tartasz az Eupoliszos transzferre, mert az korlátozott számban áll csak rendelkezésre!
Fedezzük fel együtt Magyarország középhegységeit, és járjuk be a legszebb túraösvényeket a magyarországi 10 csúcs kihívással!

Túrabakancsot fel, irány Magyarország! Évekkel ezelőtt az itthoni nemzeti parkokat már végigjártuk, most a középhegységeinket és folyóinkat célozzuk meg, hogy felfedezhessük az ország rejtett, vagy kevésbé rejtett vadregényes szegleteit. Alkalmanként felkeressük a környékükön fekvő híres borvidékeket is, hogy természetesen némi borkóstolóval összekötve, a már megszokott, fiatalos lendületű Eupoliszos túrákkal, aktív természetjárással kezdjünk bele mi is a hazai turizmus újraélesztésébe! Ennek keretében összeállítottuk a „magyar 10 csúcs” kihívást, melynek célja a hazai hegyeink legmagasabb csúcsainak bejárása. Az Északi-Középhegység csúcsain kívül felvettük listánkba a Dunántúl néhány, szerintünk kihagyhatatlan térséget és tájegységét is, így került kiírásra végül az alábbi 10+1 túra. Tartsatok velünk! :) #túrázzitthon #magyar10csúcs



  • 1. nap Dédestapolcsány, Lázbérci-víztározó, Kalica-tető (402 m), Három-kő-bérc, Kazincbarcika

    3
    Találkozó szombat reggel 09:00-kor Dédestapolcsányban a Lázbérci-víztározó előtti parkolóhelynél (a sorompó előtti, út melletti parkolóhelyek). Mai napi túránk Észak- Magyarország elsőként kialakított Tájvédelmi körzetében fog zajlani. Az első pár kilométeren még aszfaltos útról csodálhatjuk meg a Bán-patak felduzzasztásával, a Sajó-völgyi iparvidék vízigényének ellátására létrehozott víztározót, amely a fokozott védettség ellenére a turisták körében egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Bő három kilométer megtétele után beszűkül a völgy, a növényzet is megváltozik, bokorerdőkkel és sziklagyepekkel fedett meredek hegyoldalak törnek a magasba és a tájból egy kanyon képe kezd kirajzolódni. Megérkeztünk az Upponyi-szorosba, amelynek a legszűkebb részénél letérünk az aszfaltról, és egy kis ösvény mentén meredek kaptatóba kezdünk. Már-már igazi magashegyi terepen fogjuk érezni magunkat, miközben a vékony kavicsréteggel fedett kaptatón, a fenyőkkel övezett zikk-zakkban vezető kis úton emelkedünk a közép-hegység kategóriát el nem érő, az ország legidősebb felszíni kőzeteiből álló masszívumon. A Kalica-tető csúcsa alatt egy kereszt vár ránk, picit feljebb pedig szűkebb hazánkra nem jellemző, páratlan tájképi panoráma az Upponyi-szorosra. A partiumi Révi-szoros kistestvérének látványától akaratlanul is az Erdélyre és a Felvidékre jellemző kultúrtáj jut eszünkbe, amely méltatlanul tengődik a turisták által sűrűn járt szomszédos, reflektorfényben úszó Bükk-hegység árnyékában. Miután kigyönyörködtük magunk felkeressük a Három-kő-bérc természetes, a ragadozómadarak körében is igen népszerű, andezit agglomerátumokból felépülő kalandos kilátópontjait, majd a Szilas-tető nyereg érintésével a festői környezetben nyugvó Upponyig ereszkedünk le. Visszatérünk az Upponyi-szoros legszűkebb részébe, és az általunk már ismert úton a Lázbérci-víztározó mellett az autókig gyalogolunk, majd a szálláshelyünkre utazunk. Útközben még vár minket egy szörp és lekvárkészítő manufaktúra, ahol a bemutatóházban házi ízeket tudunk kóstolni és vásárolni. Miután Kazincbarcikán elfoglaltuk a szállásunk a Bajor Sörház ügyvezetője kiséretében megismerkedünk a helyi sörüzemmel, és igény esetén korlátlan sörfogyasztással egybekötött vacsorán is részt vehetünk. (a sörvacsora ára 6000 HUF/fő, amely grill ételeket, és korlátlan sör fogyasztást tartalmaz három különböző fajtájú sörből, a vegetáriánus étkezés is biztosított). Táv: 16 km. Szint: 360 m fel és le.
  • 2. nap Kazincbarcika, Rudabányai-tó, Szádvár, Derenk romközség

    2
    Bőséges reggelink elfogyasztása után autókba szállunk és a 20 km-re fekvő Rudabányára utazunk. A kultúrtörténeti értékek, a 12 millió évvel ezelőtt élt Rudapithecus lelőhely mellett az ország legmélyebb állóvizével is büszkélkedő települése 1985-ig a trianoni Magyarország egyetlen vasércbányájának adott helyet. A volt külszíni vasércbánya helyén keletkezett a tiszta időben türkíz színben tetszelgő bányató, amely különleges képet fest a rekultiválatlan, vöröses színű meddőhányókkal övezett egykori bányaterületen. A fényképek elkészítését követően ismét az autókba ülünk és az Aggteleki-karszt Alsó-hegyének karsztplatójáig utazunk. Szögliget település után dózerútra térünk rá a Szalamandra Házig, ahol parkolni fogunk. Némi magunkkal hozott elemózsia elfogyasztása után az egykori Szádvári uradalom központját, az 1920-as évek után tiltott területnek számító, romos állapotában és fekvésében is pompás Szádvárat keressük fel. A Szádvárért Baráti Kör állagmegóvó és feltáró tevékenységének köszönhetően „újjászülető” rom az Aggteleki-karszt kultúrtájának kihagyhatatlan látványossága. Miután bejártuk a várat a szomszédban csendben megpihenő romtelepülést, Derenket keressük fel. A különlegesen tragikus sorsú helység a magyarországi lengyelek fontos emlék- és zarándokhelye, végső pusztulását annak köszönhette, hogy területén az 1940-es években főleg medve vadászatára alkalmas területet szerettek volna kialakítani. A romközség után a szépséges Ménes-völgybe ereszkedünk le az Alsó-hegy víznyelőkkel tarkított mészkő fennsíkjáról és visszaballagunk a Szalamandra házig, ahol véget ér Magyarország ismeretlen hegyvidékeinek, szerintünk kihagyhatatlan látványosságait felfűző utunk. Elbúcsúzunk egymástól és elindulunk hazafelé. Táv: 12,5 km. Szint: 340 m fel és le.
Az oldalon található képeket Radics Tamás készítette.

Út ára tartalmazza

- a szállást Kazincbarcikán 2 ágyas szobákban,
- a sörüzemi vezetést,
- a reggelit,
- a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

- a túra helyszínére való eljutást (de igény esetén biztosítunk transzfert az egész programunkhoz),
- a sörvacsora árát,
- az egyéb étkezést.

Utazás

Egyénileg autóval. Általunk javasolt útvonal Budapest felől az M3-as autópályán, majd a nem régiben átadott M25-ös gyorsforgalmi úton Egerig, aztán a 25-ös úton Szarvaskőig. Onnan Szilvásvárad – Nagyvisnyó úton Dédestapolcsányig.

Amennyiben nem tudod megoldani az egyéni utazást, ez esetben csatlakozz kisbuszos transzferünkhöz melynek felára 9.900 Ft. Transzfer esetén találkozó 2020. október 31-én szombaton 06:30-kor, a XI ker. Szent Gellért tér és Műegyetem rakpart sarkán levő parkolónál (az M4-es metró állomása mellett).

Létszám

Tájékoztató létszám: 10-20 fő. Az utat minimum 10 fő befizetése esetén indítjuk el. Túránkat 15 főig egy, 16-20 fő között két túravezető kíséri.

Túra nehézsége

A túrák teljesítéséhez elég, ha átlagosan sportos az erőnléted. A gyalogtúra során a magabiztos koordináció és a szédülésmentesség elengedhetetlen és fontos a bejáratott, betört, vízálló bakancs viselése!

Szállás

Kazincbarcikán a Bajor Sörház Panzióban, 2 ágyas (külön ágyak) szobákban, amelyhez fürdőszoba is tartozik. A szálláson kapunk vasárnapi reggelit, amelyet a program ára tartalmaz.

Időjárás

Változatos őszi idő várható a túrán, így mindenképp figyeljétek az aktuális időjárás előrejelzéseket

Felszerelés

Túrafelszerelés szükséges, elsősorban egy kényelmes, bejáratott, vízálló bakancs. Túranadrág, póló vagy túraing, minőségi, jó nedvességleadó, vízhólyagokat nem okozó túrazokni, fejfedő, naptej, napszemüveg. A kedvezőtlenebb időjárásra is számítva esőkabát, réteges túraöltözet, váltásruha, hosszú nadrág és dzseki. A gyengébb térdízületek kímélése érdekében jó hasznát veheted egy sport térdvédőnek, fáslinak vagy túrabotnak! A váltás ruha a túra idejére az autóban maradhat.

Élelem

A túra a vasárnapi reggeli kivételével önellátó. Az opcionálisan választható sörvacsora ára 6000 HUF/fő, amely grillezett sülthúsokat, csülköt és köretet tartalmaz, korlátlan sör fogyasztással (3 fajta helyi készítésű sör). Vegetáriánus étkezés is biztosított. Aki nem szeretne sört fogyasztani, Á’la carte rendelhet a helyszínen.

Pénz-ügy

Készpénzt mindenképpen hozzatok magatokkal a kisebb kiadásokra, kártyával több helyen nem lehet fizetni.
- a szombati sörvacsora ára 6000 HUF/fő

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
 
Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
 
Storno Basic: 1.245 Ft/fő (önrész: 20 %)

Transzferrel:
Storno Basic: 1.740 Ft/fő (önrész: 20 %)

Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.