Bejelentkezés

Bakony, Csesznek via ferrata

Kalandos túrák a Bakony talán legszebb vidékén, fakultatív via ferrata Csesznek váránál

Két napos utazás, változatos túrákkal a Bakony hegység legszebb tájain. Gyalogtúra a Gerece-patak völgyéből a hegység legmagasabb csúcsára, a Kőris-hegyre, ahol a Vajda Péter kilátótoronyból káprázatos kilátás vár minket. Másnap fakultatív via ferrata indítja napunkat a cseszneki vár alatt, miután következik az Ördög-árok sejtelmes világa és a Kő-árok vadregényes túraútvonala, melyek megkoronázzák hétvégénket.

Hétvégi programunknak nem titkoltan kettős célja is van: az egyik, hogy egy „rövidebb kihagyást” követően újra együtt túrázhassunk, a másik pedig, hogy segítsünk a hazai turizmus talpra állításában. Emiatt programunkat két naposra terveztük, szállásunk pedig a Cseszneken lesz, kilátással a cseszneki várra, ahol a sikeres túránkat követően egy rövidebb időre kiszakadhatunk a hétköznapokból.

Figyelem! Amennyiben szeretnél részt venni a második nap reggelén a fakultatív via ferrata túrán, kérjük jelezd ügyfélszolgálatunknak jelentkezéskor! Az alapvetően C-D nehézségű ferrátát azoknak ajánljuk, aki már vettek részt ferrata programon, de jó kondícióban lévő kezdők is kipróbálhatják.
Indulás helye: 2020. október 3-án szombaton, reggel 08:50-kor, Bakonybél, parkoló a Cseralja utcában. N47.153106, E17.432589
Szállás és ellátás:  Bakonybélen panzióban, másnapi reggelivel.
Utazás: Egyénileg. Amennyiben nem tudod megoldani az egyéni utazást, ez esetben csatlakozz a programhoz úgy, hogy a kisbuszos transzfert választod, melynek felára 8.900 Ft. Jelentkezéskor kérjük mindenképp jelezd ha igényt tartasz az Eupoliszos transzferre, mert az korlátozott számban áll csak rendelkezésre!
Fedezzük fel együtt Magyarország középhegységeit, és járjuk be a legszebb túraösvényeket a magyarországi 10 csúcs kihívással!

Túrabakancsot fel, irány Magyarország! Évekkel ezelőtt az itthoni nemzeti parkokat már végigjártuk, most a középhegységeinket és folyóinkat célozzuk meg, hogy felfedezhessük az ország rejtett, vagy kevésbé rejtett vadregényes szegleteit. Alkalmanként felkeressük a környékükön fekvő híres borvidékeket is, hogy természetesen némi borkóstolóval összekötve, a már megszokott, fiatalos lendületű Eupoliszos túrákkal, aktív természetjárással kezdjünk bele mi is a hazai turizmus újraélesztésébe! Ennek keretében összeállítottuk a „magyar 10 csúcs” kihívást, melynek célja a hazai hegyeink legmagasabb csúcsainak bejárása. Az Északi-Középhegység csúcsain kívül felvettük listánkba a Dunántúl néhány, szerintünk kihagyhatatlan térséget és tájegységét is, így került kiírásra végül az alábbi 10+1 túra. Tartsatok velünk! :) #túrázzitthon #magyar10csúcs

  • 1. nap Bakonybél, Kőris-hegy (709 m), Bakonybél

    3
    Találkozó és indulás 9:00-kor Bakonybélen egy parkolóban, a Cseralja utcában. Itt hagyjuk autóinkat, itt fog túránk véget érni. Rövid sétával érjük el először az országutat, majd letérünk a Gerence-patak völgyébe. Miután elhagytuk a települést, néhol csúszós, keskeny, kötéllel biztosított ösvényen haladunk a patak mentén. A Gerencepusztai pihenőhely után elhagyjuk a Gerence-patakot és hegynek felfelé haladunk az egyre jobban emelkedő terepen. A Cser-bércre meredek lépcsősoron jutunk fel, majd néhol izzasztó kaptatón kapaszkodunk tovább egy gyönyörű szálbükkösben az Odvaskő-barlang irányában. A barlang feletti szikláról szép kilátás nyílik a völgyre. Innen utunk már mérsékeltebben, de továbbra is kitartóan emelkedik. Lassan szerpentinezve haladunk a lassan felbukkanó, katonai lokátor állomás fehér gömbkupolájával koronázott Kőris-hegy csúcsa felé. A radarállomást megkerülve érjük el a Kőris-hegy (709 m) csúcsát és a rajta lévő háromszintes Vajda Péter-kilátót. A Kőris-hegy a Bakony legmagasabb csúcsa, amely nevét az itt álló kőriserdőről kapta. Felkapaszkodunk a kilátóba, hogy gyönyörködjünk a jól megérdemelt kilátásban, majd megpihenünk, megebédelünk a magunkkal hozott élelemmel, lazítunk. Pihenés után egy másik útvonalon indulunk vissza Bakonybélbe. Innen az Országos Kéktúra útvonalát követjük, egy kezdetben még finoman, majd egyre erősebben lejtő ösvényen, mely egy gyönyörű bükkösön is keresztül halad. Vékony csapáson, fiatal, csalitos erdőben, tisztásokat keresztezve ereszkedünk, amíg elérjük a Gerece-völgy bejáratánál fekvő parkolót, ahonnan túránk indult. Szusszanunk, majd elfoglaljuk szállásunkat Bakonybélen. Szállás panzióban, kétágyas szobákban. Túratáv: 18 km, szintemelkedés: 500 m fel és le.
  • 2. nap Bakonybél, Cseszneki via ferrata, Ördög-árok, Kő-árok, Csesznek

    3
    Reggeli után a 30 km távolságra lévő Csesznekre hajtunk, ahol teszünk egy rövid látogatást a cseszneki várban, majd azokkal, akik részt vesznek a fakultatív via ferrata kiránduláson pár perces sétával elérjük a Csesznek vár alatt található Kőmosó-szurdokot, ahonnan különböző nehézségű, rövid ám annál izgalmasabb via ferrata utak indulnak. Először egy egyszerűbb, rövid B/C nehézségű utat járunk be, majd következik egy nehezebb útvonal, ahol három rövid D nehézségű szakasz vár minket. A nagyjából kétórás program után visszasétálunk szállásunkra és csatlakozunk a via ferratát kihagyó társainkhoz, hogy rövid pihenő után induljunk mai túránkra. A Csesznek határában található parkolót elhagyva a piros jelzésen haladunk. Cseszneket elhagyva lassan ereszkedő turistaösvényen haladunk tovább, egy gyönyörű bükkös erdőben kerüljük meg a Töbör-hegyet, átvágunk a Rekettyés-patak völgyén és egy lassan emelkedő ösvényen érjük el Bakonyoszloptól délre az Ördög-árkot. A Dudari-erdő és az Alsó-erdő között alakult ki ez a félhomályos, kanyargós szurdok, a vízfolyások rombolása és néhány barlang beszakadása révén. A völgyoldal szikláiban, ereszeiben csaknem 50 kisebb-nagyobb fülke, barlang, hasadék bújik meg, a szurdok alját hatalmas, mohás szikladarabok borítják. Több patakátkelés után érünk el az Ördög-árok legmeghatározóbb pontjához, az Ördög-gátnak nevezett szűkülethez, ahol egy meteorit méretű szikladarab állja a Dudar patak útját. Itt található az Ördög-gát felett 32 méter magasan a Bakony egyik legnagyobb barlangja, az Ördög-lik. Miután elhagyjuk az Ördög-árkot, rátérünk a zöld jelzésre, amely felvezet a Kő-hegyre, majd innen ereszkedünk le a Kő-árokba, ahol láthatjuk, hogy nem szurdokvölgyben járunk, mivel nincsenek kétoldalt sziklafalak vagy zárt katlanok. Egy meredek lejtőkkel határolt, mély, olykor élesen kanyargó, árnyas völgyben túrázunk. Az egyre szűkülő Kő-árok száraz medre melletti ösvény hangulatos vonalvezetéssel követi a patak folyását. A jobb oldalon a fák mögött egy hosszú, magas mészkősziklafal húzódik, több hasadékkal, fülkével. Amikor elérjük a völgy legkeskenyebb, legsziklásabb részét, le kell ereszkednünk a száraz patakmederbe és az itt heverő kövek és fák között átvergődve folytatjuk utunkat. Lassan szelídül a Kő-árok és hamarosan enyhén emelkedve kijutunk a völgyből. Innen pár perces gyaloglás után érünk ki a cseszneki országútra, ahol pár száz méteres gyaloglás után érünk vissza kiindulópontunkhoz. Ellátás: reggeli. Túratáv: 13 km, szintemelkedés: 340 m fel és le.
Az oldalon található képeket Szabó Szilveszter készítette.
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.