Bejelentkezés

Indonézia: Jáva, Bali

Kalandozás az indonéz szigetvilágban dzsungeleken, rizsföldeken, vulkánokon át

Ha kinyitod a nagy világatlaszt, akkor Ázsia és Ausztrália között biztosan megakad a szemed egy országon, Indonézián. Egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy Indonézia a világ egyik legkülönlegesebb és több szempontból is a "legek" országa. Több, mint 17 500 szigetből áll, ezzel Földünk legnagyobb kiterjedésű szigetvilága. Az ország területén található a legtöbb aktív vulkán és ez a Föld második legnagyobb biodiverzitású országa. S még sorolhatnánk... A hatalmas szigetvilág minden szegletének bejárására és valamennyi természeti, kulturális titkának felfedezésére egy emberöltő is kevés, így mi sem vállalkozunk a lehetetlenre. Utunk során a két legismertebb szigetet, Jávát és Balit fogjuk bejárni, ahol egyszerre fogunk megismerkedni a két sziget rendkívül sokszínű társadalmával, kulturális emlékeivel és gasztronómiájával, valamint a gazdag élővilágával és a páratlan szépségű természeti értékeivel. Az életre szóló élményekek garantáltak!

Jávára érkezve a buddhista és hindu vallás két monumentális szakrális emlékét, Borobodurt és Prambanant tekintjük meg, valamint a jávai kultúra fellegvárát jelentő Yogyakarta nyüzsgő mindennapjaival ismerkedünk meg. A csodálatos tengerpartokon való séták és fürdést követően Indonézia első számú természeti látnivalóihoz, a Bromo és az Ijen vulkánhoz utazunk, ahol testközelből ismerkedhetünk meg a mélységi erők egyszerre lenyűgöző és félelmet keltő játékával.

Balira átutazva a hinduizmus misztikus és csodálatos templomait látogatjuk meg, ahol mind a mai napig hívők ezrei imádkoznak és mutatnak be áldozatokat a nagy főisteneknek, Brahmanak, Visnunak és Sívának. Persze, a természeti látnivalók sem maradhatnak ki! Sétálunk a már-már valószínűtlenül élénk zöld rizsteraszokon, fürdünk a dzsungel mélyén lévő vízesések alatt, valamint egy hatalmas majomerdőben bandukolva megismerkedhetünk a játékos és ravasz majmok mindennapjaival. A festői homokos tengerpartokon pedig alámerülhetünk a kellemes hőmérsékletű türkizkék vízben vagy csak egy jó könyv társaságában élvezhetjük a trópusi napsütést. S mivel Bali a spiritualitásáról is világhíres, kipróbálhatjuk a meditációt, jógát, vagy éppen egy masszázs segítségével töltődhetünk fel.

Kiemelt látnivalók az utazás során:

- Borobodur: a világ legnagyobb buddhista templomegyüttese (UNESCO Világörökség);
- Prambanan: Indonézia legnagyobb templomegyüttese (UNESCO Világörökség);
- Yogyakarta: Jáva művészeti és kulturális központja;
- Bromo-Tengger-Semeru Nemzeti Park: Indonézia első számú természeti látnivalója;
- Ijen-vulkán: a vulkanizmus szürreális jelenségei;
- misztikus hindu templomok: Tanah Lot, Ulu Watu, Gunung Kawi, Tirta Empul, Ulun Danu Bratan;
- a festői bali rizsföldek mentén található Subak-öntözőrendszer (UNESCO Világörökség);
- világhíres homokos tengerpartok (Kuta és Padang Padang) pálmafákkal, türkizkék vízzel és gazdag élővilággal;
- dzsungelek mélyén fekvő vízesések;
- Ubud: Bali spirituális és kulturális központja

Időpontok

  • 2024. március 28
    → április 09.
Figyelem! Hosszabbítási lehetőség az Indonézia alapprogram után a Balival szomszédos Nusa Penida szigetén. Ha azt gondolod, hogy a Balin van az indonéz édenkert, nem tévedsz sokat, de mi mégis egy picit arrébb invitálunk. Oda, ahova a turizmus még csak éppen éppen betette a lábát, ahol az infrastruktúra nehezen követi az igényeket, s ahol - sajnos - sok minden nem ismerős a nyugati szemléletből, de itt, ha szánsz rá időt, akkor csodás eldugott tengerparti öblöket találhatsz, a kristálytiszta vízben millió színes halacskával és manta rájákkal merülhetsz együtt, s az egész sziget akkora, hogy egy nap alatt be tudnád járni - de annyi gyönyörű hely jön szembe veled, hogy ez úgysem menne!

A kiegészítő program felára 179.000,-Ft. Ha erre a kiegészítő programrészre is jelentkezel, akkor négy nappal később fogsz hazarepülni. A kiegészítő program az alapprogram kiírásban szereplő tervezett menetrend után folytatólagosan indul, azaz számodra a teljes program 2024. március 28-án kezdődik Yogjakartában, Jáva szigetén és 2024. április 13-án ér véget Denpassarban! Kérjük, hogy részvételi szándékodat időben jelezd felénk! A kiegészítő program minimum 6 fő jelentkezése esetén indul!
  • 1. nap Yogyakarta (Jáva)

    Érkezés az indonéz szigetvilág legnépesebb szigete, Jáva középső részén fekvő Yogyakartába. Miután berendezkedtünk szállásunkon, ahonnan utunk indul, vacsora közben megtartjuk ismerkedési estünket. Ezt követően nyugovóra térünk, hogy kipihenjük a hosszú repülőút fáradalmait. Ezen a szállásunkon négy éjszakát fogunk eltölteni. Szállás: szálló; ellátás: reggeli.
  • 2. nap Yogyakarta, Prambanan

    1
    A mai napot a jávai művészetek és kultúra fellegvárának számító Yogyakarta felfedezésével kezdjük. Yogyakarta város és környéke egy különleges adminisztratív régiót képez Indonézián belül, melyet 1756 óta a yogyakartai szultán irányít. Reggelit követően szállásunkról becakokkal (kerékpáros taxik) a város főútjának tekinthető Marioboro úton keresztül a város központjába, a szultán palotakomplexumához, a Kratonhoz utazunk. A XVIII. században épített, hófehér épületekből álló palotában megismerkedhetünk a város és a szultáni család történetével, s betekintést is nyerhetünk a közszolgák munkájába, akik a látogatók szeme láttára, a palota kertjében végzik munkájukat. Ha szerencsénk van, akkor belehallgathatunk a palotakertben játszó tradicionális jávai zenekar, a gamelan muzsikájába is. A Kratonból egy kis múzeumba megyünk, ahol az egykori szultánok díszes hintóit tekinthetjük meg. Innen egy batikműhelybe utazunk, ahol megismerkedhetünk a batikolás művészetével, illetve lehetőségünk is van szebbnél-szebb batikolt textíliák vásárlására. A batikműhelytől visszamegyünk szállásunkra, ahol elbúcsúzunk becak-sofőreinktől. Rövid szusszanást követően bérelt buszunkra szállunk, mellyel Prambananba utazunk. A Yogyakartától 17 kilométerre fekvő monumentális hindu templomegyüttes, melyet a három hindu istennek Brahmának, Visnunak és Sívának szenteltek, a VIII-X. század között épült, s hajdanán 244 templomot foglalt magában. Ekkor Prambanan volt a központja Jáva szigetének majd egészét uraló hindu királyságnak. A királyság lehanyatlásával azonban Prambanan is elfelejtődött, ráadásul a pusztító 2006-os födrengés hatalmas károkat okozott az templomegyüttesben. A restaurációs munkálatoknak köszönhetően azonban a fő szentélyeket majdnem egykori formájában látogathatjuk meg. Miután kigyönyörködtük magunkat a csodálatos szentélyekben, buszunkkal visszatérünk yogyakartai szállásunkra. Este egy közeli étteremben kóstolunk bele az indonéz gasztronómia változatos világába. Szállás: szálló; ellátás: reggeli
  • 3. nap Borobodur, Yogyakarta

    1
    Kora hajnalban kelünk, hogy napfelkeltére már elfoglaljuk helyünket a Yogyakartához közel eső Borobodurban, ahol a világ legnagyobb buddhista sztupája áll. A IX. században építették, amikor még a buddhizmus és a hinduizmus uralkodott az indonéz szigetvilágban, de az iszlám terjeszkedésének és a Merapi-vulkán kitöréseiből származó hamunak köszönhetően csak a XIX. században fedezték fel újra. A világmindenséget szimbolizáló, mandala alaprajzú, gazdagon faragott hatalmas sztúpa bejárása utunk egyik fénypontja. Ha kedvezőek az időjárási feltételek, akkor egy csodálatos napfelkeltében lehet részünk a Merapi vulkán sziluettjével, miközben a nap első sugarai sárgásan megvilágítják a fekete vulkáni kövekből felépített sztúpát. Miután kigyönyörködtük magunkat a napfelkeltében és körbejártuk a dzsungellel körülölelt hatalmas építményt, a kertben megreggelizünk. Yogyakarta felé teszünk egy rövidebb megállót egy kisebb buddhista templomnál, melynek különlegessége, hogy a szentélyen belül nem egy földön, hanem egy trónon ülő Buddha szobrot láthatunk. Yogyakartába visszatérve a madárpiacot és a Taman Sari vízpalotát nézzük meg. A délutáni szabadprogram keretében vásárolgathatunk a Marioboro út ajándékboltjaiban, megkóstolhatjuk az utcai kifőzdékben készült ételeket, de akár visszatérhetünk szállásunkra pihenni, fürdeni. Este fakultatív programként végignézhetjük a Ramayana balettet, mely ötvözi az ősi Ramayana saga mitikus világát, valamint a jávai zenét, drámát és táncot. Szállás: szálló; ellátás: reggeli
  • 4. nap Pindul-karsztbarlang, Oya-folyó, Sundak-tengerpart

    1
    A mai napunk a természeti élményekről szól. Reggelit követően bérelt buszunkkal a Yogyakartától keletre fekvő karszthegység egyik barlangjához, a Pindul-karsztbarlanghoz utazunk. Itt egy igazán nagyszerű programban lesz részünk! Nagy úszógumik segítségével, fejünkön fejlámpával fogunk végigúszni a barlangi folyón, miközben a cseppkövekben és a föld alatti világ más csodáiban gyönyörködhetünk. Ezután a közeli szelíd vizű Oya-folyón folytatjuk úszógumis kalandjainkat, ahol a bátrabbak egy ugrópontról akár ki is próbálhatnak egy közel 10 méteres ugrást a folyóba. Ebédet követően a Jáva délnyugati tengerpartjára utazunk. A homokos-korallos tengerparton a nap hátralévő részét pihenéssel, fürdéssel, kagylószedegetéssel és persze a friss sült halak megkóstolásával töltjük. Kedvező időjárási viszonyok mellett egy csodaszép tengerparti naplementével zárhatjuk le a napunkat. A kora esti órákban visszatérünk yogyakarta-i szállásunkra, ahol megvacsorázunk és összekészülődünk a másnapi hosszú utazásunkra. Szállás: szálló; ellátás: reggeli

    FONTOS! A tengerparton történő fürdésnek két fontos szabálya van. Egyrészt nagy hullámok miatt nem szabad 10 méternél beljebb úszni a vízben, illetve csak az erre alkalmas részen lehet fürdeni. Másrészt vallási előírások miatt térdig és könyökig érő ruhában kell fürdeni (szörfnadrág és póló megfelelő). A klasszikus fürdőruhákban történő fürdőzés szigorúan tilos!
  • 5. nap Yogyakarta, Surabaya, Cemoro Lawang

    Reggel becakokkal kikerekezünk a közeli vasútállomásra, ahonnan egy félnapos vonatozás után érkezünk meg Kelet-Jáva gazdasági központjába, Surabayába. Itt már várnak ránk bérelt buszaink, melyekkel pár órás utazást követően érkezünk meg a Bromo-Tengger-Semeru Nemzeti Parkban fekvő piciny hegyi faluba, Cemoro Lawangba. Ha időnk engedi napnyugta és vacsora előtt tehetünk még egy rövid sétát is a csendes településen. Szállás: szálló
  • 6. nap Bromo-Tengger-Semeru Nemzeti Park, Madakaripura-vízesés, Ijen vulkán

    2
    A mai napunk igen hosszú lesz, de a nap végén nem lesz kétségünk: utunk az egyik legcsodálatosabb napja ez. Jáva szigetének legszebb természeti látnivalóit fogjuk felkeresni. Elsőként az indonéziai utazások egyik kötelező állomásához, a Bromo vulkánhoz megyünk. Pirkadat előtt kelünk, hogy napfelkeltekor már a Bromo vulkánban gyönyörködhessünk. Terepjáróinkkal, majd gyalog Cemoro Lawang faluból a hatalmas kráter peremén lévő napfelkelte pontra utazunk. Ezt követően pedig kezdődik a mozizás: napfelkelte baloldalt, füstölgő vulkánok és holdbéli tájra hasonlító vulkáni sivatag előttünk. Az egykori szupervulkán kráterében több kisebb vulkáni kúp emelkedett ki, melyek közül a jelenleg is aktív Bromo. Háttérben pedig a szintén néha pöfékelő Semeru közel 3000 méter magas kúpja emelkedik ki. S mindezek a felkelő nap vöröses-narancssárga fényében izzanak. Leírhatatlanul szép látvány! Miután a nap felkelt, távozunk kilátóhelyünkről és irány a vulkáni sivatag! A Bromo lábánál kiszállunk terepjáróinkból és gyalog folytatjuk utunkat a kráter peremére. Odafent személyesen élhetjük át a mélységi erők félelmetes erejét és nagyságát. Leírhatatlan pillanatok! Ezután visszatérünk szállásunkra, ahol megreggelizünk. Reggelit követően bérelt buszainkkal hegyi utakon keresztül az eldugott Madakaripura-vízesés felé vesszük az irányt. A vízesés előtt azonban járműveket váltunk: kis motorokkal fogunk leszáguldani a túraösvény elejére. Kb. 2 kilométert sétálunk a dzsungellel szegélyezett ösvényen mire megérkezünk a katlan bejáratához. A helyi erők esőkabáttal kínálnak - nem véletlenül: a belső vízesést csak úgy érhetjük el, ha a patakmederben végigsétálunk, miközben a fejünk felett további vízesések locsolnak minket. Igazi kalandtúra! A közel 200 méteres szakasz megtételét követően, a sziklaoldalban jutunk el a magasból alábukó Madakaripura-vízeséshez. Miután kifotóztuk magunkat a patakon és a túraösvényen keresztül kijövünk a völgyből. Motorosaink villámgyorsan felrepítenek minket a kisbuszunkhoz, amellyel fél napos utazást követően érkezünk meg az Ijen vulkán alatti kis faluba, ahol aznapi szállásunk is lesz. Megérkezésünket követően nincs más hátra, mint vacsorázni és nyugovóra térni, ugyanis másnap ismét korán kelünk. Szállás: szálló; ellátás: reggeli
  • 7. nap Ijen vulkán, Gilimanuk, Lovina (Bali)

    2
    Ma reggel sem fogjuk megvárni, hogy a kakasok ébresszenek. Hajnali 1 óra körül indulunk el teljes menetfelszerelésben a mai fantasztikus látványt kínáló vulkánnéző túránkra. Hozzávetőleg egy órát buszozunk túránk kiinduló pontjáig. Innen egy három kilométer hosszú emelkedő vár ránk egy jól járható, kiépített ösvényen, ahol azonban fejlámpáink fényénél kell haladnunk. Első megállónk egy kilátópont lesz, ahol szemrevételezhetjük a híres kék tüzet. Ezt a jelenséget a világon két helyen lehet ilyen mértékben látni: Etiópiában és az Ijen vulkánnál. A hátterében az áll, hogy a kénes gázok a felszínre kerüléskor az oxigénnel keveredve kék színnel égnek. Miután kigyönyörködtük magunkat az akár nem eviláginak is tűnő jelenségben, tovább folytatjuk emelkedésünket az Ijen vulkán csúcsa felé. Célpontunk a napfelkeltepont, ahonnan elképesztő panoráma nyílik a gyönyörű türkizkék színű krátertóra. A szebbnél-szebb felvételek elkészítése után leereszkedünk buszainkhoz, amelyekkel a közeli Ketapang város kikötőjéhez utazunk. Itt elbúcsúzunk sofőreinktől és komppal, gyalogosan kelünk át Balira. A túloldalon, Gilimanukban már várnak ránk buszaink, amelyekkel Észak-Bali nyugodt tengerparti pihenővárosába, Lovinába utazunk. A kora esti órákban érkezünk meg a szállásunkra. Akinek kedve van hozzá, megmártózhat a tengerben vagy csak élvezheti a pihenés örömét a hosszú utazás után. Szállás: szálló; ellátás: reggeli (csomagban)
  • 8. nap Lovina (delfinles), Gitgit-vízesés, Bratan-tó, Jetiluwih rizsterasz, Ubud

    2
    Ma reggel is korán kel(het)ünk, no de nem annyira, mint az előző két nap során! Reggeli fakultatív programunk során ezúttal nem vulkánnézőbe megyünk, hanem delfinlesre. Célunk, hogy napfelkeltekor már vizen legyünk vadászva fényképezőgépeinkkel az ugrándozó delfinekre. A hozzávetőleg két órás programot követően visszatérünk szállásunkra, ahol megreggelizünk, összecsomagolunk, majd útnak indulunk Bali spirituális központja, Ubud felé. Utunkat több megálló is meg fogja szakítani. Elsőként a hosszan elnyúló hegyi faluba, Gitgitbe látogatunk. A település nevezetessége, hogy rengeteg vízesés található a környékén. Mi is felkeressük a legnagyobbat, ahol a merészebbek akár meg is mártózhatnak a hűsítő vízben. Ezután a Bratan-tó felé folytatjuk utunkat. Útközben megebédelünk és desszert gyanánt betérünk a helyi "Eper Paradicsomban", ahol kipróbálhatunk mindent, amit csak a helyiek eperből el tudnak készíteni (palacsinta, jégkrém, turmix stb.). A Bratan-tóhoz érve, ami a vele azonos nevű kalderában alakult ki, az Ulun Danu Bratan templomot nézzük meg. A tó partjára épült, Sivának szentelt templom körül mindig nagy az élet, valószínűleg lesz lehetőség a balinézek templomi szokásaiba is belepillantani. De van lehetőségünk egy csónakázásra is. Elhagyva a Bratan-tavat Bali egyik legszebb riszföldjére, a Jatiluwih rizsföldekre látogatunk el, ahol teszünk egy sétát a már-már valószínűtlenül zöld és nagy gonddal rendben tartott rizsföldön. Elhagyva a rizsföldet egyenesen Ubudba utazunk, ahová az esti órákban érkezünk meg. Ezen a szállásunkon három éjszakát fogunk tölteni. Szállás: szállóban, ellátás: reggeli.
  • 9. nap Ubud (pihenőnap), Majomerdő

    A mai nap a pihenésé és a fakultatív programoké. Délelőtt közösen felkeressük Ubud leghíresebb látványosságát a majomerdőt. Nem lesz meglepetés: különleges hangulatú erdő végtelen sok majommal. Ubud a balinéz kultúra központja, de sok más látnivalóhoz is közel fekszik. A fakultatív lehetőségek száma végtelen. Ízelítőként: megnézhetünk tradicionális táncelőadást, vadvízi-evezésre indulhatunk, jógázhatunk, kerékpártúrán vehetünk részt, egzotikus madarakkal barátkozhatunk, művészek galériájában ismerkedhetünk a helyi kultúrával, végigmasszíroztathatjuk magunkat egy hangulatos spaban vagy egyszerűen a világgal nem törődve szállásunkon pihenhetünk. Szállás: szállóban, ellátás: reggeli.
  • 10. nap Goa Gajah, Gunung Kawi, Tirta Empul, kávéültetvény

    2
    Ha van jellegzetes balinéz nap a programban, akkor a mai feltétlenül annak számít. Első megállónk a közelmúltban felfedezett Goa Gajah templom lesz. Különlegessége, hogy maga a templom hindu, de van mellette egy buddhista szentély is. Innen a Gunung Kawi templomhoz utazunk. A misztikus, sziklába vésett templomcsoport gyönyörű rizsföldek és erdők között fekszik. Ebédet követően rövid buszozással érjük el az örök élet forrása fölé a X. században épített Tirta Empul templomot. Különleges élmény lehet a helyiekkel együtt a halhatatlanok táborába jutni a rituális fürdés során. Mindhárom templomot gyakran keresik fel csoportosan a balinézek, így ezek nem pusztán turistalátványosságok, hanem a vallási élet és szertartások fontos helyszínei is. A nap zárásaként egy kávéültetvényre látogatunk el, ahol különböző helyi teákat és kávékat kóstolhatunk meg. Természetesen a helyi üzletben meg is tudjuk vásárolni a legízletesebb italokat. Szállás: szállóban, ellátás: reggeli.
  • 11. nap Ubud, Tanah Lot, Tuban, Kuta part

    A délelőttünket szabadprogram keretében Ubudban töltjük, majd egy korai ebédet követően bérelt buszainkkal a sziget hat legszebb templomának egyikéhez, a Tanah Lothoz utazunk. A délutánt itt töltjük el, részt vehetünk az áldás osztásban, meglátogathatjuk a bazárt, s gyönyörködhetünk a naplementében. Kora este érkezünk szállásunkra, ahol remek lehetőségek nyílik a feltöltődésre és kikapcsolódásra: fürödhetünk este a medencében, vagy akár befizethetünk egy masszázsra is. Szállás: szálló, ellátás: reggeli.
  • 12. nap Bukit-félsziget: Jimbaran halpiac, Ulu Watu templom, Tuban part

    1
    Utolsó programnapunkat Bali déli részének, a Bukit-félsziget természeti és kulturális látnivalóinak felfedezésével töltjük. Reggeli után rövid utazással érjük el első megállónkat, a Jimbaran halpiacot. Míg a homokos fövenyen számtalan harsány színekre festett halászcsónakot láthatunk, addig a parttól beljebb futó sétány mentén, illetve a fedett részen vízzel teli dobozokban árulják a halászok a legkülönbözőbb halféléket a legapróbb rákoktól kezdve a hatalmas polipokig bezárólag, amiket aznap hajnalban fogtak ki. A halpiacot elhagyva a félsziget délnyugati csücskén fekvő Pura Luhur Ulu Watu templomhoz utazunk. A hatalmas tengerbe leszakadó sziklafal peremére épített XI. századi templomegyüttes belső része kizárólag hinduk számára látogatható. Jellegében kicsit a kínai nagy falhoz hasonlítható panorámaútján azonban mindenki számára elképesztően látványos fotótémákat kínál. De vigyázat! A templom melletti erdőben és az ösvényeken aranyosnak tűnő, ám igen ravasz majmok tucatjai vadásznak az óvatlan turisták elcsenhető értéktárgyaira. Miután körbesétáltunk a szentélyben, egy közeli étteremben megebédelünk. Szállásunkra visszautazva pedig már csak a jól megérdemelt délutáni pihenés vár ránk, amit a Tuban vagy Kuta parton, illetve a szálláson tölthetünk el. Este megtartjuk a búcsúestet, majd összekészülünk a hazautazásra. Szállás: szálloda, ellátás: reggeli.
  • 13/+1. nap Hazautazás / Nusa Penida

    Akik csak az alapprogramra jöttek, azokkal a repülőgépük indulásának függvényében kisétálunk a szállásunk mellett lévő Ngurah Rai nemzetközi repülőtérre, ahonnan ők rengeteg csodaszép élménnyel és emlékkel feltöltekezve megkezdik hazautazásunkat.

    Akik maradnak a hosszabbításra is, azokkal ma a reggeli után a szomszédos kis szigetre, Nusa Penidára költözünk át. Egy rövid, de annál gyorsabb hajóutat követően érkezünk meg, ahol a szállás elfoglalása után a medence mellett pihenhetjük ki magunkat. Itt most már az igazi nyugodt kikapcsolódásé a főszerep. A vállalkozó kedvűek motort bérelhetnek, s könnyedén eljuthatnak a legszebb, eldugott kis strandokra. Szállás: hotel, ellátás: reggeli.
  • 14/+2. nap Nusa Penida

    Reggelit követően közösen fedezzük fel a sziget látnivalóit: a mesebeli, képeslapokról is hihetetlenül jól kinéző - és élőben még jobb - Angel's Billabong sziklamedencéjét, a sziklahídjáról ismert Broken Beach-t, és mind közül a leghíresebb, a Kelingking-öböl fantasztikus látványát sem hagyjuk ki. A vállalkozó kedvüekkel le is túrázunk a mesebeli homokos strandra. Aki búvárkodni, sznorkelezni szeretne, annak a délután utolsó programpontja a Crystal Bay fog felejthetetlen élményt nyújtani. Szállás: hotel, ellátás: reggeli.
  • 15/+3. nap Nusa Penida

    Szabadprogram, lazulás: nyugiban lehet heverészni egész nap, barnulni a strandon, vagy a medence mellett. Aki több aktivitást szeretne, az elmúlt két nap kedvenceiből tud most egyénileg válogatni, ki-ki maga visszatérhet oda, ahol és ami a legjobban tetszett neki, vagy felfedezheti még a sziget kimaradt részeit, esetleg a szomszédos Nusa Ceningan, Nusa Lembongan szigetére is át lehet nézni. Búvárkodás, sznorkelezés is szóba jöhet, a lényeg, hogy érezzük magunkat jól. Napunk zárásaként este egy közös búcsúvacsorával koronázzuk meg az elmúlt három nap történéseit. Szállás: hotel, ellátás: reggeli.
  • 16+4. nap Nusa Penida, Denpassar

    Reggeli után búcsút intünk a szigetnek, s visszahajózunk Balira, ahol a repülőjárat indulásának függvényében szabadidőnkben még az utolsó ajándékokat beszerezhetjük, sétálhatunk a tengerparton, vagy merenghetünk az óceán véget nem érő messzi habjaiban azon tűnődve, hogy miért is akarunk máris hazamenni az édenkertből. Várhatóan az esti órákban indulunk a reptérre. Szállás: csomagszoba; ellátás: reggeli.
  • 17/+5. nap Denpassar

    A repülőgépünk indulásának függvényében megkezdjük hazautazásunkat.

Az oldalon látható fotók Harry Ristinanto-tól származnak.

Út ára tartalmazza

- az utazásokat saját, bérelt, nem menetrend szerinti buszokkal,
- a kompátkelés költségét,
- a szállást 11 éjszakára szállókban és a csomagszobát az utolsó estére,
- a reggeliket végig az út során,
- a programban szereplő kirándulásokat,  
- a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

A hosszabbítás során:
- a transzfereket a hajókikötő és a szállások között,
- az átkelést motorcsónakkal Nusa Penida szigetére és vissza,
- 1 éjszakára szállást Denpassarban szállóban, saját fürdőszobás szobákban,
- 3 éjszaka szállást Nusa Penidán szállóban, saját fürdőszobás szobákban,
- a csomagszobát az utolsó estére,
- az egész napos kirándulást kisbusszal körbe a szigeten,
- a szervezést és a magyar nyelvű csoportkíséretet.

Út ára nem tartalmazza

- a repülőjegyek árát és a reptéri illetékeket, 
- a repülőtéri transzferek díját,
- a belépőket és fakultatív programokat, 
- a biztosítást, 
- a reggelin kívüli étkezéseket.

Árfolyam

Fontos! Utazásunk árát 380 Ft / 1 USD árfolyamig tudjuk tartani. Ha az USD ára az utazás indulását megelőző 35. napon ezt meghaladja, akkor árkorrekcióra kényszerülhetünk. Árkorrekció esetén az utazási szerződésünkben rögzített szabályok szerint járunk el.

Repülőjegy

Repülős útjainkhoz a kiutazás egyénileg történik. A garantált indulást követően érdemes minél hamarabb megvenni a repülőjegyet, egyrészt az ár miatt, másrészt, mert egy idő után az ideális járatokon nem biztos, hogy marad hely. Az utunkhoz csatlakozó repülőjegyeket irodánkon keresztül is meg tudod vásárolni, célunk, hogy a csoport minél inkább együtt tudjon utazni. Ha érkezési és/vagy távozási időpontod nem esik egybe a csoportéval, akkor a csoporthoz történő csatlakozásod egyénileg történik a túravezető útbaigazítása vagy segítsége alapján.

A honlapunkon feltüntetett ár csupán tájékoztató jellegű, függ a választott légitársaságoktól, a foglalási időponttól, valamint az adott járat telítettségétől.

A nemzetközi repülőjegy várható ára (Budapest - Jakarta, Denpasar - Budapest útvonalon) kb. 420.000 - 520.000 Ft.
A Jakarta - Yogjakarta belföldi repülőjegy várható ára kb. 80.000 - 120.000 Ft

Fontos kiegészítés, hogy 2022. második felétől - általánosságban véve - a repülőjegy árak a tapasztalataink szerint néha erősen meghaladják az elmúlt években tapasztalt árakat. Természetesen minden a foglalás idejétől, illetva az akkor adott lehetőségektől függ, tehát nem minden esetben érzékelünk drágulást, de számítani sajnos kell rá.

Ha az induláshoz szükséges minimális létszám elérésekor a meghirdetett dátumra csak nagyon kedvezőtlen ár/érték arányú repülőjegyek érhetőek el, akkor a program időpontja - egyeztetve a befizetett résztvevőkkel - egy-két napot módosulhat.

Ha a repülőjegyed nem irodánkon keresztül vásárolod meg, kérjük, feltétlenül egyeztess előtte az ügyfélszolgálatunkkal. Repülőjegyed egyéni vásárlása esetén kérjük ügyelj az érkezési és távozási helyekre, dátumokra, és időpontokra, eltérés esetén az esetlegesen fellépő plusz költségeket az út ára nem tartalmazza.

Utazás

Menetrendszerinti nemzetközi repülőjárattal érkezünk, a program a célországban, az első szállásunkon kezdődik. Indonéziában helyben bérelt buszokkal, komppal, terepjárókkal és gyalog közlekedünk.

Létszám

Tájékoztató létszám: 10-22 fő. Az utat minimum 10 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

A kirándulások hétköznapi erőnléttel bárki által teljesíthetők.

Szállás

Utunk során szállókban, két ágyas szobákban szállunk meg, melyek saját hideg-meleg vizes, angol WC-vel ellátott fürdőszobával rendelkeznek. Ágyneműt mindenhol biztosítanak.
A Bromo és Ijen vulkán melletti szállásaink jóval puritánabbak a yogyakartai és a Balin található szállásainkhoz képest.
A szobák mérete, felszereltsége, tájolása egymástól eltérő lehet. Az egyedül jelentkezőket összetársítjuk nemben és lehetőség szerint korban megegyező utastársakkal. A szállásokon a gekkók látványától ne ijedjünk meg, nagyon hasznosak ezek a kis gyíkok, mert ők fognak megvédeni a bogaraktól és szúnyogoktól. Jellegzetes hangjuktól a füldugó véd minket, ami az esetlegesen horkoló utastársunkkal való kiegyensúlyozott viszony és a nyugodt éjszakák záloga is egyben.

Terület

Az indonéz szigetvilág bő 5 ezer kilométer hosszan nyúlik el az Egyenlítő két oldalán, így „picit szélesebb” mint Európa. Közel 2 millió km2 területe nagyjából 17 500 szigeten oszlik szét, amik közül kb. 6 ezer lakott. A vulkanikus szigetvilág élővilága ennek megfelelően rendkívül színes, biodiverzitása egyedülálló, éghajlata trópusi. A széttagoltság és a kulcsfontosságú fekvés okozta hódítások kulturálisan rendkívül színes etnikai és vallási viszonyokat hoztak létre. Indonézia jó 255 millió lakosával Földünk 4. legnépesebb állama Kína, India és az USA után. Átlagos népsűrűsége picit nagyobb, mint hazánké, de ez több teljesen lakatlan terület és például Földünk legsűrűbben lakott szigetének (Jáva) átlagából alakul ki. A több, mint 300 nemzet és etnikum körülbelül 700 különféle nyelvet beszél a hivatalos indonéz nyelv mellett, ami a maláj egyik változata. Az ország lakosságának közel 90% muszlim, így Indonézia a világ legnépesebb iszlám országa, a közel 20 milliós protestáns, a szűk 8 milliós katolikus közösségek eltörpülnek. Az olyan apróbb csoportokat százalékosan már nem is érdemes kifejezni, mint a hinduk vagy buddhisták, akik összlétszáma azért simán kitöltene egy átlagos közép-európai országot. Utunk során három nagyobb szigetet és egy kisebb szigetcsoportot érintünk.

Bali: Balit csodás trópusi természeti adottságai és látványos szent templomai miatt az Istenek szigetének tartják. A sziget legmagasabb pontja a Gunung Agung nevű tűzhányó, amely 3142 méter magas, de több kisebb vulkán és mesébe illő tó található itt. A sziget partvonalán strandok sorakoznak, míg belsejében a rizsteraszok terpeszkednek a vulkánok lábainál. A Békés megye méretű Balin 4,2 millió ember él (annyian, mint 12 Békés megyében), a nemzeti többségtől eltérően 84%-uk hindu. A hindu templomokat általában csak a kertből tudjuk megnézni, de így is fantasztikusak.

Jáva: Indonézia központi szigete, mind gazdasági, mind kulturális szempontból, vezető szerepe a történelemben soha nem kérdőjeleződött meg, itt található az ország fővárosa, az ország 10 legnépesebb városából 8 jávai. 150 millió ember lakja, ami Indonézia összlakosságának a fele, ezzel Földünk legnépesebb szigete. Népsűrűsége 1110 fő/km2, összehasonlításképpen Debrecen városáé 440 fő/km2. A sziget vulkáni tájképeiről (Pl. Merapi, Bromo, Ijen) és ősi templomcsoportjairól (Pl.: Borobudur, Prambanan) híres. Lakói döntően jávaiak, akik muszlim hitűek. 

Indonéziában is fel kell készülni az itthonitól eltérő mentalitásra, az egyszerű viszonyokra a közlekedési eszközök, a szállások színvonalát illetően. Rendkívül fontos, hogy az esetlegesen kialakuló váratlan helyzeteket Ti is a megfelelő pozitív hozzáállással és megértéssel kezeljétek, és inkább a kaland és kihívás ízét érezzétek meg benne! Természetesen helyi partnereink és túravezetőink elsődleges célja az, hogy a tervezett programmenetet maximálisan teljesítsék, a kényszerű változtatások esetén megfelelő alternatív programokról gondoskodjanak, ugyanakkor a váratlan helyzetekkel való szembesülés a túra résztvevőitől is bizonyos alapvető alkalmazkodóképességet és csapatszellemet követel. A váratlan körülmények, repülők menetrendjének változása, járatok késése, rossz időjárási viszonyok, szervezési nehézségek, avagy egyéb, előre nem látható tényezők (vis maior) következtében fellépő, előre nem várt extra költségvonzatok a mindenkori részvevőket terhelik! Megértéseteket köszönjük!

Ország

Bali: Balit csodás trópusi természeti adottságai és látványos szent templomai miatt az Istenek szigetének tartják. A sziget legmagasabb pontja a Gunung Agung nevű tűzhányó, amely 3142 méter magas, de több kisebb vulkán és mesébe illő tó található itt. A sziget partvonalán strandok sorakoznak, míg belsejében a rizsteraszok terpeszkednek a vulkánok lábainál. A Békés megye méretű Balin 4,2 millió ember él (annyian, mint 12 Békés megyében), a nemzeti többségtől eltérően 84%-uk hindu. A hindu templomokat általában csak a kertből tudjuk megnézni, de így is fantasztikusak

Jáva: Indonézia központi szigete, mind gazdasági, mind kulturális szempontból, vezető szerepe a történelemben soha nem kérdőjeleződött meg, itt található az ország fővárosa, az ország 10 legnépesebb városából 8 jávai. 150 millió ember lakja, ami Indonézia összlakosságának a fele, ezzel Földünk legnépesebb szigete. Népsűrűsége 1110 fő/km2, összehasonlításképpen Debrecen városáé 440 fő/km2. A sziget vulkáni tájképeiről (Pl. Merapi, Bromo, Ijen) és ősi templomcsoportjairól (Pl.: Borobudur, Prambanan) híres. Lakói döntően jávaiak, akik muszlim hitűek.

Időjárás

Indonézia klímája trópusi, azaz forró. Két jól elkülöníthető évszak létezik: a száraz és az esős, utóbbi rendkívül csapadékos, novembertől március végéig tart. Mivel utazásunk során tengerparti és hegyvidéki térségeket egyaránt érintünk, változékony időjárásra kell készülni. A tengerparton 30 °C körüli párás hőmérsékletre, változóan felhős időre számíthatunk, a vulkánok között ennél hűvösebbre (10-15 °C körül) lehet számítani. Tehát a tengerparton és a városokban melegre, így a nap elleni védelemre kell helyezni a hangsúlyt (napszemüveg, fejfedő, magas faktorszámú naptej), míg a hegyvidékeken a változékonyságara kell felkészülni (hosszú nadrág, pulóver, esőkabát, hálózsák).

Felszerelés

- könnyű ruházat javallott (a hajnali hegyi túrákra szükséges melegebb ruha)
- nagy túrahátizsák (legalább 65 liter), bőrönd vagy sporttáska,
- szandál, túracipő,
- hosszú és rövidnadrág (lehetőleg lecsatolható szárú),
- pólók vagy vékony ingek,
- legalább egy váltás meleg ruha,
- fejfedő,
- svájci bicska,
- zseblámpa vagy fejlámpa,
- gyógyszerek,
- esőkabát,
- napszemüveg, napolaj,
- mini-varrókészlet,
- szúnyogriasztó,
- fülldugó,
- kényelmes kis hátizsák (a napi kirándulásokhoz, túrákhoz)
- hosszabbító/elosztó (ez elektromos hálózat megfelel az európai szabványnak, a fényképezőgépek, kamerák, és telefonok akkumulátorait majdnem minden szálláshelyen lehetőséged van feltölteni)
- internetezésre általában minden szálláshely közelében lesz lehetőséged
- a hazai mobiltelefonok mindenhol működnek
- a legtöbb szálláshely környékén van lehetőség olcsó mosatásra is (1 kg = 10.000.- IDR)

Higiénia

Csak palackozott víz fogyasztását javasoljuk, ami egyébként mindenütt kapható. Figyelj oda minden alkalommal, hogy a vásárolt zöldséget, gyümölcsöt alaposan megmosd, valamint érdemes éttermi étkezések előtt és után alkohollal fertőtleníteni a gyomrod. Ha odafigyelsz, jó eséllyel tudod elkerülni az emésztési jellegű kellemetlen szituációkat. Kötelezően előírt védőoltás nincs, javasolt védőoltások: Hepatitis A, B, hastífusz. Az oltásokról háziorvosodnál tudsz érdeklődni. Természetesen egy-két alapvető orvosságot érdemes magaddal hoznod: lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót, hasfogót, hashajtót, görcsoldót valamint fertőtlenítőszert és ragtapaszt.

Élelem

Indonézia olcsó ország, nem kell itthonról élelmiszert vinni! A nagyvárosokban találunk európai jellegű szupermarketeket, de alapélelmiszer mindenütt beszerezhető kis helyi boltokban. Természetesen az út során mindig lesz alkalom vásárolni palackos vizet és egyéb alapvető élelmiszereket, emellett az utcai kifőzdékben, éttermekben, nagyon olcsón lehet meleg ételhez jutni (1-2 USD). Indonéziában nagyon olcsóak a déligyümölcsök (banán, narancs, kókusz, rambután, durián, salak stb.) így a vitaminhiánnyal sem lehet sok problémád. Dohányt, alkoholt szinte mindenhol lehet vásárolni. Sokan kreteket (szegfűszeges cigi) szívnak, amit a nem dohányzó embereknek is érdemes megkóstolniuk. Nasi Goreng: Egytálétel rizsből, zöldségekből, hússal és tojással, néha rákszirommal. Mee Goreng: Sült zöldséges tészta, hasonlít a hazai kínai étkezdékben kaphatóra, de itt még extraként ütnek rá egy sült tojást is és más a fűszerezettsége. Sate Ayam: pálcikákra szúrt és parázs felett izzított húsdarabkák. Ez tyúkhús, de készülhet birkából, disznóból vagy bármilyen más állatból is. Az indonéz illemtan szerint a kanalat a jobb kézben, a villát a balban kell tartanunk, kést nem használnak, mivel az ételeket úgy készítik el, hogy további aprításra már ne legyen szükség.

Pénz-ügy

Indonéziában könnyű milliomossá válni. 1 USD-ért kb. 15.400 IDR-t, 1 Euro-ért kb. 15.000 IDR-t kapunk. Indonéziában forintot nem váltanak, az egyszerűbb átszámolás miatt marad tehát az euro vagy dollár. A reptéren és a nagyobb városok bankjaiban, illetve pénzváltóinál könnyűszerrel lehet pénzt váltani. Bankkártya használatára kevés helyen van lehetőséged. Költőpénznek minimum 120-200.000 HUF-ot ajánlunk (étkezés, innivaló, emléktárgyak, ajándékok, fakultatív programok) Természetesen a költőpénz mennyisége sokkal kevesebb és több is lehet, egyéntől és vérmérséklettől függően.

A helyszínen fizetendő költségek (indonéz rúpiában - tájékoztató jellegű árak!)

A repülőtéri transzfere várható ára a nemzetközi járatoknál: kb. 5-20 USD/fő/útvonal.

- Ulu Watu templomi belépő: 20.000 IDR
- Padang padang strand 15.000 IDR
- Majomerdő: 50.000 IDR
- Gunung Kawi: 15.000 IDR
- Tirta Empul: 15.000 IDR
- Pura Ulu Danau Bratan: 30.000 IDR
- Vízesések Gitgit körül összesen: 20.000 IDR
- Borobudur belépő: 350 000 IDR
- Prambanan belépő: 327 000 IDR
- Kraton: 13 500 IDR
- Taman Sari: 12 000 IDR
- Bromo-vulkán: 317 000 IDR
- További kisebb belépők összesen: 100 000 IDR
- Borravalók összesen: 400 000 IDR
Tehát összesen: 1 525 000 IDR, azaz kb. 140 USD

A fakultatív programok árai a résztvevők számának függvényében is változhat, de általában 200 000 IDR – 1 000 000 IDR árral lehet számolni alkalmanként és személyenként. (pl.: táncest, madárpark stb.)

Néhány további szolgáltatás és termék ára:
Ásványvíz (0,5 liter): 10 000 IDR
Ásványvíz (1,5 liter): 15 000 IDR
Sült kukorica: 15 000 IDR
Kávé: 10 000 IDR
Gyömölcsturmix: 20 000 IDR
Sör boltban/étteremben: 30 000 IDR / 50 000 IDR
Coca-Cola: 10 000 IDR
Vacsora az éjszakai piacon: 30 000 IDR – 50 000 IDR
Vacsora elegáns étteremben: 300 000 IDR – 500 000 IDR

Motorbérlés: 60 000 IDR
10 perc becak út: kb. 30 000 IDR
Taxi: minimum 30 000 IDR + 5000 IDR/km.
Masszázs (1 óra): 70 000 – 200 000 IDR
Nyilvános mosdó: 3000 IDR

Vám

Vízumra szükség van! Magyar állampolgároknak lehetősége van Visa on Arrival (VoA) vízummal belépni az országba 30 napra turisztikai, üzleti vagy hivatalos célból (további 30 nappal meghosszabbítható a helyi bevándorlási hivatalban) a következő követelmények betartásával: legalább 6 hónapig érvényes útlevél, visszaútra szóló repülőjegy megléte, érkezéskor 500 000 IDR vízumdíj kifizetése.
 
A mindenkori határátlépési információkról a konzuli szolgálat oldala ad aktuális és részletes tájékoztatást. Mindenki maga felelős azért, hogy azoknak a személyi feltételeknek megfeleljen, amik az utazáshoz szükségesek!

Részletek: https://konzinfo.mfa.gov.hu/utazasi-tanacsok-orszagonkent/indonezia

Csomag

Legyen egy nagy (60 – 70 literes) és egy kicsi hátizsákod (25-30 literes), úgy pakold, meg hogy néha vinned is kell őket egyszerre. A repülőre felvihető kézipoggyásszal kapcsolatosan az alábbi oldalon részletes tájékoztatás található: 
https://www.bud.hu/utazas/utazas_elott/poggyasz_es_biztonsagi_ellenorzes/poggyaszszabalyozas
A nagy poggyász súlykorlátja - ritka kivétellel - a szokásos 20 kg-ot nem haladhatja meg! Az utazás alatt csomagjaink végig velünk lesznek, de a napi programhoz felesleges részüket természetesen az aktuális szállásokon tudjuk hagyni.

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
 
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes utas- és sztornó biztosításainak megkötésére van lehetőség, az alábbiak szerint: 

Alapprogramon történő részvétel esetén:

Önállóan is köthető utasbiztosítás: Air & Cruise Extra: 24.750 Ft/fő 
Önállóan is köthető sztornó biztosítás: Storno Basic, ami a részvételi díj 5%-a (önrész: 20 %): 23.950 Ft/fő 
Sztornóbiztosítás és utasbiztosítás együtt: Storno Kombi, ami a részvételi díj 4%-a (önrész: 0-10 %), és az utasbiztosítás együtt: 43.910 Ft/fő 

Alap-, és kiegészítő programon történő részvétel esetén: 

Önállóan is köthető utasbiztosítás: Air & Cruise Extra: 31.350 Ft/fő 
Önállóan is köthető sztornó biztosítás: A biztosító által meghatározott értékhatár meghaladása miatt sajnos nem tudunk kötni.
Sztornóbiztosítás és utasbiztosítás együtt: Storno Kombi, ami a részvételi díj 4%-a (önrész: 0-10 %), és az utasbiztosítás együtt: 57.670 Ft/fő 

A feltüntetett összegek a teljes részvételi díjra vonatkoznak, amennyiben jogosult vagy törzsutas kedvezményre, akkor annak százalékával megegyező mértékben csökken a stornóbiztosítás díja. Fontos, hogy amennyiben szeretnél sztornó biztosítást megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem! 
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu

Éva

Életem eddigi legjobb kalandja volt! Benne voltunk a javában, az igazi Jávát és Balit láttuk, ami önmaga természetességében gyönyörű! És biztos vagyok benne, hogy még megyek Veletek!

Éva

Összeségében, nagyon jól éreztem magam. Életre szoló kalandok, csodás élmények, tájak, az UNESCO örökségek és többi tartalmas program. Azt kaptam ettől az úttól, amit vártam! Sőt még többet! Köszönöm!

Kriszta

„Aki ezen az úton nem érezte jól magát/nem érzi jól magát az nem is érdemli meg hogy itt lehessen és részese legyen egy életreszóló élménynek :) Köszönöm!
„ELINDULTAM A NAGYVILÁGBA ÉS LÁTTAM CSODÁT TUCATSZÁMRA”

Detti

"Csak annyit szeretnék mondani, hogy KÖSZÖNÖM! Életem legszebb útja volt! Elmesélhetetlenül szép és válozatos helyeken jártunk, nem hiszem, hogy lenne erőfeszítés, amit nem ért volna meg, erről csak azt gondolom, hogykéne még, még, még! Nagyon szép útra, és óriási élményekre készültem, de ez az utazás sokszorosan felülmúlta a várakozásaimat. Úgy érzetem magam, mint alegeslegelső utamon, mintha először utaztam volna életemben, és abba semszerettem volna hagyni. Már a 3. napon azt gondoltam, hogy ebből kell még egy hónap, most is így érzem. Minden napra valami új élmény jutott, ami még nem volt, ami összehasonlíthatatlan volt a többivel: ez elmesélhetetlen, meseszerű álom volt."

Kati

"A program összeállítása nekem nagyon tetszett. Változatos volt és rengeteg mindent láttunk, tapasztaltunk az út alatt. A Rinjani vulkán túra elképesztően fantasztikus élmény volt. Igazi fizikai és szellemi kihívás volt és az egyik legnagyobb spirituális élmény is egyben a sok közül, amelyeket az út során megéltem… A csoport elég sokszínű volt, mind korosztályt, mind személyiségeket illetően. Ebből kifolyólag kellett egy kis idő az összecsiszolódásra, de ahogy más kultúrákhoz és emberekhez (jelen esetben Indonéziához és az ott élő emberekhez) tisztelettel és elfogadással igyekszik közelíteni az utazó, úgy a csoport tagjai is hasonló tisztelettel és baráti érdeklődéssel közeledtek egymáshoz. Alapvetően mindenki nagyon kedves és segítőkész volt a másikkal. Összességében nekem ez az út csodálatos élmény volt. Első ázsiai utamnak választottam a túrát és egyáltalán nem csalódtam. Olyan élményekben volt részem, amelyekről bár másoktól korábban hallottam, de csak akkor értettem meg igazán, amikor én magam megtapasztaltam és átéltem. Azt a varázslatot, amit az ország a maga spirituális mindennapjaival és az ott élők kedvességével adott, nem beszélve az ország lenyűgöző természeti adottságairól. Álom volt. Mióta itthon vagyok nagyon sok barátnak, ismerősnek és kollégának meséltem az útról. Sokan kedvet is kaptak hozzá. Nehéz kiemelni abszolút csúcspontot, mert szigetről-szigetre, mindenhol valami csúcspont. Valószínűleg ez Délkelet-Ázsia igazi varázsa."

Patrik

„Van mit emészteni :) Köszi”

Rita

"Ma is úgy gondolom, hogy életem legjobb döntése volt, hogy jelentkeztem erre az útra. Nem voltak előzetes várakozásaim, még csak elképzeléseim sem. Minden perc élmény és meglepetés volt. 3 hét fülig érő szájjal... Csúcspont sokszor volt, tulajdonképpen már az elején elvarázsolt ez a világ. Elsősorban az emberek mosolya, nyitottsága, empatikus képességeik. Aztán a többi: Borobudur domborművei. Bromo a felkelő nap fényében. Kutai ereszd el a hajam. Tanah Lot és Ulu Watu ma is borzongató emléke. Kiskocsma Padangbai-on fantasztikus emberekkel és nagy bulival. Virágok! Durva nagy esés után egy ismeretlen hindu asszony test és lélekápoló keze. Vízesés az esőerdőben esőben. Komputazás Bali és Lombok között, kishajós átkelés helyiekkel túlzsúfolt és rizzsel megrakott lélekvesztőn. Megtudni milyen a hal íze (hát nem olyan, mint itthon!). Gili színei és hangulatai... A legnagyobb élmény? Fejest ugrani az óceán türkizkék vízébe! Vagy tudod milyen érzés az, amikor „befogadnak" a halak és együtt úszol velük? Vagy amikor kézből eteted őket? Hihetetlen."

Zsuzska

"Ha majd arra lesz szükségem, hogy töltődjek, és ne vegyem észre a bántó dolgokat, tudni fogom, hogy Gilin még süt a nap, és a kicsi lovak mellett a kicsi emberek még mindig mosolyognak. Köszönöm.”

Timi

„Köszönöm, hogy sikerült elfeledtetned velem a hétköznapokat. Köszönöm a kalandokat és az élményeket!”

Éva

“Teljesen elkülönült a túravezető emberi kedvessége, segítőkészsége, csoporttal való együttműködése, amivel teljesen elégedett voltam. Külön köszönöm azt a rafting túrán való részvételre való rábeszélést, amit Karina ösztönzése nélkül nem vállaltam volna. Nagy élmény volt! Nagyon élveztem a változatos, egzotikus élményeket, jó volt a csoport hangulata. Az élmények közül a nagyon várt vulkántúrák mellett a rizsföldek látvány volt meghatározó. Személyes élményeim között a már említett rafting túra, valamint az Ulu Watu templom mellett egy majom által ellopott, majd némi élelemért cserébe visszakapott szemüvegem kalandja volt felejthetetlen :)”

Helga

“Nekem így tetszett a program, ahogy volt. Nagyon sokfelé jártunk, sokat utaztunk, túráztunk és rengeteg élményben volt részem. Nem csalódtam. Megismertem egy másik világot. A túravezető teljesen jól kezelte a 18 embert. Mindenben a segítségemre volt. Nagyon jó kapcsolatot tudott kialakítani mindenkivel és mindenkinek megpróbált az egyéni igényének megfelelően is segíteni. Én a következő túrára is őmiatta jelentkeznék. Csodálatos 17 napot töltöttem el Indonéziában. Többet kaptam, mint amire számítottam. Az emberek csodálatosak, segítőkészek, a természeti szépségek leírhatatlanok voltak. Minden napra jutott valami csoda. Napfelkelte, naplemente gyönyörű volt. A tubingolás, a raftingolás mind új volt számomra, egy örök emlék marad nekem. Nusa Penida pedig maga a csoda a rengeteg sziklás hegyével és tengerpartjával. Szerencsére nem volt még sok turista és ott is nagyon barátságosak voltak az emberek. Remek ételeket ettem, a gyümölcsturmixok is páratlanul finomak voltak. Bármikor, bárkinek szívesen ajánlom ezt az utat.”

Kata

"A túrázás isteni volt és tökéletes! Karina mind emberileg, mind szakmailag kifogástalan munkát végzett. A tolerancia küszöbe átlagon felüli :) Az út összetétele meglepő volt, de nem volt zavaró. Maximálisan azt kaptam, amit vártam. Szívesen veszek részt hasonló szervezésű úton. Kiemelni a vulkánturákat tudnám ."

Andrea

“Nagyon jól lettek összeállítva a programok. Város, őserdő, templom, rizsföldek, rafting. Teljes kikapcsolódás. Javasolnám az utat a barátáimnak. Nagyon jól éreztem magam! Legnagyobb élményem az Ijent vulkán megmászása, illetve a csodálatos vízesés volt. A tea, ill. kávé kóstolásnál hiányzott a teacserjék, és a kávécserjék látványa.”
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.