Bejelentkezés

Egyiptom

A fáraók földjén aktívan: túrák, nílusi hajózás, a legfontosabb történelmi emlékek és a varázslatos Sínai-félsziget

Egyiptom kétségkívül sok ember bakancslistáján szerepel, ám a hatalmas ország bejárása sem időben, sem pedig logisztikailag nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Mi most mégis arra vállalkozunk, hogy 10 nap alatt a lehető legsokszínűbben mutassuk be nektek a Közel-Kelet elképesztően izgalmas országát. A Nílus völgyének látnivalói nélkül nem lenne teljes az utazás, így a programunk első felét a történelmi városok felfedezésével, Asszuánnal és Luxorral kezdjük. Az itt található ókori emlékek legjavát beépítettük a programba, így megismerheted Philae-szigetét, Abu Simbelt, Kom Ombót, Edfut, Karnak templomait és a Kirányok völgyének látnivalóit is. Ezek mellett persze olyan aktivitások is várnak rád, amelyek nem hagyják, hogy elkényelmesedjünk a turistás látnivalók között, hiszen Asszuánban túrázunk, hajón járjuk be a Nílus városi szakaszát, majd pedig a hagyományos felukka hajókon haladunk a sodrással és töltünk el egy felejthetetlen éjszakát a folyón ringatózva. Luxorban lehetőség nyílik majd egy fakultatív hőlégballonozásra is, ezután pedig át is repülünk a kalandok folytatására a Sínai-félszigetre. Először megismerkedünk a legdélebbi részen a Ras Mohammed Nemzeti Park víz alatti világával, majd aktívan pihenjük ki a fáradalmakat a Vörös-tenger partján fekvő hangulatos Dahabban. Itt persze még nem érnek véget az izgalmak, hiszen Dahab mellett vár ránk egy csodálatos kanyon, valamint a Blue Hole tengeri árok és a Sínai-félsziget zarándokhelye, Saint Catherine városa. Az itt magasodó Sínai-hegyről közel 2300 méteres magasságból átélt napfelkelte teszi majd fel a pontot utazásunkra, miközben utunk végén Kairóban nem hagyhatjuk ki a piramisok varázslatos világát, hogy aztán hazafelé elindulva azon gondolkodjunk, hogy vajon miért vártunk ennyit arra, hogy felfedezzük Egyiptomot.

Kiemelt látnivalók utunk során:
- Asszuán: a kristálytiszta és tekintélyes Nílus látványa a hangulatos városban, túrával és hajózással,
- Philae-szigete: Egyiptom egyik legnagyobb, és talán legjelentősebb Ízisz-szentélye (UNESCO Világörökség),
- Abu Simbel: az újjáépített mérnöki csoda a Nasszer-tó partján (UNESCO Világörökség),
- Felukkázás a Níluson: autentikus hajózás a Níluson egy hagyományos felukkán,
- Kom Ombo: egyedülálló iker templom, melynek az egyik felét Szobeknek szentelték, a másik felét pedig Haroérisznek,
- Edfu: a Ptolemaizi-dinasztia egyik leglátványosabb épülete, tekintély parancsoló méretei mellett,
- Luxor: az ország legizgalmasabb városa és számtalan történelmi emlék (UNESCO Világörökség),
- Ras Mohammed Nemzeti Park: a Vörös-tenger egyiptomi részének igazi sznorkell paradicsoma csodálatos korallmezőkkel,
- Dahab: napsütés, lazulás és a környék legizgalmasabb látnivalói a Vörös-tenger partján,
- Saint Catherine: a világhírű kolostor és a fölé magasodó bibliai Sínai-hegy (2285 m) (UNESCO Világörökség),
- Gízai piramisok: Kheopsz és Kefrén fáraók lenyűgöző sírkamrái testközelből,
- Kairó: a világ egyik legnépesebb, legzsúfoltabb városának magával ragadó, kaotikus hangulata.
  • 1. nap Asszuán

    Kairói átszállással érkezés Asszuánba várhatóan késő este, ahol programunk a repülőtéren indul. Rövid utazás után már a Nílus partján vár ránk hajónk, amivel a város melletti Elephantine-szigetre megyünk alig pár perc alatt és a Nílus partján fekvő kedves vendégházunkban elfoglaljuk szobáinkat, majd vacsorázunk egyet. Szállásunkon két éjszakát töltünk. Szállás: vendégházban, 2 ágyas szobákban, reggelivel.
  • 2. nap Asszuán, Philae szigete, hajózás a Níluson

    2
    A korán kelőknek egy csodálatos napfelkelte lehet a jutalma első egyiptomi reggelünkön. A vendégház tetején kialakított étteremben kávézgatva figyelhetjük majd a Nílus felett felbukkanó első napsugarakat, miközben vízimadarak indulnak vadászni, az első turistákat szállító hajók zaja pedig már hallatszódik a távolból. A mai napon a Nílus völgyi egyiptomi civilizációk történelmi emlékeinek felfedezésére indulunk, és reggelink után először visszahajózunk Asszuánba, majd rövid, alig fél órás buszozás vár ránk a Philae szigetére induló hajók kikötőjéig. A felső és az alsó gát közé beékelődő kis Nasszer-tavon fekszik Philae szigete, amelyen egész Egyiptom egyik legnagyobb, és talán legjelentősebb Ízisz-szentélye fekszik. A néhány perces hajózás és a kikötés után felfedezzük az újjáépített templomegyüttest, majd délután visszatérünk a szigetünkre egy gyors ebédre, majd indulunk is tovább egy izgalmas hajós kirándulásra, hogy felfedezzük az Asszuán környékén tekintélyesen csordogáló, kristálytiszta vizű Nílus szigetvilágát, rejtett mellékágait és egyéb látnivalókat. Megállunk egy tipikus núbiai faluban, majd csobbanhatunk egyet egy olyan partszakaszon, ahol a várossal szemben található kő- és homoksivatag dűnéi beleérnek a folyó vizébe. Ezután hajónk kirak minket, hogy az Asszuán feletti dombok egyikére felkapaszkodjunk. A kilátás már az első pillanatra is varázslatos lesz: előttünk az elterülő nagyváros és a világ talán leghíresebb folyója, a közeli botanikus kert és a folyó melletti méregzöld sáv a pálmafákkal, ültetvényekkel, igazi dús vegetációval. Naplemente környékén, kb. 1 órás gyaloglás után érünk fel Qubbet el-Hawa kilátójához, ahol egyik oldalon továbbra is a városi panoráma, nyugat felé pedig a végtelen sivatag látványa fogad majd minket. Innen aztán már sötétedés környékén sétálunk le egy másik kikötőbe, ahol a ránk váró hajónk visszavisz minket a szállásunkra. Vacsora, ismerkedési est és a csillagos ég vár ránk második esténket. Szállás: vendégházban, 2 ágyas szobákban, reggelivel.
  • 3. nap Asszuán, Abu Simbel, felukkázás és éjszaka a Níluson

    3
    Ha már Asszuánban vagyunk, nem hagyhatjuk ki az ország egyik leghíresebb látnivalóját, Abu Simbel templomait sem. A bő 300 km-re fekvő Abu Simbelbe közel 4 óra alatt lehet elérni, ám a sok utazást kárpótolja majd az az egyedülálló mérnöki csoda, amelyet a Nasszer-tó feltöltése miatt elköltöztetett templom látványa nyújt majd. Hajnali 4 óra környékén indulunk el kisbuszunkkal, hogy reggeli fényekben csodáljuk meg Abu Simbelt, majd egy alapos nézelődés után délután 2-3 óra magasságában már ismét Asszuánban, szállásunkon leszünk. Itt aztán ebédelünk egyet, majd pakolás után már egy újabb kaland vár ránk, hiszen a híres egyiptomi hajók, a felukkák segítségével egy igazi kis nílusi hajótúrára indulunk. A felukkák háborítatlanul szelik majd a Nílust, mi pedig nézelődéssel, fürdőzéssel és jól eső pihenéssel töltjük majd a nap hátralévő részét. A varázslatos naplemente után megvacsorázunk vendéglátóink fogásaiból, majd a csillagokban gyönyörködve hajtjuk álomra fejünket a hajó fedélzetén elhelyezett kényelmes matracokon. Szállás: a hajón, matracokon, vacsorával és reggelivel.
  • 4. nap Asszuán, Kom Ombo, Edfu, Luxor, Luxor temploma

    2
    A mai napon vitorlás hajónkon ér minket a reggel a Nílus partján ringatózva. Reggelink után még néhány órát a hajóban töltünk, majd a délelőtti órákban kötünk ki Asszuán város szélének a közelében. Itt már várni fog ránk buszunk, amellyel megcélozzuk először, Kom Ombo, majd Edfu és végül Luxor városát. Egész délután utazunk, a megállók során pedig megtekintjük az utunkba kerülő látnivalókat. Kora este elfoglaljuk a szállásunkat, utána pedig már el is indulhatunk, hogy bóklásszunk kicsit Luxor városában, megnézzük a és a bazársoron. Este lehetőségünk lesz megnézni Luxor nyüzsgő belvárosát, a Luxori templomot a Szfinx sugárúttal, mely naplemente után is gyönyörűen ki van világítva. Szállás: hotelben, 2 ágyas szobákban, reggelivel.
  • 5. nap fakultatív hőlégballonozás Luxor felett, a Királyok völgye, Karnak templomai, Luxor

    2
    A mai hajnalon lehetőség nyílik egy egészen egyedi fakultatív élményre, hiszen még bőven napfelkelte előtt hőlégballonokkal emelkedhetünk Luxor fölé, hogy madártávlatból is szemügyre vegyük az első fényekben úszó Nílus völgyét, az ébredező nagyvárost és persze a Luxor nyugati részén húzódó hegyvidéket is. Leszállás után reggelizünk egyet, majd folytatjuk Luxor felfedezését ezúttal a Királyok völgyében. A területen nagyon jelentős régészeti és egyiptológiai kutatásokat végeztek a 18. század végétől, 1979-ben pedig a Királyok völgyét a thébai nekropolisz többi részével együtt a világörökség részévé nyilvánították. Felfedező napunkon Hatsepszut templomához és a szomszédos Királynék völgyébe is ellátogatunk. Ki-ki érdeklődése szerint akár az összes sírkamrát is megnézheti, hiszen egyénileg, saját időnket beosztva lesz lehetőség megtekinteni Egyiptom talán legjelentősebb történelmi emlékeit. Délután ahogy közeledünk a naplemente felé, a világhírű Karnak templomegyüttest keressük majd fel. A karnaki templomkomplexum az ókori Egyiptom sokak szerint leghíresebb épületegyüttese és a világ egyik legnagyobb vallási kultuszhelyszíne. A statisztikák alapján Egyiptom látnivalói közül csupán a gízai piramisokat keresi fel több turista, így viszonylag sok emberre számíthatunk mi is a délután vizitünk során. Karnak több mint száz hektáron terül el és három nagy, elkerített templomkörzetet, valamint több kisebb templomot foglal magában. A naplemente kellemes fényeiben szabadprogram keretében járjuk be a templomegyüttest, majd zárórakor elhagyjuk Karnakot. Szállás: hotelben, 2 ágyas szobákban, reggelivel.
  • 6. nap Luxor, Kairó, Sarm es-Sejk, Ras Mohammed Nemzeti Park, Dahab

    2
    Kora reggel egy belföldi géppel, kairói átszállással a Vörös-tenger partján fekvő Sarm es-Sejk városába utazunk. Itt már várni fognak ránk kisbuszaink, amelyek segítségével a várostól alig 20 percre fekvő Ras Mohammed nemzeti park felé vesszük az irányt. A 480 km2-es szigorúan védett természetvédelmi terület a Vörös-tengerben már-már megszokott varázslatos korallmezőket rejt, amelyeket szerencsére sznorkellezés segítségével is el lehet érni. A napunk persze nem csak a sznorkellezésről szól majd, hiszen saját hajónk segítéségével kipihenjük az eddigi fáradalmakat, élvezzük a kellemes tengeri szellőt, a finom, hajón készített ebédünket, és a Sínai-félsziget hegyeinek látványát. Az egész délutános hajós kirándulás végén kikötünk Sarm es-Sejkben, meglátogatjuk a városka főterét, elidőzünk kicsit a hangulatos bazárban, majd alig 1 óra alatt a 90 km-re fekvő Dahab városába érkezünk, ahol elfoglaljuk szállásunkat 2 éjszakára. Szállás: hotelben, reggelivel.
  • 7. nap Dahab, kanyontúra, Blue Hole, Dahab

    2
    Reggelink után egész nap szabadon pihenhetünk a tengerparton, igény esetén pedig újabb sznorkelltúrára, vagy akár búvárkodásra is lesz lehetőségünk. Azok akik több aktivitásra vágynak, velük kora reggel egy fakultatív kirándulásra indulunk a szállásunkról és Nuweibaa felé utazunk, ahol aztán újabb izgalmas kirándulás vár ránk. Célunk a Sínai-félsziget vörös homokkő sziklái között kialakult kanyonvilág, ahol egy néhány km-es sétát teszünk megcsodálva a sivatagi környezet egyik legszebb geológiai csodáját az egész környéken. Innen aztán visszaindulunk Dahab felé, és a tengerparti rész egyik híres sznorkellező helyénél, a Blue Hole-nál leszünk a nap további részében. Délután térünk vissza a közeli Dahabba, hogy még egy kellemes sétát tehessünk a tengerparti sétányon. Szállás: hotelben, reggelivel.
  • 8. nap Saint Catherine, Sínai-hegy (2285 m), Kairó

    3
    Utunk nem lehetne teljes anélkül, hogy ne próbálkoznánk meg Egyiptom egyik leghíresebb hegyének, a Sínai-hegynek a megmászásával. Ehhez azonban hajnali 2 óra körül el kell indulnunk Dahabból, hogy a Saint Catherine-be való érkezésünk után még sötétben, fejlámpák fényénél induljunk el megannyi más túrázóval és zarándokkal a csillagok fénye alatt, hogy napfelkeltére már közel 2300 méter környékén legyünk. Utunk részben jól kiépített lépcsősoron vezet majd a Saint Catherine kolostortól, amelyet persze mi is megnézünk majd túránk végeztével. Kellemesen hűvös és jó eséllyel kristálytiszta idő vár ránk, így a hajnali 6- 7 óra környékén már 2285 méterről csodálhatjuk meg a Sínai-hegyről elénk táruló panorámát: láthatjuk majd szinte az egész Sínai-félszigetet, Egyiptom legmagasabb pontját a 2629 méteres Mount Catherine-t, és persze az alattunk elterülő Saint Catherine városát is. Megannyi fénykép és emlék után visszatúrázunk a városba, megnézzük a kolostort, majd tízóraink után már ismét kisbuszainkban fogunk ülni. Ezen a napon még egy hosszabb utazás vár ránk, hiszen Kairó 450 km-re fekszik, ezt pedig 5-6 óra alatt fogjuk megtenni, természetesen több megállót is beiktatva. Az esti órákban futunk be Kairóba, belvárosi szállásunkra, ahol még lesz lehetőség sétálni egyet az örökké mozgó és elképesztően zsúfolt fővárosban. Túratáv: kb. 10 km, szint: 700 m, menetidő: 4-5 óra. Szállás: hotelben, reggelivel.
  • 9. nap Kairó, Memphisz, Szakkara, Gízai Piramisok

    1
    Ezt a napot teljes egészében Kairóra szánjuk. Kezdésnek Memphiszben a 2. legnagyobb egészben megtalált szfinx szobrot és még néhány jelentősebb alkotást nézünk meg. Ezt követően Szakkarában a lépcsős piramist kívülről, és még egy sírboltot meglátogathatunk belülről, ha szerencsénk van. Végül, de nem utolsó sorban napunk zárásaként, meglátogatjuk Egyiptom fő jelképét, a Gízai nagy piramisokat. Meglátogathatjuk Kheopsz és Kefrén sírkamráját külön jeggyel, de ha kint maradunk a látvány akkor is egyedülálló lesz. Este aztán egy hangulatos vacsorával búcsúzunk el Egyiptomtól. Szállás: hotelben, reggelivel.
  • 10. nap Kairó

    A mai napra szervezett programunk már nincsen, így a rengeteg élménnyel gazdagodva a repülőgép indulásának függvényében kimegyünk a reptérre és megkezdjük hazautunkat.
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.