Bejelentkezés

Dunajec, Béla-barlang

Kirándulás a Tátra és a Pieninek között

A Lengyel-Tátra sziklás, havas csúcsaitól északkeletre egy mészkőrögökből álló, viszonylag kis kiterjedésű hegyvidék helyezkedik el, a Pieninek. A Beszkidekhez tartozó hegység mély szurdokvölgyeivel, sziklás csúcsaival, alhavasi rétjeivel és gyönyörű váraival méltán tartozik a lengyelek egyik kedvenc túracélpontjai közé. Itt kanyarog sziklák közt a Dunajec, melynek szomszédságában mászunk fel a Három Korona és a Sokolica sziklacsúcsára, ahonnan páratlan kilátás fog elénk tárulni a Dunajec-áttörésre és a Magas-Tátrára. A lengyel életérzés után, pedig belevetjük magunkat a szlovákok egyik legnagyszerűbb barlangjában, amiért tényleg csak a szomszédba kell menni.
Indulás és érkezés helye: Budapest
Mikropolisz :)

Avagy minden szombaton túraprogram, garantált indulással, kis létszámmal.
 
A Mikropolisz kategóriába tartozó túráink mind olyan egynapos programok, ahol a maximális létszám 8 fő, a minimális 1 fő, tehát ha jelentkezel, akkor mindenképpen indulsz. Az évek alatt már sokszor bejárt tájak mellett ebben a projektben olyan célpontokat keresünk, ahová eddig a nagybuszokkal nem igazán volt lehetőség eljutni. Fontos az indulási helyszín, mert nem pont onnan indulunk, mint a nagyobb túrák esetén, sőt, Budapest mellett gyakran vidéki városokból indul a túra. A túrák természetesen a túravezetés mellett az oda- és visszaút költségét is tartalmazzák, Volkswagen kisbuszunkkal utazunk. Ha szombat, akkor túra! Egész évben.
  • 1. nap Budapest, Vöröskolostor, Dunajec völgye, Szopezanski-szurdok

    3
    Találkozó 06:00-kor a XI ker. Szent Gellért tér és Műegyetem rakpart sarkán levő parkolónál (az M4-es metró állomása mellett). Egy fehér Volkswagen kisbuszt keressetek, Eupolisz logókkal. Rövid pihenőkkel utazunk Szlovákián keresztül egészen a lengyel határig. Utunk a Vöröskolostor városkájától indul, ahol buszunkat hagyjuk,s átsétálunk a Dunajecen, majd megkezdődik az igazi túra élmény: emelkedés már Lengyelország területén. Pár elágazást követően érkezünk meg a Pienini-vár romjaihoz, ahonnan a Három Korona sziklatűi felé folytatjuk tovább utunkat. Elérve a Három Koronát egy hosszú vaslépcsőn sétálhatunk ki a legmagasabb sziklatűre, ahonnan gyönyörű kilátás tárul elénk: alattunk a mélyben a Dunajec völgye, a Czorsztynski-víztározó, a háttérben pedig a Magas-Tátra sziklás csúcsai tornyosulnak. Ebédszünetünket követően innen folytatjuk körtúránkat, alhavasi legelők között ereszkedünk le a Szopezanski-szurdokhoz, mely egyenesen kiindulópontunkhoz vezet vissza. A túrát követően, az esti órákban érkezünk meg szállásunkra. Szállás: panzió. (szint: 600 méter fel, 600 méter le, menetidő: 4-5 óra, táv: 9 kilométer).
  • 2. nap Barlangliget, Budapest

    1
    Reggeli és összepakolás után, kényelmesen elsétálunk a Béla-barlang bejáratához, mely méltán tartozik Szlovákia leglátogatottabb idegenforgalmi barlangjai közé. Érdekes sziklaalakzatjain kívül gazdag cseppkőképződményeiről ismert. A látogatás alkalmával megcsodálhatjuk a cseppkő-vízeséseket, pagodaszerű állócseppköveket, tavacskákat és más képződményeket. Az egyik megálló a Zene-teremben (Hudobná sieň) van, amely nevét a tavacska tükrére csepegő víz hangjáról kapta. A terem kitűnő akusztikája miatt azonban reprodukált klasszikus zenekoncerteket is rendeznek itt. A benttartózkodás időtartama kb. 70 perc. A barlang hőmérséklete 5 - 6,3°C között mozog. A barlang meglátogatása után visszasétálunk kisbuszunkhoz, s hazafelé vesszük az irányt. Érkezés Budapestre a késő délután óránkban.
    (szint a barlang bejáratához: 122 m, táv: 1 km, szint a barlangban: 125 m, táv: 1370 m, az útvonalon 860 lépcső található) 
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.