Bejelentkezés

6893 m - Ojos del Salado (v7s)

A világ legmagasabb vulkánja, a világ legszárazabb magashegyi sivatagában.

2008-ban jártunk először erre, majd 2010-ben első magyarokként jutottunk fel a világ legmagasabb vulkánjának csúcsára. 2012-ben ismét fent voltunk, mindezek közben segítettük, és részt vettünk abban a világon egyedülálló magyar kutatásban, melyet barátaink, a Földgömb csapata vállalt fel, és bonyolít le. 2014-ben a széljárás 6700 méterig engedett bennünket, 2016-ban az eddigi legeredményesebb expedíciónk során viszont 15 főből 9 fő ért fel a főcsúcsra, de számos egyéb rekord is született! Megtörtént ez első női magyar mászás, első magyar házaspár a csúcson, legidősebb magyar mászó! 2017-ben 9 fős csapatunkból két fő jutott fel a csúcsra, további 3 fő a kráterperemig jutott. 2020-ban 2 fő ismét feljutott a csúcsra, 1 fő a kráterperemig jutott. Az Ojos nehéz hegy, a sikeres csúcsmászások átlagos aránya mindössze 10-15%. 2023-ben ismét nekiindulunk, 15 év és 7 túra minden tapasztalatával felvértezve.

A környezet megdöbbentő. Nagy magasságban, csapadékmentes környezetben, sivatagi és magashegyi körülmények különös ötvözetében tartózkodunk, akklimatizálódunk. Színes hegyek, szemmel látható érctelérek, lefolyástalan, káprázatos színvilágú sós tavak, flamingók, vikunyák.. Az Ojos del Salado csúcstúra sok tekintetben expedíciós jellegű. Az expedíciót nem úgy értjük, hogy rámondjuk bármely hegymászásra, mert jól hangzik, hanem úgy, ahogy kell. Komoly dologról van szó. A terület távol esik a lakott helyektől, egyben a vízvételi lehetőségtől is, nincs térerő, és a legközelebbi település 250-300 km távolságban van. A Puna de Atacama-n töltött napokra, mindennel készülni kell: élelem, víz, üzemanyag és megannyi létkérdés. 2016-tól már szerencsére (az útminőség javulásának köszönhetően) a két hetes magashegyi tartózkodásba be tudunk iktatni egy visszaereszkedést a városba.
A különleges helyszín egyben azt is jelenti, hogy nem kell tömegekre számítanunk. Ide nem könnyű eljutni, ezért kevés ember tartózkodik egyszerre a hatalmas területen. Útközben alig látunk más terepjárót, túra közben nem kerülgetünk senkit, a táborok, alaptáborok környékén nincs se zsibvásár, se szemét, nincs átható szagfelhő, se fekália változatos megjelenésben, nincs sorállás, sátorhely-keresés. Szó nincs ezekről, a magas és neves hegyeknél sajnos megszokott jelenségekről.

Pedig a világ legmagasabb vulkánja a célunk, 6893 méteren. Nem sok ilyen hely maradt mára a Földön.
A mindenkori határátlépési információkról a konzuli szolgálat oldala ad aktuális és részletes tájékoztatást. Mindenki maga felelős azért, hogy azoknak a személyi feltételeknek megfeleljen, amik az utazáshoz szükségesek!

Részletek: https://konzinfo.mfa.gov.hu/utazasi-tanacsok-orszagonkent/chile#
A "Volcanic 7 Summits” (v7s) kifejezés a hét kontinens hét legmagasabb vulkánját foglalja magába. Ezek közül több csúcs már eddig is szerepelt a kínálatunkban, most azonban tudatosan törekszünk arra, hogy szervezetten, Eupolisz túra keretében valamennyit végigjárjuk. Ezen csúcsok megmászása általában technikailag nem okoz különösebb nehézséget, a nagy magassággal és néha az extrém időjárási viszonyokkal természetesen itt is meg kell küzdenünk, de a megfelelő felkészüléssel, jó kondícióval és tudatos akklimatizációval jó eséllyel ott állhatunk a legtöbb ilyen vulkán csúcsán. A 7 vulkáni csúcsból jelenleg 5 elérhető, 2017-re tervezzük a hatodikat, s ha már csak az az egy hiányzik, természetesen elmegyünk az Antarktiszra is! :)
Ha érdekel ez a kihívás, csatlakozz hozzánk, s járd körbe velünk a világot!

A “Volcanic 7 Summits” tagjai:

6893 m - Ojos del Salado (Dél-Amerika: Chile/Argentina)
5895 m - Kilimandzsáró (Afrika: Tanzánia)
5642 m - Elbrusz (Európa: Oroszország)
5636 m - Pico de Orizaba (Észak-Amerika: Mexikó)
5610 m - Damavand (Ázsia: Irán)
4367 m - Mt. Giluwe (Ausztrália és Óceánia: Pápua Új-Guinea)
4285 m - Mt. Sidley (Antarktisz)



  • 1. nap Copiapo

    Érkezés az Atacama sivatagba, Copiapó városába, ahonnan programunk indul. Az Atacama déli felének legnagyobb városa ma már modern chilei középváros, de fellelhetőek még az egykori bányászváros jellemzői. Minden megtalálható itt, ami európai szemmel egy városhoz tartozik, nekünk épp erre van szükségünk, felkészülni szeretnénk a Föld legmagasabb vulkánjának megmászására. Az érkezést követően alkalmazkodunk a hely hangulatához, kicsit már megérezve abból a különös, de megragadó világból, ami a száraz magashegyi fennsíkon vár ránk. Szállás: hotelban.
  • 2. nap Copiapo (400 m), Valle Chico (3000 méter)

    2
    Délelőtt készletbeszerzésre indulunk, elsősorban élelmiszerek és ivóvíz az átgondolandó, hisz az Andok lakatlan részeit megcélzó hegyi túránk nem gyerekjáték. Egyrészt az alaptáboroktól több, mint 250 kilométer távolságban található a legközelebbi ivóvíznyerő hely, másrészt egyáltalán nem mindegy, mit fogunk enni a következő napokban. Egyszerűre, de céltudatosra kell összeállítani a menüt, nem jó nagyon eltérni a megszokott étrendtől, ugyanakkor a körülmények korántsem lesznek a megszokottak. A szükségeseket beszerezve indul a magashegyi terepjárás, a Középső-Andok egyik legextrémebb térségében, a Föld legszárazabb, igen nehezen elérhető hegyóriásai között. Járművünkkel egyre magasabbra, és beljebb mászunk a szabdalt hegyvonulatok, roncsvulkánok és sós lapályok alkotta hegyvilágba. Mivel a szervezetnek túlságosan megerőltető a gyors magasságnyerés, így 3000 méter környékén egy szimpatikus helyen, akklimatizációs táborhelyen fogjuk tölteni az éjszakát, ahol semmiféle infrastruktúra nincsen. Szállás: sátorban, ellátás: reggeli.
  • 3. nap Domeyko–hegység (2800 m), Laguna Santa Rosa (3770 m)

    2
    Már reggel átkelünk egy 4000 méter feletti hágón, és dél körül megérkezünk szálláshelyünkre, a Laguna Santa Rosa partjára (3770 m). A Három Nővér hegycsoporttal szemben, flamingók lakta tóparton ütjük fel sátrainkat, a menedékháznál pedig összeütjük a közös vacsit, a naplemente és a környező hegyek alkotta színkavalkád közepette. Érdemes délután egy könnyed túrát tenni, hiszen most alapozzuk meg az Ojos del Salado csúcsmászás sikerét. Nem szükséges egyből teljes erőbedobással mászni, elegendő, ha ma csak 4200-4300 méteres magasságig jutunk. Szállás: sátorban.
  • 4. nap Laguna Santa Rosa, Siete Hermanas vulkán (4950 m), Laguna Santa Rosa (3700 m)

    4
    Akklimatizációs napot tartunk, bemelegítő gyalogtúrára indulunk a 4950 méteres Siete Hermanas (7 nővér) vulkán oldalában. A túra a menedékháztól indul, és egy szelíd hegygerincen halad, útközben csodálatos panorámával a környező hatezres hegyekre, és az alattunk fekvő gyönyörű-tóra. A színkavalkád már magáért beszél, a Puna de Atacama tavai, hegyei és sós lapályai már mutatják a táj egyedülálló szépségét. A magassághoz azonban még alkalmazkodni kell, ami úgy a leghatékonyabb, ha lassú, de folyamatos mozgással óvatosan terheljük magunkat, mégpedig az adott napi szállás felett, lehetőleg pár száz méterrel. A Siete Hermanas túra során mindenki a maga erejének és erőnlétének megfelelően tud haladni, közben gyakorlatilag végig látjuk az alattunk fekvő tavat, partján a menedékházzal, az útvonal pedig oda és vissza ugyanaz, tehát van lehetőség a saját tempóban haladni, és pihenni, ha az ember úgy érzi szükségesnek. A nap legfontosabb célja az akklimatizáció. A szállásunk ismét a menedékháznál lesz, ugyanott, mint előző nap, 3770 méteren, a gyönyörű tó melletti táborban. Szállás: sátorban.
  • 5. nap Puna de Atacama, Laguna Verde (4300 m)

    3
    Egy szinttel magasabbra emelkedünk, a következő táborhelyünk magassága 4300 méter. Reggeli után, a Santa Rosa tavat megkerülve, egy könnyed lapályos-kövesen (bekötőúton) érjük el újra az Argentína felé átvezető főutat, ezen haladunk tovább kelet felé. Célunk a Központi-Andok legszárazabb vidéke, a Föld legnagyobb átlagmagasságú térsége, a legmagasabb vulkánok területe. Óriás törmeléklejtőkön, színes platókon vág át az utunk a Föld egyik legextrémebb szárazföldi környezetében, amit a Dakar-rali is csak tranzitszakaszként érint. Hozzájuk képest mi sokkal feljebb autózunk. Szállásunk a Laguna Verde sóstó közvetlen közelében lesz, választható hideg-meleg vizes fürdési lehetőséggel. A hűvös környezetben fekvő, szürreálisan kék-türkiz-zöld színekben pompázó tó partján több melegforrás fakad, gyakorlatilag a sátortábor mellett. A sátrak felállítását követően kirándulásra indulunk, ellátogatunk a tó keleti partvidékére, ahonnan szépen látszik már az Ojos del Salado csúcsrégiója is. Érdemes kisebb sétát tenni a színes kövek, a szélfútta bazalt sarki kavicsok és a bizarr sós képződmények között - a sópumát sajnos már valaki ellopta, de sótehénnel és sóvikunyával egy kis keresgélést követően szinte biztos, hogy találkozunk. Szállás: sàtorban.
  • 6. nap Laguna Verde (4300 m), Mulas Muertas (5624 m), Laguna Verde

    4
    Ma újabb akklimatizációs túra a következik, a célunk az, hogy 5000 méter fölé jussunk. A táborból indulva a Mulas Muertas vulkán oldalában kapaszkodunk egyre magasabbra, miközben feltárul előttünk a Központi-Andok rendkívüli, száraz, vulkanikus világa. Nem a hegy csúcsára tartunk, a lényeg az akklimatizáció, a mozgás közben történő akklimatizáció. Lassan haladunk, ráérünk, arra szánjuk az egész napot, hogy szép komótosan megízleljük, mit jelent ötezer méteren lenni, ötezer méteren kirándulni. A túrát követően visszatérünk a tó partjára, az oxigéndús 4300 méterre, egy újabb magashegyi éjszakára.
    Szállás: sàtorban.
  • 7. nap Laguna Verde (4300 m), Nevado San Francisco (6018 m), Copiapo

    Nagyon korai ébredés és reggelizés után autóinkba pattanunk, hogy még napfelkelte előtt megközelítsük a mai napi akklimatizációs csúcsunkat a 6018 méter magas San Francisco hegyet. Terepjáróinkkal az argentin–chilei határ felé vesszük utunkat, majd a határtól körülbelül 5000 méter magasságig emelkedünk velük. Kiszállás után a hegy északi gerincén egyre magasabbra emelkedve, 5-7 óra alatt érjük el, érhetjük el a 6018 méter magas csúcsot. Csúcscsokik elfogyasztása után az ismert ösvényen térünk vissza terepjáróinkhoz, hogy visszatérjünk sátrainkhoz. Visszaérkezés után gyors sátorbontás ás pakolás után újra kocsikba pattanunk, hogy Copiapoba utazzunk, ahova a késő esti órákba érkezünk meg. (Szint: 1000 méter fel, 1000 méter le) Szállás: hotelban.
  • 8. nap Copiapo (400 m)

    1
    A száraz terepen eltöltött napok után felüdülés lesz egy kis kikapcsolódás a városban, zuhany, egy jó steak, zöldségkörettel, de a tengerszinti oxigénmennyiségnek, és a vele járó gyors regenerációnak még ennél is jobban fog örülni a szervezetünk. Mélyalvás a pihepuha ágyban. Az akklimatizáció mindig egyéni, szervezetünk máshogy reagál az adott magashegyi tartózkodásra. Van, aki lassan emelkedve, sokáig nagy magasságokban tartózkodva szeret akklimatizálódni, van aki inkább rövidebb idő alatt próbálja megmászni a hegyet, elkerülve ezzel a hosszabb magashegyen tartózkodással járó további negatív hatásokat. Az biztos, hogy az extrém területen egyhuzamban eltöltött napok száma egyenesen arányos a teljesítőképesség romlásával, sokadjára utazunk a területre, és tudjuk mennyire kimeríti az embert, ha hetekig 4000 méter felett tartózkodik. A közel tengerszinten (400 m) fekvő Copiapo városában töltött pihenőnapot azért tettük be a programba, az ezzel járó egyedülálló regenerációt és feltöltődést rendkívül hasznosnak tartjuk. Aki viszont úgy érzi, azt tapasztalja, hogy neki inkább még egy nap ötezres aklimatizációs túra szükséges, arra lehetősége van a Murray-háznál maradva. Erre viszont előre készülni kell, mert ebben az esetben ő jóval több napra előre kell készletezzen, jóval több napra kell előre bevásároljon a túra kezdetén. Szállás: hotelban, ellátás: reggeli.
  • 9. nap Copiapo, Refugio Murray (4500 m)

    2
    Kényelmes és kiadós reggelit követően bevásároljuk a csúcsmászáshoz szükséges további élelmiszereket, és vizet, majd visszaindulunk a Barrancas Blancas melletti táborunkba, a Murray házhoz. Délután még teszünk egy kisebb sétát, az éjszakát a háznál töltjük, saját sátorban. Szállás: sátorban, ellátás: reggeli.
  • 10. nap Ref. Murray (4500 m), Campamento Atacama (5260 m)

    3
    Megint feljebb lépünk, s terepjáróinkkal az Ojos del Salado alsó alaptáborába, 5260 méterre, a Campamento Atacamába küzdjük fel magunkat. Sátraink felállítását követően akklimatizációs kirándulásra indulunk, hogy szokjuk a magashegyi környezetet, egyben ismerkedünk a vulkán lejtőivel. A környéken érte el 2007-ben egy chilei terepjáró az autós magassági világrekordot, mivel 6688 méterig kapaszkodott a szunnyadó tűzhányó kőtörmelékes terepén.  Szállás: sàtorban. (Szint: Táv: 2 km / irány. 210 méter fel, 210 méter le)
  • 11. nap Campamento Atacama (5260 m), Campamento Tejos (5837 m), Campamento Atacama (5260 m)

    4
    Magashegyi akklimatizációnkat összekötjük további hasznos tevékenységgel: elkezdjük felvinni a szükséges készleteinket a felső alaptáborba. Lassan, komótosan sétálunk fel a Tejos-táborba, 5837 méterre. Letaposott úton haladhatunk fölfelé, előttünk végig a nagy vulkán látványa kísér, mögöttünk pedig kirajzolódik a Puna de Atacama: különleges sziklaformák, meglepő színek, hihetetlen magashegységi látvány, azonban nagy gleccserek, vízfolyások nélkül. A Földön itt húzódik a legmagasabban a hóhatár (kb. 7000 méteren) és bár éjszakai havazás előfordul időnként, a leesett a hó a szárazságban, szélben általában csak órákig marad meg. Mintha nem is a Földön lennénk, hanem egy meglepő szín- és formavilágú idegen bolygón. Egy jólesően kis időt eltöltünk a Tejos tábor környékén, majd visszaereszkedünk. Szállásunk ismét lejjebb, az Atacama táborban lesz, 5260 méteren. Szállás: sàtorban. (táv: 8 km (oda-vissza), szint:560 méter fel, 560 méter le)
  • 12. nap Campamento Atacama (5260 m), Campamento Tejos (5837 m)

    4
    A maradék felszerelést magunkhoz véve a már megismert 600 méteres szintemelkedést legyűrve kapaszkodunk fel ismét a Tejos-táborhelyre (5837 méter), ahol lesátrazunk, ha a két konténerből összeillesztett menedék foglalt, de ha üres, akkor mi magunk töltjük meg élettel. Ez már az előző napokban kiderül, tehát így készülünk a felköltözésre. Délután már pihenés a cél, illetve egy kis mozgás nem árt, ennek mennyiségét mindenki a maga erejének és akklimatizációs szintjének tudatában kell eldöntse. Például egy könnyebb sétával megismerkedhetünk a következő napi túraútvonalunk elejével. Szállás: sàtorban. (táv: 4 km, szint: 560 méter fel)
  • 13. nap Campamento Tejos (5837 m), Ojos del Salado (6893 m), Camp. Atacama (5260 m)

    Ojos del Salado-csúcsmászás, a túra legnehezebb napja. 1000 méter szintet kell leküzdenünk, hogy feljussunk minden földi vulkánok legnagyobbikára. Törmeléklejtők, sziklasivatagos terepek, időjárástól függően holtjég, illetve firnmezők várnak ránk. Hajnal előtt, még sötétben indulunk, várhatóan 8 órás kapaszkodással érünk fel a kettős csúcsú határhegyre. A várható időjárást a műholdas telefon segítségével igyekszünk előre megtudni, hogy a lehető legoptimálisabb napon induljunk el, de ez is jelenthet igen hideget, akár -15, -20 fok is lehet. A hőérzetet jelentősen befolyásolja a gyakran erős szél, nehéz körülményekre kell tehát készülni. A hegyre jól követhető ösvény vezet fel, alapvetően sétával, de a körülmények - elsősorban a hegyig való eljutás fárasztó mivolta, illetve az időjárás - miatt a csúcshódítás aránya az Ojos del Salado-n kicsi. Itt többszörösen igaz, hogy nem csak fizikai készenlétre van szükség, hanem igen erős lelki felkészülés is szükséges, hogy az ember elbírja a száraz magashegyi körülmények adta kényelmetlen körülményeket. A törmeléklejtő leküzdése után, magunk mögött hagyva a hajnali nehéz órákat, napkelte után érjük el a kráterperemhez vezető gerincet. Közel 6800 méternél érjük el a felső krátert, és átvágunk a tető előtti utolsó szakasz sziklatömbös terepén. Közvetlen csúcsrégió előtti szakaszon a kezek használatát is igénylő, sziklás terep vár ránk, majd a döbbenetes panorámát adó csúcskráterről a Föld legmagasabb vulkáni vidékére látunk rá. A csúcsot elérve megcsináljuk a kötelező köröket, csúcsfotó, csúcskönyv, majd a már megismert útvonalon ereszkedünk vissza a Tejos-táborhelyre. Innen gyors összepakolást követően lesétálunk az Atacama-táborba, 5260 méterre, várhatóan az esti órákban. Hosszú nap fog mögöttünk állni. Szállás: sàtorban. ((táv: 14 km (fel 5 km, le  9 km), szint: 1050 méter fel, 1650 méter le))
  • 14. nap tartaléknap

    Tartaléknap a csúcsmászáshoz. Az időjárás-előrejelzésnek megfelelően a lehető legjobb lehetőséggel kecsegtető napon vágunk neki a csúcstámadásnak. Ha nem érdemes elindulni, akkor akklimatizációval töltjük a várakozást. Az előrejelzések - pláne ebben a magasságban - nem annyira biztosak, mint amit megszoktunk, de érdemes figyelni. Az előrejelzés annál pontosabb, minél rövidebb távú, tehát az Atacama-táborból figyeljük a lehetőségeket, a műholdas telefon segítségével. A csúcsmászás biztonsága érdekében egy tartalék napot hagytunk, ha nem lesz szükség rá (2010-ben, 2012-ben 2016-ban, 2017-ben nem volt, 2014-ben volt) ezt a napot Copiapóban vagy környékén töltjük.
  • 15. nap Puna de Atacama, Copiapo

    Reggel összepakolunk, és visszaindulunk a már ismert útvonalon Copiapo-ba. Fél napos száraz magashegyi és félsivatagi terepjárós autózás után az Andok nyugati lejtőin ereszkedünk vissza a városba. Szállásunk a már megismert hotelban lesz.

  • 16. nap Copiapo (400 m)

    Megkezdjük hazautunkat, ami a repülőjáratok menetrendjétől függően indul.

Az oldalon Dr. Nagy Balázs és Szabó Szilveszter fotói láthatóak.

Út ára tartalmazza

- az utazást terepjárókkal Copiapó indulással és érkezéssel,
- négy éjszaka szállást Copiapóban, hotelben, kétágyas, fürdőszobás, wifi-s szobákban, reggelivel,
- az út során használt terepjárók minden költségét,
- a helyi tartózkodási engedélyek szervezését és beszerzését,
- a csúcsmászás során szükséges biztonsági felszerelések bérleti díját,
- a műholdas telefon készenléti díját,
- a helyi magashegyi vezető díját,
- a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

- a nemzetközi és a belföldi menetrend szerinti repülőjegyek árát,
- a repülőtéri transzfereket,
- a tartalék napok költségeit, amennyiben azokat nem a csúcsmászás előtt, az alaptáborban használjuk fel,
- az étkezést és az élelmiszerek árát (a Copiapo szállásunkon elfogyasztott reggelin felül)
- az utasbiztosítás árát.

Árfolyam

Fontos! Utazásunk árát 380 Ft / 1 USD árfolyamig tudjuk tartani. Ha a dollár (USD) ára az utazás indulását megelőző 35. napon ezt meghaladja, akkor árkorrekcióra kényszerülhetünk. Árkorrekció esetén az utazási szerződésünkben rögzített szabályok szerint járunk el.

Repülőjegy

Repülős útjainkra a kiutazás egyénileg történik. Az utunkhoz csatlakozó repülőjegyet természetesen irodánkban is meg tudod vásárolni, célunk, hogy a csoport együtt tudjon utazni. Érdemes a jegyeket minél hamarabb megvenni, egyrészt az ár miatt, másrészt, mert egy idő után a kiszemelt járaton nem marad hely. A honlapunkon feltüntetett ár csupán tájékoztató jellegű, függ a választott légitársaságoktól, a foglalási időponttól, valamint az adott járat telítettségétől! Ha érdekel ez az utazás, akkor minél hamarabb keress meg minket! 
 
Tájékoztató repülőjegy ár: 420.000 - 600.000 Ft. Túránk Copiapoból indul, ahova várhatóan nem lehet biztosított átszállással utazni, így előfordulhat, hogy akár Nyugat-Európában, akár Dél-Amerikában kell valahol éjszakázni. Kedvezőbb ár esetén lehetséges, hogy bécsi indulást ajánlunk. 

Ha az induláshoz szükséges minimális létszám elérésekor a meghirdetett dátumra csak nagyon kedvezőtlen ár/érték arányú repülőjegyek érhetőek el, akkor a program időpontja - egyeztetve a befizetett résztvevőkkel - egy-két napot módosulhat. 

Aki az utazáshoz a repülőjegyét nem irodánkon keresztül vásárolja meg, kérjük, feltétlenül egyeztessen előtte az ügyfélszolgálatunkkal. 

Ha a program nem a repülőtérről indul, akkor a találkozási helyre (pl. szálló) történő eljutásod, valamint távozáskor a reptér megközelítése egyénileg történik, a túravezető útbaigazítása vagy segítsége alapján. Az itt fellépő költségeket az út ára nem tartalmazza.

Utazás

5 személyes, összkerékhajtású, terepjáró pick-up-okkal.

Létszám

Tájékoztató létszám: 8-12 fő. Az utat minimum 8 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

Magashegységi területen mozgunk, ahol a megszokottól eltérő, nehezebb körülményekre lehet számítani. A fő nehézség a nagy magasság, az erős hideg és a szél együttes kombinációja lehet. A terület extrém száraz magashegyi sivatag, ezért esőre nem kell számítani, éjszakai hóesés esetleg előfordulhat. 

A San Francisco és az Ojos del Salado csúcsmászás napjait kivéve mindig napközben, a helyi adottságok miatt napsütésben indulunk el. A hegyi túrák gyakorlatilag magashegyi trekkingek, kirándulások, mindig visszatérünk sátrainkhoz, tehát csak az adott túrához szükséges felszerelést kell magunkkal vinnünk. Ennél több csak a felső alaptáborba átköltözésnél lesz nálunk, de azt két részletben, két egymás utáni napon tesszük meg, épp azért, hogy ne legyen megerőltető. Nagyobb hátizsákot csak egyszer, az Ojos del Salado csúcsmászást követően, lefelé, 1-2 óra hosszát szükséges magunkkal vinnünk.

A megfelelő akklimatizációra nagy figyelmet fordítunk. Lépcsőzetesen emelkedünk, és mindig alacsonyabban alszunk, mint ahol túráztunk. A túrák egyik legfontosabb célja, hogy aznapi táborhelyünk szintje felett mozgással töltsük el az időt - ezzel segítve az akklimatizációt. Mivel a terepjáróink végig velünk lesznek, és az út minősége is már lehetővé teszi, ezért az akklimatizációba egy pihenőnapot is beiktattunk. Egy éjszaka, és egy fél nap erejéig visszatérünk a városba, hogy feltöltődjünk, legyen lehetőségünk frissensültre, friss zöldségre, vitaminokra, oxigénnel, és hogy alaposan kialudjuk magunkat. Így telve energiával tudunk indulni a csúcsnak.

Az Ojos del Salado csúcsmászásának napja a legnehezebb a túra során. Hosszú, ám igen látványos menet, a csúcs előtti rövid részen, kötéllel biztosított terepen is haladunk, de a nehézségi besorolás normál magashegységi túra (tehát nem igényel hegymászó képzettséget). Ha 15-20 km-es túráktól nem riadsz meg, és lelkileg is kitartó vagy, akkor nagy valószínűséggel nem lesz problémád a túrával.

A csoport érdekében csak olyan személyek jelentkezését fogadjuk el, akik igazolják, hogy rendelkeznek magashegységi tapasztalattal, és technikai háttértudással. A túrán való részvétel feltétele a magashegyi túrázásban való jártasság,  minimum 5000 méteres magasságot elérő trekking túrák, csúcsmászások sikeres teljesítése, valamint a túravezetővel történő telefonos konzultáció! Jelentkezéskor a megjegyzés rovatban kötelező jelleggel kérjük felsorolni az elmúlt két évben általad végrehajtott túrákat, magashegyi mászásokat! Jelentkezésed az Ojos del Salado csúcsmászásra akkor válik érvényessé, ha az előzőekben felsorolt feltételek teljesültek, s irodánk a visszaigazolást megküldte!

Csúcstúráink, magashegyi programjaink során az iroda túravezetőjén kívül külső vezetőket is alkalmazunk, a helyi előírásoknak valamint a tapasztalatainknak megfelelő létszámban. Erre - többek között - azért van szükség, mert a tengerszint feletti magasságból adódó körülmények, azaz a megszokottnál alacsonyabb légnyomás, az oxigénhiányos környezet, a hideg, valamint a résztvevők egymástól eltérő akklimatizációja miatt előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor nem tud a vezetett csapat összes tagja egy csoportként mozogni a hegyen. Olyan szituáció is előfordulhat, hogy a csoport egyes tagjainak le kell válniuk a csapatról és vissza kell fordulniuk. Ezekben az esetekben mindig a túravezető dönt, az ő engedélye nélkül nem szabad elhagyni a csoportot. Visszafordulás esetén nincs mindig lehetőség arra, hogy kísérőt biztosítsunk, ezt nem tudjuk garantálni, előfordulhat, hogy a túrázó magára lesz utalva a táborok között.

Abban az esetben, ha a túrázó elhagyja az expedíciót, vagy megszakítja az utazást a felmerülő extra költségek (pl. plusz szállás, esetleg utazás) csak őt terhelik, a befizetett jelentkezési díjból visszatérítésre nincsen mód. Biztonsági okokból, ha az iroda túravezetője ezt látja jónak, utasíthatja a túrázót a túra megszakítására, pihenésre, vagy visszafordulásra.

Nem javasoljuk a túrát magas vérnyomással, szívproblémákkal és térdproblémákkal rendelkező túrázóknak a nagy magasságból és a nehéz terepből adódóan! A jelentkezőktől sportorvosi igazolást kérünk!

Szállás

Copiapo-ban belvárosi hotelben, kétágyas szobákban, reggelivel (4 éjszaka), wifi van. A Puna de Atacama-n hegyi táborhelyeken, saját sátrakban.

Terület

Az Andok legszárazabb része, a Puna de Atacamának nevezett magasföld és az innen kiemelkedő 6000 méternél magasabb tűzhányók a Föld egyik legextrémebb környezetét alkotják. Itt található bolygónk legmagasabb vulkánja, a 6893-es Ojos del Salado, amely a chilei-argentin határon a rendkívül hideg és száraz területen jégsapka nélküli hegytömegként tornyosul. Földünkön itt húzódik legmagasabban az éghajlati hóhatár (7000 m körül), itt találunk legmagasabban tavat (6390 m), de járművel is itt jutottak eddig a legföljebb (6650 m) (forrás: Földgömb, Puna de Atacama klímakutatás).
E sós tavakkal, az édesvíz hiányával, rendkívül gyér növényzettel, ám erős széllel jellemezhető lakatlan magashegyi sivatag rendkívül különös hely. Döbbenetes színvilág, a növényzet és talajtakaró nélküli hegyek az alapkőzet színében pompáznak, mely ezen a vulkanikus területen rendkívül változatos. A lefolyástalan, és szintén káprázatos színvilágú sós tavak tarkítják a Puna de Atacama fennsíkját, az élővilág látványos részét az elmaradhatatlan flamingók mellett a rókák és persze a vikunyák képviselik.

Ország

Chile európaizált, modern ország, Latin-Amerika legszárnyalóbb gazdaságú országa. Minden területen igen gyors a fejlődés, ennek ellenére a vidéki helyek ugyanolyan romantikusak, elhagyatottak és érintetlenek, mint évtizedekkel ezelőtt. A térség lakói roppant kedvesek és segítőkészek, az ország biztonságosnak számít. A beszélt nyelv a spanyol, a turizmusban dolgozók általában az angolt is megértik, de ha nem, mosolyogva elmagyarázzák, amit szeretnének, s ez fordítva is működik.

Időjárás

A Föld egyik legszárazabb térségében mozgunk majd, mégis esőre nem kell számítanunk. A sivatagi kettősséget azonban nem kerülhetjük el, napközben napsütésre és melegre, éjszaka pedig erős lehűlésre kell számítanunk. A napsugárzás is erősebb a szokottnál, hisz vékonyabb a szűrőként működő légréteg, mindenképpen védekezni kell, erős, legalább 50es naptejjel, szellős, de hosszú ujjú ruhával, fejfedővel, napszemüveggel. A nagyobb magasságokban havazás is előfordulhat, de a legnagyobb kihívást a szél fogja jelenteni. A hőérzetet is jelentősen befolyásolja, és mind a ruházat, mind a sátrak tartósságát próbára teszi. Mind a nap, mind a szél ellen jó szolgálatot tehet egy egyszerű kendő, csősál, amit az arcunk elő tudunk húzni.

Felszerelés

Ruházat.
Mivel hegyvidéki területen fogunk tartózkodni, ezért meleg ruházat kell, a túrákhoz pedig zárt bakancs. Gyakori a nagy szél, ami jelentősen befolyásolja a hőérzetet, tehát a szélálló ruházat kell, ami alatt szélálló kabát, nadrág, sapka, kesztyű és UV szűrős napszemüveg egyaránt értendő. Létfontosságú lehet egy komoly, legalább 50es naptej is, mert percek alatt le lehet égni.
A csúcstúrához szükség van meleg aláöltözetekre, pulóverre, mellényre, meleg sapkára,  szintén bélelt, egyujjas kesztyűre, és nem árt egy arcot takaró maszk, de legalább vastag kendő. 
Copiapo-ban 25-30 fokos a meleg, ott laza, szellős ruházat, rövidnadrág, póló, szandál is elegendő, ha a tartaléknap úgy alakul, hogy a Csendes-óceánhoz megyünk, akkor fürdőruha is jól jöhet, de a Laguna Verde tábornál is van szabadtéri fürdési lehetőség.

Felszerelés.
Kényelmes hátizsák kell, egynapos túrákhoz való. A sátor szélálló, lehetőleg kupolasátor, a legjobb, ha hószoknyával is rendelkezik (kövekkel lefogható). A hálózsák meleg, téli (legalább -15 Celsius fokig komfortos). Meleg derékalj, köves az alapterep minden táborban. A bakancs legyen erős, keményebb trekkingekre méretezett, vastag zoknit is kibíró (az Ojos del Salado csúcsmászáshoz téli viszonyok között is használható bakancs kell). Jó minőségű, hegyen is használható napszemüveg is nagyon fontos.
Főzéshez gázfőzők, edények, palackot Chilében is be lehet szerezni, elsősorban a tekerős verzióval szoktunk találkozni. Kulacs és/vagy termosz, szintén nagyon fontos, fejlámpa tartalék elemekkel, zsebkés, varrókészlet, szigetelőszalag.

Csúcsnapra:
Az Ojos del Salado felső régiójában hágóvasra is szükség lehet, a firnjég miatt. Ezen kívül mellheveder, vagy beülő és köztes a kötéllel biztosított szakaszokhoz.

Műholdas telefon lesz nálunk, mivel a hegyek között nincs más kommunikációs lehetőség.

Mivel előfordult már, hogy a repülőgépre feladott poggyász esetenként csak késve érkezett meg, azt javasoljuk, hogy a túrázáshoz nélkülözhetetlen felszerelésed (bejáratott túrabakancs, túranadrág, kabát) legyen rajtad, illetve a kishátizsákban, amit a repülőre felviszel. Hálózsákot, túrabotot, egyéb kiegészítőket szükség esetén megpróbálunk kinnt bérelni, avagy vásárolni. A túra felépítése miatt, ha egy-két napot késik a cucc, akkor is át tudjuk venni még a csúcsnap előtt.
 

A Fjällräven ajánlata:

Egy körülbelül 30 literes hátizsák (egy napi felszereléssel, vízzel, elemózsiával) mindig hasznos társunk. A Fjällräven  Bergen 30 hátizsákja vízhatlan volta miatt akár esős időben is szárazon tartja felszerelésünket.

Karl túranadrágok, illetve a Karla túranadrágok szinte bárhol használhatóak, a nyári hétvégi kirándulások és a magashegyi túrázások alkalmával egyaránt. Ez a típus a kopásálló, előavatott G-1000® Silent anyagból  készült. A nadrág lábszárhosszvégződése szegés nélküli, így könnyen a kívánt hosszra állítható.
 
Egy jól megválasztott hálózsák egy nehezebb túra után megkönnyíti a regenerálódást, hogy másnap már újult erővel vethessük be magunkat a kalandokba. Kérdés, hogy amikor alszunk, a hálózsákban forgolódunk-e vagy zsákkal együtt vesszük fel az alvási pozíciót. Mindegyik helyzetre van megoldás: Fjällräven Move with Bag vagy Fjällräven Move in Bag.

Könnyű és légies magától álló sátor két előtérrel, amelyeket a szellőztetés és a jobb kilátás érdekében ki lehet nyitni. Két átlós, keresztet alkotó alumínium  merevítőrúd fokozza stabilitását: Ilyen sátor például a Fjällräven Abisko View 2.

Higiénia

Az egészségügyi helyzet kiváló, kötelező oltással nem kell számolni. Malária-veszély sincs a felkeresett területen. Ha odafigyelsz, jó eséllyel tudod elkerülni az emésztési jellegű kellemetlen szituációkat, az ételek hasonlóak az általunk megszokotthoz. Természetesen egy-két alapvető orvosságot érdemes magaddal hoznod: lázcsillapítót, lázmérőt, fájdalomcsillapítót, hasfogót, hashajtót, megfázás- és torokfájás elleni szert, fogfájás ellen fájdalomcsillapítót, görcsoldót valamint sebfertőtlenítő szert, kötszert, ragtapaszt és nedvesített törlőkendőt. Külön felhívjuk a figyelmet a nagy magasságra, és az ehhez való hozzászokás kellemetlen hatásait csökkentő gyógyszerekre - de ezekkel kapcsolatban mindenképpen egyeztess a háziorvosoddal.

Élelem

Városi környezetben európai jellegű élelem mindenütt beszerezhető, óriás szupermarketek működnek itt is. A hegyvidéken viszont semmi nincs, tehát oda minden élelmet és vizet magunkkal kell vinni. Ennek beszerzésére Copiapóban lesz lehetőség.

Pénz-ügy

Chilében a Peso az érvényes fizetőeszköz. USD-t érdemes magunkkal vinni váltó valutanként. A pénzváltás városokban gond nélkül megoldható. Bankkártya használatára is van lehetőség a nagyobb városokban, inkább a VISA terjedt el, de a Mastercard is sok helyen használható.
Költőpénznek nagyjából annyi Ft-ot ajánlunk, amennyit itthon is elköltenél nyaralás idején (étkezés, innivaló, belépők, emléktárgyak, ajándékok, azaz szokásos kiadások esetén), természetesen ez bármennyi lehet, egyéntől és vérmérséklettől függően. Chilében az árak ma már magasabbak az itthoninál, vegyes eloszlásban 10-20% eltérésre is lehet számítani.

- repülőtéri transzfer, transzferek (repülési menetrend szerint Copiapo, és/vagy Santiago de Chile) várható ára: 20-25 USD / fő)
- extra szállás Copiapóban, ha szükséges (a tartaléknapokat nem a hegyen töltjük): kb. 50 USD/éj/fő
- borravaló helyi vezetőnek: kb. 30 USD / fő.

Vám

Élelmiszereket - bármilyen növényi és állati eredetűt - tilos az országba bevinni. Ezt a belépéskor elkobozzák, és még meg is büntetnek, nem érdemes próbálkozni. Magyar állampolgárok részére vízum nem, csak 12 hónapig érvényes útlevél szükséges. A határátlépéskor szükség lehet a repülőjegy és a pénzügyi fedezet (készpénz, bankkártya) felmutatására. Az útlevél személyes oldaláról, esetleges vízumokról, a repülőjegyről, biztosításról, oltási könyvről, címekről és telefonszámokról érdemes fénymásolatot készíteni, és az eredetitől különböző helyen tartani.

Csomag

Legyen egy nagy (60 – 70 literes) és egy kicsi hátizsákod (25-30 literes). A nagyobb poggyász a terepjárók platóján fog utazni, igyekszünk többszörösen becsomagolni, de a hely adottságiból adódóan előbb-utóbb poros lesz.
A repülőre csak a kézipoggyászt (kis hátizsákot) vihetjük fel, ebben nem maradhat támadásra és tűzgyújtásra alkalmas eszköz, mert elveszik. Folyadékokból és gélekből összesen maximum 1 deciliter vihető a fedélzetre - átlátszó zacskóban. A késeknek, ollóknak és a gyufáknak is a nagy poggyászban a helyük, melynek súlykorlátja a szokásos 20 kg-ot nem haladja meg.

Biztosítás

Kötelező!
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás, kiegészítő sport extra kategóriával együtt, ami - többek között - kiterjed hegymászásra, sziklamászásra, via ferratára, canyoningra, valamint olyan jellegű túrázásra is amely, speciális eszközök (kötélbiztosítás, hágóvas, jégcsákány) használatát indokolják. Mivel a legtöbb biztosítás felső magassághatára 5000 méter környékéig terjed csak, javasoljuk irodánkban megkötni az Európai Utazási Biztosító (EUB) Air & Cruise Outdoor elnevezésű utasbiztosítási termékét, amely alapján a  Biztosító kockázatot visel világ területi hatállyal kizárólag az Eupolisz utazási iroda által szervezett vadvízi evezésekre, raftingra és tengerszint felett legfeljebb 6.900 méteren történő trekking túrákra is. Fontos! A biztosítás érvényességét indulás előtt a túravezetők ellenőrizhetik. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt a túravezetők megtagadják. Kérjük, nézd meg, van-e érvényes utasbiztosításod! Amennyiben rendelkezel már utasbiztosítással, ellenőrizd le, hogy kiterjed-e a fent írt Speciális sport extra kategóriára is! Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) Air & Cruise Outdoor biztosításának megkötésére van lehetőség legkésőbb az indulás előtti napon. Részleteket honlapunkon megtalálod: http://www.eupolisz.hu/bbp

Air & Cruise Outdoor: 32.490 Ft/fő

Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
 
Storno Kombi:  37.960 Ft/fő (önrész:10%) csak utasbiztosítással együtt köthető.

Programunkra - mint minden programunkra -  utasbiztosítással egybekötött sztornóbiztosítás (sztornó-kombi) megkötésére természetesen adott a lehetőség, azonban a biztosító által meghatározott értékhatár meghaladása miatt csak önálló sztornóbiztosítást sajnos nem tudunk kötni.
 
Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!

Tünde

Klassz volt elvonulni a világtól. A magashegyen megszűnnek a hétköznapi problémák, nem számít, milyen nap van és hány óra, ott egy hegy, fel kell mászni. Nem kapsz levegőt, fogy a víz, a nap égeti a bőrt az orrodon, hátranézel, és rádöbbensz, hogy a sátrak egyre kisebbek, és még vissza is kell menni. De a csúcson ledőlni fantasztikus érzés. Sajnos az Ojos csúcs nem sikerült, de életem eddigi legmagasabb szintjére, 6300 m-re jutottam fel, ami nem elhanyagolható teljesítmény. Geográfusokkal utazni hatalmas élmény volt, mert a táj szépségét jobban értékeltem úgy, hogy megtudtam valamit a kialakulásáról is. Érdekes volt látni, ki milyen motivációval vágott neki ennek az útnak, és hogy ennyi különböző mentalitású ember békében, sőt jókedvűen megfért együtt. A bolíviai szegénység láttán pedig igazi öröm volt hazaérkezni és meleg vízben megfürödni. Köszönöm!

2016. évi mászásunk során készült IndexVideo, első rész:

2016. évi mászásunk során készült IndexVideo, második rész:

2016. évi mászásunk során készült IndexVideo, harmadik rész:

2016. évi mászásunk során készült IndexVideo, teljes:

A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.