Bejelentkezés

Papuk

Kirándulás Szlavónia legnagyobb hegységében

Szlavónia legkiterjedtebb hegyvidékbe teszünk kirándulást, érintve egy vadregényes várat és egy szép vízesést, felkapaszkodunk a legmagasabb megmászható csúcsra majd pihenünk egyet az erdei tó szélén álló menedékházban. 
Indulás és érkezés helye: Pécs
Mikropolisz :)

Avagy minden szombaton túraprogram, garantált indulással, kis létszámmal.
 
A Mikropolisz kategóriába tartozó túráink mind olyan egynapos programok, ahol a maximális létszám 8 fő, a minimális 1 fő, tehát ha jelentkezel, akkor mindenképpen indulsz. Az évek alatt már sokszor bejárt tájak mellett ebben a projektben olyan célpontokat keresünk, ahová eddig a nagybuszokkal nem igazán volt lehetőség eljutni. Fontos az indulási helyszín, mert nem pont onnan indulunk, mint a nagyobb túrák esetén, sőt, Budapest mellett gyakran vidéki városokból indul a túra. A túrák természetesen a túravezetés mellett az oda- és visszaút költségét is tartalmazzák, a vadonatúj Volkswagen kisbuszunkkal utazunk. Ha szombat, akkor túra! Egész évben.
  • 1.. nap Pécs, Papuk

    2
    Találkozó 7:00-kor Pécsett, a Centrum Parkolóban (Nagy Lajos király útja és Bajcsy-Zsilinszky u. sarka). Egy fehér Volkswagen kisbuszt keressetek, Eupolisz logókkal. Dél felé vesszük kisbuszunkkkal az irányt és határátkelés után Orahovica az első megállónk, ahol nem túl hosszú, de meredek ösvényen indulunk el felderíteni Raholva várának romjait. Visszatérünk buszunkhoz, majd a hegység szívében teszünk egy körtúrát, érintve a hegyvidék legmagasabb gyalogosan meghódítható pontját az Ivacka Glava (913 m) csúcsot és a Jankovac-túristaház környékének látványosságait: a szép tavat, a vízesést, kis barlangot és egy eltűnt falu temetőjét. A túra végén feltöltődünk a menedékházban, majd hazafelé indulunk. Táv: 15 km Szint: 500 m fel és le, több részletben.  
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.