Bejelentkezés

Eisenerzer Reichenstein

Élménydömping az Eisenerzi Alpokban

Az Eisenerzi Alpok, Ferenc József császár kedvelt vadászterülete kitűnő célpont a természet szerelmeseinek. A Salza folyó, a Reichenstein, a Polster, a Hochturm, a Hochblaser, a Pfaffenstein és a többi vadregényes csúcs a túrázók, a via ferratazók, a sziklamászók, a terepfutók és a raftingolók paradicsomává teszi a környéket. Hétvégi mókánkon az Eisenerzer Reichenstein (2165) csúcsot keressük fel.
Indulás és érkezés helye: Budapest
Szállás, ellátás: hegyi menedékházban (hálóteremben), reggeli
Mikropolisz :)

Avagy minden szombaton túraprogram, garantált indulással, kis létszámmal.
A Mikropolisz kategóriába tartozó túráink mind olyan egynapos programok, ahol a maximális létszám 8 fő, a minimális 1 fő, tehát ha jelentkezel, akkor mindenképpen indulsz. Az évek alatt már sokszor bejárt tájak mellett ebben a projektben olyan célpontokat keresünk, ahová eddig a nagybuszokkal nem igazán volt lehetőség eljutni. Fontos az indulási helyszín, mert nem pont onnan indulunk, mint a nagyobb túrák esetén, sőt, Budapest mellett gyakran vidéki városokból indul a túra. A túrák természetesen a túravezetés mellett az oda- és visszaút költségét is tartalmazzák, Volkswagen kisbuszunkkal utazunk. Ha szombat, akkor túra! Egész évben.
  • 1. nap Budapest, Hirnalm (934 m), Eisenerzer Reichenstein (2165 m), Reichensteinhütte (2136 m)

    3
    Találkozó 06:30-kor a XI ker. Szent Gellért tér és Műegyetem rakpart sarkán levő parkolónál (az M4-es metró állomása mellett). Egy fehér Volkswagen kisbuszt keressetek, Eupolisz logókkal. Rövid pihenőkkel utazunk Stájerországba, végcélunk Krumpenbach vadregényes völgyében megbújó Hirnalm melleti parkoló lesz. A parkolóba 10 óra környékén érkezünk meg. Innét indulunk neki másfél napos túránkra. Túránk közepes nehézségű, de az út fáradalmait és a terep kitettségét nehezen veszi észre az ember itt. A Krumpenbach vad völgyében haladunk egyre feljebb: először egy hatalmas vízesés kápráztat el minket, majd 1444 m tengerszint feletti magasságon található Krumpensee tavánál fogyasztjuk el az ebédünket. Új erőre kapva haladunk felfelé:  Krumpenhals, majd Reichenhals fordulók után kiérünk a fantasztikus panorámát adó és újabb és újabb fotópontokkal elvarázsló gerincre. Hamarosan már a Reichensteinhütte integet nekünk, ahol lerakjuk a cuccainkat, majd a közeli csúcsra baktatunk fel. Amikor megteltünk a panorámával és beírtuk magunkat a csúcsfüzetbe, kényelmesen visszaindulunk a házikóhoz. Akinek van kedve az naplementéhez visszatérhet ide vagy csak a hütte teraszáról sört iszogatva ámulhat. Szállás: matraclágerben a Reichensteinhüttében.
    Kirándulás Eisenerzer Reichenstein csúcsára táv: 8 km, szint: 1250 m fel.
  • 2. nap Reichensteinhütte (2136 m), Hirnalm (934 m), Budapest

    2
    Reggel a korán kelők felejthetetlen napelkeltével kezdhetik a napot. A hüttétől csodálatos a fény és felhőjáték a korai órákban. Erőt adó reggeli után elindulunk a csúcsról lefelé célba véve a tegnap megismert Krumpensee csodaszép hegyitavát. Gyönyörű füves és sziklás gerincek váltogatják egymást ezernyi virággal megszórva míg leérünk a Krumpenbach katlanába. Tízóraink után hamarosan már a Hirnalm parkolójánál leszünk.  Itt összekészülünk, majd hazaindulunk Budapestre, ahova a délutáni órákban érkezünk meg.
    Kirándulás Hirnalm  parkolóhoz táv: 8 km, szint: 1250 m le.
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.