Bejelentkezés

Vlkolínec (Farkasd)

Túra a szlovák Hollókő körül

Egynapos kirándulásunkon ezúttal Szlovákia egyik UNESCO világörökségi színhelyét, Vlkolinec települését vesszük célba, a skanzen megnézése után felkapaszkodunk a falu fölé magasodó hegycsúcsra is.

Indulás és érkezés helye: Budapest
Mikropolisz :)

Avagy minden szombaton túraprogram, garantált indulással, kis létszámmal.
 
A Mikropolisz kategóriába tartozó túráink mind olyan egynapos programok, ahol a maximális létszám 8 fő, a minimális 1 fő, tehát ha jelentkezel, akkor mindenképpen indulsz. Az évek alatt már sokszor bejárt tájak mellett ebben a projektben olyan célpontokat keresünk, ahová eddig a nagybuszokkal nem igazán volt lehetőség eljutni. Fontos az indulási helyszín, mert nem pont onnan indulunk, mint a nagyobb túrák esetén, sőt, Budapest mellett gyakran vidéki városokból indul a túra. A túrák természetesen a túravezetés mellett az oda- és visszaút költségét is tartalmazzák, a vadonatúj Volkswagen kisbuszunkkal utazunk. Ha szombat, akkor túra! Egész évben.
  • 1. nap Budapest, Vlkolínec, Hyrova (1099 m)

    2
    Találkozó 6:00-kor a XI ker. Szent Gellért tér és Műegyetem rakpart sarkán levő parkolónál (az M4-es metró állomása mellett). Egy fehér Volkswagen kisbuszt keressetek, Eupolisz logókkal. Nagyjából 4 óra utazás után érjük el a Nagy-Fátra északkeleti végénél fekvő festői falut, ami a szlovák népi kultúra egyik legszebb példája. Buszunkat a falu szélén hagyjuk, majd a régi házak között sétálva bátortalanul nézünk a falu fölé magasodó Hyrova egy méter híján 1100 méter magas csúcsára: oda is felmegyünk. Felkapaszkodunk a falu fölötti nyeregbe, de mielőtt nekivágnánk a csúcsnak túrázunk egyet a környéken. A zöld jelzést követve szép fenyvesben emelkedünk, majd egy tisztáson éles kanyart véve érünk Malino Brdoba. A télisportok központjából ismét felküzdjük magunkat a már ismert nyeregbe, de ezúttal tovább emelkedünk a Sidorovo kilátóhelyig, ahonnan csodás kilátás nyílik az Alacsony-Tátrára. Visszaereszkedünk Vlkolinecbe, majd hazatérünk Budapestre. Táv: 13 km, szint: 850 m fel és le.

Út ára tartalmazza

az utazást kisbusszal, a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

az étkezést és a biztosítást.

Utazás

Kisbusszal

Létszám

Tájékoztató létszám: 1-8 fő. Az utat minimum 1 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

Könnyű túra, egy nagyobb kaptatóval. Rövidítési lehetőség van.

Felszerelés

Bakancs feltétlenül szükséges, kis hátizsák a víznek és elemózsiának, esőkabát.

Pénz-ügy

Az úton pénzváltási lehetőség nincs, eurót, készpénzt hozzatok magatokkal. Vlkolínecbe belépőt kell váltani (legutóbb 2 EUR/fő) illetve fényképjegyet is kell váltani, ha szeretnéd a géped használni a faluban.

Vám

Személyi igazolvány vagy útlevél szükséges.

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
 
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo: 450 Ft/fő/nap
Top: 590 Ft/fő/nap
Top extra: 940 Ft/fő/nap
 
Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
 
Storno Basic: összege a részvételi díj 5%-a (önrész: 20 %), önállóan is köthető,
Storno Kombi: összege a részvételi díj 3,5%-a (önrész: 0-10%) csak utasbiztosítással együtt köthető.
 
Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.