Hévízi-lefolyó és Bazaltutca
Kenuzás és túrázás a Balaton déli csücskénél
Hangulatos téli kenuzással egybekötött túrára invitálunk Hévíz környékére!
Indulás és érkezés helye: Budapest
Mikropolisz :)
Avagy minden szombaton túraprogram, garantált indulással, kis létszámmal.
A Mikropolisz kategóriába tartozó túráink mind olyan egynapos programok, ahol a maximális létszám 8 fő, a minimális 1 fő, tehát ha jelentkezel, akkor mindenképpen indulsz. Az évek alatt már sokszor bejárt tájak mellett ebben a projektben olyan célpontokat keresünk, ahová eddig a nagybuszokkal nem igazán volt lehetőség eljutni. Fontos az indulási helyszín, mert nem pont onnan indulunk, mint a nagyobb túrák esetén, sőt, Budapest mellett gyakran vidéki városokból indul a túra. A túrák természetesen a túravezetés mellett az oda- és visszaút költségét is tartalmazzák, a vadonatúj Volkswagen kisbuszunkkal utazunk. Ha szombat, akkor túra! Egész évben.
-
1.. nap Budapest, Hévíz, Vindornyaszőlős
2Találkozó 7:30-kor a XI ker. Szent Gellért tér és Műegyetem rakpart sarkán levő parkolónál (az M4-es metró állomása mellett). Egy fehér Volkswagen kisbuszt keressetek, Eupolisz logókkal. A mikrobusszal leutazás Hévízre, ahol eligazítás és evező lapát választás után 10:30 körül vízreszállunk a gőzölgő patakra. Körülbelül 10 km evezés (kb. 3 óra) vár ránk, amit a patak enyhe sodrása is fog segíteni. Partra szállást követően a délután hátralévő részében a közeli Vindornyaszőlősre látogatunk a Kovácsi-hegy 200 m hosszú bazaltutcájába, melynek páratlan földtani képződményeit, a benne lakásokra emlékeztető barlangokkal, hasadékokkal fogjuk meglátogatni. Az itt található vulkanikus közet a lazább altalaj süllyedése miatt, megrepedezett és monumentális bazaltoszlopok, hasadékok, úgynevezett Bazalt-utca keletkezett. A hegy tetején a lápos Rakottyás tavak ritka állatok és növények élőhelyei. A sziklafolyosónál található Vadlánlik - barlang legendáját, ha eljössz te is megismerheted. Ha az időbe belefér a közeli sztupához is ellátogatunk. Táv: 8 km Szint: kevés :-)
Út ára tartalmazza
- az utazást kisbusszal,
- a kenus programot,
- a szervezést
- a túravezetést.
- a kenus programot,
- a szervezést
- a túravezetést.
Út ára nem tartalmazza
az étkezést és a biztosítást.
Utazás
kisbusszal.
Létszám
1-8 fő.
Túra nehézsége
A túra talaja időnként sziklás, a téli időjárás miatt nedves, saras vagy havas lehet, így a bakancs elengedhetetlen.
Időjárás
Téli időjárásra kell számítani, öltözz melegen, rétegesen!
Felszerelés
Téli, meleg, réteges túraöltözet és bakancs. Hozz magaddal meleg italt termoszban!
Biztosítás
Kötelező!
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo: 450 Ft/fő
Top: 590 Ft/fő
Top extra: 940 Ft/fő
Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
Storno Basic: 896 Ft/fő (önrész: 20 %), önállóan is köthető,
Storno Kombi:716 Ft/fő (összege a részvételi díj 4%-a (önrész: 0 %) csak utasbiztosítással együtt köthető.
Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu