Bejelentkezés

Hótalpas túra: Gyömbér (2043 m) 1 nap

Ginger él. Hótalpakon is :)

Szeretsz túrázni, de télen csak a gardróbszekrényben porosodik a bakancsod? Akkor gyere és fedezd fel velünk a téli természetjárás egyik ősi formáját! Amikor már a süppedős hó miatt nem tudunk odakint a vadonban járni, akkor kerülnek elő a „nyári álmot alvó” hótalpak. Ez az ősi közlekedési eszköz olyan szabadságot biztosít téli kalandozásainkhoz, amilyet ritkán élhetünk át. Eljuthatunk vele olyan helyekre, ahova egyszerű bakanccsal legfeljebb csak nyáron. A fenséges fehér csendbe burkolózott erdőkön, mezőkön, meredek hegyoldalakon át, a lankás dombokon keresztül egészen a ropogó tűzzel csalogató menedékházakig elvisznek minket hű társaink, a hótalpak.

Egynapos túránk rögtön a csúcsra juttat minket, hiszen nem kisebb magaslat elérését tűztük ki, mint az Alacsony-Tátra legmagasabb pontját, a Gyömbér-csúcsot (2043 m). Kedvező idő esetén gyönyörű kilátásban gyönyörködhetünk, de felhősebb idő esetén is ott van az a mindent elsöprő mámorító érzés, hogy „igen, megcsináltuk”. Ennek a túrának külön gyönyörűsége, hogy elegendő egy kis hátizsák a napi felszerelésnek, este pedig mindenki a saját otthonában, kényelmesen nyújtóztathatja ki fáradt végtagjait.

Ha viszont egy tartalmasabb, hosszabb, igazi menedékház fílinggel gazdagított hétvégi hótalpas túrára vágysz, akkor a két napos Gyömbér csúcsmászó programunkon a helyed!

A túra a résztvevők eltérő erőnlétéhez és biztonságához igazodva, létszámtól függően, 2-4 túravezetővel indul. A túra hótalpazásra alkalmas hómennyiség hiányában is indul, ebben az esetben a meghirdetett útvonalon gyalogtúra kerül megrendezésre.

  • 1. nap Budapest, Trangoska (900 m), Stefanika menedékház, Gyömbér (2043 m), Trangoska, Budapest

    4

    Indulás Budapestről  reggel 5.30-kor. Találkozás 5.15-kor a Pázmány Péter sétány és a Magyar Tudósók krt. sarkán lévő  parkolónál (az ELTE új épületei mellett, a Petőfi-híd, budai hídfőtől 5 percre az A38 hajóval szemben). A délelőtti órákban érkezünk meg az Alacsony-Tátrába, a Trangoska parkolóba. Itt beöltözünk a téli felszerelésünkbe, beállítjuk a hótalpat bakancsainkra, majd elindulunk a völgyben a Stefanika menedékház felé. Kezdetben vadregényes, hótól roskadozó fenyőerdőben haladó utunk csak enyhén emelkedik, így fokozatosan bemelegszünk, majd ahogy emelkedünk, a fenyvesek helyét törpefenyők veszik át, és az ösvény is egyre meredekebbé válik. Végül a törpefenyők is eltűnnek és egy nagyobb kaptatót követően feljutunk a nyeregbe, ahol megpillantjuk a behavazott Stefanika menedékházat. Itt tartunk egy rövid csoki szünetet, majd nekivágunk az Alacsony-Tátra legmagasabb csúcsának, a Gyömbérnek (2043 m). A csúcsot a téli útvonalon, a karókkal igen jól jelzett, de kissé meredek emelkedőn érjük el, viszont tiszta időben a kilátás mindenért kárpótol minket. Belátni innen az egész Alacsony-Tátrát és gyönyörű kilátás nyílik a Magas-Tátra hófödte csúcsaira is. A kötelező csúcs csokik elfogyasztása és a fotók elkészítése után visszaindulunk a menedékházhoz, ahol lehetőség van egy meleg levesre, vagy egy kis szíverősítő, tea fogyasztására, majd a már jól ismert úton indulunk vissza a völgybe a buszunkhoz. Budapestre a késő esti órákban érkezünk meg. (Menetidő: 7-8 óra, túratáv: 8 kilométer, 900 méter.)

Az oldalon látható képeket Gyimóthy Balázs és Cseh Zsombor készítette.

Út ára tartalmazza

az utazást busszal, hótalpak bérleti díját, a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést. Saját síbot szükséges!

Út ára nem tartalmazza

a biztosítást és az étkezést.

Utazás

Autóbusszal. Két megállót tartunk út közben. Ha előzetesen jelzed az ügyfélszolgálatunkon, akkor ezeken a helyeken lehetséges még felszállás az indulás helyszínén kívül.

Létszám

30-45 fő.

Túra nehézsége

Ideális viszonyok között a napi táv teljesíthető átlagos erőnléttel, de a Gyömbér csúcs elérése a menedékháztól már komolyabb kitartást kíván. Rossz idő, erős hóesés, erős szél esetén azonban nagy erőfeszítést kívánhat még a menedékház megközelítése is. A hótalppal könnyen haladhatunk a mély, frissen esett hóban, porhóban is, használata mindenki által könnyen elsajátítható, de mindenképpen szükséges a túratapasztalat! (a hótalp: a bakancs talpára rögzített műanyag vagy alumínium talp, amellyel kevésbé süllyedünk be a hóba)

Fontos! Programunkon magashegységi túrázásról van szó, ahol sok, a programot befolyásoló, előre nem látható körülmény léphet fel (elsősorban az időjárás változásai)! Emiatt a túra eredményességét nem garantálhatjuk, vis maior esetében (például nagyon kedvezőtlen időjárás miatt akár az utolsó szakaszról is visszafordulhatunk!) az utazási iroda nem vonható felelősségre a változásokért. Az extrém körülmények adta programváltozás, útvonalmódosítás kérdésében mindig a túravezető dönt!

A túra a résztvevők eltérő erőnlétéhez és biztonságához igazodva, létszámtól függően, 2-4 túravezetővel indul.

Terület

Az Alacsony-Tátra (Nike Tatry) a Vág és a Garam felső völgyek közt terül el, Szlovákia közép és északnyugati tájain. Északnyugati-Kárpátok belső kristályos vonulatának tagja. Mintegy 100 kilométer hosszú, 30 kilométer széles. Kristályos kőzeteit helyenként üledékes kőzet takarja, amely jelentősen karsztosodott. Csúcsain már az utolsó jégkorszak eljegesedésének formakincsei láthatók. A 1238 méter magasan fekvő Ördögmalom-hágó (Čertovica) két csoportra osztja a hegységet: Gyömbér-Tátra 2045 méter (Ďumbierske Tatry) és Király-hegyi-Tátrára 1945 méter (Kráľovohoľské Tatry). Éghajlatválasztó jellegét híven tükrözi, hogy amíg déli lejtőit főleg lombos, addig az északi oldalait fenyves erdők takarják. Kopár gerincein a havasi legelők kopár felszíne a jellegzetes.
A Magas-Tátra (Vysoké Tatry) után az Alacsony-Tátra Szlovákia második leglátogatottabb hegysége. Mivel jelentős természeti és kulturális értékeket hordoz ezért 1987-ben 81 095 hektár területen az Alacsony-Tátrát nemzeti parkká nyilvánították, szlovák rövidítése NAPANT.

Időjárás

Változékony, esetenként szélsőséges magashegységi időjárás lehet! Szerencsés esetben ragyogó napsütésben túrázhatunk, ilyenkor a hőérzet is kellemes, de számítani kell komoly hidegre (akár –20C is lehet, viharos széllel!), esetenként hófúvásokra, nagy mennyiségű hóra is! A túravezetőknek indokolt esetben lehetőségük van a tervezett útvonal megváltoztatására, szélsőséges esetben a túra elhalasztására!

Felszerelés

Impregnált túrabakancs, meleg túrazokni, kamásli, túrabot(kötelezően hótányérral!), sínadrág, vízálló sídzseki vagy kabát kapucnival, sál, síkesztyű, aláöltözet, polár pulóver, vastag és vékony sapka, jó napszemüveg, síszemüveg, símaszk, termosz, naptej, fejlámpa. Javasoljuk, hogy a hótalpak tárolását, hátizsákra való felerősítését segítő eszközöket (heveder, gumipók vagy pántos hátizsák) is hozzatok, mert olyan részeken, ahol kicsi a hó, s a sziklák kilógnak (pl. kevés hó esett, erős szélnek kitett gerinc), a hótalpakat le kell vennünk! A túránk várhatóan sötétedés után ér véget, ezért fejlámpa  is feltétlenül legyen nálatok!

A Fjällräven ajánlata:

Egy körülbelül 30 literes hátizsák (egy napi felszereléssel, vízzel, elemózsiával) mindig hasznos társunk. A Fjällräven  Bergen 30 hátizsákja vízhatlan volta miatt akár esős időben is szárazon tartja felszerelésünket.

Karl túranadrágok, illetve a Karla túranadrágok szinte bárhol használhatóak, a nyári hétvégi kirándulások és a magashegyi túrázások alkalmával egyaránt. Ez a típus a kopásálló, előavatott G-1000® Silent anyagból  készült. A nadrág lábszárhosszvégződése szegés nélküli, így könnyen a kívánt hosszra állítható.

Élelem

A túrára célszerű itthonról néhány szendvicset, gyümölcsöt, a túra közbeni energia-utánpótlás biztosítására némi nassolnivalót (aszalt gyümölcs, keksz, csokoládé, müzli-szelet) hozni magaddal, azonban útba ejtjük a Stefanika menedékházat is, ahol lehetőség lesz meleg élelem és innivaló fogyasztására.

Pénz-ügy

Célszerű Magyarországon Eurót váltani, mert erre útközben nem lesz lehetőség. Mindenképp készpénzt hozz magaddal!

Vám

Magyar állampolgárok részére csak érvényes személyi igazolvány (a kártya formátumú!) vagy útlevél szükséges.

Csomag

Célszerű mindent egy kényelmes hátizsákba pakolni. A túraöltözékben gyere, tegyél be váltás ruhát, tartalék pulóvert, és az egyéb szükséges felszerelésedet (a buszon célszerű hagyni egy váltás cipőt!).

Biztosítás

Kötelező!
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Fontos! A biztosítás érvényességét indulás előtt a túravezetők ellenőrizhetik. Érvénytelen biztosítás vagy nem megfelelő (pl. világ területi hatállyal) hiányában a túrán való részvételt a túravezetők megtagadják. Kérjük, nézd meg, van-e érvényes utasbiztosításod!
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van
lehetőség legkésőbb az indulás előtti napig személyesen vagy utalással.

(Utalás esetén csak akkor tudjuk megkötni, ha az összeget átkönyvelik az indulásig.)

Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőség:

"Sí-Profi hótalpas túrázásra": 700 Ft/fő

Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu

Kriszti

Mindenki lázban ég és meséli a szombati élményeket, azok akik nem vettek részt a túrán pedig ámulattal hallgatnak minket. Én személyszerint sokat túráztam már, de ennyire izgalmas extrém túrán még nem vettem részt. Tényleg embert és jellemet próbáló időjárásunk volt, és ettől azoknak akiknek a lelke mélyén egy hegymászó veszett el, katartikus élményt jelentett :)! Az ember úgy érezte, mintha nem is 2000 méteren lenne, hanem valahol sokkal magasabban, messze a Himalájában…

Köszönünk mindent, és sok szép és izgalmas túravezetést!

A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.