Bejelentkezés

Szádelői-völgy, Torna vára

Kalandok Szlovákia egyik legszebb szurdokvölgyében

Szlovákia déli részén, a magyar határ közelében hatalmas szurdok vágódott a mészkőfensíkba: a Szádelői-völgy. Vadregényes, háborítatlan környezet vár, itt még nyugodt mederben folyik az élet és szűk mederben a Szár-patak.

Indulás és érkezés helye: Budapest
Mikropolisz :)

Avagy minden szombaton túraprogram, garantált indulással, kis létszámmal.
 
A Mikropolisz kategóriába tartozó túráink mind olyan egynapos programok, ahol a maximális létszám 8 fő, a minimális 1 fő, tehát ha jelentkezel, akkor mindenképpen indulsz. Az évek alatt már sokszor bejárt tájak mellett ebben a projektben olyan célpontokat keresünk, ahová eddig a nagybuszokkal nem igazán volt lehetőség eljutni. Fontos az indulási helyszín, mert nem pont onnan indulunk, mint a nagyobb túrák esetén, sőt, Budapest mellett gyakran vidéki városokból indul a túra. A túrák természetesen a túravezetés mellett az oda- és visszaút költségét is tartalmazzák, Volkswagen kisbuszunkkal utazunk. Ha szombat, akkor túra! Egész évben.
  • 1. nap Budapest, Szádelői-völgy, Torna vár, Budapest

    2

    Találkozó 6:30-kor a XI ker. Szent Gellért tér és Műegyetem rakpart sarkán levő parkolónál (az M4-es metró állomása mellett). Egy fehér Volkswagen kisbuszt keressetek, Eupolisz logókkal. Pár órás utazás után érkezünk meg a szurdok bejáratához, ahonnan tartalmas sétát fogunk tenni. Először a medret követjük, a néhol csobogó, máshol jéggé dermedt patak partján. Pár kilométer megtétele után jön a fekete leves, kisétálunk a mederből és egy meredek részen kaptatunk fel a fennsíkra. Változatos mészkőformák, ördögszántás, karrok és boróka közt ballagva csodálatos kilátás fogad. Innen már nincs messze a végcél, de ha érzünk magunkban erőt, akkor irány a tornai vár! Meredeken jutunk fel a falakig, a panoráma csodálatos, átlátunk Magyarországra, valamint talpunk alatt eddig megtett utunk egy része is. Ezután visszaindulás Budapestre. Érkezés a késő esti órákban. Táv: 12 km, szintemelkedés: 350 m

Út ára tartalmazza

az utazást kisbusszal, a szervezést és a túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

étkezést, biztosítást.

Utazás

Kisbusszal.

Létszám

1-8 fő. Az utat minimum 1 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

Közepesen nehéz gyalogtúra, ha szoktál néha kirándulni, könnyen teljesítheted.Torna várának megközelítése sziklás terepen, nem kíépített turista úton történik, stabil lábbelire szükség van!

Terület

A Szádelői-völgy a Gömör-Tornai-karszt – amelynek magyarországi oldalát napjainkban Aggteleki-karsztnak hívják – legnagyobb szurdokvölgye. A völgy egy barlang felszakadásával keletkezett, nagyjából 2,2 kilométer hosszú a leglátványosabb szakasza, a mélysége helyenként eléri a 350 métert is. A terület nemcsak a látvány miatt, hanem az itt élő növény és állatfajok miatt is védett, jelenleg a Szlovák-karszt Nemzeti Park része, amely a vele területileg közvetlenül szomszédos Aggteleki Nemzeti Parkkal az UNESCO Világörökség része. A terület bővelkedik karsztjelenségekben, töbrök, víznyelők szabdalta fennsíkokban, szurdokvölgyekben és számtalan barlangban.

Időjárás

Az időjárás teljesen megegyezik Észak-Magyarország időjárásával – hiszen a határtól légvonalban kb.  3 kilométerre fekszik a völgy bejárata. 

Felszerelés

A kedvezőtlenebb időjárásra is számítva esőkabát, réteges túraöltözet, váltásruha, hosszú nadrág és dzseki.

Pénz-ügy

Szlovákiában a hivatalos fizetőeszköz az Euro. Nem árt ha hozol magaddal némi aprót a kisebb helyi kiadásokra (csoki, sör, WC).

Vám

Személyi igazolvány vagy útlevél szükséges.

Csomag

Kis hátizsákot hozzál, amelybe belefér a napi felszerelésed.

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
 
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo: 450 Ft/fő
Top: 590 Ft/fő
Top extra: 940 Ft/fő
 
Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
 
Storno Basic: 895 Ft/fő (önrész: 20 %), önállóan is köthető,
Storno Kombi: 716 Ft/fő (önrész: 0-10%) csak utasbiztosítással együtt köthető.
 
Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu

Renáta

“Profizmus, az volt, amit a túra ígért. Tetszett a túra utáni közös spontán vacsi.Túravezető tudása meggyőző volt!”

Petra

“A program klassz volt! Szerettem, hogy kevesen voltunk, minden terv szerint ment, még az időjárás is. :) Először utaztam az Eupolisszal, engem meggyőztetek, még találkozunk! :) Nagyon kedves túratársaim voltak, visszatérő túrázók Nálatok és inspiráló sztorikat meséltek, velük is szívesen találkozom még más utakon.”
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.