Bejelentkezés

Via ferrata: Hochtor (2369 m), Salza rafting, Wasserlochklamm

Gyönyörű csúcstúra kezdő via ferrata részekkel, izgalmas rafting a Salza folyón és a vízesések birodalma

Augusztus első hétvégéjén Ausztria csodálatos vidékére, a Gesäuse Nemzeti Park fantasztikus kulisszái közé hívunk titeket egyik legújabb utazásunkon. A festői Johnsbach településére érkezve már érteni fogjuk, hogy miért is törünk a Hochtor 2300 méter fölé magasodó csúcsára, hiszen az égig égő mészkőóriás pazar sziklavilágával minden túrázót igazi kihívás elé állít. Két napos csúcstúránk éjszakáját a környék egyik legszebb fekvésű menedékházában, a közvetlenül a Hochtor lábánál fekvő Hesshüttében töltjük 1699 méteres magasságban, ahonnan másnap korán indulunk a nemzeti park és egyben az Ennstali-Alpok legmagasabb pontjára. A kezdő (A/B) szakaszokkal tűzdelt Josefinensteig remek lehetőség a via ferraták világát megszeretőknek arra, hogy egy 2000 méter feletti csúcson kamatoztassák tudásukat, megérdemelt jutalmuk pedig a csúcskeresztről elénk táruló mesés panoráma lesz. A hegymászáson kívül túránkon más, adrenalintermelésre kifejezetten alkalmas aktivitás is vár még rád, hiszen az Európa szerte híres Salza folyón raftingozni nem mindennapi élményt jelent még a haladók számára is. Túránkat végül a Wasserlochklamm izgalmas szurdokvölgyében zárjuk majd vízesések és függőhidak társaságában. Ausztria, via ferrata, csúcsmászás, rafting és szurdoktúra. mi más kellhet még? :)

FIGYELEM! A Hochtor csúcsmászás során ugyan kezdőnek számító via ferrata (A/B) szakaszokon haladunk, ám a sikeres és biztonságos teljesítéshez elengedhetetlen az átlagosnál jobb fizikális erőnlét, szédülésmentesség, magabiztos mozgás, problémamentes koordináció!
Utazás: Ha nem tudod megoldani az egyéni leutazást, ez esetben csatlakozz az utazáshoz úgy, hogy transzfert is választasz, melynek felára 14.900 Ft. Az Eupoliszos transzfer korlátozott számban áll rendelkezésre!
A via ferrata, vagy klettersteig egy olyan szakasza a sziklafalnak, amely biztosítási elemekkel és a haladást megkönnyítő eszközökkel van ellátva. A biztosítási elemek  alapvetően acélkötelek, láncok. A haladást segítő eszközök lehetnek mesterséges lépések, fogások, cövekek, kampók, létrák. Az így kiépített rendszerhez, a sziklához biztosított drótkötélhez egy speciális biztosító eszköz, a beülőnkhöz rögzített ún. via ferrata-szett / klettersteig-szett segítségével csatlakozunk.  (Ez nem más, mint egy energia-elnyelő féken átvezetett duplaszárú „kantár” két gyorszáras karabinerrel.) A felszerelés használatát a helyszínen a túravezetők megmutatják, és begyakoroltatják, majd tapasztalt vezetésükkel biztonságok körülmények között túrázunk az Alpok hegyvilágában. Ezeken a túráinkon érezhetjük igazán a hegyek erejét és az ember kicsinységét a természet nagyságához képest. Egészen újszerű fogalmat kapunk a hegyek olykor megközelíthetetlen vad, és vadságában is gyönyörű világáról.

Nehézségi fokozatok:
A - könnyű: Jól kitaposott ösvény hegyi terepen, nem túl meredek emelkedővel. A biztosítási elemek leginkább a  biztonságérzet fokozását szolgálják. A klettersteig szett nem szükséges.

B - kissé nehéz: Az A nehézségű terephez képest meredekebben emelkedő terep, ahol a természetes lépések mérete egyre kisebb, de nem kell keresni, egyértelműek. A fogások nagyok, kézre esnek. Egyre több biztosítási elem segítí a haladást, helyenként rövid függőleges, vagy kitett szakaszon. Itt már mászni is kell, de leginkább a lábunkat használva, a kezekre eső terhelés minimális, inkább biztosítja haladásunkat. A klettersteig szett ajánlott.

C - nehéz: Meredek, vagy nagyon meredek, sokszor függőleges falakon vezető út, a természetes lépések és fogások egyre kisebbek, de még egyértelműek. A kezekre jutó terhelés egyre nagyobb. A haladást segítő kiépített mesterséges elemek között nagyobb a távolság. Csak stabil mozgáskoordinációval, jó kondícióval rendelkező kezdőknek ajánlott. A klettersteig szett mindenkinek kötelező.

D - nagyon nehéz: Nagyon meredek, függőleges, helyenként áthajló szakaszokon át vezető út. A mesterséges lépések, fogások közötti távolság még nagyobb, a szikla természetes fogásai, lépései egyre kisebbek, ritkábban fordulnak elő. A lépés néha csak tapadás. A kezeket, valamint az egész testet jelentős terhelés veszi igénybe, a klettersteig szett használata egyre nagyobb odafigyelést és erőkifejtést igényel. Klettersteig szett kötelező.

E - extrém nehéz: Függőleges falak, sok áthajló szakasszal, amelyek megmászása komoly izomerőt igényel, főleg a felsőtesttől. Természetes fogások, lépések alig vannak, tapadásosak, vagy apró peremek,  mesterséges elemek csak az áthajló szakaszokon vannak. Pihenési lehetőség minimális, így jó erőbeosztásra, biztos mozgásra van szükség.  Klettersteig szett kötelező. 

A via ferratak a nehézség szempontjából természetesen változatosabbak ennél a skálánál, ezért gyakran használnak átmeneti osztályozást, mint pl. C-D, vagy amikor egy adott kategóriát árnyalnak plusszal, vagy minusszal, pl. D+.
 
Fontos! Interneten történő jelentkezéskor kérjük az egyéb megjegyzés rovatban (útleveled száma és érvényessége, foglalkozás, stb mellett) mindenképpen tüntesd fel azt is, hogy milyen méretű pólót hordasz! Ez a via ferrata felszerelések (beülő) méretének meghatározásához szükséges, a póló mérete és a felszerelés mérete általában megegyezik.
  • 1. nap Johnsbach, Hesshütte (1699 m)

    3
    Találkozás Ausztriában, Johnsbach település parkolójában (47°31'53.0"N 14°36'53.9"E), 13:00 órakor. Rövid megbeszélés és készülődés után, két napi felszerelésünkkel a hátunkon magunk mögött hagyjuk a parkolót, és elindulunk csúcstúránkra. Mai célunk az 1699 méter magasan fekvő Hesshütte, ám odáig még több mint 1100 méter szintet kell majd megtennünk. Várhatóan nehéz hátizsákunk meglehetősen húzni fogja hátunkat, ugyanis erős kaptatókon, változatos terepen haladunk majd felfelé a Gesäuse Nemzeti Park csodálatos mészkő sziklavilágában. Fenyőerdők szegélyezik utunkat, majd egy-egy szakaszon már létrák és láncok segítségével haladunk egyre feljebb. Izzasztó túránk végén, a késő délutáni órákban érkezünk meg a Hochtor lábánál fekvő hangulatos, 150 férőhegyes menedékházba, a Hesshüttébe. Az Ennstali-Alpok egyik legszebb hüttéje lesz hát otthonunk egy éjszakára, ám mielőtt még álomra hajtjuk fejünket a korai csúcstámadás előtt, természetesen egy kiadós vacsorával és beszélgetéssel zárjuk majd első napunkat. Szállás: menedékházban, több ágyas szobákban. Menetidő: 5-6 óra, szintkülönbség: 1140 méter fel.
  • 2. nap Hesshütte, Hochtor (2369 m), Palfau

    4
    Korai reggelink után összekészülődünk, és csak a legszükségesebb felszerelésekkel indulunk el a Hochtor csúcsa felé. Túránk hamarosan aztán már a Josefinensteig via ferrata útvonalán fog haladni, amely egy A/B-s nehézségű, kezdőknek is bátran fogyasztható igaz élményferrata. Ahogy kapaszkodunk felfelé, egyre inkább kiteljesedik előttünk először a Hochtor-csoport, majd az Ennstali-Alpok egy-egy hegyóriása, még végül a gerincre érve már az egész Gesäuse Nemzeti Park a lábunk alatt hever majd. A várhatóan 2-3 órás csúcstámadás után miután kicsodálkozzuk magunkat a Hochtor tömbjéről még pihenünk egyet, majd a már ismerős úton térünk vissza a Hesshüttéig. Itt felkapjuk cuccaink maradékát, ebédelünk egyet, majd immáron egy gyönyörű panoráma útvonalon ereszkedünk le a Hochtor északi oldalára, az Enns folyó partjára. A logisztikai pihenő közben sofőrjeinkkel elmegyünk a Johnsbachban hagyott járműveinkért, majd miután összeszedtünk mindenkit, alig 40 perc alatt már Palfau településén találjuk magunkat. A nyüzsgő turistacentrum egyik kempingjében lesz szállásunk, egy hangulatos faházban. Az estét aztán közös főzéssel koronázhatjuk meg, miközben átbeszéljük csúcsmászásunk emlékezetes pillanatait. Jozefinesteig felfelé (A/B): menetidő: 2 óra, szint: 570 méter, teljes túrahossz: kb. 12 km, 700 méter fel, 1550 méter le, menetidő: 8-9 óra.
  • 3. nap Palfau, Salza rafting, Wasserlochklamm

    3
    Ausztriai kalandtúránkat nem is zárhatnánk másképp, mint egy izgalmas rafting túrával a Salza folyón. Az Alpok vadregényes folyóihoz hasonlóan a Salza is gyors sodrásával, remek raftjaival és csodálatos környezetével csalogatja az adrenalinra vágyókat. A kezdőknek is nyugodt szívvel ajánlható rafting ugyan fakultatív program, ám kihagyni semmiképp se javasoljuk. A fél napos raftingtúránk végén nem utazunk sokat, hiszen egy újabb látnivaló miatt érdemes lesz megállni a Gesäuse Nemzeti Park legszebb és leghíresebb szurdokvölgyében, a Wasserlochklammban. A parkolótól egy 65 méteres függőhídon indítjuk a túrát, amely 22 méter magasan ível át a Salza folyó türkizkék vize fölött. A csodálatos völgy után jól kiépített és könnyen járható úton folytatjuk túránkat, majd haladunk a szurdok gyomrába, hol a patak bal, hol pedig a jobb oldalán, majd hamarosan elérjük az első meseszép vízeséseket. Szűkre szabott, a szikla oldalában futó ösvényen folytatjuk túránkat, néhol pedig jól rögzített fapallókon kelünk át a kristálytiszta, erős folyású patak felett, míg végül el nem érjük az 5 darab nagyobb, 20-30 méter körüli magasságú, egészen fenséges látványt nyújtó vízeséseket. A szurdoktúra végén visszatérünk a parkolóba, majd friss élményekkel feltöltődve indulunk vissza Budapestre, ahova késő este érkezünk. (Wasserlochklamm túra: 2 óra, táv: 6 kilométer, szint: 250 méter le / 250 méter fel)

Út ára tartalmazza

- a szállást és a reggelit a menedékházban,
- a szükséges via ferrata felszerelések használatának költségeit (beülő, Y-szár, sisak),
- a szállást 1 éjszakára Palfauban, több ágyas faházakban,
- a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

- az utazást,
- a belépőket,
- a menedékházas reggelin kívül az étkezéseket,
- a biztosítást (kiegészítő sportbiztosítás szükséges).

Utazás

Egyénileg. Találkozás a túra első napján, délután 13:00 órakor Johnsbach településén. A részletes útvonaltervet az utazás előtti héten küldjük el.

Ha nem tudod megoldani az egyéni leutazást, ez esetben csatlakozz az utazáshoz úgy, hogy transzfert is választasz, melynek felára 14.900 Ft. A transzferhez kapcsolódó információkat az utazás előtti héten küldjük el.

Létszám

Tájékoztató létszám: 8-15 fő. Az utat minimum 8 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

A sziklás szakaszokon kiépített klettersteig (via ferrata), azaz az út mentén végighúzódó, biztonságot garantáló drótkötelek, mesterséges fogások, létrák, hidak segítik előrejutásunkat. Az út egyéb szakaszai hagyományos túrázást jelentenek, néhol meredek kaptatókkal, amelyekhez az átlagosnál jobb erőnlétre nincs szükség, a jó, sportos kondíció elegendő. A via ferratás szakaszokon azonban elengedhetetlen az átlagosnál jobb fizikális erőnlét, szédülésmentesség, magabiztos mozgás, problémamentes koordináció!

Szállás

A csúcsmászás során az 1699 méteren fekvő Hesshüttében töltünk el egy éjszakát, 4-8 ágyas, hangulatos szobákban, közös fürdőszobákkal és tágas közös helyiségekkel. Palfauban egy Salza menti kemping több ágyas faházaiban töltünk el szintén 1 éjszakát, közös fürdőszobákkal és csodálatos fekvéssel.

Időjárás

Változékony, esetenként szélsőséges magashegységi időjárásra kell számítanunk. Gyakran előfordulhat eső, zápor, de akár hóesés is, ezért különösen fontos a vízálló ruházat. Napközben 15-20 fok közötti hőmérséklet várható, ami természetesen a tengerszint feletti magasság és éppen aktuális időjárási frontok függvényében változik. A fennsíkon, a sziklafal szélén erős, viharos szél gyakran előfordul. Vihar, villámlásveszély esetén természetesen nem megyünk fel a via ferrata útvonalra, amely ilyenkor gyakorlatilag "villámhárítóként" működik, hanem más ösvényeken túrázunk.

Felszerelés

Kishátizsák, vízálló túrabakancs, fejfedő, túraöltözet, jó esőkabát, meleg ruha, kesztyű, sapka, elemlámpa, kulacs, egészségügyi ragtapasz, naptej, UV-szűrős napszemüveg, és egy vékony, nyári hálózsák, vagy hálózsákbélés a menedékházas éjszakához. Fontos, hogy jól bejáratott, betört túrabakancsban gyere. A via ferratázáshoz szükséges felszerelést mi biztosítjuk. Mindenképp javasolt egy pár használt bőrkesztyűt, vagy bicikliskesztyűt hoznod, amit nem sajnálsz, mert a via ferrata esetleg hideg vaslétráiba, a néhol "felfeslő, kirojtosodó" drótkötelébe való kapaszkodást nemcsak kényelmesebbé, de biztonságosabbá is teszi. Meredek, nehezen járható sziklákon, drótkötéllel kiépített útbiztosító rendszer, amely a veszélyes szakaszoknál teljes biztonságot nyújt. A via-ferratákon való közlekedés legbiztonságosabb eszköze a klettersteig-szett, amely energia elnyelő féken átvezetett duplaszárú "kantár" két, gyorszáras karabinerrel, melyet a ferrata drótköteléhez biztosítunk. A felszerelés használatát a helyszínen a túravezetők megmutatják, és begyakoroltatják.
 
Fontos! Interneten történő jelentkezéskor kérjük az egyéb megjegyzés rovatban (útleved száma és érvényessége, foglalkozás, stb mellett) mindenképpen tüntesd fel azt is, hogy milyen méretű pólót hordasz! Ez a via ferrata felszerelések (beülő) méretének meghatározásához szükséges, a póló mérete és a felszerelés mérete általában megegyezik.  

A Fjällräven ajánlata:

Egy körülbelül 30 literes hátizsák (egy napi felszereléssel, vízzel, elemózsiával) mindig hasznos társunk. A Fjällräven  Bergen 30 hátizsákja vízhatlan volta miatt akár esős időben is szárazon tartja felszerelésünket.

Karl túranadrágok, illetve a Karla túranadrágok szinte bárhol használhatóak, a nyári hétvégi kirándulások és a magashegyi túrázások alkalmával egyaránt. Ez a típus a kopásálló, előavatott G-1000® Silent anyagból  készült. A nadrág lábszárhosszvégződése szegés nélküli, így könnyen a kívánt hosszra állítható.

Higiénia

A csapvíz, avagy a kijelölt források vize fogyasztható. Túra előtt ajánlott kulacsodat feltölteni, mert nem mindenhol találunk forrásokat. Természetesen egy-két alapvető orvosságot érdemes magaddal hoznod: láz-és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hashajtó és székletfogó, megfázás és torokfájás elleni gyógyszer, kálcium pezsgőtabletta, sebfertőtlenítő és ragtapasz, valamint fásli.

Élelem

Célszerű itthonról néhány szendvicset, gyümölcsöt, a túra közbeni energia-utánpótlás biztosítására némi nassolnivalót (aszalt gyümölcs, keksz, csokoládé, müzli-szelet) hozni magaddal. A menedékházakban étkezési lehetőség biztosított. Levesek, egytálételek, sült kolbász 4 euro körüli áron kapható.

Pénz-ügy

Ausztria hivatalos pénzneme az euro. Mindenképp készpénzt hozz magaddal. Költőpénznek nagyjából 100-150 eurónak megfelelő eurót ajánlunk.

Várható költségek:
- raftingtúra: 40-50 euró/fő
- Wasserlochklamm (kb. 5,5 euró/fő)

Vám

Magyar állampolgárok részére nem kell vízum, csak érvényes személyi igazolvány (a kártya formátumú!), vagy útlevél.

Csomag

Célszerű egy kis hátizsákot vinni a túrázásokhoz, amibe vizet, elemózsiát, meleg ruhát, esőkabátot teszünk.

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás, kiegészítő sport extra kategóriával együtt, ami - többek között - kiterjed hegymászásra, sziklamászásra, via ferratára, canyoningra, valamint olyan jellegű túrázásra is amely, speciális eszközök (kötélbiztosítás, hágóvas, jégcsákány) használatát indokolják. Fontos! A biztosítás érvényességét indulás előtt a túravezetők ellenőrizhetik. Érvénytelen, vagy nem megfelelő (sport extra érvényes kategóriával nem rendelkező) biztosítás hiányában a túrán való részvételt a túravezetők megtagadják. Kérjük, nézd meg, van-e érvényes utasbiztosításod! Amennyiben rendelkezel már utasbiztosítással, ellenőrizd le, hogy kiterjed-e a sport extra kategóriára is! Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség legkésőbb az indulás előtti napon.

Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:

Nívo + sport extra kiegészítés: 2.025 Ft/fő
Top + sport extra kiegészítés: 2.655 Ft/fő
Top extra + sport extra kiegészítés: 4.230 Ft/fő

Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére: 

Storno Basic: 3.495 Ft/fő (önrész: 20 %), önállóan is köthető,
Storno Kombi: 2.796 Ft/fő (önrész: 0 %) csak utasbiztosítással együtt köthető.

Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu 
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.