Bejelentkezés

Martinique, Saint Lucia

Karibi kalandok Franciaország tengerentúli területén és a szomszédos Saint Lucia szigetén! Kiscsoportos utazás!

A Kis-Antillák felfedezését 2021. november végén kezdtük a csodálatos Guadeloupe utunkkal, ám a térség szerencsére még annyi izgalmas, kalandokkal teli szigetet tartogat számunkra, hogy alig várjuk, hogy ismét visszamehessünk! Mostani utunkon két, merőben eltérő szigetet is megismerhettek: a Guadeloupe mellett szintén Franciaországhoz tartozó Martinique lesz utazásunk fő célja, ahol 6 nap alatt fedezzük fel a sziget északi részének vulkánjait, vadregényes partszakaszait és félszigeteit, legszebb vízeséseit, a világhírű botanikus kertjét és persze a hófehér homokos strandjait is. Az Európai Uniót elhagyva aztán délre vesszük az irányt, és hajókkal tesszük át székhelyünket három emlékezetes napra Saint Luciába: megmásszuk a sziget ikonikus csúcsát a Gros Pitont, és a Piton csúcsok által uralt délnyugati partvidék messze földön híres strandjain pihenjük ki a fáradalmakat sznorkellezések és felejthetetlen panoráma közben. Bármelyik szigeten is járunk majd, belekóstolunk a helyi gasztronómiába és persze jobbnál-jobb karibi rumokba is, így a karib-tengeri hangulat minden napunkat végig kíséri majd április közepén! 

Időpontok

  • 2023. január 15 → 24.
  • 1. nap Martinique

    A menetrendtől függően érkezés a Karib-tenger közepén fekvő Martinique szigetére, Fort-de-France városának repterére, ahonnan programunk indul. Innen aztán transzfer a sziget keleti felén található apartmanunba, ahol 3 éjszakát fogunk eltölteni. Szállás: apartmanban.
  • 2. nap Saint-Pierre, Mount Pelée (1397 m), Saint-Pierre

    4
    Az első teljes napon már egy keményebb túra várk ránk, hiszen célunk a sziget legmagasabb csúcsa, a továbbra is aktivitást mutató Mount Pelée vulkán. A 1397 méteres Mount Pelée 1902-ben a feljegyzett kitörések közül az egyik legtöbb halálos áldozattal járót produkálta, elpusztítva az egykori főváros, St-Pierre jelentős részét. Túránkat a sziget közepén húzódó festői Route de la Trace úton közelítjük meg, majd 900 méteres magasság környékén kezdjük el a menetelést. A meredek, sokszor csúszós, néhol kapaszkodós terep kitartást és jó kondíciót igényel, ám a fáradozásokat szép idő esetén a fantasztikus panoráma kárpótolja. 1200 méteres magasság körül először körbetúrázunk a Mount Pelée kráterperemén, majd az időjárástól függően felkapaszkodunk a legmagasabb pontra, mielőtt a már ismerős úton visszatérünk a parkolóba. A délután további részét Saint-Pierre városának felfedezésével töltjük, este pedig megtartjuk ismerkedési estünket. Túratáv: kb. 9 km, szint: 920 méter, menetidő: 6-7 óra. Szállás: apartmanban.
  • 3. nap Grande-Riviére, Anse Couleuvre

    4
    Egy igazi kihívás vár ránk a mai napon, hiszen egész Martinique leghíresebb, és sokak szerint az egyik legnehezebb túráját fogjuk megcsinálni. Korán reggel egy északi strandon indítjuk majd egész napos túránkat, hogy fefedezzük a turisták előtt szinte teljesen ismeretlen északi csücskét is Martinque szigetének. Egy előre egyeztetett hajójárattal utazunk át Grand' Rivière-be, majd innen indítjuk túránkat visszafelé a kisbuszunk felé. A túraösvény közben csodálatos vízesések, panoráma pontok, tengerpartok, és a méregzöld, sűrű esőerdő fog minket körülvenni, így nem kell aggódni a nappali hőségtől sem. Egy nagyobb tisztáson fogjuk elfogyasztani ebédünket, majd a délután órákban érkezünk meg a túra végpontjára, az Anse Couleuvre strandra ahol leraktuk a járművet. Ha időnk engedni, csobbanunk egyet, majd csak a késő esti órákban térünk vissza szállásunkra. Túratáv: kb. 15 km, szint: 950 méter, menetidő 6-8 óra. Szállás: apartmanban.
  • 4. nap Presqu'ile de Caravelle, Les Trois-Îlets, Les Anses d'Arlet

    2
    Az elmúlt napok fáradalmait kipihenve a mai napot egy könnyebb túrával, majd pedig pihenéssel töltjük. Reggeli és pakolás után rögtön a sziget keleti felre utazunk, hogy egy átmozgató túrával fedezzük fel az elfeledett Presqu'ile de Caravelle félszigetet. Lerakjuk kisbuszunkat az utolsó parkolóban, majd kilátpontok, erőd-maradványok, mangrove erdők, elhagyatott partszakaszok és egy gyönyörű világítótorony érintésével körbetúrázzuk a félszigetet.  Túránk végén áttesszük székhelyünket Martinique déli részére, majd ebéd után a Les Anses d'Arlet strandon pihenjük ki a fáradalmakat, és egy naplementés helyen fogyaszthatjuk el hangulatos vacsoránkat. Túratáv: 11,3 km, szint: 360 méter, menetidő 4-5 óra. Szállás: apartmanban.
  • 5. nap Morne Larcher (477 m), Point de Vue Rocher du Diamant, Ste-Anne

    3
    Kényelmesen ébredünk fel utolsó teljes napunkon Martinique-on, ám a reggelt ismét egy izzasztó túrával indítjuk. Bár a sziget déli részén jóval kevesebb hegyet találunk, mint az addigra már jól ismert északi részen, azért itt sem maradunk egy klasszikus csúcstúra nélkül. Célunk a 477 méteres Morne Larcher, ahonnan szép idő esetén belátjuk a déli partvidéket, illetve akár még Saint Lucia szigetét is. A nagyjából 400 méter szintet tartalmazó túra bár nem túl hosszú, a fárasztó emelkedők ismét kitartást, és jó sok magunkkal hozott vizet igényelnek. A csodálatos panoráma után visszaereszkedünk a parkolóba, majd Martinique újabb fantasztikus stradjainak nyomába eredünk, hogy a sziget talán legszebb strandjait rejtő Ste-Anne-félszigetre utazzunk. Szebbnél szebb, hófehér homokos strandokat fedezünk fel, majd este felé már Ste-Anne városkájában vacsorázunk. Este felé térünk vissza apartmanunkba. Túratáv: 5,2 km, szint: 420 méter, menetidő: 3-4 óra. Szállás: apartmanban.
  • 6. nap Fort-de-France, Castries (Saint Lucia), Soufriére

    1
    A mai nap délelőttjén szabadprogram keretében fedezhetjük fel a főváros környékét, ám ebéd után már a kikötőben leszünk, hiszen kora délután már indul hajónk Saint Lucia szigetére. Az 2-3 órás hajózás után máris Saint Lucia fővárosában, Castriesben találjuk magunkat. A kikötés után hosszú papírmunka és adminisztráció vár ránk amíg beléphetünk a szigetre és átvehetjük az új járművet. Soufriere-ben található apartmanunkra csak este felé fogunk megérkezni, majd természetesen összeülünk egy közös vacsorára.  Szállás: apartmanban.
  • 7. nap Soufriére, Gros Piton (771 m), Sugar beach, Soufriére

    3
    Utunk talán legizgalmasabb napja következik, megmásszuk ugyanis Saint Lucia ikonikus hegycsúcsát, a 771 méteres Gros Pitont. A híres riói Cukorsüveg-hegyre hajazó Gros Piton ugyan nem a sziget legmagasabb csúcsa, mégis felejthetetlen élmény lesz annak megmászása. A csúcs persze nem adja magát könnyen: kifejezetten meredek, kellemetlen terepen vezet majd utunk a csúcsig, de persze menetközben több kisebb-nagyobb megállóval, és elképesztő panorámát kínáló kilátópontokkal színesítjük majd a túrát. A csúcsmászás végén már csak a jól megérdemelt pihenés vár ránk, amelyhez a sziget szerte híres, félig meddig privát Sugar Beach fehér homokos strandját vesszük majd igénybe. Este felé térünk vissza szállásunkra. Túratáv a Gros Piton túrán: 4,7 km, szint: 553 méter, menetidő: 3-4 óra. Tet Paul Nature Trail túratáv: 1 km, szint: 80 m, menetidő: 1 óra. Szállás: apartmanban. 
  • 8. nap Soufriére, Tet Paul Nature Trail, Sulphur Springs, Anse Chastanet Beach

    2
    Utolsó Saint Lucia-i napunkon egy fél órás utazás után egy rövid, ám ismét izgalmasnak ígérkező túrán a Tet Paul Nature Trail legszebb kilátópontját fedezzük fel. A túra után meglátogatjuk, sőt, ki is próbáljuk a közeli Sulphur Springs-t, ahol az utóvulkáni tevékenységek által működtetett szolfatárákat nézhetjük meg, miközben vehetünk egy iszapfürdőt is. Napunkat szintén híres Anse Chastanet Beach szürke homokos strandján pihenjük ki, ahol a pihenés mellett Saint Lucia legszebb korallmezőit is találjuk majd. Egy utolsó naplementén a tengerparton vacsorázva beszélhetjük át karibi napjaink legjavát. Szállás: apartmanban.
  • 9. nap Castries, Fort-de-France (Martinique), Habitation Clément

    1
    Reggel induló hajójárattal, ismét 2-3 óra alatt térünk vissza Martinique-ra, ahol még egy utolsó éjszakára elfoglaljuk szállásunkat. A nap további része ezúttal is szabadprogram, ám természetesen túrákból és szebbnél szebb strandokból is lehet majd válogatni. Fakultatív módon érdekes kirándulás lehet a Habitation Clément  meglátogatása, ahol egy gyönyörű botanikus kert mellett belekóstolhatunk a rumkészítés rejtelmeibe és izgalmas helyi történetekbe is. Szállás: apartmanban.
  • 10. nap Fort-de-France

    A mai nap a hazautazásé, szervezett programunk erre a napra nincs.
Az oldalon látható képeket Pál Máté és Radics Tamás készítette.
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.