Bejelentkezés

Thayatal

Ausztria legszelídebb nemzeti parkja

Thayatal, avagy a Thaya folyó völgye és annak rendkívül gazdag élővilága alkotja Ausztria hat nemzeti parkjának egyikét. A kis folyó nagy kanyarulatainak, a talaj változatos összetételének és a hegyoldalak egyedi mikroklímáinak köszönhetően jöhetett létre a legkisebb osztrák nemzeti parkban a legváltozatosabb flóra. Thaya, cseh nevén Dyje egyben a határt is jelenti a két ország között, a védett terület egy része Csehországban fekszik, Národní park Podyjí néven.
A túra indulási és érkezési helye: Budapest.
Mikropolisz :)

Avagy minden szombaton túraprogram, garantált indulással, kis létszámmal.

A Mikropolisz kategóriába tartozó túráink mind olyan egynapos programok, ahol a maximális létszám 8 fő, a minimális 1 fő, tehát ha jelentkezel, akkor mindenképpen indulsz. Az évek alatt már sokszor bejárt tájak mellett ebben a projektben olyan célpontokat keresünk, ahová eddig a nagybuszokkal nem igazán volt lehetőség eljutni. Fontos az indulási helyszín, mert nem pont onnan indulunk, mint a nagyobb túrák esetén, sőt, Budapest mellett gyakran vidéki városokból indul a túra. A túrák természetesen a túravezetés mellett az oda- és visszaút költségét is tartalmazzák, a vadonatúj Volkswagen kisbuszunkkal utazunk. Ha szombat, akkor túra! Egész évben.
  • 1.. nap Budapest, Hardegg, Thayatal Nemzeti Park

    2
    Találkozó 5:30-kor a XI ker. Szent Gellért tér és Műegyetem rakpart sarkán levő parkolónál (az M4-es metró állomása mellett). Egy fehér Volkswagen kisbuszt keressetek. Kb. 4 óra utazást követően érkezünk a nem túl távoli, de nem is túl gyorsan megközelíthető, kies helyen fekvő Thayatal Nemzeti Parkba. Itt hamar gyalogmenetre váltunk, és megkezdjük túránkat a hangulatos erdőben. Egy kis patak folyását követve érjük el a központi völgyet, innen a Thaya folyásával szemben sétálunk a gyönyörű, tavaszi színekben pompázó erdőkkel borított tájban. Pár kilométer után elérjük első kilátópontunkat, ahová meredek lépcső vezet fel. Cserébe a hegygerincen nagyszerű panoráma fogad minket, hosszan belátjuk a kanyargó folyóvölgyet. Visszaereszkedünk a folyóhoz, és követjük a kanyarulatokat, mígnem az utolsót levágva ismét felkapaszkodunk a hegygerincre. Rövid sétát követően ismét ereszkedünk, egészen Hardegg városkáig, ahol megrendelhetjük kiérdemelt frissítőnket. A csöppnyi Hardegg a maga 89 lakosával Ausztria legkisebb városa, ennek megfelelő hangulattal bújik meg a környező dombok és hegyek között, középen kiemelkedő várával. A pihenést követően kitérőt teszünk Csehországba, hogy a folyó északi oldalán fekvő kilátóból csodáljuk meg a kisváros panorámáját. Ezt követően visszasétálunk a határt jelentő hídon át Ausztriába, majd rövid sétát teszünk Hardeggben, mielőtt újra felkapaszkodunk az erdei ösvényre, és a nemzeti park közeli látogatóközpontja felé vesszük az irányt. Innen indulunk haza a kisbuszunkkal, várható érkezés az esti órákban.
    Táv: 16 km, szint 500m.
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.