Bejelentkezés

6123 m - Stok Kangri csúcsmászás RÉGI

Hatezres mászás az indiai Himalájában

Ladakh nem csupán a tibeti buddhizmus iránt érdeklődők számára rejt igazi kincseket, de a hegyek szerelmeseit is elkényezteti a számos, relatív könnyen megközelíthető és mászható 5-6 ezres csúcsával. Mindezek közül a 6123 méteres Stok Kangri az egyik legkedveltebb trekkingcsúcs, nagyszerű panorámával az Indus-völgyére, északon a Karakoram, délre pedig a Himalája örök hó borította vonulataira. A 3500 méteres magasságban fekvő Leh-be megérkezve két napot terepjárós kirándulásokkal töltünk, amelynek során szebbnél szebb fekvésű, misztikus kolostorokat látogatunk sorra, hogy egy kis kultúrát is magunkba szívjunk, no meg hogy szervezetünket hozzászoktassuk a nagy tengerszint feletti magassághoz. Megfelelően akklimatizálódva indulunk öt napos gyalogtúránkra, ahol a Markha folyó völgyében döbbenetes, gyűrt sziklafalak lábainál túrázunk apró szórványfalvak, gondosan művelt földek, ősi szentélyek, sztúpák és kolostorok mentén. Az akklimatizációt tovább segítendő túránk 4. napján felkapaszkodhatunk 5500 méter fölé, a Kang Yatse gleccserekkel borított, 6400 méteres északi falához. Másnap az 5200 méteres Gongmaru La hágón átkelve tovább alapozzuk esélyeinket életünk első hatezres csúcsának bezsebeléséhez. Ezután egy teljes nap lazulás, erőgyűjtés következik Leh-ben, hogy ne csupán jól akklimatizálódva, de fizikálisan és pszihésen is feltöltődve vágjunk bele a csúcsmászásba. És ha az időjárás is kegyeibe fogad, akkor újabb három nap múlva a Stok Kangri tetejéről, 6123 méterről csodálhatjuk a lábunk alatt húzódó csipkézett gerincek végtelen sorait. Mert a hegyek állnak. És várnak… Tedd próbára magad 6000 méter fölött, az indiai Himalájában!

A Stok Kangri csúcsmászás technikai nehézsége minimális, egy gleccserátkelést és a végső szakasz kb.30 fokos hólejtőjét leszámítva hagyományos magashegyi trekking. A fő nehézséget elsősorban a nagy magasság jelenti, ezért elegendő időt kell szánni az akklimatizációra, a programunkban erre nagy hangsúlyt helyezünk. A túra során rendszeresen, minden reggel megmérjük a résztvevők véroxigén szintjét és pulzusát, hogy az akklimatizációt pontosan nyomon kövessük. A túrán való részvétel feltétele a magashegyi túrázásban való jártasság, 4-5000 méteres magasságot elérő trekking túrák sikeres teljesítése! Jelentkezéskor a megjegyzés rovatban kötelező jelleggel kérjük felsorolni az elmúlt két évben általad végrehajtott túrákat, magashegyi mászásokat! Amennyiben magashegységi trekking gyakorlattal rendelkezel, de a technikai felszerelés: hágóvas, jégcsákány használata még ismeretlen számodra, javasoljuk, hogy előzőleg vegyél részt a júliusi Grossvenediger csúcstúránkon, avagy hasonló programjainkon, melyek folyamatosan megjelennek a kínálatban!

  • 1. nap Delhi, Leh

    Kora reggel indul gépünk Delhi belföldi repteréről Leh-be, Ladakh fővárosába. A Himalája főgerince fölött vezető, mindössze egy órás repülőút tiszta időben lélegzetelállító látványt garantál az örökké hó borította csúcsokra és gleccserekre. Megérkezésünk után transzfer szállásunkra, majd némi pihenés után amolyan akklimatizációs túra jelleggel Leh belvárosának felfedezésére indulunk.
  • 2. nap Leh, Basgo, Likir, Alchi

    Két napos kirándulásra indulunk az Indus völgyében haladva Lamayuru kolostora irányában. A főútról többször is leágazva, kisebb kitérőket teszünk előbb Phyang, Basgo, Likir és Alchi kolostoraihoz. Az éjszakát Alchi egyik vendégházában töltjük.
  • 3. nap Alchi, Rizong, Lamayuru, Leh

    Terepjárós kirándulásunk második napján kora reggel először Rizong kolostorába látogatunk, majd valódi izgalmakat garantáló hajtűkanyarok sokaságának leküzdése után érkezünk Lamayuru apró településére, ahol Ladakh egyik legrégibb, de mindenképp leglátványosabb fekvésű kolostorát találjuk. A bizarr, szinte holdbéli tájban meredek sziklafokokra épített kolostor a hatalmas hegyvonulatok előterében igazán impesszív látványt garantál. Lamayuru kolostorának megtekintése után a már ismert útvonalon térünk vissza Leh városába.
  • 4. nap Markha-völgy: Leh, Chilling (3200 m), Skyu (3710 m)

    3
    Ladakhi tartózkodásunk egyik csúcspontja kétségtelenül öt napos gyalogtúránk, melynek során a Stok Kangri hegytömbjét járjuk körbe. Első nap terepjárókkal utazunk az Indus, majd a Zanszkar folyók mentén Chilling településig, ahol trekking túránk kezdetét veszi. 3200 méteres magasságból indulva néhány óra alatt a hatalmas, zordon sziklafalak között találjuk magunkat, ahol még aznap délután feltárul előttünk Ladakh egyik legszebb, eldugott völgye: a Markha-völgy. Az elkövetkező néhány napban itt, buja zöld növényzet, teraszosan művelt szántók, fehérre meszelt, apró falvak és kolostorok mentén túrázunk tovább, égbetörő, kopár bércek lábainál. (távolság: 10 kilométer, szint: 510 méter, menetidő: 4-5 óra)
  • 5. nap Skyu (3710 m), Markha (3850 m)

    2
    Ma hosszú túrának nézünk elébe, jelentősebb szintemelkedés nélkül. Táborhelyünket elhagyva a Markha-folyó mentén haladunk előre, a különleges vadságot sugárzó, kopár hegytömbök lábainál itt-ott meghúzódó, élénkzöld színben pompázó kertek, teraszosan művelt gabonaföldek mentén. A késő délutáni órákban érkezünk Markha településére, ahol táborunk elfoglalása után még felkapaszkodhatunk a hegyoldalban megbúvó romos erődhöz és a 400 éves kolostorhoz. (távolság: 19 kilométer, szint: 140 méter, menetidő: 8-9 óra)
  • 6. nap Markha (3850 m), Thachungtse (4300 m)

    3
    Folytatjuk túránkat a Markha folyása mentén. Ma két alkalommal is át kell gázolnunk a jeges vízű patakon, míg egy keskenyre szűkülő szurdokban megpillantjuk magasan a fejünk fölött, a sziklaperemre épített Techa kolostort. A folyómeder ezután kiszélesedik, majd hamarosan feltűnik előttünk, még a messzeségből íncselkedve a Kang Yatze 6401 méter magas, hósipkás hegycsúcsa. Ezután egy komolyabb kapaszkodás következik, újra ősi chortenek mellett haladunk el, míg végül megérkezünk Thachungtse táborhelyére, ahol nomád pásztorok szoktak a nyári időszakban megtelepedni. (távolság: 13 kilométer, szint: 450 méter, menetidő: 5-6 óra)
  • 7. nap Thachungtse (4300 m), Nimaling (4750 m)

    3
    Egyre magasabbra kanyarog ösvényünk, s mind szélesebbre tágul előttünk a táj. A távolban a Zanszkar kopár hegyláncainak fantasztikus panorámáját élvezhetjük, miközben tiszta vízű tengerszemek mellett haladunk el, melyekben a Kang Yatze csúcsa tükröződik. Talán ez túránk leglátványosabb napja! 4750 méteres magasságban elérjük Nimaling fennsíkját, ahol nyaranta a nomádok kecskét, birkát avagy jakot legeltetnek, s ahonnan még közvetlenebb panoráma tárul elénk a 6401 méteres Kang Yatse hóborította gerincére és gleccsereire. Ma csak egy rövidebb szakaszt teszünk meg, így déltájban már táborhelyünkön lazulhatunk, s ebéd után egy kis akklimatizációs túrára indulhatunk a szomszédos hegygerincre, hogy elérjük az 5000 méter feletti magasságot! Vagy még annál is többet... (távolság: 3 kilométer, szint: 450 méter, menetidő: 2-3 óra)
  • 8. nap Nimaling (4750 m), Gongmaru la (5200 m), Shang Sumdo (3810 m), Leh

    4
    A látvány ma még tovább fokozódik, amint elérjük túránk legmagasabb pontját, az 5200 méter magasan húzódó Gongmaru La-t. A hágón imazászlók sokasága leng a szélben, s körben fantasztikus hegyvonulatokat, szurdokokat csodálhatunk meg. Túránk végállomása még közel 1500 méterrel alattunk húzódik, így némi ereszkedés vár ránk, míg elhagyjuk a magányos hegyvidék fenséges világát. Shang Sumdo apró települését elérve már várnak ránk terepjáróink, s alig egy óra utazás után fáradtan, de élményekkel gazdagon érkezünk meg Leh városába és térünk vissza a ladakhi mindennapok valóságába. Kétségtelenül jól fog esni egy forró zuhany, s jóleső érzéssel konstatáljuk több éj hegyvidéki sátrazása után vendégháznuk puha ágyait. :) ( távolság: 16 kilométer, szint: fel 450 méter, le 1390 méter, menetidő: 8-9 óra)
  • 9. nap Leh

    Trekkingtúránk után következik a jól megérdemelt pihenés napja. Azért ma sem unatkoznuk, a lazuláson túl tovább ismerkedhetünk Leh városával: felkereshetjük a Shanti sztúpát, ahonnan remek panoráma tárul elénk az egész völgyre és az óvárosra, a Jama Masjid, azaz a Péntek Mecset érintésével felsétálhatunk a kilenc szintes királyi palotához, amely uralja a városképet, s mintha a lhasai Potala palota mása lenne. A napnyugta egyedülálló fényeit pedig a sziklafokra épült Namgyal Tsemo kolostor mellől élvezhetjük, lábaink alatt Leh városával, szemközt a frissen bebarangolt vad hegyvidéki bércekkel. És persze lelkesen alkudozhatunk a bazárban, avagy frissítő masszázzsal kényeztethetjük magunkat a gyalogtúra látványos, de kétségtelenül fárasztói napjai után.
  • 10. nap Leh, Stok (3600 m), Mankarmo (4200 m)

    3
    Reggel nekivágunk a túránk legnagyobb kihívását jelentő csúcsmászásnak. Lehből már napok óta incselkedik velünk a Stok Kangri 6123 méteres hósipkás piramisa, épp ideje, hogy egészen közelről is szemügyre vegyük. Szállásunkról alig fél órás utazással érjük el Stok települését, ahonnan még néhány kilométert autózunk felfelé a völgyben, ameddig csak az út vezet. Egy ejtőernyős vendéglőnél már várnak segítőink, felmálházzuk a pónikat, s nekivágunk a folyó bal partján kanyargó ösvénynek. A völgy alján vadrózsa és fűzfa bokrok között haladunk a törmelékes terepen, a fölénk magasodó döbbenetes, függőlegesre gyűrt sziklacsipkék alatt. A kora délutáni órákban érkezünk a 4200 méteren fekvő Mankarmo táborhelyre, ahonnan akár tovább is túrázhatnánk az alaptáborig, de a jobb akklimatizáció érdekében az éjszakát inkább itt töltjük. A környező füves térségben jakok legelésznek, s innen már egészen közelinek tűnik a Stok Kangri csúcsa is. (távolság: 12 kilométer, szint: fel 600 méter, menetidő: 3-4 óra)
  • 11. nap Mankarmo (4200 m), Stok Kangri Base Camp (4900 m)

    4
    Reggeli után folytatjuk a menetelést a patakmederben. Itt-ott néhány kisebb-nagyobb vízfolyáson kell átkelnünk, néhány egyszerű pásztorszállás mellett is elhaladunk, míg a lassan, de fokozatosan emelkedő ösvényünk végül egy gleccservölgy kifutásánál kialakított alaptáborba vezet. Itt már 4900 méteren járunk. Mivel várhatóan időben megérkezünk, ebéd után egy nagyobb akklimatizációs túrára indulunk a szomszédos gerinc mentén, ahol próbálunk 5500-5600 méter környékére felkapaszkodni. Vacsora után időben lepihenünk, s próbálunk szunnyadni pár órát a holnapi csúcstámadás előtt.  (távolság: 6 kilométer, szint: fel 700 méter, menetidő: 2-3 óra)
  • 12. nap Base Camp (4900 m), Stok Kangri (6123 m), Base Camp (4900 m)

    5
    Kora hajnalban, még pirkadat előtt indulunk életünk első hatezres csúcsának megmászására. Egy meredek kaptatóval kezdünk, fejlámpáink fényében lassan araszolunk előre. Pirkadat környékén érjük el a gleccser nyelvét. A reggeli órákban még relatív könnyen át tudunk kelni rajta (épp e gleccser miatt kell igyekeznünk majd lefele, mert erős napsütés, meleg esetén egész komoly kis folyamok tudnak kialakulni rajta, alaposan megnehezítve az átkelést!), majd a Stok Kangri lábához érve megkezdjük a kapaszkodást felfelé. Itt hóviszonyok függvényében vagy hágóvasakkal a lábunkon haladunk tovább, vagy a kiálló sziklákon kapaszkodunk fel. Mindkét esetben nehéz dolgunk lesz, elsősorban a meredek terep, no meg az oxigénhiányos levegő miatt. Gyakran meg-megállunk rövid pihenőkre, de jó 4-5 óra alatt remélhetőleg mindenkinek sikerül felküzdeni magát a csúcsra, ahol imazászlók sokasága leng a szélben, s valami lenyűgöző panoráma tárul szemeink elé: északon, lábaink alatt az Indus-völgye, a távolban a Karakoram, délre pedig a Himalája örök hó borította vonulatai. Kölcsönös gratuláció, összeölelkezés, csúcsfotó, majd mi is kifeszítjük imazászlónkat, köszönetet mondunk az isteneknek, aztán a már ismert úton visszaereszkedünk az alaptáborba. (távolság: 6 kilométer, szint: fel 1223 méter, menetidő: 7-8 óra)
  • 13. nap Base Camp (4900 m), Stok (3600 m), Leh

    3
    Korán kelünk ma is, mivel még hosszú ereszkedés vár ránk vissza a Stok fölötti apró faluba, ahol már várnak ránk a szállítójárművek, s alig fél óra alatt vissza is repítenek Leh-be, a civilizációba. Ugyancsak jól fog esni egy forró zuhany, s a délután már remélhetőleg a központ valamelyik éttermének a tetőteraszán töltjük, sörözéssel, a láthatáron a Stok Kangri frissen megmászott csúcsával. (távolság: 18 kilométer, szint: le 1300 méter, menetidő: 5-6 óra)
  • 14. nap Leh és környéke

    Ladakhi tartózkodásunk utolsó napját a Lehtől délre, az Indus felső völgyében megbúvó Shey, Thiksey, Hemis és Matho kolostorainak felkeresésére, a ladakhi buddhista kolostorok életének, mindennapjainak még alaposabb megismerésére szánjuk, a Thiksey-i kolostorban pedig egy reggeli buddhista szertartáson is részt vehetünk.
  • 15. nap Leh, Delhi

    Lehből a reggeli órákban visszarepülünk Delhibe, majd a reptérről a hátizsákos turisták fellegvárának számító Paharganj negyedbe utazunk. Elfoglaljuk szállásunkat, majd némi pihenés után Ó-Delhi legfőbb nevezetességeit a Shah Jahan által építtetett Vörös Erődöt, India legnagyobb mecsetjét, a Jama Masjid-ot keressük fel, végül pedig a híres Kutab Minar toronyhoz látogatunk. A késő esti órákban a reptérre utazunk.
  • 16. nap Tartaléknap

    Ez a nap körutunk tartalék napja. Programunkat aprólékosan, a helyi viszonyok figyelembe vételével terveztük, így a Leh-Delhi repülés bizonytalansága miatt (rossz időjárási viszonyok között nem tudnak landolni a Delhi felöl érkező utasszállító gépek) módosulhat az útiterv. Ha ez bekövetkezne, akkor időnket át tudjuk tervezni ennek a biztonsági (tartalék) napnak a figyelembe vételével. Ha - normál esetben - erre nem lesz szükség, akkor ezt a napot arra szánhatjuk, hogy Delhiben pihenjünk, avagy egy fakultatív kirándulást tegyünk Agrába, az ugyancsak Shah Jahan által építetett Taj Mahal világhírű épületegyütteséhez.
  • 17. nap Delhi

    Delhiből a repülőjárat menetrendjétől függően elindulunk haza, Budapestre.

Az oldalon Szabó Szilveszter képei láthatóak.

További képek az Eupolisz képtárban. 

Út ára tartalmazza

az utazást bérelt busszal, terepjáróval, riksával; a szállást a városokban vendégházakban, vagy egyszerű szállóban reggelivel; az 5 napos gyalogtúrát személyzettel (helyi vezető, szakács, segítő) és felszereléssel (2 személyes sátrak, étkezősátor, konyhasátor, kempingfelszerelés), teherhordó pónilovakkal, kempingdíjakkal; a gyalogtúra alatt a teljes ellátást, a Hemis Nemzeti Park  belépőjét, a 2 napos terepjárós túrát Lamayuruba, a kirándulásokat Leh környékén, a 4 napos Stok Kangri csúcsmászást teljes ellátással, sátorszállással, felszereléssel (hágóvas, túracsákány), a mászóengedélyt, a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.
 
Utunkhoz a repülőjegyeket irodánkban is meg tudod venni, sőt, célszerűnek tartjuk, hogy a csoport együtt tudjon utazni. A jegyeket azonban hamar meg kell vennünk, mert a későbbiekben nagy valószínűséggel előfordulhat, hogy a kiszemelt járaton már nincs hely. A megadott ár nem garantált, függ a választott légitársaságoktól, a foglalási időponttól, valamint az adott járat telítettségétől! Ha érdekel ez az utazás, akkor minél hamarabb keress meg minket!

A repülőjegyek várható ára:
Budapest - Delhi - Budapest: 160.000 - 180.000 Ft (illetékkel együtt, egy átszállással)
A Delhi - Leh - Delhi belső repülőjegy: 15.000 - 20.000 rúpia (kb. 66.000-88.000 Ft), illetékkel együtt.

Az utazás pontos időpontja a repülőgépek menetrendje miatt néhány napot módosulhat!
Aki az utazáshoz a repülőjegyét nem irodánkon keresztül vásárolja meg, kérjük, feltétlenül egyeztessen előtte az ügyfélszolgálatunkkal.

Út ára nem tartalmazza

a Budapest-Delhi-Budapest, illetve a Delhi-Leh-Delhi repülőjegyek árát és az illetékeket, az indiai vízumot, a gyalogtúrák és a reggelik kivételével az étkezések költségeit, az esetleges fakultatív programok és a belépők árát, valamint a biztosítást.
 
Aki az utazáshoz a repülőjegyét nem irodánkon keresztül vásárolja meg, kérjük, feltétlenül egyeztessen előtte az ügyfélszolgálatunkkal.
 
Ha érkezési és/vagy távozási időpontod nem esik egybe a csoportéval, akkor a szállodába történő eljutásod és távozáskor a reptér megközelítése egyénileg történik, a túravezető útbaigazítása vagy segítsége alapján. Az itt fellépő költségeket az út ára nem tartalmazza.

Árfolyam

Fontos! Utazásunk árát 220 Ft / 1 USD árfolyamig tudjuk tartani. Ha a dollár (USD) ára az utazás indulását megelőző 35. napon ezt meghaladja, akkor árkorrekcióra kényszerülhetünk. Árkorrekció esetén az utazási szerződésünkben rögzített szabályok szerint járunk el.

Utazás

nemzetközi, majd helyi repülőjárattal, helyben terepjárókkal, Delhiben taxival és riksával.

Létszám

6-12 fő.

Túra nehézsége

A Markha-trekking során naponta 5-8 órás túrázásra kell számítani, hullámzó terepen, jónéhány meredek kaptatóval. Felszerelésünk nagy részét teherhordó lovak viszik, s bár maga a túra technikailag nem nehéz, jó kondíciót és kitartást követel a folyamatos terhelés, és elsődlegesen a nagy tengerszint feletti magasság miatt. A folyóvölgyekben és a Markha-völgyben néha át kell kelnünk a patakon, vagy akár a vízben is kell gázolnunk. Ugyanakkor az átlagosnál jobb erőnlét nem szükségeltetik, sokkal fontosabb a lelki pozitív hozzáállás, kitartás és a túra előtti akklimatizáció! Az oxigénhiányos környezetre mindenki szervezete másképp reagál, de 4000 méter fölött már általánosan jelentkezhetnek a magashegyi betegség enyhébb, nem veszélyes, de kellemetlen tünetei: tompa fejfájás, álmatlanság, hányinger, étvágytalanság. Erre mindenképpen fel kell készülni. A tünetek esetleges súlyosbodása esetén az érintett résztvevőnek a túrát azonnal meg kell szakítani, és alacsonyabb tengerszint feletti magasságba kell visszaereszkedni. A túra során rendszeresen, minden reggel megmérjük a résztvevők véroxigén szintjét és pulzusát, hogy az akklimatizációt pontosan nyomon kövessük! A túra jellegéből adódóan ezt a programunkat 55 év felett csak kimondottan jó kondícióval, túrázási gyakorlattal rendelkezők részére ajánljuk! A részletes napi program megvalósítása az alapvető cél, de az időjárás és a résztvevők fizikális erőnléte, illetve esetleges akklimatizációs problémák lehetőséget adnak a túravezetőnek arra, hogy amennyiben szükséges, a meghirdetett sorrenden változtasson, vagy a programon módosítson. Az akklimatizációt szolgálják a túra előtti kirándulások Leh környékén, melyek során fontos egy lassú, állandó tempójú, megerőltetés nélküli gyalogláshoz hozzászoknunk. A négy napos Stok Kangri csúcsmászás lebonyolítása a trekkinghez hasonlatos, a nehézség is, egyedül a csúcsnapon kell a szokásosnál keményebb túrára számítani, 1200 méteres szintkülönbség oda-vissza, a gleccserátkelés során esetlegesen hágóvas és túracsákány használattal, az utolsó 500 méteren helyenként meredek, kb. 35 fokos hólejtőn való kapaszkodással. Nagyon jó kondíció, jó akklimatizációs képesség itt már nélkülözhetetlen!

 

Fontos! Programunkon magashegységi túrázásról van szó, ahol sok, a programot befolyásoló, előre nem látható körülmény léphet fel. Emiatt a túra eredményességét nem garantálhatjuk, vis maior esetében, például nagyon kedvezőtlen időjárás miatt bármely szakaszról visszafordulhatunk! Az utazási iroda nem vonható felelősségre a változásokért. Az extrém körülmények adta programváltozás, útvonal módosítás kérdésében mindig a túravezető dönt, döntése minden utasra kötelező érvényű!

Szállás

Delhiben és Lehben a szállók / vendégházak helyi színvonalúak, ami elmarad az európaitól, de a tisztaságra természetesen figyelnek itt is. Nem szabad tehát európai jellegű szállásokat várni, de a helynek megfelelő legjobb lehetőséget mindig a legjobb tudásunk szerint biztosítjuk. A trekking túra alatt a partnercégünk által biztosított két személyes sátrakban alszunk, de jó minőségű, minuszos komfort fokozatú saját hálózsákra szükség van!

Terület

Ladakh tartomány alapvetően biztonságos, túlnyomórészt buddhista vallású terület a szomszédos muzulmán Jammu és Kasmír tartománnyal szemben, amely évtizedek óta az India és Pakisztán közötti kiélezett konfliktus gerjesztője. Ugyanakkor utunkat néha itt is katonai ellenőrző pontok keresztezhetik, ez számunkra csupán egy útlevél-ellenőrzést jelent. Stratégiailag fontos objektumok (hidak, reptér) fényképezése tilos! A buddhista kolostorokban igyekezzünk visszafogottan, a szerzetesek vallásos lelkületére tekintettel viselkedni, soha ne fotozzuk őket előzetes megkérdezésük nélkül, kérjünk engedélyt a szentélyekbe történő belépés előtt!

Ország

A közhiedelemmel szemben alapvetően biztonságos ország, mind politikai mind személyi szempontból. Ennek ellenére természetesen ügyelnünk kell magunkra és a csomagjainkra egyaránt. Az ország lakói roppant kedvesek és segítőkészek, de mint mindenhol, itt is előfordulnak nem feltétlenül barátságos arcok, a városok egyes részein sötétedés után itt sem tanácsos egyedül kóborolni, ahogy turistáknak Budapesten sem... Legtöbbször olyan helyeket látogatunk meg, ahol a helyi emberekkel fogunk találkozni, s nem csupán a minket minden áron kiszolgálni akaró (s ezért természetesen ellenszolgáltatást váró) személyekkel. Az árak a magyarországihoz képest jóval alacsonyabbak. A beszélt nyelv a hindi, városokban általában az angolt is megértik, de ha nem, mosolyogva elmagyarázzák, amit szeretnének, s ez fordítva is működik. :) Az elektromos áram hálózata 220 Volt, 60 Hz, kétlapos dugalj van, így átalakítóra van szükség. A fényképezőgépek, kamerák akkumulátorait időről időre van lehetőséged feltölteni. Az emberek viszonylag konzervatívak, a rövidnadrág nem elterjedt viselet, legkevésbé a városokban. Szeretnénk felhívni figyelmedet, hogy Indiában mindig fel kell készülni az itthonitól eltérő mentalitásra, az egyszerű viszonyokra a közlekedési eszközök, a szállások színvonalát illetően. Rendkívül fontos, hogy az esetlegesen kialakuló váratlan helyzeteket Ti is a megfelelő pozitív hozzáállással és megértéssel kezeljétek, és inkább a kaland és kihívás ízét érezzétek meg benne! Természetesen helyi partnereink és túravezetőink elsődleges célja az, hogy a tervezett programmenetet maximálisan teljesítsék, a kényszerű változtatások esetén megfelelő alternatív programokról gondoskodjanak, ugyanakkor a váratlan helyzetekkel való szembesülés a túra résztvevőitől is bizonyos alapvető alkalmazkodóképességet és csapatszellemet követel. A váratlan körülmények, repülők menetrendjének változása, járatok késése, rossz időjárási viszonyok, szervezési nehézségek, avagy egyéb, előre nem látható tényezők (vis mayor) következtében fellépő, előre nem várt extra költségvonzatok a mindenkori részvevőket terhelik! Megértéseteket köszönjük!

Időjárás

Delhi környékén a nyári monszun ideje alatt meleg, fülledt idő valószínű, 30-35 C fok körüli hőmérséklettel, esők, záporok minden nap előfordulhatnak. Ladakhban, a Himalája főgerincétől északra, amely felfogja a csapadékot szállító légáramlatokat, sivatagi viszonyokra emlékeztető, szinte teljesen csapadékmentes időjárás jellemző, extrém értékekkel. Télen akár –40C, míg nyáron +35C is lehet. Augusztusban többnyire napsütéses idő várható. Nappal 20-25C körüli hőmérsékletre számíthatunk, hajnalra azonban nagyon lehűlhet a levegő, mindössze 5-10 fok körüli hőmérséklet várható. A hőérzetet nagyban befolyásolja az erős napsütés! A trekking túrán a nagy magasságból adódóan hajnalban akár gyenge fagy is előfordulhat, ezért a jó hálózsák (min. mínusz 5 C komfortfokozattal) elengedhetetlen! Némi csapadék Ladakhban is előfordul, alapvetően nem jellemző, ugyanakkor tény, hogy az éghajlatváltozás miatt egyre gyakoribbak itt is komolyabb nyári záporok.

Felszerelés

Meleg, téli hálózsák, kényelmes hátizsák, a nyári lábbeli (szandál) mellett elengedhetetlen a jól záródó és kényelmes bakancs, fejfedő, esőkabát. Az erős napsugárzás miatt fontos egy jó napszemüveg, naptej, ajakstift. A szélsőséges hőmérsékleti értékek miatt meleg és könnyedebb ruházat egyaránt legyen nálad. Amire még szükség lehet: elemlámpa, zsebkés, szúnyogriasztó. A trekking túra alatt jó hasznát veheted egy teleszkópos túrabotnak is. Az 5 napos trekking alatt felszerelésünket teherhordó lovak szállítják, a túrán nekünk csak a kis hátizsákot kell vinnünk a személyes tárgyakkal, esőkabáttal, fényképezőgéppel, némi innivalóval és elemózsiával.

Higiénia

Kizárólag palackozott víz fogyasztható, ami egyébként mindenütt kapható. Húst csak jól átsütve, valamint gyümölcsöt és zöldséget alaposan megmosva, vagy hámozva szabad fogyasztani, bár az is tény, hogy Ladakhban, a klímából adódóan jóval biztonságosabbak a higiénikus viszonyok, mint India egyéb részein! Ha odafigyelsz, jó eséllyel el tudod kerülni az emésztési jellegű kellemetlen szituációkat. Kötelező védőoltás nincs, de javasolt a diftéra, a tetanusz és a hepatitisz elleni oltás. Egy-két alapvető orvosságot érdemes magaddal hoznod: lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót, hasfogót, hashajtót, görcsoldót, valamint fertőtlenítőszert és ragtapaszt, a túrákra izomlazítő krémet, fekete nadálytőkrémet az esetleges ízületi fájdalmakra.

Élelem

Utazásunk az 5 napos gyalogtúra és a 4 napos csúcsmászó túra, továbbá a reggelik kivételével önellátó. A városok éttermeiben viszonylag olcsón tudsz meleg ételhez jutni. A gyalogtúra alatt végig teljes ellátást kapunk, napi háromszori étkezéssel, teával, vízzel, de üdítőitalokról magunknak kell gondoskodni, ezek a túraösvény mentén sorakozó sátrakban, egyszerű vendégházakban kaphatóak!

Pénz-ügy

A helyi fizetőeszköz az indiai rúpia. (INR) 1INR = kb.4,4 Forint. USD-t érdemes vinni magunkkal, amit Indiában átváltunk. Bankkártya használatára nincs lehetőség. Költőpénznek nagyjából annyi Ft-ot ajánlunk, amennyit itthon is elköltenél (étkezés, innivaló, belépők, emléktárgyak, ajándékok, azaz szokásos kiadások esetén), így biztosan nem érhet csalódás, lévén az árak néha jelentősen alatta maradnak az itthoninak.

 

Belépők (tájékoztató árak 2010-ből):

kolostorbelépők: 20-30 INR kolostoronként

Hemis kolostor: 100 INR

Borravaló a személyzetnek a trekking és mászás során:  60 USD/fő 

Borravaló a sofőröknek a jeep kirándulásokon: 10 USD/fő

Vörös Erőd, Delhi: 250 INR

Qutab Minar, Delhi: 250 INR

Fakultatív kirándulás Agrába (létszám függvényében): 70-80 USD/fő

Belépő: Taj Mahal, Agra: 750 INR

Vám

Magyar állampolgárok részére vízum és a kiutazástól számítva legalább hat hónapig érvényes útlevél szükséges. A vízumot a budapesti indiai követségen tudod beszerezni. (1025-Budapest, Búzavirág u.14. Telefon: 06-1-325-7742, 06-1-325-7743) Ára (2009.márciustól): 15.800-Ft. (6 hónapos turista vízum) A vízumigényléshez szükség van: 1.) vízumkérő lapra (kitöltve, két példányban - letölthető a követség honlapján: http://www.indianembassybudapest.org/index.php?option=com_application ), 2.) két darab igazolványképre, 3.) a repülőjegy vagy a repülőjegyfoglalás fénymásolatára, 4.) a legutóbbi bankszámla kivonatra. Részletek a követség honlapján: http://www.indianembassybudapest.org/index.php?option=com_content&id=22

Csomag

A repülőre felvihető kézipoggyásszal kapcsolatosan az alábbi oldalon részletes tájékoztatás található.
A nagy poggyász súlykorlátja - ritka kivétellel - a szokásos 20 kg-ot nem haladhatja meg, azonban a regionális repülőtársaságok korlátozása és a helyi közlekedési eszközök csomagterének mérete miatt általában a 15 kg-os súlyhatár a kötelező. A belföldi (Leh-Delhi) repülőjáraton előfordulhat, hogy biztonsági okokból a kézipoggyászt is fel kell adni, azaz csak a fényképezőgépet, értékeket vihetjük fel a gép fedélzetére!

Biztosítás

Kötelező!
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás, kiegészítő sport extra kategóriával együtt, ami - többek között - kiterjed hegymászásra, sziklamászásra, via ferratára, canyoningra, valamint olyan jellegű túrázásra is amely, speciális eszközök (kötélbiztosítás, hágóvas, jégcsákány) használatát indokolják. Mivel a legtöbb biztosítás felső magassághatára 5000 méter környékéig terjed csak, javasoljuk irodánkban megkötni az Európai Utazási Biztosító (EUB) Top Speciális Beépített elnevezésű utasbiztosítási termékét, amely alapján a  Biztosító kockázatot visel világ területi hatállyal kizárólag az Eupolisz utazási iroda által szervezett vadvízi evezésekre, raftingra és tengerszint felett legfeljebb 6.900 méteren történő trekking túrákra is. Fontos! A biztosítás érvényességét indulás előtt a túravezetők ellenőrizhetik. Érvénytelen, vagy nem megfelelő (sport extra érvényes kategóriával nem rendelkező) biztosítás hiányában a túrán való részvételt a túravezetők megtagadják. Kérjük, nézd meg, van-e érvényes utasbiztosításod! Amennyiben rendelkezel már utasbiztosítással, ellenőrizd le, hogy kiterjed-e a fent írt Speciális sport extra kategóriára is! Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) Top Speciális Beépített biztosításának megkötésére van lehetőség legkésőbb az indulás előtti napon. Részleteket honlapunkon megtalálod: http://www.eupolisz.hu/bbp
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.