Bejelentkezés

Steinwandklamm, Myrafälle

Csobogó vízesések és vadregényes szurdoktúra a Keleti-Alpokban

Egynapos hétvégi programunkon megnézzük a Myra-patak gyönyörű vízesésrendszerét, felkapaszkodunk a Hausstein impozáns sziklafokára, majd eltúrázunk a Keleti-Alpok egyik legszebb, vadregényes szurdokvölgyébe, a Steinwandklammhoz. Itt a patak fölé épített fapallókon és hidakon járjuk be a keskeny szurdokvölgyet, majd igazi izgalmat garantál az a közel 20 méteres vaslétra, melyen felmászunk a sziklafalban megbúvó apró barlangokhoz, hogy aztán túránk végeztével egy közeli vadászfogadóban a jól megérdemelt bécsiszelet és egy kupa sör mellett próbáljunk megnyugodni.

Gyere velünk a hegyekbe, lélegezd be a tavasz első illatait, túrázz, mássz létrát, kövesd a vízesést ezen a szép napon!

A túra indulási és érkezési helye: Budapest
Mikropolisz :)

Avagy minden szombaton túraprogram, garantált indulással, kis létszámmal.
 
A Mikropolisz kategóriába tartozó túráink mind olyan egynapos programok, ahol a maximális létszám 8 fő, a minimális 1 fő, tehát ha jelentkezel, akkor mindenképpen indulsz. Az évek alatt már sokszor bejárt tájak mellett ebben a projektben olyan célpontokat keresünk, ahová eddig a nagybuszokkal nem igazán volt lehetőség eljutni. Fontos az indulási helyszín, mert nem pont onnan indulunk, mint a nagyobb túrák esetén, sőt, Budapest mellett gyakran vidéki városokból indul a túra. A túrák természetesen a túravezetés mellett az oda- és visszaút költségét is tartalmazzák, a vadonatúj Volkswagen kisbuszunkkal utazunk. Ha szombat, akkor túra! Egész évben.
  • 1. nap Budapest, Myrafalle, Steinwandklamm, Budapest

    2
    Találkozó 5:00-kor a XI ker. Szent Gellért tér és Műegyetem rakpart sarkán levő parkolónál (az M4-es metró állomása mellett). Egy fehér Volkswagen kisbuszt keressetek, Eupolisz logókkal. Indulás 5:15 órakor. Várhatóan jó 5 órás utazást követően érjük el az Alsó-Ausztria egyik legszebb és leghíresebb vízeséséhez vezető túra kiindulópontját. A Myra patak folyását követve kezdjük vadregényes túránkat. Jól kiépített és könnyen járható úton haladunk egy szurdok gyomrában, hol a patak bal, hol pedig a jobb oldalán haladva gyorsan elérjük az első meseszép vízeséseket és szikalmedencéket. Miután kigyönyörködtük magunkat a magasról zúgó víz látványában, egy meredek, kaptatós, de biztonságos útvonalon felkapaszkodunk a már messziről megcsodált sziklafok, a Hausstein csúcsára is. Innen leereszkedve egy erdei úton túrázunk tovább Alsó-Ausztria egyik legszebb, vadregényes szurdokvölgyéhez, a Steinwandklamm-hoz. A szurdokban folyó patak mentén folytatjuk a túránkat, lépcsők és létrák segítségével kapaszkodva egyre feljebb a hatalmas sziklafalak között. A túra csúcspontját kétségtelenül az a közel 20 méteres vaslétra jelenti, melyen át a Wildschützenloch apró barlangjához jutunk. Az izgalom garantált! (Akik esetleg ettől a létrától megrettennek, azok számára kerülőút lehetséges!) Kitartó emelkedés után végül elérjük a Türkenloch-ot, egy másik barlangot, melyen keresztülvisz az útunk. Befelé egyre sötétebb lesz, de nem kell megijedni, nem zsákutca. Miután újra kiértünk a fénybe, a sziklafal mentén még felmászhatunk a szikla tetejére, ahol véget ér a szurdok. Innen rövid séta csak a közeli vadászfogadó, ahol egy meleg leves, avagy jól megérdemelt bécsi szeletek, és kupa sörök mellett próbálunk megnyugodni. Végül a már részben ismerős úton térünk vissza buszunkhoz, majd hazaindulunk. Érkezés Budapestre az esti órákban.
    (Menetidő: 4-5 óra, táv: 12 kilométer, szint: 500 méter fel / 500 méter lel)
Az oldalon látható képeket Kundermann Balázs és Szántó László készítette.

Út ára tartalmazza

az utazást mikróbusszal, a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

az étkezést, a belépőket, valamint a biztosítást.

Utazás

kisbusszal.

Létszám

Tájékoztató létszám: 1-8 fő. Az utat minimum 1 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

Szurdoktúra programunkhoz semmilyen hegymászótudásra nincs szükség, ám túrázási tapasztalatot, sportos erőnlétet és szédülésmentességet feltételez. Mivel a túraútvonalak néhol meredek ösvények mentén vagy létrákon, hidakon keresztül vezetnek, a stabil mozgáskoordináció elengedhetetlen. 4-6 órás túrázásra kell számítani, a szintkülönbség nem több 500 méternél. A Steinwandkalmm szurdokban levő közel 20 méteres vaslétra mászása kétségtelen izgalmakat garantál, de ez a rész rövidebb létrákkal, avagy a szurdokban egy másik, könnyebb útvonalon haladva ki is kerülhető!

Időjárás

Átlagos középhegységi időjárásra kell számítanunk, azonban eső, hirtelen zápor bármikor előfordulhat, ezért különösen fontos a vízálló ruházat. Napközben 15-20 fok közötti hőmérséklet várható, ami természetesen a tengerszint feletti magasság, a völgy zártsága és az éppen aktuális időjárási frontok függvényében változhat. A szurdokokban található vízmennyiség az aktuális, illetve a korábbi napok időjárása szerint változik.

Felszerelés

Kis hátizsák (mindazon felszereléssel, vízzel, elemózsiával, amit a túrára magunkkal viszünk), lehetőleg vízálló túrabakancs, kamásli, túraöltözet, meleg ruha,  kulacs, egészségügyi ragtapasz, naptej, UV-szűrős napszemüveg, fejfedő. Fontos, hogy jól bejáratott, betört túrabakancsban gyere.

A Fjällräven ajánlata:

Egy körülbelül 30 literes hátizsák (egy napi felszereléssel, vízzel, elemózsiával) mindig hasznos társunk. A Fjällräven  Bergen 30 hátizsákja vízhatlan volta miatt akár esős időben is szárazon tartja felszerelésünket.

Karl túranadrágok, illetve a Karla túranadrágok szinte bárhol használhatóak, a nyári hétvégi kirándulások és a magashegyi túrázások alkalmával egyaránt. Ez a típus a kopásálló, előavatott G-1000® Silent anyagból  készült. A nadrág lábszárhosszvégződése szegés nélküli, így könnyen a kívánt hosszra állítható.

Higiénia

A csapvíz és a kijelölt források vize fogyasztható. A túra során érintünk éttermeket, de ajánlott a kulacsodat alaposan feltölteni, hisz órákig túrázunk és a folyadék-lelőhelyek eloszlása nem egyenletes.  Kullancsok itt is vannak, esténként és hazatéréskor is ellenőrizni kell magunkat!

Élelem

Célszerű itthonról néhány szendvicset, gyümölcsöt, a túra közbeni energia-utánpótlás biztosítására némi nassolnivalót (aszalt gyümölcs, keksz, csokoládé, müzli-szelet) hozni magaddal. Az éttermekben étkezési lehetőség biztosított. Levesek, egytálételek, sült kolbász 6-7 euró körüli áron kaphatóak.

Pénz-ügy

Ausztria hivatalos pénzneme az euró. Mindenképp készpénzt hozz magaddal! Költőpénznek nagyjából 3-4000 Ft-nak megfelelő euró-t ajánlunk, vagy amennyit itthon is elköltenél (étkezés, innivaló, emléktárgyak, ajándékok, azaz szokásos kiadások esetén), természetesen ez sokkal kevesebb és több is lehet, egyéntől és vérmérséklettől függően.
 
Belépők:
Myrafalle: 2,5 Euro (csoportosan, 25 fő fölött: 2 euro)
Steinwandklamm: 3,5 Euro (csoportosan, 25 fő fölött: 2,8 Euro) 

Vám

Magyar állampolgárok részére érvényes személyi igazolvány (a kártya formátumú!), vagy útlevél szükséges.

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
 
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo: 450 Ft/fő/nap
Top: 590 Ft/fő/nap
Top extra: 940 Ft/fő/nap
 
Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
 
Storno Basic: összege a részvételi díj 5%-a (önrész: 20 %), önállóan is köthető,
Storno Kombi: összege a részvételi díj 4%-a (önrész: 0-10%) csak utasbiztosítással együtt köthető.
 
Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.