Bejelentkezés

2076 m - Schneeberg átkelés

Szurdokvölgyön át a csúcsra, s túl azon...

Egynapos programunk alkalmával a Magyarországhoz egyik legközelebb eső magashegység, a Keleti Mészkő-Alpok impozáns tagjával fogunk megismerkedni. A Weichtal-szurdok vadregényes sziklafalai között indul túránk, láncokkal, vaslépcsőkkel biztosított, izgalmas útvonalon kapaszkodunk fel a Kienthaler-menedékháziig, ahol kicsit megpihenhetünk, majd túránk utolsó szakaszán az erdőövezetet elhagyva kapaszkodunk fel a Schneeberg 2076 m magas csúcsára. S, hogy ne ismételjük magunkat, lefelé a Fadensteig szintén izgalmas útvonalát választjuk, s a hegy másik oldalán eredszkedünk le az Edelweiss-menedékházig. Itt már várnak ránk a behűtött sörök, vagy az igazi tiroli almás rétes, hogy új erőre kapva ereszkedjünk tovább Losenheim apró településére, ahol buszunk már vár minket. A Keleti-Alpok ezen impozáns képviselőjének vonzerejéhez hozzájárulnak a barátságos, vendégszerető helyiek, a tiszta, majdnem érintetlen természeti környezet, és persze nem utolsósorban a hütték, melyek finom ételeikkel és italaikkal csábítják pihenésre a megfáradt hegymászókat és túrázókat.

Egynapos túránk remek alkalom, hogy a nyári komolyabb mászások, csúcstúrák előtt teszteld magad, állóképességedet, s kicsit formába lendülj! :)
  • 1. nap Budapest, Weichtalklamm, Schneeberg (2076 m), Budapest

    4

    Indulás Budapestről reggel 5:30 órakor. Találkozás 5.15-kor a XI ker. Pázmány Péter sétány és a Magyar Tudósok krt. sarkán levő parkolónál (az ELTE új épületei mellett, a Petőfi-hídtól 5 percre az A38 hajóval szemben). Körülbelül 4-5 órás utazást követően érkezünk a Schneeberg déli oldalában húzódó, rendkívül látványos Weichtal-szurdok bejáratához (563 m), ahonnan mai túránk indul. Meredek sziklafalakkal határolt, néhol rendkívül keskenyre összeszűkülő szurdok mélyén, a patakmeder mentén kapaszkodunk egyre feljebb, ahol haladásunkat láncokkal és vaslétrákkal biztosított szakaszok segítik. Jó két óra kapaszkodás után a Jakobsquelle-forrásánál érünk ki a völgyből, innen meredek erdei ösvényen folytatjuk utunkat a Kienthaler-menedékházig (1380 m). Itt megpihenünk, majd tovább folytatjuk a kapaszkodást, s ha az időjárás megengedi, meg sem állunk a Schneeberg csúcsáig, a Klosterwappen 2076 méteres magasságban égbe meredő hatalmas csúcskeresztjéig. Visszaúton új útvonalat választunk, s a másik oldalon, a Fadensteig útvonalon ereszekedünk le az Edelweiss-menedékházhoz. Itt megpihenünk, várnak ránk a ház specialitásai és a hideg sörök, vagy Almdudler, majd folytatjuk ereszkedésünket Losenheim településre (871 m), ahol már vár ránk az autóbuszunk. Friss élményekkel feltöltődve indulunk vissza Budapestre, ahova késő este érkezünk. (Menetidő: 9-10 óra, szintkülönbség: 1600 méter fel / 1205 m le)

Az oldalon látható képeket Kundermann Balázs és Szabó Szilveszter készítette.

Út ára tartalmazza

- az utazást autóbusszal, 
- a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

az étkezést, valamint az utasbiztosítást.

Utazás

autóbusszal.

Létszám

Tájékoztató létszám: 30-47 fő. Az utat minimum 30 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

A programhoz semmilyen hegymászótudásra nincs szükség, ám túrázási tapasztalatot, sportos erőnlétet és szédülésmentességet feltételez. Mivel a túraútvonal néhol meredek sziklafalak mentén, láncokkal, vaslépcsőkkel biztosított útvonalon, létrákon, hidakon keresztül vezet, a stabil mozgáskoordináció elengedhetetlen. A Schneeberg átkelés összességében hosszú, 9-10 órás túra, jelentős szintkülönbséggel, ezért ide a sportos, jó kondíció elengedhetetlen! Mivel oda-vissza nem ugyanazon az útvonalon túrázunk, nincs lehetőség a visszafordulásra!

Időjárás

Átlagos középhegységi időjárásra kell számítanunk, azonban eső, hirtelen zápor bármikor előfordulhat, ezért különösen fontos a vízálló ruházat. Napközben 20-25 fok közötti hőmérséklet várható, ami természetesen a tengerszint feletti magasság, a völgy zártsága és az éppen aktuális időjárási frontok függvényében változhat. A szurdokban található vízmennyiség az aktuális, illetve a korábbi napok időjárása szerint változik.

Felszerelés

Utazótáska vagy hátizsák (ebbe kerül a felszerelésed azon része, ami az aznapi túrákra nem szükséges) kis hátizsák (mindazon felszereléssel, vízzel, elemózsiával, amit a napi túrára magunkkal viszünk), lehetőleg vízálló túrabakancs, kamásli, túraöltözet, jó esőruha, meleg ruha, elemlámpa, kulacs, egészségügyi ragtapasz, naptej, UV-szűrős napszemüveg, fejfedő. Fontos, hogy jól bejáratott, betört túrabakancsban gyere. A gyengébb térdízületek kímélése érdekében jó hasznát veheted egy sport térdvédőnek vagy fáslinak valamint a túrabotnak!

A Fjällräven ajánlata:

Egy körülbelül 30 literes hátizsák (egy napi felszereléssel, vízzel, elemózsiával) mindig hasznos társunk. A Fjällräven  Bergen 30 hátizsákja vízhatlan volta miatt akár esős időben is szárazon tartja felszerelésünket.

Karl túranadrágok, illetve a Karla túranadrágok szinte bárhol használhatóak, a nyári hétvégi kirándulások és a magashegyi túrázások alkalmával egyaránt. Ez a típus a kopásálló, előavatott G-1000® Silent anyagból  készült. A nadrág lábszárhosszvégződése szegés nélküli, így könnyen a kívánt hosszra állítható.

Higiénia

A csapvíz és a kijelölt források vize fogyasztható. Mindegyik túra során érintünk menedékházakat, de ajánlott a kulacsodat alaposan feltölteni, hisz órákig túrázunk és a folyadék-lelőhelyek eloszlása nem egyenletes. Egy-két alapvető orvosságot is érdemes magaddal hoznod: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hashajtó és székletfogó, megfázás és torokfájás elleni gyógyszer, kálcium pezsgőtabletta, sebfertőtlenítő és ragtapasz valamint fásli. Kullancsok itt is vannak, esténként és hazatéréskor is ellenőrizni kell magunkat!

Élelem

A túrára célszerű itthonról néhány szendvicset, gyümölcsöt, a túra közbeni energia-utánpótlás biztosítására némi nassolnivalót (aszalt gyümölcs, keksz, csokoládé, müzli-szelet) hozni magaddal. Útközben 2 menedékházat is érintünk, ahol az étkezési lehetőség biztosított. Levesek, egytálételek, sültkolbász 4-6 euro körüli áron kapható.

Pénz-ügy

Ausztria hivatalos pénzneme az Euro. Mindenképp készpénzt hozz magaddal! Költőpénznek nagyjából 5-6.000 Ft-nak megfelelő euro-t ajánlunk, vagy amennyit itthon is elköltenél (étkezés, innivaló), természetesen ez kevesebb és több is lehet, egyéntől és vérmérséklettől függően.

Vám

Magyar állampolgároknak csak érvényes személyi igazolvány (a kártya formátumú!), vagy útlevél szükséges.

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
 
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo + sport extra kiegészítés: 675 Ft/fő/túra
Top + sport extra kiegészítés: 885 Ft/fő/túra
Top extra + sport extra kiegészítés: 1410 Ft/fő/túra
 
 
Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
 
Storno Basic: összege a részvételi díj 5%-a (önrész: 20 %), önállóan is köthető,
Storno Kombi: összege a részvételi díj 4%-a (önrész: 0-10%) csak utasbiztosítással együtt köthető.
 
Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.