Bejelentkezés

Erdély: Retyezát-hegység

A Kárpátok vad esszenciája

Október első felében a Déli-Kárpátok legvadabb magashegységébe látogatunk el, Románia első Nemzeti Parkjába, a Retyezátba. A Hátszegi-medence fölé majd 2000 méterrel tornyosuló Retyezát Erdély egyik déli határhegysége, a Kárpátok magashegységeinek összes jellemző vonását magában hordozza, így a hasonszőrűek között a "Kárpátok játszóterének" is szokás nevezni. A Magas-Tátrát követően a Kárpátokban itt található a legtöbb tengerszem (58 állandó, és 40 időszakos tó), amelyek közül a Bukura-tó a Déli-Kárpátok legnagyobb kiterjedésű glaciális tava. Az alpi jellegű "Magas-Retyezát" két csúcsa is 2500 méter magasság fölé nyúlik, kiváló túraterepeit a jégkorszakok során kialakuló tágas völgykatlanjai, piramis szerű csúcsok, éles gerincek, morénasáncok, terepküszöbök, a 2000 méter feletti részeken pedig aprózódási folyamatok során kialakult kőtengerek teszik rendkívül változatossá és élvezetessé. A hegység hangulata is egyedi, mivel nem rendelkezik a Tátrákra vagy az Alpokra jellemző kiépített turisztikai szolgáltatásokkal, színvonalas szállásokkal, varázsa a puritánságából és az alpi jellegű magashegység érintetlenségéből ered. Akit egyszer megérint a Retyezát varázsa, azt nem engedi el soha sem.
A mindenkori határátlépési információkról a konzuli szolgálat oldala ad aktuális és részletes tájékoztatást. Mindenki maga felelős azért, hogy azoknak a személyi feltételeknek megfeleljen, amik az utazáshoz szükségesek!
  • 1. nap Cârnic telep, Encián menedékház (1670 m)

    3
    Transzfer esetén találkozó 6:15-kor, indulás 6:30-kor a XI ker. Pázmány Péter sétány és a Magyar Tudósok krt. sarkán levő parkolónál (az ELTE új épületei mellett, a Petőfi-hídtól 5 percre az A38 hajóval szemben). Több kisebb-nagyobb pihenőt követve érkezünk majd meg a Retyezát-hegységbe, a Nuksóra-patak fölött kialakított Cârnic telep felső parkolójába, ahonnan túránk indul. Felesleges holmijainkat a kocsikban hagyva, a közös vacsorának szánt ételt elosztva, két napos zsákjainkkal nekiveselkedünk a kék jelzés mentén vezető erdészeti útnak. A Lojála-vízesés érintését követően, 1,5 – 2 órás séta után megérkezünk a Pietrele-házhoz vezető elágazáshoz, ahol letérünk a makadámútról, és a kék háromszög mentén a Pietrele-patak mellett beereszkedünk a sűrű fenyőerdőbe. Mintha tündérországba csöppentünk volna, olyan lesz a vastag mohatakarók övezte fenyők közötti puha talajon emelkednünk a hegység belseje felé. Bő két órás kaptatást követően érkezünk majd meg a sűrű fenyőerdő első tisztásán felépített Encián-menedékházhoz, amely csillagtúráink romantikus kiindulópontja lesz az elkövetkező napokban. Miután elfoglaltuk az ágyainkat, közös vacsora készítésébe kezdünk és némi helyben kapható sör, vagy helyi gyógynövényből készült tea kíséretében megosztjuk egymással eddigi magashegységi kalandjainkat.
  • 2. nap Encián-menedékház, Bukura-hágó (2206 m), Bukura 1 csúcs (2433 m), Retyezát-csúcs (2482 m), Lolája-gerinc, Encián-menedékház

    4
    Gyönyörű túra áll előttünk! Reggel korán felkelve összecihelődünk és a reggelink elfogyasztását követően a hegység központi része felé fordítjuk a bakancsainkat. Egy napos táskáinkkal gyorsan magunk mögött hagyjuk az erdősávot és hamar az alpesi régióba találjuk magunkat. A völgy híres vándorkövénél a „Tomi sziklánál” fújunk egyet, majd a széles, glaciális völgykatlant szerteszéjjel átszövő patakokat kerülgetve tovább emelkedünk a Bukura-hágó aljáig. Egy viszonylag gyorsan teljesíthető szerpentinezést követően felérünk a „hágóba”, amelynek túloldalán a Déli-Kárpátok legnagyobb tengerszemében, a 8,8 hektár kiterjedésű Bukura-tóban gyönyörködhetünk. A hágóban nyugati irányba fordulva gyorsan „bezsebeljük” a látványos Bukura csúcsokat, majd egy trükkös, „kézhasználó” gerinc mentén folytatjuk túránkat. A Retyezát-nyeregből jó kilátásunk nyílik a hegység egyik nyugati, fokozottan védett völgykatlanára, amely farkasrezervátumként funkcionál. A hegység névadójának számító Retyezát-csúcsot a délutáni órákban fogjuk elérni, amelyről tiszta időben fenséges 360°-os panoráma nyílik a Déli-Kárpátokra, Erdélyre, a Hátszegi-medencére vagy éppen a Havasalföldre. De itt még nem engedhetünk ki, mert még előttünk áll a túra legkalandosabb része: a legendás Lojála-gerinc. A Pietrele-házba már késő délután érünk le, ahol nem fogunk tudni ellenállni egy jó kóla csábításának, némi pihenést követően azonban tovább megyünk, a kb. 1 órára lévő Encián-menedékházig. Vacsorát főzünk, majd az elégedettség érzésével a lelkünkben, időben lefekszünk, mert másnap következik a hegység legmagasabb pontjának számító csúcs: a Peleaga „bevétele”. Táv: 14,5 km. Szint: 1200 m fel és ennyi le. Idő: 8-10 óra.
  • 3. nap Encián-menedékház, Rossz-völgy, Peleaga-nyereg (2206 m), Pelaga-csúcs (2509 m), Bukura-hágó (2206 m), Encián-menedékház, Cârnic telep (1005 m), Budapest

    3
    Időben kelünk, majd a reggelit követően egy rövidebb lefele szakasszal nyújtjuk le combizmainkat. A Pietrele-patakon átkelve a sárga háromszög mentén emelkedünk lassan a Rossz-völgy egykori gleccservölgyébe. A hegység szinte érintetlennek tűnő, ritkán járt völgyében járunk, több száz éves fenyőfák között vezető kalandos ösvényeken, amíg el nem érjük a jégkorszakok időszakaiból fennmaradt küszöböket, amelyeket meredekebb „felszökések” formájában tapasztalunk meg. Az Alsó-tó, a Rossz-völgyi-tó és a Törmelékes-tó érintésével, már a piros jelzés mentén kaptatunk a Pelaga-nyeregbe, amelytől egy rövid, de időigényesebb szakaszt követően érünk fel a hegység legmagasabb pontjára, a 2509 m magas Pelaga csúcsra. Tiszta időben innen is 360°-os panoráma vár ránk, és a hegység legjelentősebb kilátópontjaként innen nyílik a leglátványosabb kilátás a Retyezát belső részére. A csúcsfotó elkészítését követően a Bukura-púp metszésével leereszkedünk a Bukura-hágóba, majd onnan az ismert útvonalon bő két óra alatt elsétálunk az Encián házhoz. Rövid pihenő után a cuccainkat összepakolva leereszkedünk Cârnic telepre, majd megkezdjük hazautunkat. Budapestre csak a késő esti órákban érkezünk. Táv: 11 km, 890 m fel, 1290 m le. Idő: 6-8 óra.
Az oldalon látható képeket Radics Tamás készítette.

Út ára tartalmazza

- 2 éjszaka szállást az Encián-menedékházban,
- közös főzés során 2 vacsorát a menedékházban,
- a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

- a feltüntetetteken kívüli étkezéseket,
- az utazást,
- a biztosítást.

Árfolyam

Fontos! Utazásunk árát 395 Ft / 1 EUR árfolyamig tudjuk tartani. Ha a euró (EUR) ára az utazás indulását megelőző 35. napon ezt meghaladja, akkor árkorrekcióra kényszerülhetünk. Árkorrekció esetén az utazási szerződésünkben rögzített szabályok szerint járunk el.

Utazás

Egyénileg. Budapest – Szeged – Arad (Arad) – Déva (Deva) – Piski (Simeria) útvonalon, amely végig autópályán vezet (M5 – M43 – Románia területén pedig az A1-es autópálya). Piski után az E79-es főútra kell rátérni, amely mentén Hátszeg (Hateg) érintésével Kőaljaoháig (Ohaba de sub piatra) kell autózni. A falu első utcáján, a templom mellett jobbra kell ráfordulni a 667A nevezetű útra. Nuksóra településről kiérve, már a hegység völgyében vezető aszfalt és makadámúton kell Carnic telepig haladni, ahol a Nemzeti Park táblája melletti parkolóban lehet hagyni a kocsikat.
Találkozó a helyszínen október 7-én, román idő szerint (+1 óra az időeltolódás) 13:30 és 14:00 között.

Ha nem tudod megoldani az egyéni leutazást, ez esetben csatlakozz az utazáshoz úgy, hogy transzfert is választasz, melynek felára 24.900 Ft. A transzferhez kapcsolódó információkat az utazás előtti héten küldjük el.

Létszám

Tájékoztató létszám: 8-16 fő. Az utat minimum 8 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

A Retyezátba irányuló túráink megerőltető magashegyi túrák, melyek túrázási tapasztalatot, szédülésmentességet és kitartást feltételeznek. A magashegységi körülmények között a túrák sikeressége nem garantált, az aktuális időjárási viszonyok ezt nagyban befolyásolhatják. Rossz idő esetén természetesen gondoskodunk alternatív, biztonsággal járható útvonalak választásáról. A hegység központi része igazi alpi jellegű térszín, ami azt jelenti, hogy a túrák során néha használni kell a kezünket is.

Szállás

Két éjszakát az Encián menedékházban (Cabana Gentiana) fogunk tölteni, amely a Déli- Kárpátok legvagányabb menedékháza a Pietrele-völgy felső részén, csodás fenyőerdős környezetben. A szálláson sörön és teán kívül nem tudunk mást vásárolni, fürdési lehetőség az erre a célra elvezetett patak vizében lehetséges a ház mellett. Szintén kint található az igen rusztikusnak számító illemhelyiség is. A házban ivóvizet lehet vételezni. A menedékházban takarók biztosítva vannak, de ajánljuk, hogy hozz magaddal egy nyári, vékony hálózsákot, mivel néhány takaró az anyagából fakadóan szúrhat.

Terület

Erdély déli határvidékén a Déli-Kárpátok szívében emelkedik a Kárpátok leglátványosabb hegytömegeinek egyike: a Retyezát. A viszonylag kis kiterjedésű alpi jellegű magashegység jég formálta éles gerincekkel, hegyes kárcsúcsokkal, és a Magas-Tátra után a legtöbb tengerszemmel büszkélkedhet, jól jelzett, mégis vad túraösvényei rendkívül változatos túralehetőségeket kínálnak. A Retyezát jellegéből, vadságából adódóan nem rendelkezik a Tátrákra vagy az Alpokra jellemző kiépített turisztikai szolgáltatásokkal, és olyan színvonalú szállásokkal. Varázsa a puritánságából és az alpi jellegű magashegység érintetlenségéből ered, amelynek egyik következménye, hogy hétköznap, vagy szezonon kívül akár nem is találkozunk más emberrel a hegyen a menedékház borvirágos orrú gondos ügyelője kivételével.

Időjárás

Az október elejei időszak a legszebb és legstabilabb a Retyezátban. Ettől függetlenül bármikor előfordulhat változékony, esetenként szélsőséges magashegységi időjárás, heves záporokkal, hirtelen lehűléssel. Napközben 15-20 fok közötti hőmérséklet várható, ami természetesen a tengerszint feletti magasság és éppen aktuális időjárási frontok függvényében változhat. Főleg a nyitottabb, kitett gerinceken és a csúcsok közelében erős, viharos szél előfordulhat. Viharos, rossz időjárás esetén természetesen nem megyünk fel a gerincekre, csúcsokra, hanem egyéb túraösvényeken túrázunk.

Felszerelés

Mivel szállásunk klasszikus értelemben vett menedékház, így mindenre amire szükségünk lehet fent, fel kell cipelnünk magunkkal arra a két napra. Célszerű egy 50-70 literes hátizsákot magunkkal hozni, amibe belefér a vékony hálózsák, a váltóruha, az élelmiszer, és a napi túrákra szánt eszközök. Kényelmes lehet, ha egy kis táskát is magunkkal hozunk, amivel a napi túrákat lehet teljesíteni. A szokásos magashegyi felszereléseken kívül (bokát jól tartó bakancs, túrabot, fejlámpa, esőruházat, meleg öltözet, sapka, vékonyabb kesztyű, elsősegélycsomag, fontosabb pipere eszközök), gondoljunk a fém pohárra, evőeszközökre, kis tányérra, akár a saját gázfőzőre, gyufára stb.

A Fjällräven ajánlata:

Egy körülbelül 30 literes hátizsák (egy napi felszereléssel, vízzel, elemózsiával) mindig hasznos társunk. A Fjällräven  Bergen 30 hátizsákja vízhatlan volta miatt akár esős időben is szárazon tartja felszerelésünket.

Karl túranadrágok, illetve a Karla túranadrágok szinte bárhol használhatóak, a nyári hétvégi kirándulások és a magashegyi túrázások alkalmával egyaránt. Ez a típus a kopásálló, előavatott G-1000® Silent anyagból  készült. A nadrág lábszárhosszvégződése szegés nélküli, így könnyen a kívánt hosszra állítható.
 
Egy jól megválasztott hálózsák egy nehezebb túra után megkönnyíti a regenerálódást, hogy másnap már újult erővel vethessük be magunkat a kalandokba. Kérdés, hogy amikor alszunk, a hálózsákban forgolódunk-e vagy zsákkal együtt vesszük fel az alvási pozíciót. Mindegyik helyzetre van megoldás: Fjällräven Move with Bag vagy Fjällräven Move in Bag.

Higiénia

Javasoljuk az EEK - Európai Egészségbiztosítási Kártya kiváltását (ingyenes), amivel a magyar egészségbiztosítás terhére vehetők igénybe azok az egészségügyi szolgáltatások, amelyek az adott tagállamban való átmeneti tartózkodás során orvosilag szükségessé válnak. Az utasbiztosítást nem váltja ki, de tapasztalataink alapján jelentősen megkönnyít egy esetleges egészségügyi alapellátást. Nem fedez például sem magán-egészségügyi ellátást, sem hazautaztatás költségét, de egy esetleges biztosítási kárigény intézését is megkönnyítheti. További információ itt.

Élelem

Túránk önellátó. Programunk első két estéjén közösen készítünk vacsorát a menedékházban, amely benne van az út árában, de a reggelikről és a napközbeni elemózsiáról neked kell gondoskodni. Készülj a napi túrára szendvicsekkel, energia- és müzliszelettel, esetleg csokival, szőlőcukorral.

Pénz-ügy

Helyi fizetőeszköz a román lej (1 RON = 82 HUF). Mindenképpen azt ajánljuk, hogy még az utazás előtt, otthon váltsunk lejt, hogy az értékes túraidőből ne veszítsünk. Kártyával a településen nem lehet fizetni! Költőpénznek 10-15.000 Ft-nyi lej ajánlott, vérmérséklettől függően. Étkezésre hasonlóan a hazaihoz.

Vám

A határátkeléshez érvényes személyi igazolvány, vagy útlevél szükséges! Románia EU csatlakozása miatt a magyar (vagy egyéb EU) állampolgárok részére a kártya formátumú személyi igazolvány is elég a határ átlépéséhez. Nem magyar és nem EU állampolgárok kérjük, a jelentkezéskor az irodának jelezzék az állampolgárságukat!

Csomag

A hegység vadságából adódóan a menedékházak szerényebbek, puritánabbak, mint Szlovákiában vagy az Alpokban. Miután megérkeztünk a parkolóba, a tiszta városi ruhák kivételével mindent fel kell cipelnünk magunkkal a menedékházba. Erre célszerű egy 50-70 literes hátizsákot magunkkal hozni, amibe belefér a vékony hálózsák, a váltóruha, az élelmiszer, és a napi túrákra szánt eszközök. Kényelmes lehet, ha egy kis táskát is hozunk magunkkal, amivel a napi túrákat fogjuk teljesíteni. Fontos, hogy elférjen benne az esőkabát, az élelem, fejlámpa, az étel és a nassolni való.

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
 
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo + sport extra kiegészítés: 2.205 Ft/fő
Top + sport extra kiegészítés: 2.880 Ft/fő
Top extra + sport extra kiegészítés: 4.725 Ft/fő
 
Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
 
Storno Basic: 3.495 Ft/fő (önrész: 20 %), önállóan is köthető,
Storno Kombi: 2.796 Ft/fő (önrész: 0-10 %) csak utasbiztosítással együtt köthető.

Transzferrel együtt:
Storno Basic: 4.740 Ft/fő (önrész: 20 %), önállóan is köthető,
Storno Kombi: 3.792 Ft/fő (önrész: 0-10 %) csak utasbiztosítással együtt köthető.

A feltüntetett összegek a teljes részvételi díjra vonatkoznak, amennyiben jogosult vagy törzsutas kedvezményre, akkor annak százalékával megegyező mértékben csökken a stornóbiztosítás díja.
 
Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.