Norvégia, Finnország

Utazás az északi sarkkörön túl: Lappföld, Nordkapp

Út ára tartalmazza

- az utazást bérelt kisbusszal az egész út során,
- a szállásokat nyolc éjszakára menedékházakban, több ágyas szobákban,
- a szervezést, és a magyar nyelvű túravezetést,
- a komp díját Moskenes és Bodo között.

Út ára nem tartalmazza

- a nemzetközi repülőjegy árát, és az illetékeket,
- a belépőket, és a fakultatív programok árát, valamint a biztosítást, és az étkezéseket.

Árfolyam

Fontos! Utazásunk árát 325 Ft / 1 Euro árfolyamig tudjuk tartani. Ha az Euro (EUR) ára az utazás indulását megelőző 35. napon ezt meghaladja, akkor árkorrekcióra kényszerülhetünk. Árkorrekció esetén az utazási szerződésünkben rögzített szabályok szerint járunk el.

Repülőjegy

Repülős útjainkra a kiutazás egyénileg történik. Az utunkhoz csatlakozó repülőjegyet természetesen irodánkban is meg tudod vásárolni, célunk, hogy a csoport együtt tudjon utazni. Érdemes a jegyeket minél hamarabb megvenni, egyrészt az ár miatt, másrészt, mert egy idő után a kiszemelt járaton nem marad hely. A honlapunkon feltüntetett ár csupán tájékoztató jellegű, függ a választott légitársaságoktól, a foglalási időponttól, valamint az adott járat telítettségétől! Ha érdekel ez az utazás, akkor minél hamarabb keress meg minket!

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a nemzetközi repülőjegy várható ára illetékekkel együtt Budapest - Ivalo (Helsinki átszállással) és Bodo - Budapest (egy vagy két átszállással) 150.000 Ft - 200.000 Ft.

Ha az induláshoz szükséges minimális létszám elérésekor a meghirdetett dátumra csak nagyon kedvezőtlen ár/érték arányú repülőjegyek érhetőek el, akkor a program időpontja - egyeztetve a befizetett résztvevőkkel - egy-két napot módosulhat.

Aki az utazáshoz a repülőjegyét nem irodánkon keresztül vásárolja meg, kérjük, feltétlenül egyeztessen előtte az ügyfélszolgálatunkkal.

Amennyiben érkezési és/vagy távozási időpontod nem esik egybe a csoportéval, akkor a szállodába történő eljutásod és távozáskor a reptér megközelítése egyénileg történik, a túravezető útbaigazítása vagy segítsége alapján. Az itt fellépő költségeket az út ára nem tartalmazza.

Utazás

Észak-Finnországban található Ivalo városáig repülővel, onnan helyben bérelt kisbusszal, komppal. Norvégia Bodo városából repülővel Budapestig. A hosszabb átszakaszok során 3-4 óránként tartunk negyedórás pihenőket, amikor benzinkutaknál, nagyobb parkolókban, autós pihenőhelyeknél állunk meg. A pihenőhelyek mosdóiban néha fizetni kell, ezért jó, ha van aprópénz.

Létszám

Tájékoztató létszám: 8-16 fő. Az utat minimum 8 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

A program nem nehéz, átlagos erőnléttel, ha valaki szokott túrázni, sportolni, annak könnyen teljesíthető.

Szállás

Utunk során szállásaink fűthető vendégházakban, faházakban lesznek. Ezek négy vagy hat ágyas faházak, ezért az egyedül jelentkezőket összetársítjuk nemben és lehetőség szerint korban megegyező utastársakkal. Ezek a házak változatos méretűek és színvonalúak, de mindegyik fűthető. Vannak házak, amelyekben hideg/meleg vizes zuhany, WC áll rendelkezésünkre, és van, ahol a zuhanyok és a WC-k közösségi helyiségben találhatók. Ágyneműt a házakban sem kapunk, ezért mindenképp szükséges a saját hálózsák, valamint saját lepedő, ugyanis anélkül nem engedik a faházban alvást.

Ország

A Norvég Királyság (norvégül Kongeriket Norge) Észak-Európában, a Skandináv-félsziget nyugati részén fekszik. Fjordokkal és szigetek ezreivel erősen tagolt partvonala több mint 25 000 kilométer hosszú. Az országot keleten 2542 kilométeres szárazföldi határ választja el Svédországtól, Finnországtól és Oroszországtól. Nyugatról és délről a Norvég-tenger, az Északi-tenger és a Skagerrak, északról pedig a Barents-tenger határolja. Norvégiát hagyományosan öt nagy földrajzi régióra, valamint 19 megyére tagolják.
Norvégia: Területe: 324 220 km2. Lakossága: 4 526 000 fő. Népsűrűsége 14 fő/km2. Fővárosa: Oslo. Államformája: királyság. Hivatalos nyelv: Norvég, Sami (lapp). Vallások: Lutheránus (80 %),. Népesebb települések: Oslo 600 000, Bergen 253 000.
Időeltolódás: 0 óra Budapesthez képest Norvégia egész területén, vagyis nem kell állítani az óránkat.

Időjárás

Hasonlóan az északi országokhoz, itt is nagy az évszakok közötti különbség. Az átlagos hőmérséklet májustól szeptemberig 12-20 fok között ingadozik, július és augusztus a legmelegebb hónapok. A sarkkörön túli területek időjárása szélsőséges, változékony, egy napon belül lehet ragyogó napsütés (akár 25 C fokos hőmérséklettel), majd eső és erős szél is, valamint ezek kombinációja. Percek alatt változhatnak a körülmények, ezért nagyon fontos, hogy felkészülj a változékony, nedves időjárásra! Utazásunk idején a egész nap világos van, a nap még éjfélkor is alig megy a horizont alá. Fontos a vízhatlan felszerelés, a megfelelő lábbeli (bakancs), meleg ruhák!

Felszerelés

Alapkövetelmény, hogy a lábbeli és a ruházat külső rétege víz- és szélálló legyen. Ezen kívül hálózsák, lepedő, konzervnyitó, fejlámpa, öngyújtó vagy gyufa, szárítókötél, csipesz. A tavaszias-nyárias ruházaton túl meleg pulóverek, szabadidőruha, esőkabát, kesztyű, túrabakancs, sportcipő (szandál), kamásli, túrabot, napszúrás, és hideg szél ellen fejfedő, napszemüveg, naptej. Elosztó és hosszabbító, akkumulátor-töltő telefonhoz és fényképező géphez. Az elektromos berendezések használata problémamentes, a dugasz a hazaival kompatibilis. Pipere-készlet, gyógyszerek, sebtapasz, (fásli). Utunk során egyes helyeken szúnyogok, és böglyök is előfordulhatnak, ezért mindenképp érdemes hozni többféle szúnyog, és rovar riasztó szert.

Higiénia

Finnországban, és Norvégiában is az egészségügyi helyzet példásan jó, a csapvíz iható, de számolnunk kell azzal, hogy az itthonitól (a megszokottól) eltérő víz fogyasztása problémákat okozhat, ezért akinek az átlagosnál érzékenyebb a gyomra, annak javasolt a palackozott víz fogyasztása. Szállásainkon teljesen megfelelő körülmények várnak minket. Ugyanakkor készüljünk fel arra, hogy nem jut mindenkire egy zuhany. De némi sorban állás után mindenkinek jut zuhany.
Gyógyszerek: Lázcsillapító, fájdalomcsillapító, hasfogó, hashajtó, görcsoldó, megfázás- és torokfájás elleni szert, fogfájás ellen fájdalomcsillapítót, valamint fertőtlenítőszer és ragtapasz, kalcium pezsgőtabletta, valamint fásli. Természetesen személyes gyógyszerek, ha szükségesek. Napvédő krém, Labello szükséges!

Élelem

Az út önellátó, mindenki maga gondoskodik a szükséges élelemről. Javasolt az élelmiszer egy kis részét itthonról vinni, ugyanakkor pékáru, gyümölcs, zöldség, tejtermék, üdítőitalok vásárlására gyakran lesz lehetőség szupermarketekben, igaz jóval drágábban mint itthon. Norvégia nagyon drága ország, itthoni árak háromszorosával, négyszeresével érdemes számolni, de nagy választékban szerezhetünk be szinte bármit. A nagyobb településeken megállunk, így lesz majd vásárlási lehetőség a boltokban, illetve esténként, ha nem a fjord melletti kempingben alszunk az éttermekben kipróbálhatjuk a helyi hal specialitásokat is. Amit itthonról érdemes vinni: készételkonzervek, leves porok, zacskós tésztaételek, müzli szelet, szőlőcukor, krumplipürépor, rizs, egyéb konzervek: hal-, májkrém-, zöldborsó-, kukoricakonzerv, méz vagy lekvár, szárazkolbász, sajt, pezsgőtabletták. Fontos, hogy alkohol tartamú italokat csak speciális boltokban találni magas adóval terhelten, igy érdemes azokat hozni, vagy a repülőtéren a duty free shopban megvásárolni!

Pénz-ügy

Finnországban a fizetőeszköz az euró (EUR) 1 EUR = 310 Ft. Norvégiában a norvég korona (NOK). 1 EUR = 9 NOK, 1 NOK = 35 Ft. Bankkártya használatára sok helyen van lehetőség. Költő pénzt mindenkinek igénye szerint érdemes hoznia. Norvégiában az árak a magyarországi áraknál átlagosan 80%-kal magasabbak. Az általunk javasolt költőpénz 70-80.000.-Ft-nak megfelelő svéd és norvég korona. Ez nagyjából fedezi a fakultatív programok, a belépők, a szükséges alapélelmiszerek (tejtermék, kenyér, gyümölcs, üdítők), apróbb ajándéktárgyak, képeslapok költségét. Ekkora összeg általában elég szokott lenni, persze ha valaki jobban be szeretne vásárolni, és inkább éttermekben étkezne, az ennél sokkal többet is elkölthet. Javasoljuk, hogy valamennyi készpénz mindenképpen legyen nálatok, mert nem mindig leszünk bankautomata közelében.

Belépők és fakultatív programok költségei (2018-as tájékoztató árak)

Finnország:
Szauna: 12 EUR / 1 óra
Siida múzeum belépő: 10 EUR
Rénszarvas farm: 30 EUR
Inari tó hajókirándulás: 35 EUR, minimum 6 fő részvétele esetén

Norvégia:
Nordkapp belépő: 170 NOK
Alta sziklarajzok, múzeum: 105 NOK
Polar Zoo Narvik: 240 NOK

Vám

Magyar állampolgárok részére nem kell vízum, csak vagy érvényes útlevél, melynek érvényesnek kell lennie minimum az utazás tervezett befejezésétől számított 6 hónapig, vagy kártya formátumú személyi igazolvány.

Csomag

Legyen egy nagy (60 - 70 literes) hátizsákod, vagy utazótáskád, és egy kicsi hátizsákod (25-30 literes), úgy pakold, meg hogy néha vinned is kell őket egyszerre. A repülőre felvihető kézipoggyásszal kapcsolatosan az alábbi oldalon részletes tájékoztatás található. http://www.bud.hu/utazas/indulas_elott/poggyasz
A pakolásnál figyelj az általad választott légitársaság súlykorlátjára! A határ általában 20 kg/fő, de ez légitársaságonként változhat! A nagy csomagokat csak a szálláshelyekre megérkezve tudjuk elővenni kisbuszunk csomagtartójából. Javasoljuk két csomag összeállítását, egy nagyobb, ruhákkal és napi használatra nem szükséges dolgokkal, illetve egy "kézipoggyász" iratokkal, s olyan dolgokkal, melyek jó, ha kéznél vannak.

Biztosítás

Kötelező!
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes id?tartamára érvényes utasbiztosítás.

Fontos! A biztosítás érvényességét indulás előtt a túravezetők ellenőrizhetik. Érvénytelen biztosítás vagy nem megfelelő (pl. világ területi hatállyal) hiányában a túrán való részvételt a túravezetők megtagadják. Kérjük, nézd meg, van-e érvényes utasbiztosításod!

Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség legkésőbb az indulás előtti napig személyesen vagy utalással. (Utalás esetén csak akkor tudjuk megkötni, ha az összeget átkönyvelik az indulásig.)

Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:

Air & Cruise Top: 6.255 Ft/fő 

Air & Cruise Extra: 9.495 Ft/fő


Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:

Storno Basic: 17.450 Ft/fő (önrész: 20 %), önállóan is köthető,   

Storno Kombi: 13.960 Ft/fő (önrész: 0 %) csak utasbiztosítással együtt köthető

 Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu


 
Belépés
JEGYEZZEN MEG
Elfelejtett jelszó | Regisztráció
Rendezés