Bejelentkezés

Tibet, Nepál

Buddhista kolostorok a világ tetején, látogatás az Everest északi alaptáborába

István

"Az út maradéktalanul megfelelt minden elvárásomnak, sőt túlszárnyalta azokat. A csúcspont a Drölma La hágón töltött idő volt. A túraútvonal minden szempontból lenyűgöző volt. A gyalog megtett táv lehetett volna hosszabb is. Hiányolom a sátorban töltött éjszakákat -15 fokban, amint az a túraleírásban szerepelt. Mindenütt egyel magasabb kategóriájú szállást kaptunk a beígértnél. Szívesen utaznék Tibetben, ugyanezzel a sofőrrel és busszal amennyiben valaki megjavítaná a fűtést, akkor talán nem hálózsákban utaztak volna a túratársak. De az extrém túrába belefért. Balázzsal szívesen utaznék bárhova. Nagyon segítőkész volt és minden lehetetlen kérést teljesített. A hivatalokban és repülőtereken intézte a csoport ügyeit, majd a kínai anyanyelvű gyógyszertárossal konzultálta meg beteg túratársunk gyógyszerezését."

Péter

"Életem egyik legnagyobb élménye, hogy eljuthattam ebbe az elzárt és megszállt országba. Egyrészt felemelő a magas kultúra, másrészt elszomorító a hatalmas megfigyelés, elnyomás, és a valóság megváltoztatásának testközelből való megfigyelése. Az élményeknek még lassan ülepednie kell. Mindenkinek javasolnám, csak kevesen látnak azonban a felszín mögé és még kevesebbnek van igénye, vagy pénze a megvalósításhoz. A szállások ázsiai viszonylathoz képest szerintem teljesen megfelelőek voltak, Lhaszaban és Shigatzében kifejezetten átlagon felüliek voltak, sokkal jobbak, mint amilyenre számítottam. A nehezebb részeken az egyszerű szállások megfelelőek voltak. Valószínűleg a helyiek is így, vagy ilyen körülmények között sem laknak. A hálózsák a plusz takarókkal megfelelő volt. A helyi tisztaság persze nem mérhető az európai megszokottal, de ez helyi sajátosság. A busz tisztaságára Kesa, a buszvezető mindig figyelt, a csomagokat előzékenyen segített bepakolni a csomagtartóba. Néha olyan úttalan utakon közlekedtünk, hogy az volt a legkevesebb, hogy a fűtéssel problémák adódtak, jó, hogy a busz bírta az igénybevételt. A vezető nagyon ügyes volt, úgyhogy többször is megtapsoltuk. A túrát vezető Kundermann Balázzsal nagyon jó kapcsolat alakult ki. Esténként a közösség gyakran együtt vacsorázott, illetve sokat beszélgettünk. A nem várt helyzetek is zökkenőmentesen megoldódtak. A biztonságérzetem is teljes volt. A túrázás során a három napos Kailash kört sajnos nem sikerült végig gyalogolnom. Az első nap 20 km megtétele után inkább visszatértem a kiindulási pontra. Az okok a nagy magasság, meg voltam fázva, elég kimerült voltam, illetve attól tartottam, hogy kissé legyengülve a második nehezebb nap nem biztos, hogy sikerült volna. Ezek az okok inkább szubjektívek, és jobb volt visszatérni, mint kockáztatni."

Emőke

"A program jó volt, nem volt zsúfolt, kényelmesen lehetett nézelődni, mindig volt alkalom és idő fényképezni. Az alaptábor lezárása miatt kimaradt az egyetlen trekking alkalom, ezt jó lett volna valami könnyű túrával pótolni. Jó lett volna, ha közelebb jutunk volna a nyolcezresekhez, így hiányzik a „nagy hegyek élménye”, ami 60 km-ről nem volt az igazi :( Balázs jó és higgadt és türelmes volt, jól kezelte a váratlan problémákat. A csapat vezetését jól megoldotta, nem akart dominálni, de jól irányított. Kedves és udvarias volt. Megfelelő volt a helyismerete, amit a csoport érdekében jól kihasznált, arra törekedett, hogy minél több élményben legyen részünk. A szállások jobb minőségűek voltak, mint amire az ember a világnak ebben a részében számított. Az autóbuszok minősége minden elvárásnak megfelelt, jobb volt, mint amire számítottam. A vezetők óvatosak voltak, a körülményeknek megfelelően vezették a buszokat. Halálfélelmünk csak egyszer volt, az út állapota miatt, de bíztunk a sofőrben, aki kiválóan megoldotta a nehéz helyzetet. Az út a várakozásoknak megfelelő volt. A szervezés, a vezetés, minden rendben volt, azt kaptuk, amit vártunk, talán még jobbat is. Az utazásnak minden nap volt egy-két csúcspontja, nehéz egyet kiemelni, de talán a Potala palota monumentalitása volt az egyik legnagyobb élmény."

Sebestyén

"Az út igazán lenyűgöző és tartalmas volt, még jó ideig emészteni fogom az élményeimet. Legnagyobb élményt a hegyek közelsége, a Sera kolostor, illetve a hegyekből való leereszkedés Zhangmuba."
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.