Bejelentkezés

Nagy-Morgás (2037 m)

A Magas-Tátra keleti részének legszebb panoráma csúcsa

Izgalmas és fárasztó túra a Magas-Tátra egyik legújabban jelzett, turistaúton elérhető csúcsára, a csodálatos panorámát kínáló Nagy-Morgás csúcsra, illetve igazi magashegyi menedékház élmény a Zöld-Tavi menedékházban.
Indulás és érkezés helye: Budapest
Szállás: menedékházban, reggelivel
Mikropolisz :)

Avagy minden szombaton túraprogram, garantált indulással, kis létszámmal.
 
A Mikropolisz kategóriába tartozó túráink mind olyan egynapos programok, ahol a maximális létszám 8 fő, a minimális 1 fő, tehát ha jelentkezel, akkor mindenképpen indulsz. Az évek alatt már sokszor bejárt tájak mellett ebben a projektben olyan célpontokat keresünk, ahová eddig a nagybuszokkal nem igazán volt lehetőség eljutni. Fontos az indulási helyszín, mert nem pont onnan indulunk, mint a nagyobb túrák esetén, sőt, Budapest mellett gyakran vidéki városokból indul a túra. A túrák természetesen a túravezetés mellett az oda- és visszaút költségét is tartalmazzák, Volkswagen kisbuszunkkal utazunk. Ha szombat, akkor túra! Egész évben.
  • 1. nap Budapest, Nagy-Morgás (Veľká Svišťovka, 2037 m), Zöld-tavi menedékház (1545 m)

    3

    Találkozó 6:00-kor a XI ker. Szent Gellért tér és Műegyetem rakpart sarkán levő parkolónál (az M4-es metró állomása mellett). Egy fehér Volkswagen kisbuszt keressetek, Eupolisz logókkal. Utunk kb. 5 órát vesz igénybe, így valamikor a délelőtti órákban érkezünk meg a nemzeti park területére. Túránk a Fehéz-víz parkolójából indul, ahonnan egy jól kijárt erdei úton, fokozatos emelkedéssel jutunk el a Zöld-tó partján fekvő menedékházhoz (1545 m). Itt megpihenünk, lerakjuk a felesleges cuccainkat, ebédélünk egyet, majd utolsó, meredek kaptatónkra indulunk. A Magas-Tátrához hű terep vár majd ránk: sziklás, köves terep és meredek részek, melyeken néhol láncok segítik a feljutásunkat. Nagyjából 2 óra fárasztó rész után jutunk fel a Nagy-Morgás-hágóba (2023 m), innen pedig már csak egy kőhajításra lesz aznapi végcélunk, a Nagy-Morgás csúcs (2037 m). A viszonylag alacsony magasság ellenére szép idő esetén a Magas-Tátra keleti részének egyik legszebb panorámája tárul elénk, így bőven lesz időnk kiélvezni a lenyűgöző hegyvidéket. A csúcsmászás után a már ismerős úton ereszkedünk vissza a Zöld-tavi menedékházhoz, ahol aztán vacsorázunk egyet, illetve átbeszéljük aznapi izgalmainkat. Túratáv: 14 km, szint: 1090 méter fel, 490 méter le, menetidő: 7-8 óra. Szállás: menedékházban, több ágyas szobákban, reggelivel.

  • 2. nap Zöld-tavi menedékház (1545 m), Budapest

    2

    A tegnapi komoly túra után kényelmesen megreggelizünk, majd egy kis kitérőt téve először alig 1 óra alatt eltúrázunk a Nagy-Fehér-tóhoz (1612 m), rövid pihenés után pedig az előző napi túránkkal párhuzamos túraösvényen térünk vissza a parkolóba. Budapestre a késő délutáni órákban érkezünk meg. Túratáv: 8 km, szint: 85 méter fel, 700 méter le, menetidő: 4 óra.


Út ára tartalmazza

az utazást kisbusszal, a szervezést, a szállás menedékházban reggelivel és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

A biztosítást és a reggelin kívüli étkezést.

Utazás

Kisbusszal.

Létszám

Tájékoztató létszám: 1-8 fő. Az utat minimum 1 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

A Magas-Tátrába irányuló túráink klasszikus magashegyi túrák, melyek túrázási tapasztalatot, szédülésmentességet és kitartást feltételeznek. A magashegységi körülmények között a túrák sikeressége nem garantált, az aktuális időjárási viszonyok ezt nagyban befolyásolhatják. Rossz idő esetén természetesen gondoskodunk alternatív, biztonsággal járható útvonalak választásáról.

Szállás

Szállásunk a Magas-Tátra egyik legszebb fekvésű menedékházában, a Zöld-tavi menedékházban lesz, több ágyas szobákban, emeletes ágyakkal és közös fürdőszobával.

Terület

A Magas-Tátra a maga mindösszesen 340 négyzetkilométernyi területével egyedülálló módon ötvözi mindazt a természeti szépséget, magashegyi változatosságot, amit az Alpokban fellelhetünk. Nem véletlenül hívják "mini Alpoknak" is. A 26 km hosszúságú főgerinc számos kiágazással bír, melyek között tengerszemekkel telehintett, mesés völgyek húzódnak. A hegylánc legmagasabb pontja a Gerlachfalvi-csúcs: 2654 méter. A hegységen átvezető turistaútvonalak egy részét a természet megóvása érdekében november 1. és június 15. között lezárják.

Időjárás

Változékony, esetenként szélsőséges magashegységi időjárásra kell számítanunk. Bármikor előfordulhat eső, avagy egy hirtelen zápor, ezért különösen fontos a vízálló ruházat. Napközben 10-20 fok közötti hőmérséklet várható, ami természetesen a tengerszint feletti magasság és éppen aktuális időjárási frontok függvényében változhat. Az őszi időszak közepén akár havazásra, a magasabb térségekben kisebb-nagyobb hómezőkre is kell számítani, azaz kamásli legyen nálunk! Főleg a nyitottabb, kitett gerinceken és a csúcsok közelében erős, viharos szél gyakran előfordul. Viharos, rossz időjárás esetén természetesen nem megyünk fel a gerincekre, csúcsokra, hanem egyéb túraösvényeken túrázunk.

Higiénia

A csapvíz avagy a kijelölt források vize fogyasztható. Túra előtt ajánlott kulacsodat feltölteni, mert nem mindenhol találunk forrásokat.

Pénz-ügy

Célszerű Magyarországon Eurót váltani. Mindenképp készpénzt hozz magaddal! 

Vám

Személyi igazolvány vagy útlevél szükséges.

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
 
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo: 900 Ft/fő
Top: 1.180 Ft/fő
Top extra: 1.880 Ft/fő
 
Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
 
Storno Basic: 1.395 Ft / fő (önrész: 20 %), önállóan is köthető,
Storno Kombi: 1.116 Ft / fő (önrész: 0-10%) csak utasbiztosítással együtt köthető.
 
Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.