Bejelentkezés

Marokkó (észak)

Atlanti-óceán, Magas-Atlasz, Szahara körutazás, avagy: Marokkó ezer arca

Anna

"Marokkó régóta nagy álmom volt, a sivataggal, Ait Benhaddou-val, a kék ajtókkal, ennek megfelelően óriási elvárásokkal indultam és ami szinte lehetetlennek tűnt, még ennél is többet kaptam az országtól, a népétől és ettől az úttól. A program végig rendben volt, egyedül a hazaérkezés előtti napot vágnám meg, mert aznap nagyon sokat buszoztunk, de nehéz megmondani mit változtatnék, mert a Casablanca-i nagymecset csodálatos, azt nem hagynám ki. Személy szerint szívesen töltöttem volna még egy napot a sivatagban, de ternészetesen tisztában vagyok vele, hogy ez csak egy hosszabb programmal lenne lehetséges. Gábor maximalista, elképesztően törődő, segítőkész, ugyanakkor laza, jófej ember, aki nélkül ez az utazás nem lenne ugyanaz. Mindenkivel megtalálja a hangot, végtelenül jó humora van, nyugodt magabiztosságának, felkészültségének köszönhetően az első pillanattól kezdve komfortosan éreztem magam - még a számomra kényelmetlen helyzetben is (extrém tériszony). Akár már holnap indulnánk vele a következő útra. Úgy gondolom, hogy a szállások túlnyomó többsége kedves, autentikus hely volt. Nem számítottam luxusra ill. nem is választottam volna ezt az utat, ha steril szállodai környezetben töltöttük volna az időnket. Minden szobánk tiszta volt és kényelmes. Minden Marrokóba utazni vágyó ismerősömnek bátran fogom ajánlani ezt a programot."

Péter

Marokkó és az emberek csodálatosak. A túravezető személyisége egy olyan pluszt adott, amit nehéz szavakba önteni. Nélküle ez a túra nem adott volna ennyit. A programok összeállításánál érződik, hogy ismeri az országot. ( Más irodáknál kivétel nélkül hiányzik 1-1 fontos úti cél.) A távok, pihenők, látnivalók jól végiggondoltak, egyáltalán nem fárasztóak. A Rif-hegység túra össze van kötve késő délutáni fakultatív városnézéssel. A Rif-hegységre több időt hagynék, a természeti szépségek, a vízesés megcsodálására. Bár nem könnyű koordinálni csoporton belül az eltérő igényeket. A várakozásaimat messze felűlmúlták a szállások, kiemelném Chefchaouen-t, ahol, bár a fürdő közös volt, de a legjobb állapotú és a legtisztább szállás volt. Merzouga (sivatagi szállás) jó hangulatú hely, közösségi terek kiválóak, de nagyon sok a légy. Az utat és Marokkót azóta is ajánlom ismerőseimnek. Elvárásoknak sikerült megfelelni, köszönhetően a fentebb leírtaknak, valamint a kiváló társaságnak. A legnagyobb élmény a Todra szurdok, ha a természeti szépségeket vesszük alapul, és a Menarából visszataxizás, ha az emberekkel való kapcsolatot kellene kiemelni. Első este a bazározás és külön a jemma sok volt egyszerre. De ez kellett, ahhoz, hogy átérezzem a hangulatot."

Katalin

"Nagyon jól éreztem magam, szuper volt a csapat is, rengeteget röhögtunk és óriási élményekben volt részünk. Nekem a csúcselmeny a sivatag és a tevegelés volt. Ezenkívül még az, hogy minimum 4 éghajlaton jöttünk keresztül, ami a növényzeten, a tájon is látszodott. Nagyon tetszett Chefchauen és a Casablancai mecset. Marokkóban voltunk, így nem számotottam "hű, de milyen szuper" szállásokra, ehhez képest pozitív csalódás volt, tetszettek a szállások. Túravezetőnk, Gábor nagyon jól vezette a túrát. Sok infót kaptunk az országról, a humort sem mellőzve. Mindenkire figyelt, minden résztvevővel beszélgetett. Az is tetszett, hogy a helyi segítőkkel (buszvezető, hotel staff) egyenlő partnerként bánt. Mindenkinek javaslom ezt az utat."

Szilvi

"Én eddig csak saját szervezésben utaztam, így eléggé tartottam az út előtt a csoportos úttól. Ráadásul egyedül jelentkeztem az útra. Szerencsére minden tekintetben jól sikerült minden, nyilván ebben nagy szerepe volt a szobatársamnak és a többi résztvevőnek is, ez alakulhatott volna máshogy is, és nem is rajtatok múlik. Viszont maga a csoportos utazási módszerrel kapcsolatban nagyon pozitív benyomásokat szereztem, tetszik az a stílus, ahogy összeállítjátok az programot, változatos, van benne kultúra, városnézés, természet, aktív programok. Gábor nagyon jól vezette a túrát. Sok infót kaptunk az országról, a humort sem mellőzve. Mindenkire figyelt, minden résztvevővel beszélgetett. Az is tetszett, hogy a helyi segítőkkel (buszvezető, hotel staff) egyenlő partnerként bánt. Az utazás csúcspontja számomra a sivatagban töltött idő és a chefchaoueni tartózkodás tetszett - igaz ez utóbbi miatt választottam a Ti utatokat :-) Szívesen ajánlom az irodátókat és kifejezettem ezt az utatokat is másoknak, illetve ezek után bátrabban veszek részt egyéb útjaitakon is!"

Eszter

"Nagyon jól éreztem magam, örülök, hogy ezzel a csapattal utazhattam. Minden a várakozásaimnak megfelelő volt. (a nagy távolságokat leszámitva) Igazán igényesen összevállogatott volt a program. Jó volt, hogy a városokat megszakitottuk egy kis természettel. A túravezető 5*. Nagyon örülök,hogy Gábor vezetett minket. Nem tudom, mikor alszik/eszik, de mindig a toppon volt, lehetett rá számitani. Ha valaki szobát akart cserélni, vagy vmi csecse-becsét keresni a vásárban. Rugalmas volt, mégis tartottuk a menetrendet. Felkészült és odafigyelt mindenre. Nagyon jó személyisége van. Ami felejthető volt az az utolsó nap. Nagyon jó volt látni Rabat és Casablanca nevezetességeit, de kiélvezni nem lehetett. A legjobb? Huh, ez nehéz, mert imádtam az utat. :)"

Tamás

"Mindenben azt kaptam, amit reméltem. Ez volt az első Eupoliszos utam, de máskor is szívesen jövök majd. A jelentkezés során is minden rendben ment. A szükséges információkat mindig időben megkaptam. A program teljesen megfelelt a várakozásaimnak. Mozgalmas volt, érdekes és fárasztó. És ez jól is van így. Nem vagyok gyakorlott túrázó, ezért a 13 km-es túra eléggé lefárasztott, de nagyon tetszett. Nekem jó volt, hogy az utazás végére esett ez a nap, mert így nem zavart már később a fájó lábam és az izomláz...:-) A túravezetőtől rengeteg infót kaptunk az országról és az egyes helyszínekről. Remélem összejön Gáborral még egy másik túra is Kubába."

Tünde

"Szuper volt az út! A társaság is, a túravezetes is és a program is remek volt! Gábor remek túravezető! Türelmes, kedves, tájékozott, segítőkész, tapasztalt. Gyorsan és találékonyan oldotta meg a problémás helyzeteket, mindannyiunk megelégedésére. Nagyon örülök, hogy ő vezette a túrát és másikon is szívesen utazom vele."

Szabina

"Többet kaptam, mint amit vártam. Teljes volt a kikapcsolódás, nem éreztem azt, hogy kimaradt volna valami. (Azóta is) bátran ajánlom az utat másoknak is! A program nagyon profin volt kitalálva. A kommunikáció is profi volt, mindent érintő volt a tájékoztatás, az útra való felkészülés. Mégsem éreztem azt, hogy ""szájbarágós"" lenne, vagy úgy kezelne, mintha gyerek lennék - és ez már megadta nekem a jó alapot az útra. Probléma esetén azonnal jött a segítség - de mégis meg volt hagyva az önnállóságunk, Épp ezért szeretjük ezt a fajta utazást. Biztonságba - de önállóan. Ha össze kellene foglalnom, akkor az volt a leginkább az érzésem, mintha mi lennénk Gábor legkedvesebb vendégei, akiknek meg szeretné mutatni az ország csodáit - és ez nekem nagyszerű élmény volt! Nagy katarzist nem tudok említeni, mert sok-sok élmény tette egésszé az utat. Tudom, hogy még vissza fogok térni ide (sivatag, Chefchauen...), csak attól tartok, már nem lesz ilyen jó, mert ehhez éppen ez a csapat is kellett! Ami kifejezetten jó volt, hogy ilyen kis csoport voltunk (12 fő) - nagyobbal szerintem nem érdemes mozogni, mert ""ipari"" mérete lenne úgy."

Dorottya

"Az út során nagyon jól éreztem magam, még többet is kaptam, mint amire számítottam, hála a gyönyörű célországnak, a túravezetőnek és a jó csapatnak. Legnagyobb élményt a merzouga-i sivatag, az Atlasz-túra és a Rif-hegység-beli túra nyújtott, ezeket semmi esetre sem szabadna kihagyni! Felejthető szakasz nem volt. Javasolnám ezt a túrát másoknak is!"

Roland

"A túrán annyi élmény volt, hogy még mindig nem sikerült feldolgozni mindet. Az út legnagyobb élménye természetesen a Toubkal, ahogy mentünk fel a kristálytiszta levegőben és a fülemben dobolt a szívem a csúcson az elfelejthetetlen. Elsőre mikor megérkeztünk Afrikába kicsit féltem, hogy mi lesz, mert minden olyan volt mint itt Európában, búzaföldek, utak, a táj stb. 4 óra éjszakai utazás után megérkeztünk Marakechbe és ott a főtéren szálltunk ki a buszból. 100 000 ember egy téren, szagok és ízek a levegőben, kígyóbűvölők, utcai konyhák és konyhának kinéző bizarr étkezdék, emberek szamárháton, motorral 40-el a tömegben, bennszülött mesélők, hangoskodás, bűz és mégis illat szóval helló Afrika. :) Mint egy lórúgás. Az agyad legmélyebb részéig hatolt, 3 óra alvás után is éber lettem, és rettenetesen vert a szívem."

Andi

"A Liszt Feri-hegyen könnyű volt megismerni 15 sok mindenre elszánt utazót meg egy túravezetőt - pl. hatalmas zsákjukról.
Aztán a 16 együtt töltött felejthetetlen nap alatt:
-  utaztunk buszon, repülőn és tevén
-  felszaladtunk hegynyi magasságba és lelopakodtunk a tenger szintjére
-  megfagytunk és bőrig áztunk a forró és száraz sivatagban
-  néztünk napfelkeltéket, a naplementék valahogy érdeklődés hiánya miatt elmaradtak
-  fülünkön folyt ki a kuszkusz..., de narancs lé és crep nélkül nem indult a nap
-  aludtunk tetőteraszon és pihe puha ágyban
-  alkudtunk, ahol csak bírtunk
-  vásároltunk, amennyit bírtunk
Jó volt. Próbáld ki, ha teheted, nem bánod meg."
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.