Bejelentkezés

Lengyel-Tátra 2018

Kalandok a Magas-Tátra túloldalán

A Lengyel-Tátra magyarok által kevéssé látogatott, hiszen a Magas-Tátra közelebb van, a lengyel oldalra viszonylag kevesen jutnak el. Túránk ezért hiánypótló, Zakopane központtal a hegyekben töltjük a hétvégét. Programunk során a hegyvidék erdőkkel borított tájaira jutsz el, vagy éppen a sziklás-görgeteges-panorámás csúcsokra. Amit ajánlunk: lengyel vendégszeretet, egy kis menedékházalást, két szuper túrát és egy jó hétvégét.

  • 1. nap Budapest, Zakopane, Giewont (1895m), Zakopane

    3

    Indulás Budapestről, a Pázmány Péter sétányról reggel 5.30-kor. Találkozó 5.15-kor az A38 hajó előtti parkolóban. Rövid pihenőkkel megszakított utazással Szlovákián keresztül érkezünk meg első túránk kiinduló pontjához. Mivel hosszú volt az utazás, így ma csak egy rövidebb, de annál szebb kirándulásra van időnk. Zakopanéből egy aszfalt úton indulunk a nemzeti park területére. Rövid időn belül már csak az erdő susogása és a madarak csicsergése kísér minket, ahogy haladunk a hegyóriások felé. Túránk csúcspontja a lengyelek szent hegye, a Giewont. A hegy Zakopánéból nézve olyan, mint egy alvó óriás feje, a hegyben pedig II. Boleszláv lovagjai alszanak, készen arra, hogy megvédjék Lengyelországot, ha veszélybe kerülne. A csúcsra vezető út meredek, az utolsó pár száz méter pedig már láncos szakasz. A csúcson lévő 17 méteres kereszt tövéből csodálatos kilátás nyílik a városra. Visszafelé vezető utunkon vár minket a Kondrát-menedékház (1335 m), ahol kóstolhatunk a hegyi gasztronómia finomságaiból. Felfrissülve egy kiadós pihenés után vissza indulunk a városba. Előfordulhat, hogy már sötétben érünk le a hegyről, ezért fontos felszerelés az elemlámpa. Zakopánében lehetőségünk nyílik egy helyi gorál étteremben vacsorázni, persze összekötve egy ismerkedési esttel. Szállás: szálloda. (Túratáv: 11 km, szintkülönbség 1000 m fel/le, menetidő: 6-7 óra)

  • 2. nap Zakopane, Kasprowy-csúcs (1987m), Budapest

    3

    Reggel szállásunkról jó korán indulunk a Lengyel-Tátra gerincére. Az út végig hatalmas fenyők között kacskaringózik, majd kiérve a havasi rétre gyönyörű panoráma nyílik a völgyre és a környező hegycsúcsokra. Mai túracélunk folyamatosan előttünk magasodik, szép egyenletes tempóban haladva hódítjuk meg a Kasprowsky-csúcsot. Az 1987 méteres csúcsról lenyűgöző a panoráma, szinte alattunk egész Lengyelország. Kis pihenés után indulunk le a csúcsról, irány a jól megérdemelt menedékház hatalmas kőépülete! A Murowaniec-ház 1500 méteres magasságban fekszik, a sör hideg, a tea meleg. Feltankolva vár még ránk egy kis túra, amíg visszajutunk a buszunkig. Nehéz szívvel, de élményekben gazdagon hagyjuk magunk mögött ezt a csodás hegyvidéki tájat, hogy a késő esti órákban megérkezzünk Budapestre. (Túratáv: 15 kilométer, szintkülönbség: 1100 méter fel/le, menetidő: 8-9 óra)

Az oldalon látható képeket Gáspár Attila készítette.

Út ára tartalmazza

- az utazást autóbusszal,
- egy éjszaka szállást szállodában, két- háromágyas szobákban,
- az idegenforgalmi adót,
- a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

- az étkezéseket,
- a biztosítást,
- a nemzeti park belépőket.  

Utazás

Légkondicionált autóbusszal utazunk, melyet egy gyakorlott gépkocsivezető vezet. Oda- és visszaúton kb. 3-4 óránként tartunk negyedórás pihenőket, amikor benzinkutaknál, nagyobb parkolókban, autós pihenőhelyeknél állunk meg. A pihenőhelyek mosdóiban néha fizetni kell, ezért jó, ha van aprópénz. Az autóbuszra a helyfoglalás az előleg-befizetés sorrendjében történik. A teljes csoport elhelyezése érdekében az iroda fenntartja magának a jogot, hogy az autóbuszon való elhelyezésen változtasson.

Létszám

Tájékoztató létszám: 30-45 fő. Az utat minimum 30 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

Programunkba olyan túra útvonalakat válogattunk, melyeket be lehet szorítani egy hétvégébe. Természetesen a túrázás az esetenként törmelékes, meredek, csúszós sziklákon kihívást és nehézséget jelenthet. Gyakorlott túrázóknak ez nem okozhat gondot, de mindenképp felhívjuk a figyelmet a megfelelő túraruházat fontosságára! A magashegységi körülmények között a túrák sikeressége nem garantált, az aktuális időjárási viszonyok ezt nagyban befolyásolhatják. Rossz idő esetén természetesen gondoskodunk alternatív, biztonsággal járható útvonalak választásáról.  

Szállás

Zakopane városában jól felszerelt, kulturált szállodában. Itt 2-3 ágyas fürdőszobás szobák találhatók.  

Terület

A Lengyel-Tátra a Magas-Tátra északi oldalán található. A felsőbb területeket gránit, míg az alsó területeket mészkő borítja. A Lengyel-Tátra alsó régióiban kiterjedt fenyőerdők, hosszú patak völgyek a jellemzőek, míg a magasabb területek arculata tipikusan hegyvidéki: havasi legelők, sziklás, csipkés gerincek és számtalan tengerszem található az egykor gleccserek által vájt völgyekben. A Lengyel-Tátra a Liptói-havasokat, valamint a Magas-Tátra északi töredékét foglalja magába. Területe közel 175 km2, legmagasabb csúcsa, amely egyben Lengyelország legmagasabb pontja, a Rysy (2499 m). Míg a Magas-Tátrát zömmel gránitsziklák építik fel, addig a Liptói-havasokat többnyire erősen karsztosodott mészkőfelszínek alkotják. A domborzati változatosságnak köszönhető rendkívül változatos flórája és faunája, amelyek közül számos faj fokozottan és-vagy szigorúan védett. Mindez körülbelül 1300 növényfajt jelent, valamint az állatok közül szarvasok, vaddisznók, hiúzok, vidrák, sasok, baglyok, hegyi kecskék, hegyi mormoták, medvék gazdagítják természeti kincseit. 1954-ben nemzeti parkká nyilvánították a térséget. A menedékházak, a kényelmes szállodák, a jelzett turistautak sűrű hálózata, a kiépített műutak és a közlekedéshálózat a legváltozatosabb igényeket is kielégítik. 

Időjárás

Változékony, esetenként szélsőséges magashegységi időjárásra kell számítanunk. Bármikor előfordulhat eső, zivatar, avagy egy hirtelen hóvihar is akár, ezért különösen fontos a vízálló ruházat. Napközben 10-20 fok közötti hőmérséklet várható, ami természetesen a tengerszint feletti magasság és éppen aktuális időjárási frontok függvényében változik.  

Felszerelés

Kis hátizsák a napi túrákhoz, vízálló túrabakancs, kamásli, sapka, kesztyű, túraöltözet, jó esőkabát, meleg ruha, túrabot, elemlámpa, termosz, egészségügyi ragtapasz, naptej, UV-szűrős napszemüveg. Fontos, hogy jól bejáratott, betört túrabakancsban gyere. A gyengébb térdízületek kímélése érdekében jó hasznát veheted egy sport térdvédőnek vagy fáslinak!

Higiénia

A csapvíz és a kijelölt források vize fogyasztható. Túra előtt ajánlott kulacsodat feltölteni, mert nem mindenhol találunk forrásokat. Természetesen egy-két alapvető orvosságot érdemes magaddal hoznod: láz-és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hashajtó és székletfogó, megfázás és torokfájás elleni gyógyszer, kálcium pezsgőtabletta, sebfertőtlenítő és ragtapasz, valamint fásli.

Élelem

A két napra célszerű itthonról néhány szendvicset, gyümölcsöt, a túra közbeni energia-utánpótlás biztosítására némi nassolnivalót (aszalt gyümölcs, keksz, csokoládé, müzli-szelet) hozni magaddal. Szállásunk mellett a városban több étterem is található, ahol megismerkedhetsz a lengyel gasztronómiával és a helyi ételkülönlegességekkel.

Szállásunkon bőséges reggeli igényelhető. Ára: 5 Euro, a helyszínen fizetendő!

Pénz-ügy

Fizetőeszköz a zloty (1 Zloty - PLN - Kb. 70 Ft), amit célszerű itthon váltani. Költőpénznek nagyjából annyi Ft-ot ajánlunk, amennyit itthon is elköltenél.

nemzeti park belépő: 5 PLN/fő/nap

Vám

Magyar állampolgárok részére nem kell vízum, csak érvényes személyi igazolvány (a kártya formátumú!), vagy útlevél.

Csomag

Célszerű egy kis hátizsákot vinni a túrázásokhoz, amibe vizet, elemózsiát, meleg ruhát, esőkabátot, fejlámpát teszünk. A nagy csomagot csak a szállásokra megérkezve tudjuk autónkból kivenni!

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
 
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo: 450 Ft/fő/nap
Top: 590 Ft/fő/nap
Top extra: 940 Ft/fő/nap
 
Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
 
Storno Basic: összege a részvételi díj 5%-a (önrész: 20 %), önállóan is köthető,
Storno Kombi: összege a részvételi díj 4%-a (önrész: 0-10%) csak utasbiztosítással együtt köthető.
 
Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.