Bejelentkezés

Kriván (2494 m) csúcstúra

Két napos túránk célja a Tátra egyik leghíresebb kilátóhegyének, a Krivánnak a meghódítása, mely a Szlovákia legszebb hegye címéért is verseng. A csúcs felé igyekezve utunk először sűrű erdőn visz keresztül, majd a törpefenyők végtelen birodalma terül el szemünk előtt. A fáradtságos csúcsra érés jutalma a csodálatos körpanoráma, gyönyörű tengerszemekkel. Lenyűgöző a Liptói-havasok nyugodt körvonalú hegygerince és a Tátra keleti felének egymás után sorakozó tornyai közötti ellentét, csakúgy, mint a lefelé vezető utunk során keresztezendő sebes folyású patakok és a érintetlen természet. Kalandra fel :)
Mikropolisz :)

Avagy minden szombaton túraprogram, garantált indulással, kis létszámmal.
 
A Mikropolisz kategóriába tartozó túráink mind olyan egynapos programok, ahol a maximális létszám 8 fő, a minimális 1 fő, tehát ha jelentkezel, akkor mindenképpen indulsz. Az évek alatt már sokszor bejárt tájak mellett ebben a projektben olyan célpontokat keresünk, ahová eddig a nagybuszokkal nem igazán volt lehetőség eljutni. Fontos az indulási helyszín, mert nem pont onnan indulunk, mint a nagyobb túrák esetén, sőt, Budapest mellett gyakran vidéki városokból indul a túra. A túrák természetesen a túravezetés mellett az oda- és visszaút költségét is tartalmazzák, Volkswagen kisbuszunkkal utazunk. Ha szombat, akkor túra! Egész évben.
  • 1. nap Budapest, Magas-Tátra Nemzeti Park, Kriván (2494 m)

    4
    Találkozó 6:00-kor a XI ker. Szent Gellért tér és Műegyetem rakpart sarkán levő parkolónál (az M4-es metró állomása mellett). Egy fehér Volkswagen kisbuszt keressetek, Eupolisz logókkal. Utunk kb. 4-5 órát vesz igénybe, így valamikor a délelőtti órákban érkezünk meg a nemzeti park területére. Mai célunk a Kriván 2494 méter magas csúcsának elérése lesz. A túra gyakorlott túrázóknak javasolt, mivel 8-9 óra menetidőre és 1400 méter szintkülönbségre kell számítani. Buszunk a műút mellett egy parkolóban tesz le minket, innen veszi kezdetét gyalogtúránk. Kezdetben a hegylábnál gyaloglunk, magasabbra emelkedve már gyönyörű összefüggő fenyvesekben halad ösvényünk, mígnem a magasság növekedésével a terület évi átlag középhőmérsékletének csökkenésével a növényzet is változik. Lassan eltűnnek a fenyők és fokozatosan a törpe fenyves veszi uralma alá a tájat. Lassan araszolgatunk felfelé az ösvényen, eltűnnek a törpe fenyvesek is, egyre kopárabbá válik a táj és ekkor feltűnik szemünk előtt a csúcs. Közelinek tűnik ugyan, de sajnos még messze van. Először felkapaszkodunk a Pavlov gerincre, melyen először a Maly Kriván (2334 m) csúcsát érjük el, majd a gerincen tovább emelkedve végre feljutunk a Kriván (2494 m) csúcsára. Sokat fáradtunk, hogy ide felérjünk, ezért kár lenne lerohanni. Nem sietünk, leülünk, megnyugszunk, eszünk egy keveset, iszunk rá, majd körülnézünk, fotózunk, beszélgetünk. A csúcsról két fantasztikus kárfülkére van rálátásunk, melyekben két gyönyörű tengerszem a Nizné és a Krivanske Zelené található. Ugyancsak lélegzetelállító panoráma tárul elénk a Magas-Tátrára oly jellemző kitett, kristályos, a jégkorszak által kicsipkézett gerincekre és csúcsokra. Lassan indulnunk kell, lefelé menet egy a térdek számára kellemesebb útvonalon megyünk le. Ismét elérjük a törpe fenyőket, majd a fenyőerdőt, végül egy gyönyörű hegyi patak mentén a késő délutáni órákban lejutunk a parkolóba, ahonnan szállásunkra utazunk. Táv: 16 km Szint: 1400 méter fel/le.
  • 2. nap Liptószentmiklós, Budapest

    Az előző hosszú és fárasztó nap után kipihenve kelünk, összeszedelőzködünk és hazaindulunk Budapestre, ahova a kora délutáni órákban érkezünk meg.

Út ára tartalmazza

az utazást kisbusszal, a szervezést, a szállást és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

a biztosítást és az étkezést.

Utazás

kisbusszal

Létszám

Tájékoztató létszám: 1-8 fő. Az utat minimum 1 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

A Kriván csúcsmászó programunkhoz semmilyen hegymászótudásra nincs szükség, ám túrázási tapasztalatot és szédülésmentességet feltételez. Mivel a túra útvonala néhol meredek ösvények mentén, kitett sziklás szakaszokon keresztül vezet, a stabil mozgáskoordináció elengedhetetlen. A túra nehézségét elsősorban a nagy szintkülönbség (kb.1400 méter) és a túra hosszúsága (8-9 óra) jelenti. A napi túratáv teljesítése rossz idő esetén komoly erőfeszítést kíván. Programunkon magashegységi túrázásról van szó, ahol sok, a programot befolyásoló, előre nem látható körülmény léphet fel (elsősorban az időjárás változásai)! Emiatt a túra eredményességét nem garantálhatjuk. Az extrém körülmények adta programváltozás, útvonal módosítás kérdésében mindig a túravezető dönt!

Szállás

Liptószentmiklóson panzióban, 2-4 ágyas, saját fürdőszobás szobákban.

Terület

A Magas-Tátra a Kárpátok legmagasabb hegyvonulata, s egyben a világ legkisebb magashegysége Szlovákia és Lengyelország határán helyezkedik el. Egész területe a Tátrai Nemzeti Park védett övezetében található. A Magas-Tátra nyugati szegletének jellemző impozáns csúcsa a Kriván (2494 m), amely a Magas-Tátra főgerincének utolsó kiemelkedése. Nevét jellegzetes formájáról kapta (jelentése: ferde). A Kriván oldalában egykor nagyon sok bánya működött, melyekben az értékes fémet keresték.

Időjárás

Átlagos magashegységi időjárásra kell számítanunk. Nyáron is bármikor előfordulhat eső vagy hirtelen zápor, ezért különösen fontos a vízálló ruházat. Napközben 15-25 fok közötti hőmérséklet várható, ami természetesen a tengerszint feletti magasság és az éppen aktuális időjárási frontok függvényében változik.

Felszerelés

Fontos a réteges öltözködés, amelynek ajánlott elemei a következőek: hosszú ujjú aláöltözet (alsó és felső), túra zokni, polár pulóver, vízálló kabát és nadrág, sapka, kesztyű, kamásli. Célszerű kis hátizsákba pakolni a napi felszerelést, ételt, italt (szendvics, csoki, müzli szelet, termoszban meleg tea, víz, stb.). Jó szolgálatot tehet a túrabot és a túra elhúzódása esetére mindenki hozzon magával fejlámpát.

A Fjällräven ajánlata:

Egy körülbelül 30 literes hátizsák (egy napi felszereléssel, vízzel, elemózsiával) mindig hasznos társunk. A Fjällräven  Bergen 30 hátizsákja vízhatlan volta miatt akár esős időben is szárazon tartja felszerelésünket.

Karl túranadrágok, illetve a Karla túranadrágok szinte bárhol használhatóak, a nyári hétvégi kirándulások és a magashegyi túrázások alkalmával egyaránt. Ez a típus a kopásálló, előavatott G-1000® Silent anyagból  készült. A nadrág lábszárhosszvégződése szegés nélküli, így könnyen a kívánt hosszra állítható.

Élelem

A túrára célszerű itthonról néhány szendvicset, gyümölcsöt, a túra közbeni energia-utánpótlás biztosítására némi nassolnivalót (aszalt gyümölcs, keksz, csokoládé, müzli-szelet) hozni magaddal. Egész napra szükséges élelmiszert otthonról kell hoznod, mivel túránk során nem lesz alkalmad vásárolni, sajnos se menedékházzal, se bolttal nem találkozunk, azt fogod enni és inni amit otthonról magaddal hozol.

Reggeli a szálláson igényelhető 5 EUR/fő.

Pénz-ügy

Fizetőeszköz az Euró 2009-től Szlovákiában. A túra folyamán nincs vásárlási, költési lehetőséged, így költőpénzre nincs szükséged. Az egyetlen vásárlási lehetőség a buszút közbe iktatott pihenők alkalmával, a benzinkutaknál.

Vám

Személyi igazolványra vagy útlevélre szükség van.

Csomag

Célszerű mindent egy kényelmes hátizsákba pakolni. A túraöltözékben gyere, tegyél be váltás ruhát, tartalék pulóvert, és az egyéb szükséges felszerelésedet (a buszon célszerű hagyni egy váltás cipőt!).

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
 
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo: 450 Ft/fő/nap
Top: 590 Ft/fő/nap
Top extra: 940 Ft/fő/nap
 
Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
 
Storno Basic: 1.245 Ft / fő (önrész: 20 %), önállóan is köthető,
Storno Kombi: 996 Ft / fő (önrész: 0-10%) csak utasbiztosítással együtt köthető.
 
Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu

Anasztázia

"Ahhoz, hogy milyen élmény volt számomra, ahhoz kevés ez a hely, hogy kifejtsem, mindenesetre hihetetlen belső élményekkel gazdagodtam és ismételten megerősítettem magam abban, hogy nincs lehetetlen (csak zárójelben jegyezném meg, hogy tulajdonképpen irtózom a magasságtól, a szakadékoktól és az olyan utaktól, ahol nem a biztos, stabil útra lépek-na ezekben itt volt részem bőven). Mindenképpen tudom javasolni az utat!"
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.