Bejelentkezés

5895 m - Kilimandzsáró: Umbwe-ösvény

Afrika csúcsára a Kilimandzsáró legnehezebb, legritkábban mászott útvonalán

Az Umbwe-úttal azokat szeretnénk megszólítani, akik már komolyabb hegymászó tapasztalattal rendelkeznek, s Afrika csúcsára nem a hagyományos (Machame, Marangu) útvonalakon szeretnének feljutni, hanem egy olyan ösvényen, ami kicsit eldugottabb, az igazi vadon érzetét kelti, s valóban komoly kíhívást jelent. Igazán a túra első két napja adja az út nehézségét, amikor a relatív rövid szakaszokon (6-8 km) jelentős szintemelkedést kell megtenni (1100-1200m) egy kimondottan meredek, kevésbé kiépített ösvényen. Az útvonalnak ugyanakkor az az előnye, hogy szinte csak mi magunk leszünk ebben az igazán vadregényes környezetben, hiszen a Kilimandzsáró mászásra érkezőknek mindössze 2%-a választja az Umbwe-ösvényt. A hátránya a már említett meredek, kaptatós út, ami nem jó akklimatizációs szempontból, így a résztvevőknek itt is erősen javasoljuk az előakklimatizációs mászást!
Az Umbwe-ösvényen a túra második napján elérjük azt a Barranco-tábort, ahonnan egy akklimatizációs és pihenő nap után a hosszabb, de akklimatizációs szempontból jobb Machame-útvonalba (Whisky-út) csatlakozunk be, a Karanga-völgy és a Barafu-tábor érintésével igyekezve Afrika emblematikus csúcsára.

Erre a túraváltozatra azok jelentkezését várjuk, aki nagyon jó kondícióval, stabil mozgáskoordinációval rendelkeznek, kicsit le akarnak térni a kitaposott ösvényről, komolyabb magashegyi tapasztalatot is szereztek már korábban, s tudják magukról, hogy szervezetük képes jól akklimatizálódni.
Ha ez valóban így van, akkor a csúcsmászás napján jó esélyünk lesz arra is, hogy az Uhuru csúcsot elérve - megfelelő időjárás esetén - leereszkedjünk a Kilimandzsáró kráterébe is, tegyünk egy sétát a Furtwangler gleccser lassan eltűnő jégfalai között, sőt akár a Kili központi kürtőjét, a Reusch-krátert is felkeressük!

Összehasonlításnak: a három legnépszerűbb, és egyben általunk is szervezett útvonal, ösvény jellemzése.

Képzeld el: a pirkadat narancsszínű fényei mind markánsabban rajzolják ki a távolban a Mawenzi csipkézett sziklacsúcsait. Alattunk felhők gomolyognak, felettünk a ragyogóan kék ég. Szinte karnyújtásnyira tőlünk kékesen csillámló gleccserek. Már csak néhány méter. Mégis egy örökkévalóságnak tűnik. De egyszerre csak ott állunk Afrika tetején, a Kilimandzsáró csúcsán! Uhuru-Peak: 5895 méter! Sikerült, megcsináltuk! Kétségtelenül az egyik legemlékezetesebb pillanat marad ez mindenki életében, aki a szinte már mítosszá vált óriásvulkán, a Kilimandzsáró megmászására vállalkozik. Ugyanakkor 6 napos gyalogtúránk nem csupán a csúcsmászás egyedüli élményét kínálja. A „Kili” minden nap és minden napszakban új arcát mutatja felénk. Ködpárába burkolódzó, lecsüngő mohákkal és liánokkal borított erdőségeken, hatalmas fa matuzsálemek között indul a túránk, majd a bokros, ligetes térségek után a Kilimandzsáró különleges növényei, az óriás lobéliák és szeneciók ejtenek ámulatba, a magashegységi sivatag kopár világát pedig a mind közelebb kerülő gleccserek, a „lábaink alatt” kavargó felhőpamacsok, s a végtelenbe nyúló panoráma teszi örök emlékké. Kelet-Afrika ugyancsak gazdag állatvilágával a hosszabbításként választható, két napos szafari program során ismerkedhetünk, hogy aztán lezárásként Zanzibár mesés tengerpartján pihenjünk. A szafari során a Tarangire Nemzeti Parkba, továbbá a világ nyolcadik csodájának is nevezett Ngorongoro-kráterhez látogatva a „Big Five”, azaz a vadászok körében legveszélyesebbnek tartott 5 nagyvad (oroszlán, gepárd, kafferbivaly, orrszavú, elefánt) mindegyikével nagy eséllyel összeakadhatunk, de ezen túl sok-sok egyéb, különleges állatot (majmok, vízilovak, zebra és gnú-csordák, zsiráfok, flamingók) láthatunk. Zanzibáron pedig minden bizonnyal jól fog esni mindenkinek egy kis lazulás a pálmafákkal szegélyezett, mesébe illő tengerpartokon, ahol a fehér korallhomok és a türkizkék tenger csak a felszín: a víz alatti világ még színesebb csodákkal vár!
Kiegészítő akklimatizáció: Mt Meru (4566 m) - hosszabbítási lehetőség: 3 napos szafari + 5 nap lazulás Zanzibáron
Akklimatizációs túralehetőség a Kilimandzsáró mászás előtt egy négy napos trekkingre a Mount Meru hegyre, egy extra pihenőnappal Moshiban! Részletek: 4566 m - Mount Meru Mivel a megfelelő akklimatizáció a sikeres Kilimandzsáró mászás titka, a Mount Meru kiegészítő programot kimondottan javasoljuk a biztos siker érdekében! A Mount Meru mászást minimum 6 fő jelentkezése esetén indítjuk! 

A Kili mászás után lehetőséged van szafarizni Tanzánia leghíresebb nemzeti parkjaiban (Ngorongoro-kráter, Tarangire Nemzeti Park), ellátogatni az Ol Doinyo Lengai vulkánhoz és lazulni egy nagyot Zanzibár meseszép tengerpartjain! Részletek: Tanzánia (Ngorongor-kráter, Zanzibár)
  • 1. nap Moshi

    Érkezés Kilimandzsáró reptérre. Transzfer Moshiba, a Kilimandzsáró lábánál fekvő kisvárosba. Útközben bepillantást nyerhetünk a helyi lakosok életébe, mindennapjaiba, a nyüzsgő piacok tarka forgatagába. Moshiban szállásunk elfoglalása után rövid programmegbeszélést tartunk, s szerencsés esetben szállásunk teraszáról vethetjük első pillantásainkat a Kilimandzsáró égbe törő vulkáni kúpjára, a tetején a fehéren csillámló gleccserekkel. Afrika legmagasabb hegye valóban fölénk tornyosul: a légvonalban alig 20 kilométerre magasodó 5895 méteres csúcs ekkor közel ötezer méterrel van magasabban nálunk. Este pihenés, rákészülés a másnapi túrára. Szállás: panzióban.
  • 2. nap Moshi, Umbwe-kapu (1650 m), Umbwe Cave-tábor (2850 m)

    4
    Reggeli után kisbuszra szállunk és közel egy órás zötykölődés után, apró települések és kiterjedt banánültetvények mellett elhaladva érkezünk meg a Kilimandzsáró déli lejtőinél található Umbwe településre, melyről útvonalunk a nevét kapta. A nemzeti park bejáratánál megejtjük a szokásos, kötelező regisztrációt, teherhordóink összepakolják hat napos expedíciónk felszerelését, majd kénylemes, lassú tempóban nekivágunk túránk első szakaszának. Nagyon fontos, hogy kezdettől fogva rendkívül lassan, kimért lépésekkel haladjunk. Erre vezetőnk újra és újra emlékeztet is: „Pole, Pole” ! A biztos csúcshódításnak ez az egyik titka! Az első fél órában széles, erdei úton haladunk, majd ösvényünk egyre keskenyebb lesz, s mivel itt már az igazi esőerdőben járunk, gyakran sáros, csúszós is! Stabil lábbeli elengedhetetlen! Itt valóban nehéz gyorsan haladni, a terep egyre inkább meredekké válik, egy hegygerincen kapaszkodunk, balra tőlünk a Lonzo-patak völgye, jobbra pedig az Umbwe-folyó szabdalta vadregényes völgy húzódik, amelyet majd holnap lesz lehetőségünk alaposabban szemügyre venni. Két-három órás kapaszkodás után aztán egy jobban kiépített ösvény következik, itt már jobban tudunk a fényképezésre csábító vadregényes tájra is koncentrálni. A mohával vastagon benőtt fák, a lecsüngő liánok, a sok színes virág, a fák lombkoronájában zajongó majomcsapatok mind megtorpanásra késztetnek. Táborhelyünk felé közeledve ismét kalandosabb lesz az út vonalvezetése, kaptatókon, gyökereken kell felküzdeni magunkat, míg a 2850 méteres magasságban elérjük az Umbwe-barlangokat és az előttük levő tisztáson kialakított táborhelyet, ahol érkezésünkkor már állnak is sátraink, s kísérőink forró teával várnak. Szállás: sátorban, ellátás: reggeli, ebéd, vacsora. (szint: 1200 méter fel, táv: kb. 8 km, menetidő: 5-6 óra)
  • 3. nap Umbwe Cave-tábor (2850 m), Barranco-tábor (3950 m)

    4
    Egy kiadós, erőt adó reggelit követően felkerekedünk, hogy ismét egy jó ezer méteres emelkedést abszolváljunk következő táborhelyünkig. Szükség is van az energiára, mert ahogy azt előző nap már megszokhattuk, ma is egy ugyancsak nehéz terep vár ránk, bemelegítés gyanánt. A keskeny, meredek ösvényen kaptatva gyakran a kezünket is használnunk kell, aztán kicsit lankásabbá válik az ösvény, kiszélesedik, ahogy lassanként elhagyjuk az esőerdő rengetegét, s egy ligetes, bokros térségbe jutunk, ahol szakállzuzmókkal borított, 3-4 méteres Erikafák között vezet utunk. Ahogy kitárul előttünka  táj, belátjuk a tőlünk jobbra húzódó Umbwe-völgyet. Egy keskeny gerincen kapaszkodunk egyre feljebb, mind inkább sziklás, már nem annyira csúszós talajon, mígnem egy sziklafalhoz érünk, ahol ismét kézzel-lábbal másznunk, kapaszkodnunk kell. Ahogy egyre alacsonyabb és ligetesebb lesz a növényzet, újra és újra feltűnik előttünk a csábító cél, a Kibó még gleccserekkel koronázott csúcsa! Útközben újabb lávabarlangok mellett haladunk el, majd a Barranco-táborhoz közeledve már találkozunk a Kilimandzsáró talán legjellegzetesebb növényei, az óriás szeneciók és lobéliák néhány méretes példányával is. Napközben várhatóan reánk ereszkedik az ebben a magasságban szinte mindennapos ködtakaró, amely aztán az esti órákban szétoszlik. Mai táborhelyünk 3950 méteren fekszik, a Kilimandzsáró talán legszebb táborhelye ez, így aztán nem bánjuk, ha két éjszakát is itt kell töltenünk, hiszen holnap innen indulunk akklimatizációs túránkra, melynek végeztével újra ide térünk vissza. S míg a Barranco-tábor a legszebb táborhelynek számít, addig a mai túranap a legnehezebb, nem csupán ezen az ösvényen, de valamennyi Kilis útvonal összes szakaszát tekintve is. Ránk fér itt egy kis pihenés! :). Szállás: sátorban, elllátás: reggeli, ebéd, vacsora. (szint: 1100 méter fel, táv: kb. 6-7 km, menetidő: 5-6 óra)
  • 4. nap Barranco-tábor (3950 m), Láva-torony (4630 m), Barranco-tábor (3950 m)

    4
    A tegnapi nehéz nap után jól esik egy kicsit lazábbra venni a tempót. Persze ma sem unatkozunk, reggeli után kényelmesen összekészülődünk, s egy akklimatizációs túrára indulunk a 4630 méteres magasságban található Láva-toronyhoz. Kezdetben a tegnapról már ismerős különleges növények, a szeneciók és lobéliák szinte erdőséget alkotó ligetei között kapaszkodunk egyre feljebb, majd újra csak sokat változik a táj, ahogy a Kilimandzsáró következő éghajlati övezetébe lépünk, s a magashegységi sivatag kopár, sziklás vidékén találjuk magunkat. 4200 méter fölötti magasságot elérve úgy érezzük, hogy valóban egy kősivatagban járunk. Lassú, kimért lépésekkel haladva, kisebb pihenőket tartva mintegy 2-3 óra alatt érkezünk meg a már említett Láva-toronyhoz. Az utolsó szakaszon egy meredek, sziklás kaptató vár még ránk, de aztán megpihenhetünk és a torony lábánál elfogyaszthatjuk ebédcsomagunkat, amiből új erőt meríthetünk a táborba történő visszaereszkedéshez. A táborból a délutáni órákban még tehetünk egy kisebb körtúrát az óriás szeneciók erdejében, vagy kisétálhatunk a közeli sziklaplatóra, ahonnan nézve különösen látványosak a napnyugta narancsszínű fényei a szemközti Nagy Barranco-fal szikláin, ahova majd másnap reggel kell felkapaszkodnunk. Szállás: sátorban, elllátás: reggeli, ebéd, vacsora. (szint: 680 méter fel, 680 méter le, táv: kb. 8 km, menetidő: 5-6 óra)
  • 5. nap Barranco-tábor (3950 m), Karanga-völgy, Barafu-tábor (4620 m)

    4
    Túránk ma a Kibo csúcsát teljesen megkerülő körtúra útvonal déli szakaszán halad, túlnyomórészt 3500 és 4200 méteres magasságok közt, hullámzó terepen. Táborhelyünket elhagyva előbb óriási lobéliák és szeneciók erdején át ereszkedünk le a patakmederhez, majd egy meredek kapaszkodás vár ránk a tegnap már megcsodált Nagy Barranco fal oldalában. A sziklás terepen gyakran kezünket is használnunk kell az előrejutáshoz. Cserébe egy gyönyörű, sziklateraszon kapunk egy kis pihenőt, felettünk a Kibo, előttünk a Mt Meru. A Karanga-völgybe leereszkedve ismét dúsabb vegetáció fogad, majd egy kisebb kaptató után a Karanga-táborban (3940 m) segítőink már meleg ebéddel várnak. Innen ösvényünk újra a magashegységi sivatag kopár sziklavilágában vezet tovább, fejünk felett a Kibo gleccsernyelveivel. Végül még egy kemény kaptató következik túránk legmagasabban fekvő táborhelyére: egy hegygerincen, 4620 méteres magasságban felépített Barafu-táborba, ahonnan remek kilátást élvezhetünk a Mawenzi csipkézett sziklatömbjére. A holnapi csúcsmászás előtt ajánlatos időben hálózsákjainkba bújni, s szunnyadni néhány órát! Szállás: sátorban, elllátás: reggeli, ebéd, vacsora. (szint: 900 méter fel, 300 méter le, táv: kb.13 km, menetidő: 6-7 óra)
  • 6. nap Barafu-tábor (4620 m), Stella Point (5745 m), Uhuru-csúcs (5895 m), Barafu-tábor, Mweka-tábor (3100 m)

    A csúcstámadás napja! Még éjfél előtt megkapjuk az erőt adó meleg teát, némi harapnivalót, összekészülődünk, termoszainkat is feltöltjük forró teával, aztán éjfélkor nekivágunk az éjszakának. A fejlámpáink fényében araszolunk a meredek omladéklejtőn a már megszokott, kimért tempóban. „Pole, pole!” Közel 1200 méteres szintkülönbséget kell leküzdenünk a kráter pereméig. A Stella Point 5745 méteres magasságában találkozik ösvényünk a Marangu útvonallal. Itt rövid pihenőt tartunk, s miközben erőt gyűjtünk, megcsodáljuk, ahogy a felkelő nap sugarai beragyogják a baloldalt húzódó Rebmann-gleccser jég alakzatait. Innen „már csak” 150 méternyi magasság és még egy óra lassú botorkálás választ el attól, hogy Afrika legmagasabb pontján, a Kilimandzsáró tetején álljunk! Uhuru, azaz Győzelem-csúcs: 5895 méter! Van okunk az ünneplésre nekünk is! A kötelező jellegű csúcsfotók elkészülte után aztán a már ismerős útvonalon indulunk lefele, hatalmas gleccserek mentén. A Stella Point-ot elérve az időközben felolvadt, lazává vált törmeléklejtőn már jóval gyorsabban le tudunk ereszkedni a Barafu-táborba, ahonnan pár óra pihenés és jó étvággyal elfogyasztott ebéd után még 3-4 órás, hosszú ereszkedés vár ránk lefele a 3100 méteren fekvő Mweka táborhelyig. Útközben a kopár sziklasivatagot újra mind gazdagabb növényvilág váltja fel. Táborhelyünkön vacsoránk elfogyasztása után kétségtelenül fáradtan, de jól eső érzéssel zuhanunk hálózsákjainkba e rendkívül hosszú, fárasztó, de örökre emlékezetes nap után. Szállás: sátorban, elllátás: reggeli, ebéd, vacsora. (szint: 1280 méter fel, 2800 méter le, táv: kb.6 km az Uhuru csúcsig, kb.17 km a Mweka-táborig, menetidők: Stella Point: 5-6 óra, Uhuru-csúcs: 1 óra, Barafu-tábor: 3 óra, Mweka-tábor: 3 óra, összesen: 12-13 óra!)
  • 7. nap Mweka-tábor (3100 m), Mweka-kapu (1800 m), Moshi

    3
    Utolsó túraszakaszunk a Mweka ösvényen haladva már csak amolyan levezetés a tegnapi csúcshódítás után. A tábort elhagyva ismét az esőerdő fenséges, mohákkal vastagon borított fái és égig érő páfrányok között találjuk magunkat. A magashegyi sivatag kopár tájai után most még inkább élvezzük a zöld, dús vegetációt, az ösvény mentén nyíló színes virágokat, s a fák ágai közt kis szerencsével a különösen látványos fekete-fehér szőrű colubus majmokat is megfigyelhetjük. Mintegy négy óra túrázás után érjük el a Mweka-kaput, ahol búcsút intünk kísérőinknek, átvesszük a csúcsmászást igazoló oklevelet, s némi alkudozás után kezünkben Kilimanjaro sörrel, felsőtestünkön pedig egy frissen vásárolt „just done it” feliratú Kilimandjaro pólóval baktathatunk vissza banánültetvények között a közelben várakozó buszunkhoz, ami alig egy óra alatt visszarepít minket Moshiba, kényelmes szállásunkra. Szállás: panzió, ellátás: reggeli. (szint: 1300 méter le, táv: kb.15 km, menetidő: 3-4 óra)
  • 8. nap Moshi

    Aki csak az alap Kilimandzsáró mászást választotta, azok számára transzfer Kilimandzsáró reptérre, hazautazás Budapestre. Aki a Tanzánia (Ngorongoro-kráter, Zanzibár) hosszabbítást is választotta, azokkal ma megkezdjük szafari programunkat. Ellátás: reggeli.

Az oldalon látható fotókat Szabó Szilveszter készítette.

További képek a 2014. januári túráról az Eupolisz képtárban.

Út ára tartalmazza

- a repülőtéri transzfereket, amennyiben a csoporttal repülsz, és az Eupoliszon keresztül vásárolod meg a repülőjegyet, 
- a szállást Moshiban panzióban két éjszakára,
- a reggeliket Moshiban, 
- a hat napos trekking túrát során a Kilimandzsárón a sátorszállást, 
- a hat napos trekking túra során a Kilimandzsárón a teljes ellátást, 
- a hegyi vezetők és teherhordók díját, 
- a Kilimandzsáró mászás engedélyeit, 
- az ismerkedési esten egy welcome drinket,
- a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

- a nemzetközi repülőjegyet, és a repülőtéri illetékeket,
- a borravalókat,
- a védőoltások, a biztosítás, és a tanzániai vízum (50 USD) árát.
Étkezés a reggeliken és a trekking alatt biztosított teljes ellátáson túl önellátó.

Árfolyam

Fontos! Utazásunk árát 260 Ft / 1 USD árfolyamig tudjuk tartani. Ha a dollár (USD) ára az utazás indulását megelőző 35. napon ezt meghaladja, akkor árkorrekcióra kényszerülhetünk. Árkorrekció esetén az utazási szerződésünkben rögzített szabályok szerint járunk el.

Repülőjegy

Utunkhoz a repülőjegyeket irodánkban is meg tudod venni, sőt, célszerűnek tartjuk, hogy a csoport együtt tudjon utazni. A jegyeket azonban hamar meg kell vennünk, mert a későbbiekben nagy valószínűséggel előfordulhat, hogy a kiszemelt járaton már nincs hely. A megadott ár nem garantált, függ a választott légitársaságoktól, a foglalási időponttól, valamint az adott járat telítettségétől! Ha érdekel ez az utazás, akkor minél hamarabb keress meg minket!

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a nemzetközi repülőjegy ára (Budapest – Kilimandzsáro – Budapest útvonalon egy átszállással – általában Isztambul)  220.000 – 300.000 Ft között alakult illetékekkel együtt.

A kiegészítő programhoz kapcsolódó térségi repülőjegy (Kilimandzsáro – Zanzibár – Kilimandzsáro) várható ára 60.000 – 100.000 Ft.  

Az utazás pontos időpontja a repülőgépek indulásának függvényében néhány napot módosulhat! Aki az utazáshoz a repülőjegyét nem irodánkon keresztül vásárolja meg, kérjük, feltétlenül egyeztessen előtte az ügyfélszolgálatunkkal. Ha érkezési és/vagy távozási időpontod nem esik egybe a csoportéval, akkor a szállodába történő eljutásod és távozáskor a reptér megközelítése egyénileg történik, a túravezető útbaigazítása vagy segítsége alapján. Az itt fellépő költségeket az út ára nem tartalmazza.

Utazás

repülő, busz, taxi.

Létszám

Tájékoztató létszám: 8-12 fő. Az utat minimum 8 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

Az Umbwe útvonal az egyik leglátványosabbnak tartott, de az egyik legnehezebb a Kilimandzsáróra vezető utak közül. A túra első két napján a meredek, kevéssé kiépített Umbwe-úton haladunk, ahol rajtunk kívül jó eséllyel szinte senki mással nem is találkozunk, mert a Kili mászásra érkezőknek mindössze 2 %-a választja ezt a nehéz, hírtelen emelkedő ösvényt. A remek kondíció, stabil mozgáskoordináció és jó akklimatizációs képesség ehhez a verzióhoz elengedhetetlen, erre az útra csak magashegyi tapasztalattal rendelkező, gyakorlott túrázókat várunk! A túra előtt kimondottan javasoljuk a Mount Meru előakklimatizáción való részvételt is a biztos és sikeres csúcstámadáshoz, mivel a gyors emelkedés következtében a szervezetünknek egyébiránt nagyon kevés ideje lesz akklimatizálódni! A második nap délután elérjük a Barranco-táborhelyet, ahol két éjszakát is töltünk a szükséges akklimatizáció végett, Innen az Umbwe-ösvény, pontosabban az Umbwe-Machame útvonal a Karanga-völgy, Barafu-tábor, Uhuru-csúcs, Mweka-tábor útvonalon halad tovább. Ha jól sikerül az akklimatizációnk, s mindenki valóban jó kondival érkezik, akkor a csúcsmászás napján jó esélyünk lesz arra is, hogy az Uhuru csúcsot elérve - megfelelő időjárás esetén - leereszkedjünk a Kilimandzsáró kráterébe is, tegyünk egy sétát a Furtwangler gleccser lassan eltűnő jégfalai között, sőt akár a Kili központi kürtőjét, a Reusch-krátert is felkeressük!


A túrán általában napi 4-6 óra gyaloglásra kell számítani, első két napban meredeken emelkedő, majd a Barranco-tábortól inkább hullámzó terepen. Főleg a túra első két napján és a Barranco-falon történő kapaszkodáskor lesznek olyan nehezebb szakaszok, ahol kapaszkodnunk kell, s találkozunk jópár meredek kaptatóval is. Különösebb technikai nehézség nincs, nincs szükség hágóvas, jégcsákány használatára, a fő nehézséget elsősorban a nagy tengerszint feletti magasság okozhatja. A legkomolyabb kihívást a csúcstámadás napja jelenti, amikor éjféli indulással vágunk neki közel 1300 méteres szintkülönbségnek, míg lefele a következő táborhelyig majd 2800 métert ereszkedünk, 12-14 óra alatt. Ez kétségtelenül kimerítő nap lesz, de a csúcs-élmény megéri ezt a fáradtságot. Szállásunk kétszemélyes, magashegyi sátrakban lesz, így minden nap a természet közvetlen közelében ébredünk és fekszünk. Felszerelésünk nagy részét teherhordóink viszik, ám a túra így is nagyon jó kondíciót és kitartást követel a folyamatos terhelés, a nagy tengerszint feletti magasság és az esetleges rossz időjárási körülmények miatt. Nagyon jó kondícióra, túrázási tapasztalatra tehát szükség van, de ugyanolyan fontos a pozitív lelki hozzáállás és kitartás! A nagy tengerszint feletti magasság miatt már 3000 méter felett kicsit nehezebb légzésre kell számítani, amit fokozatos, lassú emelkedéssel, lassú haladással, megfelelő akklimatizációval igyekszünk enyhíteni. Az oxigénhiányos környezetre mindenki szervezete másképp reagál, de 4000 méter fölött már általánosan jelentkezhetnek a magashegyi betegség enyhébb, nem veszélyes, de kellemetlen tünetei: tompa fejfájás, álmatlanság, hányinger, étvágytalanság. Erre mindenképpen fel kell készülni. A tünetek esetleges súlyosbodása esetén az érintett résztvevőnek a túrát azonnal meg kell szakítani, és alacsonyabb tengerszint feletti magasságba kell visszaereszkedni. A túra során rendszeresen mérjük a résztvevők véroxigén szintjét és pulzusát, hogy az akklimatizációt pontosan nyomon kövessük!

Az Umbwe-ösvény túrát csak kimondottan jó kondícióval, túrázási gyakorlattal rendelkezők részére ajánljuk!
60 éves kor feletti jelentkezést - a túrázó érdekében - kizárólag háziorvos irásos ajánlásával tudunk elfogani. A részletes napi program megvalósítása az alapvető cél, de az időjárás és a résztvevők fizikális erőnléte, illetve az esetleges akklimatizációs problémák lehetőséget adnak a túravezetőnek arra, hogy amennyiben szükséges, a meghirdetett sorrenden változtasson, vagy a programon módosítson. A Kilimandzsáró mászás előtt mindenképpen javasoljuk a kiegészítő Mount Meru mászást a jobb akklimatizáció végett! Fontos! Programunkon magashegységi túrázásról van szó, ahol sok, a programot befolyásoló, előre nem látható körülmény léphet fel. Emiatt a túra eredményességét nem garantálhatjuk, vis maior esetében, például nagyon kedvezőtlen időjárás miatt akár az utolsó szakaszról is visszafordulhatunk! Az utazási iroda nem vonható felelősségre a változásokért. Az extrém körülmények adta programváltozás, útvonal módosítás kérdésében mindig a túravezető dönt, döntése minden utasra kötelező érvényű!

Szállás

Moshiban egyszerű panzióban vagy szállóban, 2 ágyas szobákban, a Kilimandzsáró trekking alatt kétszemélyes sátrakban alszunk. Hoteljeink, panzióink helyi színvonalúak, ami elmarad az európaitól, de a tisztaságra természetesen figyelnek itt is. Nem szabad tehát európai jellegű szállodára várni, de a helynek és a túra jellegének megfelelő legjobb lehetőséget mindig a legjobb tudásunk szerint biztosítjuk. A Kilimandzsáró trekking alatt kétszemélyes sátrakban alszunk. A sátrat, matracot helyi partnerünk biztosítja, saját hálózsákra azonban szükség van. (A hálózsák komfort fokozata legalább a -5, -10C fok körüli tartományban legyen!) A fürdési lehetőség a trekking során korlátozott, reggelente és este kapunk egy-egy lavór meleg vizet. Zuhanyzásra csak a túra után lesz lehetőségünk, ezért javasoljuk, hogy nedves törlőkendőt hozz magaddal.

A hosszabbításként választható szafari programon szintén sátorszállásunk lesz. Ha a Kili mászás után már nem szeretnél tovább sátrazni, igény és szabad kapacitás esetén lehetőség van a Mto wa Mbo kempingben található igényes, frissen épített bungalókban, kétágyas szobákban is megszállni, ennek felára: 50 USD/fő/éj, a helyszínen fizetendő! Zanzibáron színvonalas, tengerparti resort-ban, 2 ágyas légkondícionált bungalókban, vagy 2-3 szobás, légkondícionált apartmanokban lesz a szállásunk, félpanziós ellátással (reggeli és 3 fogásos vacsora). A resort területén édesvízes medence, bár, ingyenes internet, könyvtár, a tenger fölé épített napozóterasz, nyugágyak, függőágyak állnak rendelkezésre, térítés ellenében tengeri kajak bérelhető (10 usd/óra).

Terület

Tanzánia területe mintegy 945.000 km², azaz közel 10-szer nagyobb Magyarországnál. A szintén Tanzániához tartozó Zanzibár területe 2.644 km². A lakosság száma 35 millió. Túránk során mi gyakorlatilag csak az ország északi régióját érintjük, mindenekelőtt a Kilimandzsárót és a környező szafari parkokat, majd átrepülünk Zanzibár szigetére. A Kilimandzsáró az Egyenlítőtől 330 kilométerrel délre, Tanzánia északi részén, közvetlenül a kenyai határ mentén található. A világ legnagyobb különálló vulkánja majd’ 5000 méterrel magasodik a környező szavannák fölé, így markánsan szembetűnő alakja már a távolból lenyűgözi az utazót. Kiterjedése mintegy 40*60 kilométer, három vulkánikus krátere közül kettő, nyugaton a Shira (3962 méter), míg keleten a Mawenzi (5149 méter) mára már erőteljesen lepusztult és elveszítette eredeti kráter formáját. A központi kráter, a Kibo oldalperemén található Uhuru-csúcs nem csak a Kilimandzsáró, de egész Afrika legmagasabb pontja: 5895 méter. „Afrika teteje” az utóbbi 100 évben a felszínét borító jégmezők és gleccserek mintegy 80% elveszítette, s ez a folyamat napjainkban mind jobban felgyorsul. Számítások szerint 2020-ra teljesen eltűnik a „Kilimandzsáró hava”.

Szeretnénk felhívni figyelmedet, hogy Afrikában, így Tanzániában is fel kell készülni az itthonitól eltérő mentalitásra, az egyszerű viszonyokra a közlekedési eszközök, a szállások színvonalát illetően. Rendkívül fontos, hogy az esetlegesen kialakuló váratlan helyzeteket Ti is a megfelelő pozitív hozzáállással és megértéssel kezeljétek, és inkább a kaland és kihívás ízét érezzétek meg benne! Természetesen helyi partnereink és túravezetőink elsődleges célja az, hogy a tervezett programmenetet maximálisan teljesítsék, a kényszerű változtatások esetén megfelelő alternatív programokról gondoskodjanak, ugyanakkor a váratlan helyzetekkel való szembesülés a túra résztvevőitől is bizonyos alapvető alkalmazkodóképességet és csapatszellemet követel. A váratlan körülmények, repülők menetrendjének változása, járatok késése, rossz időjárási viszonyok, szervezési nehézségek, avagy egyéb, előre nem látható tényezők (vis maior) következtében fellépő, előre nem várt extra költségvonzatok a mindenkori részvevőket terhelik! Megértéseteket köszönjük!

Időjárás

A Kilimandzsáró és Meru mászás szempontjából a december-február és július-szeptember közötti időszak a legideálisabb. Az október-novemberi, illetve március-májusi esős évszak után a táj friss, üde zöld. Mivel a déli féltekén járunk, a mi januárunk itt „nyárnak” felel meg, de a mi júliusi nyarunk is meleg, tiszta időt jelent az Egyenlítő környékén. Január-februárban a Kilimandzsáró lábánál, Moshiban meleg, nyárias idő várható, sok napsütéssel, napközben 25-30 Celsius fok, hajnalban 15-20 Celsius fok körüli hőmérséklettel, ugyanitt július-augusztusban 25C fok körül van a hőmérséklet. A gyalogtúrán a tengerszint feletti magassággal csökken a hőmérséklet is. Reggel általában derült idő fogad, majd felhősödés kezdődik, melyekből délutánra kisebb eső, zápor könnyen kialakulhat. 3000 méter fölött hajnalban gyenge fagy, napközben 5-10 Celsius fok lehetséges, míg a trekking felsőbb szakaszain, 4000 méter környékén és afölött éjszakára, hajnalra akár –10 Celsius fok alá is csökkenhet a hőmérséklet, így éjszakára rendkívül fontos a megfelelő téli hálózsák. Napközben a réteges öltözék javasolt, a hőérzetet nagyban befolyásolja a napsütés. Január-februárban Zanzibár szigetén igazi meleg, nyári időre számíthatunk, napközben 25-32 Celsius fok körüli hőmérséklettel, sok napsütéssel, az Indiai-óceán vízének hőmérséklete ilyenkor kellemes 24-26 Celsius fok, ideális a sznorkelezésre, úszásra, lazulásra a fárasztó hegyitúra után, július-augusztusban kicsit hűvösebb van, "csak" 25 C körül van a hőmérséklet, az Indiai-óceán víze is "csak 22-24 Celsius fok. Július-augusztusban a Ngorongoro szafarin viszont a reggeli órákban valóban hűvős lehet a nagy tengerszint feletti magasság miatt, ide hosszú nadrág, könnyű pulóver, széldzseki javasolt!

Felszerelés

Nagy túrazsák (ebbe kerül a felszerelésed nagy része, a trekking túrán ezt a zsákot a teherhordók hozzák, így javasoljuk, hogy amolyan „nyűhetőbb”, erősebb anyagú hátizsákot hozz! Nem árt, ha vízálló anyagból készült, ha nem, akkor a ruhádat mindenképpen csomagold zacskókba! Fontos tudnod, hogy a teherhordók maximum12-15 kg csomagot cipelnek, a felesleget a szálláson tudod hagyni.), közepes méretű utazótáska (a hegyi túrára felesleges felszerelést ebben tudod a szállásunkon hagyni), kis hátizsák (a napi szükséges felszereléssel, ami mindig nálad van), meleg hálózsák (a hegyi túrán éjszakánként előfordulnak mínuszok, így fontos, hogy a komfort fokozat - nem az extrém érték! - mindenképp a –5, -10 fok körüli tartományba nyúljon!). Lehetőleg vízálló túrabakancs, váltásnak túraszandál vagy edzőcipő, fejfedő, túraöltözet, jó esőkabát, esőnadrág, meleg ruha, meleg sapka és kesztyű, arcvédő maszk, papucs, termosz (!), egészségügyi ragtapasz, naptej. Mivel a felsőbb régiókban kiterjedt hómezőkre is számíthatunk, ezért jó minőségű UV-szűrős napszemüveg (gleccserszemüveg), kamásli mindenképp legyen nálatok! Nagyon fontos a fejlámpa a tartalék elemmel, mert a csúcshódítás napján éjfélkor indulunk, órákon keresztül elemlámpáink fényében haladva! A termosz ekkor szintén kiemelt fontosságú, hogy elegendő meleg italunk legyen a hosszú menetelés során a hideg éjszakában! Javasolt legalább két hosszúnadrág, két pulóver, esőkabát az esetleges csapadékra való tekintettel! A trekking során jó hasznát veszitek egy teleszkópos túrabotnak is. Fontos, hogy jól bejáratott, betört túrabakancsban gyere, mert a 6 napos gyalogtúra különben könnyen tortúrává válhat!

Mivel előfordult már, hogy a repülőgépre feladott poggyász esetenként csak késve érkezett meg, azt javasoljuk, hogy a túrázáshoz nélkülözhetetlen felszerelésed (bejáratott túrabakancs, túranadrág, jófajta aláöltözet, soft-shellkabát, esőkabát) legyen rajtad, illetve a kishátizsákban, amit a repülőre felviszel. Hálózsákot, túrabotot, egyéb kiegészítőket szükség esetén kinnt is lehet bérelni, avagy vásárolni.

A Fjällräven ajánlata:

Egy körülbelül 30 literes hátizsák (egy napi felszereléssel, vízzel, elemózsiával) mindig hasznos társunk. A Fjällräven  Bergen 30 hátizsákja vízhatlan volta miatt akár esős időben is szárazon tartja felszerelésünket.

Karl túranadrágok, illetve a Karla túranadrágok szinte bárhol használhatóak, a nyári hétvégi kirándulások és a magashegyi túrázások alkalmával egyaránt. Ez a típus a kopásálló, előavatott G-1000® Silent anyagból  készült. A nadrág lábszárhosszvégződése szegés nélküli, így könnyen a kívánt hosszra állítható.
 
Egy jól megválasztott hálózsák egy nehezebb túra után megkönnyíti a regenerálódást, hogy másnap már újult erővel vethessük be magunkat a kalandokba. Kérdés, hogy amikor alszunk, a hálózsákban forgolódunk-e vagy zsákkal együtt vesszük fel az alvási pozíciót. Mindegyik helyzetre van megoldás: Fjällräven Move with Bag vagy Fjällräven Move in Bag.
Egy jól megválasztott hálózsák egy nehezebb túrán bizony megkönnyíti a regenerálódást. Ha jól alszunk, akkor másnap újult erővel vethetjük be magunkat a kalandokba. A kérdés az, hogy amikor alszunk a hálózsákban forgolódunk-e vagy zsákkal együtt vesszük fel az alvási pozíciót. Ha így vagy úgy alszunk mindegyik helyzetre van megoldás. Fjällräven Move with Bag vagy Fjällräven Move in Bag.

Higiénia

A csapvíz, avagy a forrásvizek fogyasztását nem javasoljuk. A városokban, falvakban egyszerűen lehet palackozott vizeket kapni, de a gyalogtúra idejére a környezet megóvása érdekében jó ötlet itthonról víztisztító tablettákat vinni. Ilyen víztisztító tablettát a legtöbb túraboltban beszerezhetsz. Figyelem! 2014. január 1-től a Kilimandzsáró Nemzeti Park területére semmiféle műanyagflakon, pillepalack nem vihető be, kulacsot, termoszt mindenképpen hozzál magaddal!

Tanzániában kötelező a sárgaláz elleni védőoltás, amit a budapesti oltóközpontban tudsz beszerezni! Fontos, hogy az erről kiállított sárga oltási könyvedet az útra hozd magaddal! Emellett javasoljuk a hepatitisz A, B, a tetanusz és tífusz védőoltások megszerzését. Mivel a megfelelő védettség elérése céljából egyes oltásokat az indulás előtt akár több héttel korábban kell beadatni, fontos, hogy időben keresd fel háziorvosodat, a nemzetközi oltóközpontot (Budapest, IX. Gyáli u. 2-6., Tel.: (06-1) 476-1364), vagy a megyei ÁNTSZ kirendeltséget. Tanzánia bizonyos térségei, így Zanzibár is maláriaveszélyes területnek számít. A malária elleni tabletta lehetséges mellékhatásai végett javasoljuk, hogy konzultálj háziorvosoddal, vagy kérd a nemzetközi oltóközpont tanácsát!

Élelem

Szállásunkon Moshiban reggelit, a Kilimandzsáró trekking során pedig teljes ellátást kapunk. A fakultatív szafari program alatt szintén teljes ellátásban részesülünk, Zanzibár szigetén pedig félpanziós ellátást kapunk. Javasoljuk, hogy a túra közbeni energia utánpótlás biztosítására hozz magaddal itthonról némi élelmiszert: keksz, energiaszelet, szőlőcukor, olajos magvak, aszalt gyümölcs, a hazai ízek kedvelőinek jófajta szárazkolbász, avagy pick-szalámi. :-)

Pénz-ügy

A helyi fizetőeszköz a tanzániai schilling. USD-t vagy Eurót érdemes vinni magunkkal, amit a helyszínen tudsz tanzániai schillingre váltani. 1USD = kb.1500-1600 TSH. Bankkártya használatára is van lehetőség, leginkább a VISA terjedt el. Költőpénznek nagyjából annyi Ft-ot ajánlunk, amennyit itthon is elköltenél (étkezés, innivaló, belépők, emléktárgyak, ajándékok, azaz szokásos kiadások esetén), természetesen ez sokkal kevesebb és több is lehet, egyéntől és vérmérséklettől függően. Általánosságban jellemző, hogy ha a szállodai személyzet, avagy bárkinek a szolgáltatásait igénybe vesszük, néhány dollár borravalóra mindenütt számítanak! Erre készüljünk fel, legyen nálunk elég 1 dolláros bankjegy! Figyeljünk arra, hogy az amerikai dollár (USD), amit magunkkal hozunk, 2001. utáni  bankjegyekben legyen!

Helyszínen fizetendő költségek:

Tanzániai vízum: 50 USD /fő
Borravaló a teherhordóknak, helyi vezetőknek a Kilimandzsáró túrán: kb. 150 USD /fő

Vám

A tanzániai vízum 50 USD, a repülőtéren lehet beszerezni. Az útlevélnek a beutazástól számítva legalább 6 hónapig érvényesnek kell lennie. A Kilimandzsáró reptéren kérhetik a sárgaláz elleni védőoltás meglétéről kiállított sárga oltási könyvedet, ezt feltétlenül hozd magaddal!

Csomag

A repülőre felvihető kézipoggyásszal kapcsolatosan az alábbi oldalon részletes tájékoztatás található.
A nagy poggyász súlykorlátja - ritka kivétellel - a szokásos 20 kg-ot nem haladhatja meg, azonban a regionális repülőtársaságok korlátozása és a helyi közlekedési eszközök csomagterének mérete miatt általában a 15 kg-os súlyhatár a kötelező. Az utazás alatt csomagjaink végig velünk lesznek, de a napi programhoz felesleges részüket természetesen az aktuális szállásokon tudjuk hagyni.

Biztosítás

Kötelező!
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás, kiegészítő sport extra kategóriával együtt, ami - többek között - kiterjed hegymászásra, sziklamászásra, via ferratára, canyoningra, valamint olyan jellegű túrázásra is amely, speciális eszközök (kötélbiztosítás, hágóvas, jégcsákány) használatát indokolják. Mivel a legtöbb biztosítás felső magassághatára 5000 méter környékéig terjed csak, javasoljuk irodánkban megkötni az Európai Utazási Biztosító (EUB) Air & Cruise Outdoor elnevezésű utasbiztosítási termékét, amely alapján a  Biztosító kockázatot visel világ területi hatállyal kizárólag az Eupolisz utazási iroda által szervezett vadvízi evezésekre, raftingra és tengerszint felett legfeljebb 6.900 méteren történő trekking túrákra is. Fontos! A biztosítás érvényességét indulás előtt a túravezetők ellenőrizhetik. Érvénytelen, vagy nem megfelelő (sport extra érvényes kategóriával nem rendelkező) biztosítás hiányában a túrán való részvételt a túravezetők megtagadják. Kérjük, nézd meg, van-e érvényes utasbiztosításod! Amennyiben rendelkezel már utasbiztosítással, ellenőrizd le, hogy kiterjed-e a fent írt Speciális sport extra kategóriára is! Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) Air & Cruise Outdoor biztosításának megkötésére van lehetőség legkésőbb az indulás előtti napon. Részleteket honlapunkon megtalálod: http://www.eupolisz.hu/bbp

Air & Cruise Outdoor: 1090 Ft/nap

Gábor januárban tartott velünk a Kilimandzsáróra, élményeit két élvezetes írásban foglalta össze, jó szórakozást kívánunk hozzá!

Azt mondták, a Kilimandzsáró könnyű hegy...
Woody Allennel a Kilimandzsáró tetején

Bea

"Hatalmas elvárásokkal mentem az útra, de az mindent felülmúlt! A program így volt kerek, ahogy volt, a Meru akklimatizáció nagyon kellett, a Kilimandzsáró fennséges volt, s a szafarik és Zanzibár méltó levezetés. A túraútvonal nagyon változatos, az iram eleinte nagyon lassúnak érződött, de ahogy emelkedtünk, egyre inkább ez tűnt a legmegfelelőbbnek. Eddigi életem legnagyobb s legcsodálatosabb kalandja volt. Köszönöm! :) "

Éva

"Egyik legszebb és emlékezetes utam volt. Nagyon vártam, bár féltem is tőle. Az, hogy minden a tervnek megfelelően sikerült, az köszönhető a kinti segítőkész csapatnak is. A progamokat remekül állították össze, nem volt üresjárat. Érezhető, hogy bejáratott útról van szó. Természetesen a csúcspont a Kili volt, Afrika tetejére feljutni. Ez gondosan elő volt készítve az aklimatizációs túrákkal. Így is nehéz volt, de nélküle nekem biztos nem ment volna. A csapatszellem, a kísérők segítőkészsége, Sly hozzáállása mind-mind segített abban, hogy a csúcstámadás sikerüljön. Nem tudnék olyat mondani, ami felejthető. Fantasztikus élmény volt. A végén a szafari és az óceán, már csak hab a tortán. Mindenkit rábeszélek, aki még hezitál."

István

"Fantasztikus út volt! Barátaimnak már ajánlom az utakat! A csúcs ,… a csúcs volt,.. meg az egész "élmény-fürdő", amiben részesített az EUPOLISZ Csapata. "Próbálj meg nyugodni… Van aki egyszer él, van aki egyszer se…” Szálló igévé váltak."

Szilvia és Zoli

"Nagyon kerek, egész program volt – tökéletes sorrenddel. Én nem tudtam az elején, mire vállalkozom – miután befizettük az utat kaptam észbe – kicsit aggódtam, de egy pillanatra sem bántam meg és szívesen belevágnék még egyszer. Így visszatekintve, az út minden percét élveztem. Nagyon érdekes, látványos, változatos, gazdag élmény volt. Nem volt olyan gáz a hegy, mint gondoltam, de persze könnyű sem volt. Szerencsénk volt az időjárással is és a helyi vezetők is szuperek voltak – az iram nekem tökéletes volt. GRATULÁLUNK Szilveszternek, hisz részben az ő érdeme, hogy mindannyian feljutottunk Afrika csúcsára! Eszméletlen élmény volt és ehhez ő is hozzájárult – nekem sokat segített, amikor közeledve a csúcsig „Hajrá Magyarok, meg tudjátok csinálni!” és hasonló bíztatásokkal segített. Egy héttel utánunk indult Mo-ról egy másik utazási iroda „expedíciója”( velük hazafelé jövet a repülőn találkoztunk) – és a fele csapat sem jutott fel… Ez beszédes. Csúcspont? Uhuru Peak 5895m
Hogy éreztem magam? Sose volt ilyen jó! :) Az út várakozásaimon felüli volt. A csapatból én voltam talán az egyetlen, aki nem feltétlenül akarja megmászni a Kilimandzsárót – imádom a természetet és szeretek túrázni, de soha nem voltam 3000 m felett és nagyon szenvedni sem szeretek. Így úgy indultam neki, hogy megyek, ameddig jól esik – de a csapat húzott és talán nekem volt a legnagyobb élmény. A szafari és Zanzibár meg felejthetetlen. Hihetetlen jó kikapcsolódás és feltöltődés volt, amire nagy szükségem volt. Minden barátomnak és ismerősömnek nagyon szívesen ajánlanám, örülnék, ha ők is megtapasztalhatnák, amit mi átéltünk…"

István

"Szerintem ezt a túrát nem lehet „csak úgy” értékelni… Az olyan jelzők, mint pl. a „fantasztikus” nem igaz, mivel ezzel a jelzővel csak kisebbíteném az értékét. Több, mint egy hete hazaértem és teljesen a hatása alatt vagyok, ez egy örökre emlékezetes élmény marad! Mondható egyrészt a szélsőségek túrájának is, mivel a Kilimandzsáró tetején érzett erős mínuszok és a zanzibári trópusi idő között volt egy kis eltérés ( 40 fok különbség) J. A Kili mászás hihetetlen milyen csodálatos volt: a napról napra változó terep, a helybeliek segítőkészsége, az esőerdő élővilága…és természetesen az Uhuru-Peak, amelyen állni „eszméletlen” érzés volt: látni és érezni, hogy napfelkeltekor Afrika legmagasabb pontján állunk, egyik oldalon „felfoghatatlan” gleccserek, a másikon a Kili krátere...leírhatatlan. A sikeres mászás tudatában érkeztünk a Manyara-tóhoz és a Ngorongoro-kráterbe. A csúcshódítás mellett ez volt a másik leírhatatlan élmény: dzsipjeinkből figyelhettük a szabadon élő állatok világát, találkozhattunk zebrákkal, elefántokkal, zsiráfokkal és az „étkezés” után sziesztázó oroszlánokkal. A túra végpontja a zanzibári aktív pihenés időszaka volt. Itt ismerkedtem meg a snorkelezéssel is, ahol sajnálom, hogy nem volt víz alatti fényképezőgépem. A lent tapasztalt élővilág színessége bámulatos: az apró színes halaktól az óriási korallokig mindent láthattunk. De Zanzibárról ezután számomra az alábbi szavak fognak eszembe jutni: napsütés, fehér homok, türkizkék óceán, hideg koktélok, hakuna matata… És a teljes túráról? Hm…kimondhatatlan… :) Köszönöm, hogy részese lehettem ennek az élménynek!"

Lajos

"Az út gyönyörű volt. Eleve sokat vártam, és még az elvárásaimnál is szebb élményeket kaptam.
Nehéz egyetlen csúcsélményt választani, a legszebbek a Meru nemzeti parkhoz tartozó lejtői és az Uhuru. Egyébként az Uhururól is jobb lett volna kényelmesebb tempóban lejönni, mert nagyon szépek voltak a gleccserek a hajnali napsütésben (egyébként nem is nagyon hagytam magam siettetni, igencsak igénybevettem szegény Onesmo türelmét). Külön kiemelt dicséretet érdemelnek mindkét hegyen a fekete kísérők, segítők, a teljes személyzet, és mindkét hegyen nagyon jó volt az ellátás, beleértve az uborka levest is. Zanzibár is csodálatos, és „Babu”-ék minden tőlük telhetőt megtettek, sok értékes, hasznos tájékoztatást adtak. Nagyon jó volt a fűszer ismertető kirándulás."

Kristóf

"Belekóstoltunk Afrikába és ízlett. A fűszeres levegő, a meglepő alkudozások, amikor hatvanezerbe kerül a portéka, és végül veszünk kettőt harmincezerért, a nyaktörő fekvőrendőrök, az integető gyerekek. Túrázni úgy, hogy a gyermekkori kalandleírások nagyvadjai követik figyelemmel a csoportot és az eső óramű pontossággal érkezik meg délután. Összezsúfolódni az étkezősátorban a csontig hatoló hidegben, és örömmel enni a második tányér uborkalevest is. Kipakolni mindent a hátizsákból, mert minden gramm számítani fog a csúcstámadásnál, bebújni késő délután a hálózsákba, megpróbálni nyugodtnak maradni. Zárt alakzatban menetelni és bosszankodni az előttünk túl lassan haladó csoporttól, átélni az Everest-es filmekből ismert torlódást és eddig meg nem tapasztalt hideget, amikor vékony jég borítja az embert. Örömmámorban úszni a napfelkeltétől és fényképezni az ujjak keményre fagyásáig. Este pedig kimerülve heverni, még fel nem fogva az elmúlt 24 órát. Mindezek után pedig olyan meleg vízben úszni, hogy néha engednénk bele egy kis hideget, meglesve több tucat féle halat, több százas példányszámban, gömbhalat ingerelni, hátha felfújja magát. Órákat várni egy tál ételre: hakuna matata! És gyönyörű volt a Meru is, talán még szebb is, mint a Kilimanjaro, a csúcsnapja is jobban megviselt. Mentálisan nehéz volt órákon át bukdácsolni a sziklán és nem emelkedni szintben egy métert sem, de hát ezért jöttem. A Machame-út naponta változó éghajlati öve, az egyedülálló növényzet, a hollók és az éjszakai csúcstámadás mind életre szóló élmények. Szívesen töltöttem volna fenn több időt, de igaza volt a túravezetőnek, amikor elindította a levonulást, valóban nem volt túl meleg a csúcson."

Dezső

"Egy nagyon jól sikerült programon vettem részt. Az én megközelítésemben optimális volt az összeállítása.  Szerencsés volt a Mt. Meru beválasztása (mert érdekes, szép és az akklimatizációt is támogatta), a szafarik sem tengtek túl, ugyanakkor látványosak voltak. Zanzibárból nekem a három éjszaka elég volt a délutáni elutazással. A Kilimanjaro kultikus értéke pedig meghatározó. Ennyi idő kellett a programra és elég is volt. Ezt az élményt komplexitásában igen nehéz lesz felülmúlni, félek, hogy ebben a kategóriában sem Kelet-Afrikában, sem máshol nem is lehet!"

Tamás

"Nekem az út nagyon tetszett. Az egész 2 hét profin volt megszervezve. A hegymászás és a szafari alatt nem volt üresjárat, pihenni tényleg csak Zanzibáron lehetett. De ez így volt tökéletes. A hegymászás egy egész életre szóló élmény volt. Nehéz jelzőt találni, egyszerűen csodálatos volt. És a csúcsmászás leírhatatlan. A légszomj és a kínlódás ellenére felérni a csúcsra, pazar élmény. Örülök, hogy részese lehettem ennek az élménynek. Persze ehhez kellett egy jó szervezés is, amibe én nem találtam hibát. Ezúton is köszönet érte. Lehet, hogy vannak olyanok, akik egy-két dolgot kritizálnak, de ha azt nézzük, hogy hol voltunk, milyen körülmények között, szerintem a maximumot hoztátok ki a lehetőségekből. Egész biztos, hogy túrázunk még együtt, már nézegetem a következő utat. Mégegyszer köszönet a jó szervezésért, az élményért."

Pozsi

„Ez a túra Tanzániában, azaz Afrikában volt. Minden jó volt úgy, ahogy. Aki turistagettóba akar menni, az menjen oda, akik ide jöttek, vélhetőleg nem a luxust és kényelmet keresték... Különösen jó volt a túramegbeszélés még decemberben, ahol is kissé beijedtem, amikor kiderült, hogy a korábban általam elért legnagyobb magasságként meghódított 10. emelet nem biztos, hogy elegendő előzmény egy ilyen túrához… De okos vagyok és akkor már két hónapja edzettem… A „mit hozzunk magunkkal” adatlap kiváló, elszúrtátok, hogy nem védettétek le! És még valami: ha nem lett volna a Meru mászás, akkor nem sikerült volna a Kili sem. Sőt, ha nem lett volna Sly, akkor nem sikerült volna a Meru sem. A két hegyi túra között kellett a másfél nap pihi – részben a medenceparton, ahol magyarul kellett leszúrnom az arrogáns fiatalokat, sikerrel – mert kivoltunk, mint az állat! :) Zanzibár mással szolgált, mint amire a többség számított, de ez csak annyiban az Eupolisz hibája, hogy nem igyekeztek rendbe rakni a szigeten mindazt, ami a britek távozása óta elromlott / elkopott.”

Ildikó

„Régi vágyam volt feljutni „valami” magasabb hegyre, de nem szeretem a sziklamászást. Afrika teteje kiváló célkitűzésnek bizonyult, mivel egy átlag ember számára is teljesíthető, némi kondícionális felkészülés után. Hegyet mászni indultam, de sokkal több lett annál! Olyan hatással volt rám ez az afrikai túra, ami minden tekintetben változásokat hozott az életemben. A Mont Meru, azaz a Szocializmus csúcs beiktatása, a Kilimandzsáró sikeres megmászásához szerintem elengedhetetlen. Aklimatizációs túra, de szenzációs körülmények között! Már 1500 méteren zebrákkal, bivalyokkal, varacskos disznókkal találkoztunk, miközben túráztunk… majd 2000 méter környékén zsiráfokkal költöttük el az ebédünket. Éjszaka vadelefántok harsogásától zengett a környék. A meseerdők között makákó majmok kísértek bennünket. Kihagyhatatlan élmény, s szükséges előtúra! Mindezek után a Kilimandzsáró egy „nagyüzemi turizmus”, szintén érdekes és gyönyörű vegetációk között. Ha teheted próbáld meg! Akár csúcsmászások nélkül is életre szóló élmény! A túra méltó befejezése a szafari, majd az Indiai-ócean gyöngyszeme Zanzibár, smaragdzöld színű vízével, s fehér homokjával. Valóban fantasztikus út, életre szóló élményekkel!”

Rezső

"Annyira tömény volt az egész program, hogy a feldolgozáshoz még mindig kell egy kis idő. Folyamatosan történt valami esemény, amit nem szabadott kihagyni. A túra előtt gondolkodtam, hogy bevállaljam-e a Meru mászást, de utólag örülök, hogy mellette döntöttem.  Már a nemzeti park bejáratánál majmokkal, zsiráfokkal, zebrákkal és bivalyokkal találkozhattunk. Gyönyörű buja erdőkben kapaszkodtunk felfelé, szinte a hegy tetejéig találkozhattunk növényzettel. Nagyon sokat jelentett a ritkább levegő megszokásához a Meru és így a Kili mászását is egész biztosan könnyebbé tette és a csúcson, a Kibo-n euforikus állapotban fotózhattuk egymást. Le a kalappal a személyzet előtt, akik mindent megtettek a mi kényelmünkért. A whisky route valóban nagyon látványos, sokszínű. A szafarik is csodálatosak voltak, szinte minden állatfajtát sikerült lencsevégre kapni, még a nagymacskákat is. Az utolsó állomás Zanzibár, megkoronázta az expedíciót. Csodálatos, vakító fehér óceánparti homok, csobbanás, búvárkodás segítette a lazulást. Nagyon jól összeállított túra, igen jól éreztem magam. Köszönöm."

Judit

„Régi vágyunk teljesült tanzániai túránk során, remek, jól szabott (hiszen jó Szabó szabta) program által. A bevezető Meru mászás induló napján annyi állatot láttunk testközelből, amennyit egykupacban elképzelni sem tudtunk addig. A táj naponkénti változása lenyűgöző volt, bár itt-ott inkább a menetelre kellett koncentrálnom. Az éjszakai csúcsmászás örök élmény marad. Külön köszönöm Mathewnak a segítségét, aki kíméletlenül cibált fel a magasságomat :))) meghaladó köveken a csúcs felé. Mindenkinek ajánlom a Meru programot, utána már igazán sokkal könnyebben ment a Kili megmászása. Kimondottan élvezetes és könnyed volt a napi 1000 méter szintkülönbség legyőzése, kimerülés, nehézlégzés, fejfájás nélkül. Szóval Meru nélkül ne induljatok neki a Nagy Hegynek!!! Az örök életre szóló élmények alapja természetesen a jó szervezés, a túravezető csoportösszetartó hatása, és a minden kényelmünket, kívánságunkat kielégítő személyzet. Mióta hazajöttünk a képnézegetésre érkező barátokat uborka levessel vendégeljük meg, már csak az étkezősátor és a dermesztő hideg hiányzik. Köszönöm az egész túrát nektek, valamint utastársaimnak a remek hangulatot, Ildinek a felejthetetlen közös sátrazást...”

Kinga

Odamentem, felgyalogoltam és lejöttem... avagy apám, anyám beájult volna.
- és ami előtte, közben és utána történt-

-Mi a bánatot keresek én itt? Hajnali 3 óra. - 5 fok, de legalább mínusz tizenötnek érzem a szél miatt. Nem találom a belsőkesztyűmet, pisilni kéne, de a lehelet is belémfagy, a szám száraz, inni kellene, mikor állunk már meg, lesz pihenő vagy mi van máááár? Szóval mi van? Kigyózik a sor 5000 méter fölött járunk már, sok kis elemlámpás alak ballag a hegy oldalában. Megnyugtat a gondolat, hogy nemcsak én vagyok ilyen elmebeteg. Ahelyett, hogy békésen szundikálnék valahol, szopatom magam itt, napok óta a fogmosás képzi a tisztálkodásunk csúcsát, 2x2 nm-en alszunk, öltözünk, „fürdünk”, a sátor a gardrób, öltöző, könyvtár, budoár. Előszobánk külön van. A wc és konyha out. Tavaly ősszel döntöttem el, hogy valahova elutazom szilveszterkor, gyerekek nagyok, a nagyobbak már önállóan buliznak, sőt önjáróak, Lettit meg apukája elgardírozza. Kinéztem egy marokkói túrát, Antiatlasz, hegyek, móka, kacagás. Igen, ám de nem volt elég jelentkező, túra elmaradt, így szilveszteri alternatívaként maradt a Mount Kenya. Ahhoz kapcsolódott a Kilimanjáró túra és fakultativ egy 3 napos szafari és 4 nap Zanzibár. Hadd szóljon gondoltam.

Számoltam, szerveztem, számláztak, fizettem, készültem. Az edzéseket megpakoltam még néhány hegyi futással, de magashegyre, mondták, nem lehet készülni. Vagy bírja az ember vagy nem, mondták ismerősök, akiket beavattam. Sokakat nem mertem, ismerve őket vagy aggódtak volna, vagy lebeszélnek, hogy még 3000 m-en sem jártam korábban (a Trigláv volta csúcs, az is kb 25 éve. :) A Mount Kenya túra december 29-én indult. Mindenki aznap akart utazni, a csomagtekerősnél hosszú sor kígyózott, mire csekkoltam, már Amszterdamig full volt a gép, bepréselődtem egy 120 kilós bácsi meg egy a bóbiskoló üzletember közé. Schipholon átgyalogoltunk egy másik terminálra, semmi soppingidő, már szálltunk is be Nairobi felé. Szerencsém, nagyon jó helyet kaptam, mellettem egy ámerikai férfi a feleségével Ruanadába igyekezett, könyvünkbe és álmunkba mélyedtünk a 8 órás úton. Nairobiban hőség, a túravezetőnkön, Szilveszteren kívül mindenkinek megérkezett a cucca. Szegény Sly, még nem tudta, hogy 1 hétig csak a kézipoggyászából öltözhet. A szálloda Nairobi alsón, hosszú zötyögés földutakon, de tiszta udvar, rendes ágy.

Másnap reggeli, és cuccolás, néhány órás utazás a kisbusszal, közben ebéd, Sly alsóneműt vásárol, hálózsákot a helyiek szereznek. Találkozunk a helyi vezetőkkel, felcuccolunk 2 terepjáróba. Minél közelebb akarnak vinni a kapuhoz, mert az időt eltökörésztük. Ám így is elakad az egyik dzsip, kiszáll mindenki, a bemelegítés bemelegítése következik. Hamarosan megszerelik, vissza mindenki, aztán a kátyús utakon ameddig tudunk felvisznek. De egyszer minden dzsipnek vége, kiszállás, gyaloglás. Köderdő, bambuszliget, sms-t kapok otthonról, hogy a barátnőméknek kisfiúk született, lassan leszáll az est, fejlámpák elő. 3000-mre megyünk felé, a Chogoria kapuhoz. Sátraink már állnak, kaja, beszélgetés, alvás. Reggel Sly kiabálásra ébredek: - Elefánt és majmok a bozótosban, aki látni akarja kelljen fel. Judit békésen alszik, én kikászálódom, megyek állatot nézni. Elefántot nem látok, behúzodott az erdőbe, majmokkal és egy ausztrál turistacsapattal találkozom. Az elefántot többet látták, úgyhogy nemcsak ébresztőnek kiabált Sly. Reggeli, a porterek felkapják a cuccainkat, mi a kis hátizsákot és indulunk. Masírozunk, hegyen-völgyön, erdőt elhagyjuk, mellettünk szenéciók, később lobéliák, egyszer csak látjuk, hogy a reggel megismert ausztrál csapat szalad felénk. Vadelefánt a bozótban, kiabálják, mire a mi vezetőink is eldobják a holmijaikat. Megállunk. Tanácstalanok vagyunk. Itt nem maradhatunk, csak ezen az úton lehet menni. Végül teljes csendben, lábujjhegyen osonunk el minannyian a bozótos előtt. Adrenalin rulez. Hogy megúsztuk az elefántkalandot, leereszkedünk egy vízeséshez, majd visszamászunk, haladunk, ha lassan is. Ki gyorsabban. Este, ez a szilveszter estéje 3400 méteren táborzunk a Lake Elisenél. Tüzet gyújtanak nekünk, annál melegszünk kicsit, magyar nótákat énekelünk, pia nincs, magashegyen nem lehet inni, közös megegyezéssel előrébb hozzuk az éjfélt. Elénekeljük a kenyai és a magyar himnuszt, aztán 10kor nyugovóra térünk. Magyarországon ez 8 óra. Ilyenkor még a bulik se kezdődnek, itt meg teljes csend... semmi pörgés. Erre van most szükségem. Fekszem a sátorban, és gondolkodom... Nem pörög az agyam, hanem kikapcsol és gondol. Sok mindenre és sok mindenkire. Elalszom... Hajnali 2 körül arra ébredek, hogy valami motoz a sátorponyván kívüla fejemnél. Aztán a sátor végében. Aztán átmegy Judit oldalára. Hááát most nem megyek ki pisilni, inkább tartogatom reggelig. Valami kisállat lehetett - állapítjuk meg reggel. Ma fölkapaszkodunk 4000 méter fölé, hogy másnap hajnalban indulhassunk csúcsot mászni. Látunk tavat, sziklát, növényt, állatot, sokat. Ország, várost, híres embert csak alkalmanként. 4300 méteren alszunk ma. A nap úgy telt el, hogy mentünk, mentünk, vánszorogtunk, ettünk, ültünk, pihentünk. Vártuk, hogy elérjük a táborhelyet. Aztán egyszer csak ott volt. Székek, asztalok, kaja, italok, amit a teherhordók felhoztak. Délután egy kis átmozgató, vérkeringés frissítő túra, a pokolba kívánom, inkább feküdnék a sátorban, és néznék ki a fejemből. A tó meg a szakadék megéri a fáradtságot. Este elpilledünk, amennyire lehet, túraöltözetben bújunk a hálózsákba, csak a bakancs nincs rajtunk. Mivel a hálózsákom hosszú, bepakolom a zsák végébe a bakancsot, mellettem zsebben az elemek, mindegyiket a kihűléstől féltem. Vigyázállásban fekszem hajnali 2-ig, csak kicsit alszom, amint ébresztenek talpon vagyunk. Gyorsan összecuccolunk, egy pohár tea, némi keksz és indulunk. Az út fölfelé egy rémálom számomra. Rámjön a hasmars, lassú vagyok, a gyomrom miatt lemaradok, hideg van, és különben is. Amikor feljön a Nap, az kicsit helyreállítja a lelkibékém, minden narancssárga, kivételesen tetszik ez a szín pedig alapesteben, tudjuk, nem vagyok nagy rajongója. Leszakadok a többiektől, toalettet keresek, találok. Ahogy egyre följebb jutunk, egyre sűrűbben bújok a kövek mögé. Gáz, de ez van. Szilveszter, aki a csapatvezetőnk, egy srácot kisér, aki szintén nem érzi jól magát. Hárman vagyunk így, meg a helyi vezető. A többiek már fönt. Aztán egyszer csak. Ott. Még néhány méter mászás beépített vasláncokon és ott állunk a Point Lenanán, a Mount Kenyán, 4985 méteren. Mellettünk a Batian és Nelion 5000 méter feletti csúcsa, de oda csak sziklamászó cuccal lehetne feljutni. Mi ide jöttünk, ez a mi csúcsunk. Életemben először 4000 méter fölött, majdnem ötezren. A leereszkedésről sokat nem szeretnék írni, olyan volt mint a rémálom. Az eleje még csak-csak, amikor lemásztunk a sziklákon, de utána csak akkor jöjjön elő, amikor valami keménykedésbe fogok. Először is egy kőmérán ereszkedtünk, majd egy úton baktattunk tovább, pihenő, majd újabb ereszkedés a völgyben, zsombékon, csombékon, az egyenlítői Nap szétégette a szememet, hiába a napszemüveg, reggelre olyan ödémás volta fejem, hogy a sátortársam arckifejezését látva megijedtem. Én csak azt éreztem, hogy a szemem szinte nem bírom kinyitni, ő látta is. Aztán én is fényképen. De minden jó ha jó a vége. Ha már ilyen közhelyeket írok, nagy baj nem lehet, eljutottam valahova. Jelen esetben a sátramig. De viccen kívül, az a 2000 méter leereszkedés a pokol volt. Kárpotolt, hogy a világ egyik legszebb völgyében történt. A Kilimanjárón azonban már okosabb voltam.

2. rész
„...vigyázz a a hegy varázzsal varázzsal van tele, tán lidérc mutatja az utat, de csak menj tovább és ne gondolj vele...”
Thomas Mann: Varázshegy

Kilimanjaro. Közhelyes hegy, Hemingway havával pláne. Mert nem nehéz, és a mítosz miatt marketingelni is jól lehet. Tehát jónéhány magasságra éhes nyugati, keleti (értsd: dzsepeníz bojsz) öreg és fiatal (a középkorúakról pláne ne feledkezzünk meg) oda tart. Mintha a Váci utcában sétálnál, csak itt nem a magassarkú és háromnyegyedes kabát a divat, itt a trend a bakancs és a windstopper dzseki. Az amerikai turistán ebből is az otkotűr. A keleti blokk a táborhelyeken is a szélén kap helyet. 500 m gyaloglás a klozetig. Ez hasmenés esetén külön fűszere a napnak. Na jó, itt még nem tartunk, kanyarodjunk egyelőre vissza a síkra. Hatan maradunk, akik folyatják a túrát, a többiek hazarepülnek, mi pedig Kenyából Tanzániába. Megcsap a hőség, csak kornyadozunk a 80 százalékos páratartalomban, ahogy a Kilimanjaro airporton kiszállunk a repülőből. Másfél óra buszozás a szállásig. Két város van, ami olyan mint a Mont Blancnak Chamonix, vagy a Matternhornak Zermatt (bár azokhoz nem volt szerencsém) a másik város Arusha, mi Mosiba megyünk. Középkategóriás szálloda, nekünk luxus a sátor után. Van fél napunk regenerálódni. Vannak kétségeim. Na nem a szállodával. A bokám iszonyatosan fáj, a lejtmenet elég rendesen meggyilkolta (bár nem fordult ki vagy ilyesmi, csak a laza szalagok megérezték) és az se boldogít túlságosan, hogy a Kenyán nem voltam a topon. Mindegy, valami lesz, össze kell szednem magam. Azt mondják - ez is - fejben dől el. (ja, meg lábban, gyomorban, stb...) A sátortársam hazautazott a Kenya túra után, estére érkezik az új versenyző, addig félnapra enyém a szoba. És a zuhany. Többször is élvezkedem a tus alatt, 5 napra előre igyekszem lemosni a koszt, hiszen a hatodik napon leszünk újra civilizált körülmények között. Mosdásilag legalábbis. Alszom egyet, kiülök olvasnia medencéhez, mosatok és mosok, hiszen Mosiban vagyok. Este megérkeznek BUDról a többiek, akik csak a Kilire jöttek. Én már alszom, a leendő szobatársam invitál, hogy ők még söröznének. Áldásom, mondom és újra álomba zuhanok. Reggel cuccolunk, aztán irány a hegy. Machame gate. A Kilimanjaro nem nehéz hegy. Aki felsétál rá, abból lesz a Kili man járó. Tizenkilencen indulunk neki, és mind feljutunk. Persze ezt akkor még nem tudjuk, sokunknak még aznap reggel is vannak kétségeink, de erről pár sorral lejjebb. Két kisbusszal felfuvaroznak bennünket a Macame kapuhoz, ahol órákig tartó adminisztrációs procedúra veszi kezdetét. Lemérik a cuccainkat, mindenkit beírnak egy könyvbe. Kézzel! Géppel is, de biztos ami offline is ott van. Végül is, Afrikában vagyunk. Eközben megesszük elemózsiánkat, beszélgetünk, türelmesen várunk. Szundítunk egy délutáni sziesztányit, szerelmesek leszünk, megházasodunk, felnevelünk néhány gyereket, elválunk, meghalunk, feltámadunk, mikor az afrikai alkalmazott adminisztrációja alkonyatkor végre a végszóhoz közelít. Hurrá, végre indulhatunk! Felkapjuk kis hátizsákjainkat, teherhordóink a nagyokat, plusz étkezősátrat, kaját, széket, derékaljat, miegymást. Mi egymást. Vidáman vonulunk köderdőn át, ismerkedünk egymással és a hegyre velünk együtt induló csoportokkal. Egy amerikai csapattal kerülgetjük egymást, de van itt német náció, meg svájci is. Csoportunk főbotanikusa minden növénynél előadást tart, és később visszakérdez, vizsgáztat. :) Naplementére szépen felballagunk 3000 méterre, sátraink már állnak, meg egy deszkavécé, beköltözünk (az előbbibe), vacsorázunk és nem kell senkit altatni. Másnap kora reggel ébresztő, 8 körül indulunk. Én kicsit elidőzök a „mosdóban”, furcsa a gyomrom. A furcsaság rémálommá válik, azaz nem álommá, hanem valósággá. Most írjam le, a második napot végigf@stam? Estére már nem túl sok energia maradt, bedőltem a sátorba. Előtte még egy kis akklimatizációs túrán is részt kellett venni délután. Hát mit mondjak. A francba kívántam az egészet. Igaz, nemcsak én voltam gyomorügyileg zakkant, de ez csak az együttérzésben segített. A helyi vezetőnk citromot csavart és nem kaptunk vacsorát. Csak főtt rizst. Meg teát. Másnap reggelre nekem semmi bajom nem volt. A véroxigénem a topon, én frissen, vidáman, méregtelenítve vágtam neki a következő etapnak. Tulajdonképpen innentől kezdve össze lehetne sűríteni a történetet pár mondatban. Néhány hatásvadász jelző, szóvirág, húú és ha. És már a csúcson is lehetnénk. De nem teszem, mert most ezen az éji órán jól esik nyomkodni a billentyűzetet és hát mégis repültem, zötykölődtem, gyalogoltam néhány órát, hogy erre a helyre léphessek. Majdnem beleírtam a szentet, hatásvadászat kedvéért …, de figyelek :) Szóval a harmadik nap felmásztunk 4600 méterre a Láva toronyhoz. Baktattunk az ormok, meredélyek hasadékok között, csöppet sem veszélyes területeken. Kihalt, kopár, kősivatagban kószálunk mi, színes ruhás, bőrös porterek „szaladnak”, hozzánk képest mindenképpen. 4600 méteren tűz a Nap, megebédelünk, kis zsákjainkat bontogatjuk elemózsiával, a csapat egyik része elmegy a vezetőnkkel sziklát mászni, mások más régiókba hágnak – gondolati szinten egyelőre, a többiek élvezik a napsütést vagy egymást. Miután kimászta, kiörömködte magát mindenki, indulás vissza 3900 méterre. Este már senkinek nincs gondja az alvással, jót tett az akklimatizáció. Életfunkciónk normálisan működnek, de életterünk beszűkül. Minden kiszorul az agyból, csak a hegyre koncentrálunk. Legfőbb tevékenységünk, persze a napi gyaloglás, evés, beszélgetés és egyéb mellett a keresés!!! :) (Zárójelben megemlítem, én otthon természetes környezetemben is gyakran űzöm, már-már sportszerűen ezt a tevékenységet - tessék csak a lemenőimet megkérdezni! Sok- sok vidám ((dupla zárójel: és bosszús)) percet szerezvén ezzel nekik.) Szóval számomra ez nem volt újdonság, de most a magashegyi kategóriában indultam. Más ez mint a mezei, sík. Egy hátizsákból, sporttáskából kell előbányászni nap mint nap a tiszta holmit, fürdést imitálni és a lehető legkomfortosabban érezni magunkat. Alva is. Másodmagammal, kétszer két méteren. Kösz :) A csúcsmászás előtti napon a Baranco táborban a reggel szokásosan indul. Felkelés, cicamosdás, toalett, tükör, tompa morajok, majd reggeli, álmos és friss köszöntés. Hullámzó terepen túrázunk ma, reggeli után az első feladat, - a szecenéciók és lobéliák megcsodlása után – ez egyébként egész utunkra jellemző, hogy e két különleges növényről erdei mennyiségű fotót készítsünk. Leereszkedünk egy patakmederhez, majd felkapaszkodunk, az előttünk magasodó Nagy Barranco falon. Kezünkkek kapaszkodunk, lábunkkal támaszkodunk, ebben a magasságban nem is olyan egyszerű ez, de feljutunk. És már ereszkedhetünk is lejjebb a Karanga völgybe. Aztán föl és megérkezünk 4620 méterre, a Barafu-táborba. Leírva pár mondat, realititájm 7-8 óra, a táv ugyan nem sok, de a szintkülönbség miatt érezhető. Este vacsora után izgalom a másnap (tulajdonképpen aznap kelünk 11kor ) meghódítandó csúcs miatt. Nem sokat alszunk, azt is teljes menetefelszerelésben, hogy ébredéskor ezzel már ne legyen gond. El-elszundítunk, éjfél előtt egy órával ébresztenek, hogy indulás. Csúcstámadás! Összekészülődünk, termoszainkba forró tea, zsákba az aznapra szükséges cucc, kézbe túrabot, szájra csók (már akinek) mindenkinek jókivánság és biztatás. Aztán éjfélkor elindulunk. Fejlámpáink fényében imbolygunk, ez a sötétség lesz napfelkeltéig, jobb ha megbarátkozunk a gondolattal. (részemről elég kilátástalan (szó szerint, ha belegondolunk) csak a feketeségben sorjázó emberek látványa nyújt némi lelkierőt, mégsem csak én vagyok ilyen elvetemült, másnak is eszébe jutott ez a móka. 1200 méteres szintkülönbség a kráter pereméig. Itt jutnak eszembe azok a gondolatok, amellyel a dolgozatomat kezdtem. És még, hogy, csak a Stella Pointig jussak fel, onnan meglátom... 5745 méteren már világosodik, 6 óra van, nem kérdés, hogy tovább megyek-e. Az addig eltelt órák mindenképpen jellemformálóak. Amikor azt mondják már 5000 méter fölött járunk, különleges az érzés. 5000 méter. Én? Igen, én. Megyünk tovább, időnként megállunk pihenni, pisilés a sziklák mögött, energiaszelet, kortyok a teából, magassági mámor, kis fejfájás, de nem vészes. Hányás, hasmenés most nincs, csak iszonyú fáradtság. És kéz és lábfázás. Az utóbbi nem vészes, mert mozgunk, csak a pihenőknél, de a kezem az nagyon elgémberedik. Mozgatom az ujjaimat, némi életet csiholva ezzel, aztán később ez is jobb lesz. Minden jobb, ahogy közeledik a napfelkelte. A Stella Pointtól már csak egy óra és Afrika legmagasabb pontján, a Kilimandzsáró tetején állok. Uhuru csúcs 5895 méter! Fotó jobbról, balról, középről, alulról, felülről, csúcsfotó, egyéni fotó, páros fotó, baráttal, ellenséggel, magyarral, külföldivel, vezetővel, szeretővel és szeretetlennel, teherhordóval, és teherrel. Gyönyörködés egymásban és a tájban, gleccserben, sziklában, égben, Napban, a természetben a csodában... Aztán... körbepillantás, beégetjük a retinánkba a képet és indulunk vissza a Barafu-táborba, pár órát pihenünk ebédelünk és ereszkedünk a 3100 méteren lévő táborhelyre. A leereszkedés se sokkal vidámabb, fáradtak vagyunk, és elcsigázottak, meleg van. 16 óra talponlét után zuhanunk álomba.

Vége

Hálás köszönetem Mester Daninak, aki eljött velem hálózsákot, bakancsot és túrazoknit venni. II.Periklésznek – aki már járt ott, és felkészített tanácsaival, Horváth Ferinek aki BIZTOS volt benne, hogy feljutok, ő azt hiszem, jobban bízott ebben, mint én magamban :) Fülöp Tibinek aki üzeneteivel bátorított, Horváth Detti, Őszi Chris, és Kis Gyula Polythlonos csapattársaimnak a biztatást, Szabó Szilveszternek, aki győzelemre vezette az Eupoliszos csapatot, Yelen barátomnak- aki aggódott, amikor a Kenya után beödémásodott a fejem, és hazatértemre császármorzsát főzött barna lisztből, nem utolsósorban Priszcilla lányomnak aki vezényelte itthon a fiatalabb tesóit és az építkezést, az hogy az autómat meghúzta, -itt a nyilvánosság előtt üzenem, hogy meg van bocsájtva :/ :) Lettinek, aki aranyosan asszisztált és Atinak is, hogy távollétem alatt kivitte a szemetet :) Lajos pedig szorgalmasan dolgozott :) És még sokan mások... És hálás köszönetem, azoknak akik nem tudtak róla és gratuláltak, nagyon jól esett!!! Azt hiszem az nagyon modoros lenne tőlem ha azt írnám, hogy nagyon szeretlek Benneteket és nem sikerült volna nélkületek, de egy Kilimanjáró után ennyi közhely még tőlem is belefér :)

Az Index Bakancslista stábja a Kilimandzsárón, első rész: Mit keres az Index a Kilimandzsárón?



Az Index Bakancslista stábja a Kilimandzsárón, második rész: Beálltunk hordárnak Afrika tetején.



Az Index Bakancslista stábja a Kilimandzsárón, harmadik rész: Vérnarancs hajnal a Kibo-kráternél.



Kilimanjaro jelenet. Monthy Python Repülő Cirkusza, első évad, 1969. Hogyan NE? :)


A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.