Bejelentkezés

Hochwechsel

Alpesi hangulat a szomszédban

Stájerország északnyugati csücskében emelkedik a Wechsel gerince, ami hamisítatlan alpesi hangulattal, szép panorámával, hüttékkel és egy remek túraútvonallal vár minket!
Indulás és érkezés helye: Budapest és Veszprém
Mikropolisz :)

Avagy minden szombaton túraprogram, garantált indulással, kis létszámmal.
 
A Mikropolisz kategóriába tartozó túráink mind olyan egynapos programok, ahol a maximális létszám 8 fő, a minimális 1 fő, tehát ha jelentkezel, akkor mindenképpen indulsz. Az évek alatt már sokszor bejárt tájak mellett ebben a projektben olyan célpontokat keresünk, ahová eddig a nagybuszokkal nem igazán volt lehetőség eljutni. Fontos az indulási helyszín, mert nem pont onnan indulunk, mint a nagyobb túrák esetén, sőt, Budapest mellett gyakran vidéki városokból indul a túra. A túrák természetesen a túravezetés mellett az oda- és visszaút költségét is tartalmazzák, a vadonatúj Volkswagen kisbuszunkkal utazunk. Ha szombat, akkor túra! Egész évben.
  • 1.. nap Budapest, Veszprém, Mariensee, Hochwechsel

    3
    Találkozó Budapesten 5:30-kor a XI ker. Szent Gellért tér és Műegyetem rakpart sarkán levő parkolónál (az M4-es metró állomása mellett); Veszprémben 7:00-kor a Budapesti úti OMV-benzinkútnál. Egy fehér Volkswagen kisbuszt keressetek, Eupolisz logókkal. Bő 3,5 óra autózás után érünk a Wechsel lábánál fekvő parkolóba. Kezdetben egy hegyi patak látványos völgyét követünk, majd folyamatosan emelkedő ösvényen kapaszkodunk egyre feljebb, végül elhagyjuk a fenyvest, kinyílik a táj és előttünk a Hochwechsel 1743 méter magas csúcsa. Kifújjuk magunkat, majd az egyre alacsonyodó gerincet követve kirándulunk az alpesi vidéken, fenyveseket, réteket és persze hüttéket érintve térünk vissza délután buszunkhoz. Táv: 18 km szintemelkedés: 950 m fel és le. 

Út ára tartalmazza

az utazást kisbusszal, a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

az étkezést és a biztosítást.

Utazás

Kisbusszal.

Létszám

1-8 fő.

Túra nehézsége

A túra elején egy nagyobb kaptató vár ránk köves, helyenként kellemetlen talajjal. A túra nagyobb részén már jóval kényelmesebb kirándulásra kell számítanunk. 

Időjárás

Változékony időjárásra kell számítani. A gerincen a nap elleni védelem és az esetleges eső elleni egyaránt fontos!

Pénz-ügy

Érdemes némi eurot magaddal hoznod, az úton pénzváltásra nem lesz mód.

Vám

Útlevél vagy személyi igazolvány szükséges!

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
 
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo: 450 Ft/fő/nap
Top: 590 Ft/fő/nap
Top extra: 940 Ft/fő/nap
 
Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
 
Storno Basic: összege a részvételi díj 5%-a (önrész: 20 %), önállóan is köthető,
Storno Kombi: összege a részvételi díj 4%-a (önrész: 0-10%) csak utasbiztosítással együtt köthető.
 
Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.