Bejelentkezés

Gyurkova csúcstúra

Lélegzetállító panoráma túra az Alacsony-Tátra gerincén

Túránk által érintet gerincrész megmászására a gyönyörű környezetben fekvő Magurka menedékháztól indulunk. Utunk során először egy erdős völgyön át haladunk felfelé, majd törpefenyők között kapaszkodunk egyre feljebb, hogy a gerincre felérve csodálhassuk meg a körülöttünk fekvő hegyek panorámáját. A gerincen hosszan túrázva fáradtságos utunk jutalma a csodálatos körpanoráma és egy rövid pihenő a Gyurkova menedékházban. Pihenőnk után tovább túrázunk a gerincen, majd elkezdünk ereszkedni, hogy körtúránk kiindulópontjára még sötétedés előtt visszaérjünk.

Indulás és érkezés helye: Budapest
Ellátás: szállás menedékházban, reggeli
Mikropolisz :)

Avagy minden szombaton túraprogram, garantált indulással, kis létszámmal.
 
A Mikropolisz kategóriába tartozó túráink mind olyan egynapos programok, ahol a maximális létszám 8 fő, a minimális 1 fő, tehát ha jelentkezel, akkor mindenképpen indulsz. Az évek alatt már sokszor bejárt tájak mellett ebben a projektben olyan célpontokat keresünk, ahová eddig a nagybuszokkal nem igazán volt lehetőség eljutni. Fontos az indulási helyszín, mert nem pont onnan indulunk, mint a nagyobb túrák esetén, sőt, Budapest mellett gyakran vidéki városokból indul a túra. A túrák természetesen a túravezetés mellett az oda- és visszaút költségét is tartalmazzák, Volkswagen kisbuszunkkal utazunk. Ha szombat, akkor túra! Egész évben.
  • 1. nap Budapest, Magurka, Gyurkova (1750 m)

    3
    Találkozó és indulás 6:00-kor a XI ker. Szent Gellért tér és Műegyetem rakpart sarkán levő parkolónál (az M4-es metró állomása mellett). Egy fehér Volkswagen kisbuszt keressetek, Eupolisz logókkal. Az Alacsony-Tátra Nemzeti Parkba 4-5 órás, pihenőkkel tarkított utazás után érkezünk, a kisbuszt szállásunk mellett hagyjuk. Innen hódítjuk meg a hegység gerincét. Túránk nem lehet teljes a Gyurkova menedékház nélkül, aminek eléréséhez a gerincről egy fél órás ereszkedést kell még legyőznünk (és ugyanennyit vissza fel is). Miután elértük a házat és kifújtuk magunkat, ettünk, ittunk egy keveset, búcsút veszünk a többi túrázótól és visszaindulunk a gerincre, ahonnét ismét megcsodálhatjuk az Alacsony-Tátra hosszan elhúzódó érintetlen vonulatait. Tiszta időben előttünk látszik a Szlovák paradicsom és a Fátrák, másik irányba pedig a Magas-Tátra vonulata. Mielőtt lemegy a nap lefelé vesszük az irányt, s a már kívülről ismerős menedékházban elfoglaljuk szállásunkat. Menetidő: 5-6 óra, táv: 12 kilométer, szint: 890 méter fel és le.
  • 2. nap Magurka, Zólyom, Budapest

    1
    Friss reggeli után elbúcsúzunk a menedékháztól, s Zólyomig meg sem állunk. Zólyom (Zvolen) legnagyobb nevezetessége a város főterétől délre egy kisebb magaslaton álló jellegzetes reneszánsz pártázatos vár. Szlovákia egyik legszebb gótikus-reneszánsz váraként a nemzeti kulturális emlékek közé tartozik. Kevesen tudják, de itt született báró gyarmati és kékkői Balassi Bálint, a magyar nyelvű költészet első kiemelkedő művelője, a magyar irodalom első klasszikusa.  A vár meglátogatása után, Budapest felé vesszük az irányt. Érkezés Budapestre várhatóan a délutáni órákban.
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.