Bejelentkezés

Erdély: Gyalui-havasok

Vadregényes túrák az Erdélyi-szigethegységben.

Új hétvégi túránk során az Erdélyi-Szigethegység legnagyobb kiterjedésű hegységének: a Gyalui-havasoknak néhány impozáns szegletét keressük fel! És mivel sok a látnivaló viszonylag kis távolságra egymástól, így ezt a túrát két naposra terveztük! A két nap során a süppedős dagadólápok mentén felmásszunk az Öreg-havas (a Szigethegység 3. legmagasabb csúcsa, 1826 m) gyephavasi gerincére, kilátunk a Visszhangos-kő gránit tömbjeiről, járunk a Móc vidék havasi legelőin és nem hagyjuk ki a híres Bélavár mészkőszirtjeit sem, ahonnan rácsodálkozhatunk a Torockói-hegységre, vagy az Erdélyi-érchegység ismeretlen hegycsúcsaira.
A mindenkori határátlépési információkról a konzuli szolgálat oldala ad aktuális és részletes tájékoztatást. Mindenki maga felelős azért, hogy azoknak a személyi feltételeknek megfeleljen, amik az utazáshoz szükségesek!
  • 1. nap Budapest, Kisbányahavas, Visszhangos-kő

    3
    Reggel 04:50-kor van találkozó Budapesten a XI ker. Pázmány Péter sétány és a Magyar Tudósok krt. sarkán levő parkolónál (az ELTE új épületei mellett, a Petőfi-hídtól 5 percre az A38 Hajóval szemben). Az Ártándi határátkelőnél lévő benzinkútnál úti matricát vásárolunk, és egy rövid szünetet is beiktatunk. Ezt követően Élesd (Alesd), a Királyhágó (Buceni), Bánffyhunyad (Huedin), Gyalu (Gilău) érintésével Magyarlónáig (Lona de Sus) megyünk, ahol már a Gyalui-havasok hegyközi völgyei felé vesszük az irányt. Kisbányahavas (Staţiunea Muntele Băişorii) üdülőtelepülésre érve leparkoljuk a buszt, és kis táskáinkkal nekiindulunk az Öreg-havas gyephavasi gerincének. Az út első szakaszán a sűrű fenyőerdő közé épült üdülőházak, félig kész sícentrumok kísérik utunk. A fenyő övet szép lassan hagyjuk a hátunk mögött, amint egyre magasabbra érünk a gerincen. Célunk a Visszhangos-kő lesz, amely az Öreg-havas csúcsa alatt helyezkedik el, és amelyről mesés kilátás adódik a Torockói-hegységre, a Bedellői-karsztplatóra és az Erdélyi-érchegységre is. Ezt követően visszasétálunk a buszhoz, és elfoglaljuk a szállást. Este lehetőség lesz a szállásunk éttermi szolgáltatásait is igénybe venni, amelyek közül mi nyugodt szívvel ajánljuk a klasszikus erdélyi fogásokat: a csorba leveseket és a mícset. Szállás: panzió.
  • 2. nap Kisbányahavas, Bélavár, Budapest

    3
    Ma reggel korán kelünk és időben összepakolunk, hogy már 08:00-kor úton lehessünk a Bélavárhoz. Ez a leglátványosabb napunk, amely során 20 km távot kell teljesítenünk. Turánk kezdetén a kis táskáinkkal fenyőerdőben ereszkedünk alá, frissen csörgedező erdei patakokat, kisebb hegyi legelőket keresztezünk, néhol emelkedünk, néhol szintet vesztünk, amíg ki nem érünk egy nagy kiterjedésű havasi legelőre, amelyen idős Móc épületek állnak. Keresztezzük a havasi legelőt, és felkaptatunk a szemközti gyephavasi gerincre, amelytől már csak néhány száz méter az 1941 óta védettséget élvező Bélavár! A kristályos kőzetekbe beágyazott mészkőszirteknél elidőzünk egy kicsit, felhágunk a bércek természetes kilátópontjaihoz, megismerkedünk a Szigethegység keleti részének domborzatával, letekintünk az Aranyos-folyó távolban merészen meanderező völgyére is, amely elválasztja a Torockói-hegységet a Gyalui-havasoktól. A táj megismerését követően visszaindulunk a buszhoz, és útnak indulunk haza. Hazaérkezés Budapestre a késő esti órákban várható.
Az oldalon látható képeket Radics Tamás készítette.

Út ára tartalmazza

- az utazást busszal,
- a szállást panzióban, két ágyas szobákban,
- a reggelit,
- a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

- a reggeliken kívüli étkezést,
- a biztosítást.

Utazás

Autóbusszal utazunk. Oda- és visszaúton kb. 3 óránként tartunk negyedórás pihenőket, amikor benzinkutaknál, nagyobb parkolókban, autós pihenőhelyeknél állunk meg. A pihenőhelyek mosdóiban néha fizetni kell, ezért jó, ha van aprópénz. Az autóbuszra a helyfoglalás az előleg-befizetés sorrendjében történik. A teljes csoport elhelyezése érdekében az iroda fenntartja magának a jogot, hogy az autóbuszon való elhelyezésen változtasson.

Létszám

Tájékoztató létszám: 30-47 fő. Az utat minimum 30 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

A túrák teljesítése nem okoz különösebb nehézséget azoknak, akik aktívan szoktak túrázni. Szombaton egy fél nappal, vasárnap viszont egy egésznapos túrára kell számítani, amely során közel 900 méter „szintet” kell legyűrni, de a látvány miatt mindenképpen megéri az erőfeszítés.

Szállás

Kisbányahavas üdülőtelepülésen található panzió, ahol kétágyas szobákban történik az elszállásolás. A szobákban wc-vel és tusolóval ellátott fürdőszoba van. Ágynemű, törülköző van a szállásunkon, hálózsák nem szükséges!

A szállásunkon található étteremben van lehetőség vacsorát igényelni! Ha kérsz vacsorát, az erre való igényt legkésőbb a jelentkezési határidőig kérjük jelezni! A vacsora háromfogásos: leves, főétel, desszert. Ha vegetáriánus vagy, kérjük tüntesd fel!

Terület

A Gyalui-havasok az Erdélyi-szigethegység legnagyobb kiterjedésű tagja, amely 1350 km2 területű, 25 kilométer szélességű. Nyugatról a Bihar-hegység - Vigyázó-hegység vonulata, délkeletről a Torockói-hegység, délről az Erdélyi-érchegység, északról pedig a Meszes vonulatai határolják. Felépítésében a szigethegység legöregebb kőzetei vesznek részt, amelyek javarészt gneiszek és gránitok (Öreg-havas), peremterületein metamorfizálódott mészkő fordul elő (Béla-vár környéke). A hegységre jellemzőek a magas, panorámákban bővelkedő hegyoldalak, szirtek, és hegyhátak, általában enyhe emelkedőkkel és lekopott gerincekkel; szépségét fokozzák mélyre bevágódott völgyei és mészkőszorosai. Mivel a hegység 1800 m tengerszint feletti méter fölé nyúlik, így a növényvilág minden jellegzetes zónájával találkozhatunk: az erdőövi (tölgy, bükk) az alhavasi (fenyő) és a havasi (törpefenyő, boróka) zóna képviselőivel is.

Időjárás

A Gyalui-havasok időjárása jelentősen kiegyensúlyozottabb az Erdélyi-szigethegység többi tagjának klímájához képest, a szeptember vége pedig az egyik legkellemesebb túraidőszaknak számít az erdélyi hegyekben. Ettől függetlenül legyünk felkészülve a hidegebb időjárásra is.

Felszerelés

Könnyű túrafelszerelés szükséges, elsősorban egy kényelmes, bejáratott, vízálló bakancs, egy jó esőkabát, lélegző alsó és felső ruházat, valamint meleg pulcsi, sapka, és legyen nálad váltás ruházat. Szükség lehet fejlámpára, és a köves szakaszokon túrabotra is akár. A túrákhoz hozz magaddal egy kisebb méretű, kényelmes hátizsákot, az éppen nem szükséges holmid és a nagy táskád a buszban hagyhatod. 

A Fjällräven ajánlata:

Egy körülbelül 30 literes hátizsák (egy napi felszereléssel, vízzel, elemózsiával) mindig hasznos társunk. A Fjällräven  Bergen 30 hátizsákja vízhatlan volta miatt akár esős időben is szárazon tartja felszerelésünket.

Karl túranadrágok, illetve a Karla túranadrágok szinte bárhol használhatóak, a nyári hétvégi kirándulások és a magashegyi túrázások alkalmával egyaránt. Ez a típus a kopásálló, előavatott G-1000® Silent anyagból  készült. A nadrág lábszárhosszvégződése szegés nélküli, így könnyen a kívánt hosszra állítható.
 
Egy jól megválasztott hálózsák egy nehezebb túra után megkönnyíti a regenerálódást, hogy másnap már újult erővel vethessük be magunkat a kalandokba. Kérdés, hogy amikor alszunk, a hálózsákban forgolódunk-e vagy zsákkal együtt vesszük fel az alvási pozíciót. Mindegyik helyzetre van megoldás: Fjällräven Move with Bag vagy Fjällräven Move in Bag.

Élelem

A túra a vasárnap reggeli kivételével önállátó. Szombat este lehetőség van a szállás éttermében melegételt fogyasztani. Mivel boltok nincsennek a közelben, így otthonról kell hozni az utazás és a túra során elfogyasztandó élelmiszereket. A büfében sör, kóla, ásványvíz, kávé és gyümölcslevek vásárlására van lehetőség.

Pénz-ügy

Helyi fizetőeszköz a román lej (1 RON = 70 HUF). Mindenképpen azt ajánljuk, hogy még az utazás előtt, otthon váltsunk lejt, hogy az értékes túraidőből ne veszítsünk. Kártyával a szálláson nem lehet fizetni!

Vám

A határátkeléshez érvényes személyi igazolvány, vagy útlevél szükséges! Románia EU csatlakozása miatt a magyar (vagy egyéb EU) állampolgárok részére a kártya formátumú személyi igazolvány is elég a határ átlépéséhez. Nem magyar állampolgárok kérjük, a buszon jelezzék állampolgárságukat a túravezetőknek!

Csomag

Buszos útjaink esetében is él a csomagokra vonatkozó súlykorlát, hiszen nem terhelhetjük túl a buszt, mert az veszélyeztetné mindenki biztonságát. A határ 25 kg/fő, az ennél nehezebb csomagok szállítását a busz vezetői megtagadhatják. A súlykorlátot a felszállásnál méréssel ellenőrzik. A megmért csomagok személyes azonosítót kapnak, azzal kerülnek be a busz csomagterébe (nem kerülhet a busz csomagterébe: kartonos ásványvizek, hűtőtáskák, kempingasztalok és székek…). A nagy csomagokat csak a szálláshelyekre megérkezve tudjuk elővenni a buszunk csomagtartójából. Javasoljuk két csomag összeállítását, egy nagyobb, ruhákkal és napi használatra nem szükséges dolgokkal, illetve egy "kézipoggyász" iratokkal, s olyan dolgokkal, melyek jó, ha kéznél vannak.

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
 
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo: 900 Ft/fő
Top: 1.180 Ft/fő
Top extra: 1.880 Ft/fő
 
Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
 
Storno Basic: 1.395 Ft/fő (önrész: 20 %), önállóan is köthető,
Storno Kombi: 1.116 Ft/fő (önrész: 0 %) csak utasbiztosítással együtt köthető.
 
Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu

Gábor

“Remek volt a program! Isteni szép tájon. Szívesen eljönnék sátrazni is ugyanide! Hova tetézzem!? Jövök még! Meg amúgy is utazom még veletek! :)”

Júlianna

"Az utazás várakozáson felül csodálatos élményt nyújtott számomra annak ellenére, hogy szomorú volt látni, hogy mennyire megy tönkre a régi herkulesfüdői városrész. A legnagyobb élményt a Vaskapu, a Kazán.-szorosban a hajókirándulás, majd a szoros feletti túrázás során a környék csodálatos látványa számomra felejthetetlen marad.  Mindenkinek javasolom, hogy ne hagyja ki ezt az utat."

Mónika

“Változatos túraútvonalak voltak, gyönyörű tájakon. Könnyen teljesíthető volt számunkra, de azért nap végére mindíg elfáradtunk. :-) Tökéletes feltöltődés volt :-) Attilát már ismertük korábbi túráink során... ezért garantálva volt a jó hangulat. Ildikót most ismertük meg, de fantasztikus személyisége van és szuper túravezető. Mindketten kellően lazák és komolyak ahhoz, hogy a tervezett útvonal teljesüljön és emellett mindenki jól érezze magát. Ezúton is köszönjük Nekik ezt a szupert hétvégét!”
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.