Bejelentkezés

Dobsinai-jégbarlang és a Nagy Sólyom-völgy

Tökéletes kiruccanás a Szlovák Paradicsomba jégbarlanggal és vadregényes szurdokkal!

A Szlovák Paradicsom legjavát próbáljuk egy hosszú és fárasztó, de sok élményt nyújtó napba zsúfolni. Jeges kalanddal kezdünk a föld mélyében, majd látványos szurdoktúrával koronázzuk meg a napot!
Indulás és érkezés helye: Budapest
Mikropolisz :)

Avagy minden szombaton túraprogram, garantált indulással, kis létszámmal.
 
A Mikropolisz kategóriába tartozó túráink mind olyan egynapos programok, ahol a maximális létszám 8 fő, a minimális 1 fő, tehát ha jelentkezel, akkor mindenképpen indulsz. Az évek alatt már sokszor bejárt tájak mellett ebben a projektben olyan célpontokat keresünk, ahová eddig a nagybuszokkal nem igazán volt lehetőség eljutni. Fontos az indulási helyszín, mert nem pont onnan indulunk, mint a nagyobb túrák esetén, sőt, Budapest mellett gyakran vidéki városokból indul a túra. A túrák természetesen a túravezetés mellett az oda- és visszaút költségét is tartalmazzák, a vadonatúj Volkswagen kisbuszunkkal utazunk. Ha szombat, akkor túra! Egész évben.
  • 1. nap Budapest, Dobsina, Nagy Sólyom-völgy

    3
    Találkozó 6:00-kor a XI ker. Szent Gellért tér és Műegyetem rakpart sarkán levő parkolónál (az M4-es metró állomása mellett). Egy fehér Volkswagen kisbuszt keressetek, Eupolisz logókkal. Megkezdjük utazásunkat a Szlovák Paradicsomba, ahol elsőként kontinensünk egyik legjelentősebb jégbarlangjában teszünk kirándulást. A nyári melegből meglepő hírtelenséggel érjük el a fagy birodalmát, ahol bő fél órát barangolunk a jégképződmények között. A felszínre érve buszba pattanunk és rövid utazás után érjük el túránk kiindulópontját. A túra fénypontja a Szlovák Paradicsom leghosszabb és legvadregényesebb völgye a Nagy Sólyom-völgy. A patakba lépés szinte garantált, miként a fantasztikus látvány is. Bedölt fák, doronglétrák, láncok segítik haladásunkat a sziklák és vízesések között. A szurdokból kikapaszkodva másik ösvényen térünk vissza buszunkhoz. A hosszú nap után késő éjszaka érünk vissza Budapestre.

Út ára tartalmazza

az utazást kisbusszal, a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

a belépőket, az étkezést és a biztosítást.

Utazás

kisbusszal.

Létszám

Tájékoztató létszám: 1-8 fő. Az utat minimum 1 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

A jégbarlang meglátogatása utcai ruhában is lehetséges, de a pulóver a legnagyobb melegben is elkél. A szurdoktúrán doronglétrák, láncok és vaslétrák segítik a nehéz talajú ösvényen való közlekedést. A vadregényes szurdokban előfordulhat, hogy a patakban kell haladni, a magabiztos mozgáskoordináció és szédülésmentesség elengedhetetlen!

Felszerelés

Bakancs feltétlenül szükséges, kis hátizsák a víznek és elemózsiának, esőkabát. A jégbarlangba a legnagyobb melegben is jól jön a pulóver, a szurdoktúra nedves talaja miatt a kisbuszban hagyható váltócipőt is javasoljuk. 

Pénz-ügy

Készpénzben Eurót hozz magaddal, a helyszínen pénzváltásra nincs mód. 

Várható belépőjegyek:

nemzeti parki belépőjegy: 1,5 EUR
jégbarlang belépőjegy: 8 EUR

Vám

Érvényes személyi igazolvány vagy útlevél szükséges.

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
 
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo: 450 Ft/fő/nap
Top: 590 Ft/fő/nap
Top extra: 940 Ft/fő/nap
 
Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
 
Storno Basic: összege a részvételi díj 5%-a (önrész: 20 %), önállóan is köthető,
Storno Kombi: összege a részvételi díj 4%-a (önrész: 0-10%) csak utasbiztosítással együtt köthető.
 
Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.