Bejelentkezés

Detrekő

Kirándulás a Kis-Kárpátok nyugati oldalán

A Pozsonytól északra húzódó középhegységi jellegű Kis-Kárpátok látványos vonulatain teszünk tavaszi kirándulást. A változatos formakincsek közül ezúttal kiálló szikaszirteket és kisebb barlangokat is felkeresünk, de felcaplatunk Detrekő várának romjaihoz is.
Indulás és érkezés helye: Budapest
Mikropolisz :)

Avagy minden szombaton túraprogram, garantált indulással, kis létszámmal.
 
A Mikropolisz kategóriába tartozó túráink mind olyan egynapos programok, ahol a maximális létszám 8 fő, a minimális 1 fő, tehát ha jelentkezel, akkor mindenképpen indulsz. Az évek alatt már sokszor bejárt tájak mellett ebben a projektben olyan célpontokat keresünk, ahová eddig a nagybuszokkal nem igazán volt lehetőség eljutni. Fontos az indulási helyszín, mert nem pont onnan indulunk, mint a nagyobb túrák esetén, sőt, Budapest mellett gyakran vidéki városokból indul a túra. A túrák természetesen a túravezetés mellett az oda- és visszaút költségét is tartalmazzák, Volkswagen kisbuszunkkal utazunk. Ha szombat, akkor túra! Egész évben.
  • 1. nap Budapest, Detrekőszentmiklós, Cierna skala

    2
    Találkozó 7:00-kor a XI ker. Szent Gellért tér és Műegyetem rakpart sarkán levő parkolónál (az M4-es metró állomása mellett). Egy fehér Volkswagen kisbuszt keressetek, Eupolisz logókkal. 3 óra autózás után érünk a Pozsonyhoz közeli Detrekőváraljára, ahol bemelegítő kirándulást teszünk. A bő órás kirándulás célpontja a falu fölé magasodó várrom. A hangulatos romoktól visszatérünk kisbuszunkhoz és a szomszédos Detrekőszentmiklósról indulunk hosszabb túránkra. Meredek kaptatóval kezdünk, hogy feljussunk az Éleskőre, majd rövid pihentető szakasz után újabb kaptatóval hódítjuk meg utunk legmagasabb pontját, a szép kilátást ígérő Cierna skala-t. A főgerincről részben másik úton térünk vissza a faluba: kitérőt teszünk egy régi vadőrház irányába, majd a Libusa patak völgyét követjük a faluig. Útközben látványosságként megnézünk egy barlangot, ösvényünk egy kápolnát is érint. Estefelé érünk vissza Budapestre. Kirándulás Detrekő várához táv: 3 km, szint: 150 m fel és le. Kirándulás Cierna skala-ra táv: 10 km, szint 550 m fel és le.

Út ára tartalmazza

az utazást kisbusszal, a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

az étkezést és a biztosítást.

Utazás

Kisbusszal.

Létszám

Tájékoztató létszám: 1-8 fő. Az utat minimum 1 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

Közepes nehézségű túra, de az évszaknak megfelelően hóra és/vagy sárra számítani kell, azaz a terep csúszni fog. 

Időjárás

Téli.

Felszerelés

Téli réteges túraruházat szükséges a kiránduláshoz. Túrabot jó szolgálatot tehet, a vízhatlan túrabakancs pedig elengedhetetlen kellék! Esőkabát és kamásli is erősen javasolt, váltócipő/zokni a hazaúton jól jöhet, ha a vízállónak hitt bakancs mégsem annyira az... 

Élelem

Szendvicset hozz magaddal itthonról. Menedékházat nem érintünk, falusi kocsmát igen.

Pénz-ügy

Készpénz Eurót hozz magaddal, az úton pénzváltásra nincs mód.

Vám

személyi igazolvány vagy útlevél szükséges

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
 
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo: 450 Ft/fő
Top: 590 Ft/fő
Top extra: 940 Ft/fő
 
Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
 
Storno Basic: 895 Ft/fő (önrész: 20 %), önállóan is köthető,
Storno Kombi: 716 Ft/fő (önrész: 0 %) csak utasbiztosítással együtt köthető.
 
Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.