Bejelentkezés

Dalmácia: Kvarner-öböl és a Velebit-hegység

Kvarner-öböl: Dalmácia világörökségi városai és legszebb szigetcsoportja a Velebit-hegységgel párosítva

Évi

"Attillával voltam már a legelső HNP-n és Bosznián is, akkor is és most is ámultam rendkívüli helyismeretén, tudásán. Amúgy pedig kedves, higgadt, türelmes, de határozott túravezető. Ateszt is ismertem, és volt már, hogy begörcsölt az állkapcsom a sok nevetéstől. Most sem csalatkoztam, feldobta a hangulatot. És ő is mondott érdekességeket. A program változatos, arányaiban jól megválasztott, sok szépet láttunk. Amit négy napból ki lehetett hozni, az benne volt. Jó volt a két túra, a hajózás és a városnézés is (én az utóbbi kettőbe is belecsempésztem egy kis „hegymászást” Splitben és a fürdőzés helyett – mindkét helyről gyönyörű panoráma volt, jó szívvel ajánlom alternatívaként beletenni a programba.) A szállás remek, összkomfortos apartman, panorámás terasszal, reggeli, vacsora tengerre nézés közben, a spliti piacon vásárolt friss zöldséggel, gyümölccsel – élvezetes volt. Tetszett az is, hogy a közelben volt nyitva tartó üzlet, pékség… Továbbra is nagy kíváncsisággal tanulmányozom a honlapotokat, várom az újabb hétvégi utakat, mint elérhető realitást és álmodozom a gyönyörű hosszabb utakról."

Gabi

"Köszönöm szépen ezt a fantasztikus hétvégét Dalmáciában. Nekem ez volt az első Eupoliszos utam, de megjött a kedvem a továbbiakhoz is. Attila jelenléte biztosan sokat emelt a 4 nap hangulatán, kivételes érzéke van az emberekhez, és azt gondolom, ezt a túravezetés "szakmát" :-D pont neki találták ki… Az a sok apró figyelmesség és sok poén is hozzájárult ahhoz, hogy a csapat összerázódjon!! :-) Az élmények közül nekem a legszebb a hihetetlen szépségű kilátás volt a Balinovac csúcsról. A Kornati Nemzeti Park szigetei is szépségesek voltak, meg persze a felejtehetetlen türkizkék színű tenger, ami azóta is hiányzik. A társaság is nagyon jó volt, nem unatkoztunk egyszer sem. Azóta nehéz is visszailleszkednem a mindennapi munkába, de a képek feltöltenek, és néha még a csodálatos erdőkről és a hajókázásról álmodom. :-)) Köszönök mindent a túravezetőinknek is és az Eupolisznak is."

Hajni

"Még én is meglepődtem azon, hogy mennyire tetszett ez a Dalmácia túra. Nagyon örülök neki, hogy ezzel végleg sikerült felülírnom magamban azt a negatív képet, amit az elmúlt évek alatt sikerült magamban megfesteni Horvátországról. Nagy örömmel raboskodtam náluk egy hosszú hétvégét!"

Teca

"Nagyon jól éreztem magam Dalmáciában én is! Már az első nap a Zeleni Vir túra üdítően hatott rám, isteni volt. Aztán a városlátogatós könnyed, laza andalgás a romantikus Trogirban és hasonlóan szép Splitben kellemes volt. Tetszett nagyon. Most visszagondolva, ahogy teltek a napok, úgy fokozódtak a programok is (persze nem lebecsülve a Zeleni Vir-t... :) A hajókirándulás pazar élményt nyújtott. Hajókázunk-kikötünk-fini helyi ebéd-hajókázunk-fürdünk (én ÚSZTAM ám a vízben, bibiiii)-hajókázunk és közben sokat-sokat nevetünk... :) És végül az utolsó napi Észak-Velebit NP-os túra méltán feltette az i-re a pontot. A levegő, a minket körülvevő "érintetlen" természet együttes hatása a szervezetemre leírhatatlan.:) És az 1594m-es!!! menedékházban elfogyasztott tea életem legfinomabb teája volt. Csak azt sajnálom, hogy a csúcsra nem mentem. (kárpótolt a megvárt tea) De 98%, hogy még visszatérek! :) Köszönöm Nektek az emlékezetes és tartalmas nyaralást! :)"
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.