Bejelentkezés

Indonézia: Bali, Nusa Penida

Vadregényes dzsungelek, vízi templomok, rizsföldek, álomba illő tengerpartok

Balira utazva a hinduizmus misztikus és csodálatos templomait látogatjuk meg, ahol mind a mai napig hívők ezrei imádkoznak és mutatnak be áldozatokat a nagy főisteneknek, Brahmanak, Visnunak és Sívának. Persze, a természeti látnivalók sem maradhatnak ki! Sétálunk a már-már valószínűtlenül élénk zöld rizsteraszokon, fürdünk a dzsungel mélyén lévő vízesések alatt, valamint egy hatalmas majomerdőben bandukolva megismerkedhetünk a játékos és ravasz majmok mindennapjaival. A festői homokos tengerpartokon pedig alámerülhetünk a kellemes hőmérsékletű türkizkék vízben vagy csak egy jó könyv társaságában élvezhetjük a trópusi napsütést. S mivel Bali a spiritualitásáról is világhíres, kipróbálhatjuk a meditációt, jógát, vagy éppen egy masszázs segítségével töltődhetünk fel.

Ha azt gondolod, hogy Balin van az indonéz édenkert, nem tévedsz sokat, de mi mégis egy picit arrébb invitálunk. Oda, ahova a turizmus még csak éppen éppen betette a lábát, ahol az infrastruktúra nehezen követi az igényeket, s ahol - sajnos - sok minden nem ismerős a nyugati szemléletből. De itt, Nusa Penidán, ha szánsz rá időt, akkor csodás eldugott tengerparti öblöket találhatsz, a kristálytiszta vízben millió színes halacskával és manta rájákkal merülhetsz együtt, s az egész sziget akkora, hogy egy nap alatt be tudnád járni - de annyi gyönyörű hely jön szembe veled, hogy ez úgysem menne!

Kiemelt látnivalók az utazás során:
- misztikus hindu templomok: Tanah Lot, Ulu Watu, Gunung Kawi, Tirta Empul, Ulun Danu Bratan,
- a festői bali rizsföldek mentén található Subak-öntözőrendszer (UNESCO Világörökség),
- világhíres homokos tengerpartok pálmafákkal, türkizkék vízzel és gazdag élővilággal,
- dzsungelek mélyén fekvő vízesések,
- napfelkelte a Batur-vulkánról,
- rafting Bali legszebb folyóján,
- Ubud: Bali spirituális és kulturális központja,
- Nusa Penida káprázatos sziklaszirtjei.
  • 1. nap Denpasar, Ubud

    Megérkezés Bali szigetére, Denpasarba. Innen transzferrel utazunk a néhány órányira lévő Ubudba, ahol az első 4 éjszakánkat töltjük. Szállás: szállóban.
  • 2. nap Gitgit, Bratan-tó, Jetiluwih rizsterasz, Ubud

    2
    Első egésznapos programunk egy jellegzetes balinéz nap lesz, amikor is kisbuszokkal fedezzük fel Bali belsejét. Reggeli után kisbuszokkal indulunk a hosszan elnyúló hegyi faluba, Gitgitbe. A település nevezetessége, hogy rengeteg vízesés található a környékén. Mi is felkeressük a legnagyobbat, ahol a merészebbek akár meg is mártózhatnak a hűsítő vízben. Ezt követően a Bratan-tóhoz látogatunk, ami a vele azonos nevű kalderában alakult ki, itt pedig az Ulun Danu Bratan templomot nézzük meg. A tó partjára épült, Sivának szentelt és kétségkívül már sok képeslapon megcsodált templom körül mindig nagy az élet, valószínűleg lesz lehetőség a balinézek templomi szokásaiba is belepillantani. Elhagyva a Bratan-tavat Bali egyik legszebb rizsföldjére, a Jatiluwih rizsföldekre látogatunk el, ahol teszünk egy sétát a már-már valószínűtlenül zöld és nagy gonddal rendben tartott rizsföldek egyikén. A rizsföldeket elhagyva utazunk vissza Ubudba. Szállás: hotel, ellátás: reggeli.
  • 3. nap Ubud, Gunung Batur (1717 m), Majomerdő

    3
    Ezúttal igen korán, a hajnali órákban indulunk el Ubudból, hogy a közel 1 órányira fekvő Gunung Batur vulkánjának lábához érjünk kisbuszunkkal. A Batur vulkán Bali vulkánjai közül az egyik legaktívabb, hiszen csak a 20. században több, mint 5 kitörést regisztráltak, mai képét pedig egy 1917-es hatalmas kitörés után nyerte el. Némi készülődés után fejlámpáink fényénél haladva indulunk el a csúcs felé, ahova igencsak fárasztó út vezet fel. Meredek részeken és vulkáni hamutól csúszós terepen haladva nagyjából 2 óra alatt fogunk felérni a csúcsra, ahonnan szép idő esetén egy emlékezetes napfelkeltében lehet majd részünk. Visszatérünk kisbuszunkhoz, elfogyasztunk egy hangulatos ebédet valahol a tó partján, majd visszatérünk Ubud városába. A délután folyamán megnézhetjük még az ubudi Majomerdőt, illetve tehetünk egy kellemes sétát a városka környéki rizsföldeken. (Batur vulkántúra távja: kb. 9 km, szint: 700 méter, menetidő: 4-5 óra) Szállás: szállóban, ellátás: reggeli.
  • 4. nap Rafting, Goa Gajah, Gunung Kawi, Tirta Empul

    2
    A mai nap kezdéseként rögtön egy vizes programmal indítunk, hiszen egy nagyjából kétórás raftingtúra során belekóstolhatunk a Bali szigetét átszelő keskeny, ám annál gyorsabb folyású folyók izgalmas világába. Az Ubudhoz közeli Ayung folyón raftingolni még száraz évszakban is igazán nagy élmény, de leginkább a minket körülvevő csodás természet miatt kihagyhatatlan. Raftingunk végén átvesszük száraz ruhánkat, majd ebédünk után folytatjuk utunkat. Első megállónk a közelmúltban felfedezett Goa Gajah templom, melynek különlegessége, hogy maga a templom hindu, de van mellette egy buddhista szentély is. Innen a Gunung Kawi templomhoz utazunk. A misztikus, sziklába vésett templomcsoport gyönyörű rizsföldek és erdők között fekszik. Következő úti célunk az örök élet forrása fölé a X. században épített Tirta Empul templomot. Különleges élmény lehet a helyiekkel együtt a halhatatlanok táborába jutni a rituális fürdés során. Mindhárom templomot gyakran keresik fel csoportosan a balinézek, így ezek nem pusztán turistalátványosságok, hanem a vallási élet és szertartások fontos helyszínei is. Szállás: szállóban, ellátás: reggeli és ebéd a rafting után.
  • 5. nap Ubud, Tanah Lot, Kuta part

    A délelőttünket szabadprogram keretében Ubudban töltjük, majd egy korai ebédet követően bérelt buszainkkal a sziget hat legszebb templomának egyikéhez, a Tanah Lothoz utazunk. A délutánt itt töltjük el, részt vehetünk az áldás osztásban, meglátogathatjuk a bazárt, s gyönyörködhetünk a naplementében. Kora este érkezünk szállásunkra, ahol remek lehetőségek nyílik a feltöltődésre és kikapcsolódásra: fürödhetünk este a medencében, vagy akár befizethetünk egy masszázsra is. Szállás: hotel, ellátás: reggeli.
  • 6. nap Bukit-félsziget: Jimbaran halpiac, Ulu Watu templom

    1
    A mai napot Bali déli részének, a Bukit-félsziget természeti és kulturális látnivalóinak felfedezésével töltjük. Reggeli után rövid utazással érjük el első megállónkat, a Jimbaran halpiacot. Míg a homokos fövenyen számtalan harsány színekre festett halászcsónakot láthatunk, addig a parttól beljebb futó sétány mentén, illetve a fedett részen vízzel teli dobozokban árulják a halászok a legkülönbözőbb halféléket a legapróbb rákoktól kezdve a hatalmas polipokig bezárólag, amiket aznap hajnalban fogtak ki. A halpiacot elhagyva a félsziget délnyugati csücskén fekvő Pura Luhur Ulu Watu templomhoz utazunk. A hatalmas tengerbe leszakadó sziklafal peremére épített XI. századi templomegyüttes belső része kizárólag hinduk számára látogatható. Jellegében kicsit a kínai nagy falhoz hasonlítható panorámaútján azonban mindenki számára elképesztően látványos fotótémákat kínál. De vigyázat! A templom melletti erdőben és az ösvényeken aranyosnak tűnő, ám igen ravasz majmok tucatjai vadásznak az óvatlan turisták elcsenhető értéktárgyaira. Miután körbesétáltunk a szentélyben, egy közeli étteremben megebédelünk. Szállásunkra visszautazva pedig már csak a jól megérdemelt délutáni pihenés vár ránk, amit a Kuta parton, illetve a szálláson tölthetünk el. Szállás: hotel, ellátás: reggeli.
  • 7. nap Kuta, Nusa Penida

    Ma a reggeli után a szomszédos kis szigetre, Nusa Penidára költözünk át. Egy rövid, de annál gyorsabb hajóutat követően érkezünk meg, ahol a szállás elfoglalása után a medence mellett pihenhetjük ki magunkat. Itt most már az igazi nyugodt kikapcsolódásé a főszerep. A vállalkozó kedvűek motort bérelhetnek, s könnyedén eljuthatnak a legszebb, eldugott kis strandokra. Szállás: hotel, ellátás: reggeli.
  • 8. nap Nusa Penida

    1
    Reggelit követően közösen fedezzük fel a sziget látnivalóit: a mesebeli, képeslapokról is hihetetlenül jól kinéző - és élőben még jobb - Angel's Billabong sziklamedencéjét, a sziklahídjáról ismert Broken Beach-t, és mind közül a leghíresebb, a Kelingking-öböl fantasztikus látványát sem hagyjuk ki. A vállalkozó kedvüekkel le is túrázunk a mesebeli homokos strandra. Aki búvárkodni, sznorkelezni szeretne, annak a délután utolsó programpontja a Crystal Bay fog felejthetetlen élményt nyújtani. Szállás: hotel, ellátás: reggeli.
  • 9. nap Nusa Penida

    Szabadprogram, lazulás: nyugiban lehet heverészni egész nap, barnulni a strandon, vagy a medence mellett. Aki több aktivitást szeretne, az elmúlt két nap kedvenceiből tud most egyénileg válogatni, ki-ki maga visszatérhet oda, ahol és ami a legjobban tetszett neki, vagy felfedezheti még a sziget kimaradt részeit, esetleg a szomszédos Nusa Ceningan, Nusa Lembongan szigetére is át lehet nézni. Búvárkodás, sznorkelezés is szóba jöhet, a lényeg, hogy érezzük magunkat jól. Napunk zárásaként este egy közös búcsúvacsorával koronázzuk meg utunkat. Szállás: hotel, ellátás: reggeli.
  • 10. nap Nusa Penida, Denpasar

    Reggeli után búcsút intünk a szigetnek, s visszahajózunk Balira, ahonnan a repülőjárat indulásának függvényében megkezdjük hazautazásunkat.

Az oldalon látható fotókat Cseh Zsombor készítette, valamint Harry Ristinanto-tól származnak.

Út ára tartalmazza

- a program helyszínén a repülőtéri transzfereket, ha az Eupoliszon keresztül vásárolod meg a repülőjegyet,
- az utazásokat saját, bérelt, nem menetrend szerinti buszokkal,
- a szállást 4 éjszakára Ubudban, szállóban, reggelis ellátással,
- a szállást 2 éjszakára Kuta parton hotelben, reggelis ellátással,
- a szállást 3 éjszakára Nusa Penida szigetén hotelben, reggelis ellátással,
- az átkelést motorcsónakkal Nusa Penida szigetére és vissza,
- a programban szereplő kirándulásokat,  
- a fél napos raftingtúrát felszerelésekkel, helyi vezetőkkel és egy ebéddel,
- a Batur-vulkántúra során az engedélyeket és a helyi vezetők díját,
- csomagszoba az utolsó napon,
- a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

- a repülőjegyek árát, 
- a reptéri illetékeket, 
- a belépőket és fakultatív programokat, 
- a biztosítást, 
- a reggelin kívüli étkezéseket,
- az esetleges védőoltások árát

Árfolyam

Fontos! Utazásunk árát 340 Ft /1 Euro árfolyamig tudjuk tartani. Ha az Euro ára az utazás indulását megelőző 35. napon ezt meghaladja, akkor árkorrekcióra kényszerülhetünk. Árkorrekció esetén az utazási szerződésünkben rögzített szabályok szerint járunk el.

Repülőjegy

Repülős útjainkra a kiutazás egyénileg történik. Az utunkhoz csatlakozó repülőjegyet természetesen irodánkban is meg tudod vásárolni, célunk, hogy a csoport együtt tudjon utazni. Érdemes a jegyeket minél hamarabb megvenni, egyrészt az ár miatt, másrészt, mert egy idő után a kiszemelt járaton nem marad hely. A honlapunkon feltüntetett ár csupán tájékoztató jellegű, függ a választott légitársaságoktól, a foglalási időponttól, valamint az adott járat telítettségétől! Ha érdekel ez az utazás, akkor minél hamarabb keress meg minket!

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a nemzetközi repülőjegy ára (Budapest –  Denpasar – Budapest útvonalon) 310.000 – 370.000 Ft között alakult illetékekkel együtt.

Ha az induláshoz szükséges minimális létszám elérésekor a meghirdetett dátumra csak nagyon kedvezőtlen ár/érték arányú repülőjegyek érhetőek el, akkor a program időpontja - egyeztetve a befizetett résztvevőkkel - egy-két napot módosulhat.

Aki az utazáshoz a repülőjegyét nem irodánkon keresztül vásárolja meg, kérjük, feltétlenül egyeztessen előtte az ügyfélszolgálatunkkal.

Ha a program nem a repülőtérről indul, akkor a találkozási helyre (pl. szálló) történő eljutásod, valamint távozáskor a reptér megközelítése egyénileg történik, a túravezető útbaigazítása vagy segítsége alapján. Az itt fellépő költségeket az út ára nem tartalmazza, kivéve, ha az Eupoliszon keresztül vásárolod meg a repülőjegyedet, mert ebben az esetben a transzfert ajándékba kapod. A transzfer várható ára: ____ USD

Utazás

Menetrendszerinti nemzetközi repülőjárattal érkezünk, a program a célországban, az első szállásunkon kezdődik. Indonéziában helyben bérelt buszokkal, komppal, terepjárókkal és gyalog közlekedünk.

Létszám

Tájékoztató létszám: 10-22 fő. Az utat minimum 10 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

A kirándulások hétköznapi erőnléttel bárki által teljesíthetők.

Szállás

Utunk során szállókban, két ágyas szobákban szállunk meg, melyek saját hideg-meleg vizes, angol WC-vel ellátott fürdőszobával rendelkeznek. Ágyneműt mindenhol biztosítanak. A szobák mérete, felszereltsége, tájolása egymástól eltérő lehet. Az egyedül jelentkezőket összetársítjuk nemben és lehetőség szerint korban megegyező utastársakkal. A szállásokon gekók látványától ne ijedjünk meg, nagyon hasznosak ezek a kis gyíkok, mert ők fognak megvédeni a bogaraktól és szúnyogoktól. Jellegzetes hangjuktól a füldugó véd minket, ami az esetlegesen horkoló utastársunkkal való kiegyensúlyozott viszony és a nyugodt éjszakák záloga is egyben.

Terület

Az indonéz szigetvilág bő 5 ezer kilométer hosszan nyúlik el az Egyenlítő két oldalán, így „picit szélesebb” mint Európa. Közel 2 millió km2 területe nagyjából 17 500 szigeten oszlik szét, amik közül kb. 6 ezer lakott. A vulkanikus szigetvilág élővilága ennek megfelelően rendkívül színes, biodiverzitása egyedülálló, éghajlata trópusi. A széttagoltság és a kulcsfontosságú fekvés okozta hódítások kulturálisan rendkívül színes etnikai és vallási viszonyokat hoztak létre. Indonézia jó 255 millió lakosával Földünk 4. legnépesebb állama Kína, India és az USA után. Átlagos népsűrűsége picit nagyobb, mint hazánké, de ez több teljesen lakatlan terület és például Földünk legsűrűbben lakott szigetének (Jáva) átlagából alakul ki. A több, mint 300 nemzet és etnikum körülbelül 700 különféle nyelvet beszél a hivatalos indonéz nyelv mellett, ami a maláj egyik változata. Az ország lakosságának közel 90% muszlim, így Indonézia a világ legnépesebb iszlám országa, a közel 20 milliós protestáns, a szűk 8 milliós katolikus közösségek eltörpülnek. Az olyan apróbb csoportokat százalékosan már nem is érdemes kifejezni, mint a hinduk vagy buddhisták, akik összlétszáma azért simán kitöltene egy átlagos közép-európai országot. Utunk során három nagyobb szigetet és egy kisebb szigetcsoportot érintünk.

Bali: Balit csodás trópusi természeti adottságai és látványos szent templomai miatt az Istenek szigetének tartják. A sziget legmagasabb pontja a Gunung Agung nevű tűzhányó, amely 3142 méter magas, de több kisebb vulkán és mesébe illő tó található itt. A sziget partvonalán strandok sorakoznak, míg belsejében a rizsteraszok terpeszkednek a vulkánok lábainál. A Békés megye méretű Balin 4,2 millió ember él (annyian, mint 12 Békés megyében), a nemzeti többségtől eltérően 84%-uk hindu. A hindu templomokat általában csak a kertből tudjuk megnézni, de így is fantasztikusak.

Indonéziában is fel kell készülni az itthonitól eltérő mentalitásra, az egyszerű viszonyokra a közlekedési eszközök, a szállások színvonalát illetően. Rendkívül fontos, hogy az esetlegesen kialakuló váratlan helyzeteket Ti is a megfelelő pozitív hozzáállással és megértéssel kezeljétek, és inkább a kaland és kihívás ízét érezzétek meg benne! Természetesen helyi partnereink és túravezetőink elsődleges célja az, hogy a tervezett programmenetet maximálisan teljesítsék, a kényszerű változtatások esetén megfelelő alternatív programokról gondoskodjanak, ugyanakkor a váratlan helyzetekkel való szembesülés a túra résztvevőitől is bizonyos alapvető alkalmazkodóképességet és csapatszellemet követel. A váratlan körülmények, repülők menetrendjének változása, járatok késése, rossz időjárási viszonyok, szervezési nehézségek, avagy egyéb, előre nem látható tényezők (vis maior) következtében fellépő, előre nem várt extra költségvonzatok a mindenkori részvevőket terhelik! Megértéseteket köszönjük!

Időjárás

Indonézia klímája trópusi, azaz forró. Két jól elkülöníthető évszak létezik: a száraz és az esős, utóbbi rendkívül csapadékos, novembertől március végéig tart. Mivel utazásunk során tengerparti és hegyvidéki térségeket egyaránt érintünk, változékony időjárásra kell készülni. A tengerparton 30 °C körüli párás hőmérsékletre, változóan felhős időre számíthatunk, a vulkánok között ennél hűvösebbre (10-15 °C körül) lehet számítani. Tehát a tengerparton és a városokban melegre, így a nap elleni védelemre kell helyezni a hangsúlyt (napszemüveg, fejfedő, magas faktorszámú naptej), míg a hegyvidékeken a változékonyságara kell felkészülni (hosszú nadrág, pulóver, esőkabát, hálózsák).

Felszerelés

- könnyű ruházat javallott (a hajnali hegyi túrákra szükséges melegebb ruha)
- nagy túrahátizsák (legalább 65 liter), bőrönd vagy sporttáska,
- szandál, túracipő,
- hosszú és rövidnadrág (lehetőleg lecsatolható szárú),
- pólók vagy vékony ingek,
- legalább egy váltás meleg ruha,
- fejfedő,
- svájci bicska,
- zseblámpa vagy fejlámpa,
- gyógyszerek,
- esőkabát,
- napszemüveg, napolaj,
- mini-varrókészlet,
- szúnyogriasztó,
- fülldugó,
- kényelmes kis hátizsák (a napi kirándulásokhoz, túrákhoz)
- hosszbbító/elosztó (ez elektromos hálózat megfelel az európai szabványnak, a fényképezőgépek, kamerák, és telefonok akkumulátorait majdnem minden szálláshelyen lehetőséged van feltölteni
- internetezésre általában minden szálláshely közelében lesz lehetőséged
- a hazai mobiltelefonok mindenhol működnek
- a legtöbb szálláshely környékén van lehetőség olcsó mosatásra is (1 kg = 10.000.- IDR)

Higiénia

Csak palackozott víz fogyasztását javasoljuk, ami egyébként mindenütt kapható. Figyelj oda minden alkalommal, hogy a vásárolt zöldséget, gyümölcsöt alaposan megmosd, valamint érdemes éttermi étkezések előtt és után alkohollal fertőtleníteni a gyomrod. Ha odafigyelsz, jó eséllyel tudod elkerülni az emésztési jellegű kellemetlen szituációkat. Kötelezően előírt védőoltás nincs, javasolt védőoltások: Hepatitis A, B, hastífusz. Az oltásokról háziorvosodnál tudsz érdeklődni. Természetesen egy-két alapvető orvosságot érdemes magaddal hoznod: lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót, hasfogót, hashajtót, görcsoldót valamint fertőtlenítőszert és ragtapaszt.

Élelem

Indonézia olcsó ország, nem kell itthonról élelmiszert vinni! A nagyvárosokban találunk európai jellegű szupermarketeket, de alapélelmiszer mindenütt beszerezhető kis helyi boltokban. Természetesen az út során mindig lesz alkalom vásárolni palackos vizet és egyéb alapvető élelmiszereket, emellett az utcai kifőzdékben, éttermekben, nagyon olcsón lehet meleg ételhez jutni (1-2 USD). Indonéziában nagyon olcsóak a déligyümölcsök (banán, narancs, kókusz, rambután, durián, salak stb.) így a vitaminhiánnyal sem lehet sok problémád. Dohányt, alkoholt szinte mindenhol lehet vásárolni. Sokan kreteket (szegfűszeges cigi) szívnak, amit a nem dohányzó embereknek is érdemes megkóstolniuk. Nasi Goreng: Egytálétel rizsből, zöldségekből, hússal és tojással, néha rákszirommal. Mee Goreng: Sült zöldséges tészta, hasonlít a hazai kínai étkezdékben kaphatóra, de itt még extraként ütnek rá egy sült tojást is és más a fűszerezettsége. Sate Ayam: pálcikákra szúrt és parázs felett izzított húsdarabkák. Ez tyúkhús, de készülhet birkából, disznóból vagy bármilyen más állatból is. Az indonéz illemtan szerint a kanalat a jobb kézben, a villát a balban kell tartanunk, kést nem használnak, mivel az ételeket úgy készítik el, hogy további aprításra már ne legyen szükség.

Pénz-ügy

Indonéziában könnyű milliomossá válni. 1 USD-ért kb. 14.000 IDR-t, 1 Euro-ért kb. 15.000 IDR-t kapunk. Indonéziában forintot nem váltanak, az egyszerűbb átszámolás miatt marad tehát az euro vagy dollár. A reptéren és a nagyobb városok bankjaiban, illetve pénzváltóinál könnyűszerrel lehet pénzt váltani. Bankkártya használatára kevés helyen van lehetőséged. Költőpénznek minimum 100-200.000 HUF-ot ajánlunk (étkezés, innivaló, emléktárgyak, ajándékok, fakultatív programok és belépők). Természetesen a költőpénz mennyisége sokkal kevesebb és több is lehet, egyéntől és vérmérséklettől függően.

A helyszínen fizetendő költségek (indonéz rúpiában):

(2019-es tájékoztató jellegű árak!)

- Ulu Watu templomi belépő: 50.000 IDR

- Padang padang strand 15.000 IDR

- Majomerdő: 80.000 IDR

- Gunung Kawi: 50.000 IDR

- Tirta Empul: 50.000 IDR

- Pura Ulu Danau Bratan: 50.000 IDR

- Vízesések Gitgit körül összesen: 30.000 IDR

- További kisebb belépők összesen: 400.000 IDR

- Borravalók összesen: kb. 40 USD

 

A fakultatív programok árai a résztvevők számának függvényében is változhatnak, de általában 100.000 IDR – 1.000.000 IDR árral lehet számolni alkalmanként és személyenként. (pl.: táncest, delfinles, madárpark stb.) 

Néhány további szolgáltatás és termék ára:

Ásványvíz (0,5 liter): 10.000 IDR

Ásványvíz (1,5 liter): 15.000 IDR

Sült kukorica: 15.000 IDR

Kávé: 7.000-10.000 IDR

Gyümölcsturmix: 15.000-20.000 IDR

Sör boltban/étteremben: 35.000 IDR / 50.000 IDR

 

Coca-Cola: 8.000-10.000 IDR

Vacsora az éjszakai piacon: 30.000 IDR – 50.000 IDR

Vacsora elegáns étteremben: 300.000 IDR – 500.000 IDR

 

Motorbérlés: 70.000 IDR/nap

Taxi: minimum 30.000 IDR + 5000 IDR/km.

Masszázs (1 óra): 70.000 – 200.000 IDR

Nyilvános mosdó: 3000-5000 IDR

Vám

Jelenleg magyar állampolgárok számára nincs szükséges a vízumra Indonéziába. A kilépési illeték megszűnt. Az útlevélnek érkezés után még 6 hónapig érvényesnek kell lennie. Indonéziában köztudott módon jelentős az indiai kender termesztése és fogyasztása, így annak származékaihoz (marihuána, hasis) viszonylag könnyen hozzá lehet jutni. Fontos, hogy ezek terjesztése és fogyasztása Indonézia területén is tilos, és természetesen az országból való kihozatala csempészetnek minősül. Mindkettőt szigorúan büntetik, elzárással és börtönnel. Irodánk az ebből fakadó problémákért nem vállal semmilyen felelősséget. Korallt az országból kivinni szigorúan tilos!

Csomag

Legyen egy nagy (50 – 60 literes) és egy kicsi hátizsákod (25-30 literes), úgy pakold, meg hogy néha vinned is kell őket egyszerre. A repülőre felvihető kézipoggyásszal kapcsolatosan az alábbi oldalon részletes tájékoztatás található: http://www.bud.hu/utazas/indulas_elott/poggyasz
A nagy poggyász súlykorlátja - ritka kivétellel - a szokásos 20 kg-ot nem haladhatja meg! Az utazás alatt csomagjaink végig velünk lesznek, de a napi programhoz felesleges részüket természetesen az aktuális szállásokon tudjuk hagyni.

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
 
Jelen túrára ajánlott utasbiztosítási lehetőségek:

Air & Cruise Top 8.340 Ft/fő
Air & Cruise Extra 12.660 Ft/fő

Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:

Storno Basic: 13.950 Ft/fő (önrész: 20 %), önállóan is köthető,   
Storno Kombi: 11.160 Ft/fő (önrész: 0 %) csak utasbiztosítással együtt köthető.

Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu

Kriszta

„Aki ezen az úton nem érezte jól magát/nem érzi jól magát az nem is érdemli meg hogy itt lehessen és részese legyen egy életreszóló élménynek :) Köszönöm!
„ELINDULTAM A NAGYVILÁGBA ÉS LÁTTAM CSODÁT TUCATSZÁMRA”

Detti

"Csak annyit szeretnék mondani, hogy KÖSZÖNÖM! Életem legszebb útja volt! Elmesélhetetlenül szép és válozatos helyeken jártunk, nem hiszem, hogy lenne erőfeszítés, amit nem ért volna meg, erről csak azt gondolom, hogykéne még, még, még! Nagyon szép útra, és óriási élményekre készültem, de ez az utazás sokszorosan felülmúlta a várakozásaimat. Úgy érzetem magam, mint alegeslegelső utamon, mintha először utaztam volna életemben, és abba semszerettem volna hagyni. Már a 3. napon azt gondoltam, hogy ebből kell még egy hónap, most is így érzem. Minden napra valami új élmény jutott, ami még nem volt, ami összehasonlíthatatlan volt a többivel: ez elmesélhetetlen, meseszerű álom volt."

Kati

"A program összeállítása nekem nagyon tetszett. Változatos volt és rengeteg mindent láttunk, tapasztaltunk az út alatt. A Rinjani vulkán túra elképesztően fantasztikus élmény volt. Igazi fizikai és szellemi kihívás volt és az egyik legnagyobb spirituális élmény is egyben a sok közül, amelyeket az út során megéltem… A csoport elég sokszínű volt, mind korosztályt, mind személyiségeket illetően. Ebből kifolyólag kellett egy kis idő az összecsiszolódásra, de ahogy más kultúrákhoz és emberekhez (jelen esetben Indonéziához és az ott élő emberekhez) tisztelettel és elfogadással igyekszik közelíteni az utazó, úgy a csoport tagjai is hasonló tisztelettel és baráti érdeklődéssel közeledtek egymáshoz. Alapvetően mindenki nagyon kedves és segítőkész volt a másikkal. Összességében nekem ez az út csodálatos élmény volt. Első ázsiai utamnak választottam a túrát és egyáltalán nem csalódtam. Olyan élményekben volt részem, amelyekről bár másoktól korábban hallottam, de csak akkor értettem meg igazán, amikor én magam megtapasztaltam és átéltem. Azt a varázslatot, amit az ország a maga spirituális mindennapjaival és az ott élők kedvességével adott, nem beszélve az ország lenyűgöző természeti adottságairól. Álom volt. Mióta itthon vagyok nagyon sok barátnak, ismerősnek és kollégának meséltem az útról. Sokan kedvet is kaptak hozzá. Nehéz kiemelni abszolút csúcspontot, mert szigetről-szigetre, mindenhol valami csúcspont. Valószínűleg ez Délkelet-Ázsia igazi varázsa."

Patrik

„Van mit emészteni :) Köszi”

Rita

"Ma is úgy gondolom, hogy életem legjobb döntése volt, hogy jelentkeztem erre az útra. Nem voltak előzetes várakozásaim, még csak elképzeléseim sem. Minden perc élmény és meglepetés volt. 3 hét fülig érő szájjal... Csúcspont sokszor volt, tulajdonképpen már az elején elvarázsolt ez a világ. Elsősorban az emberek mosolya, nyitottsága, empatikus képességeik. Aztán a többi: Borobudur domborművei. Bromo a felkelő nap fényében. Kutai ereszd el a hajam. Tanah Lot és Ulu Watu ma is borzongató emléke. Kiskocsma Padangbai-on fantasztikus emberekkel és nagy bulival. Virágok! Durva nagy esés után egy ismeretlen hindu asszony test és lélekápoló keze. Vízesés az esőerdőben esőben. Komputazás Bali és Lombok között, kishajós átkelés helyiekkel túlzsúfolt és rizzsel megrakott lélekvesztőn. Megtudni milyen a hal íze (hát nem olyan, mint itthon!). Gili színei és hangulatai... A legnagyobb élmény? Fejest ugrani az óceán türkizkék vízébe! Vagy tudod milyen érzés az, amikor „befogadnak" a halak és együtt úszol velük? Vagy amikor kézből eteted őket? Hihetetlen."

Zsuzska

"Ha majd arra lesz szükségem, hogy töltődjek, és ne vegyem észre a bántó dolgokat, tudni fogom, hogy Gilin még süt a nap, és a kicsi lovak mellett a kicsi emberek még mindig mosolyognak. Köszönöm.”

Timi

„Köszönöm, hogy sikerült elfeledtetned velem a hétköznapokat. Köszönöm a kalandokat és az élményeket!”

Éva

“Teljesen elkülönült a túravezető emberi kedvessége, segítőkészsége, csoporttal való együttműködése, amivel teljesen elégedett voltam. Külön köszönöm azt a rafting túrán való részvételre való rábeszélést, amit Karina ösztönzése nélkül nem vállaltam volna. Nagy élmény volt! Nagyon élveztem a változatos, egzotikus élményeket, jó volt a csoport hangulata. Az élmények közül a nagyon várt vulkántúrák mellett a rizsföldek látvány volt meghatározó. Személyes élményeim között a már említett rafting túra, valamint az Ulu Watu templom mellett egy majom által ellopott, majd némi élelemért cserébe visszakapott szemüvegem kalandja volt felejthetetlen :)”

Helga

“Nekem így tetszett a program, ahogy volt. Nagyon sokfelé jártunk, sokat utaztunk, túráztunk és rengeteg élményben volt részem. Nem csalódtam. Megismertem egy másik világot. A túravezető teljesen jól kezelte a 18 embert. Mindenben a segítségemre volt. Nagyon jó kapcsolatot tudott kialakítani mindenkivel és mindenkinek megpróbált az egyéni igényének megfelelően is segíteni. Én a következő túrára is őmiatta jelentkeznék. Csodálatos 17 napot töltöttem el Indonéziában. Többet kaptam, mint amire számítottam. Az emberek csodálatosak, segítőkészek, a természeti szépségek leírhatatlanok voltak. Minden napra jutott valami csoda. Napfelkelte, naplemente gyönyörű volt. A tubingolás, a raftingolás mind új volt számomra, egy örök emlék marad nekem. Nusa Penida pedig maga a csoda a rengeteg sziklás hegyével és tengerpartjával. Szerencsére nem volt még sok turista és ott is nagyon barátságosak voltak az emberek. Remek ételeket ettem, a gyümölcsturmixok is páratlanul finomak voltak. Bármikor, bárkinek szívesen ajánlom ezt az utat.”

Kata

"A túrázás isteni volt és tökéletes! Karina mind emberileg, mind szakmailag kifogástalan munkát végzett. A tolerancia küszöbe átlagon felüli :) Az út összetétele meglepő volt, de nem volt zavaró. Maximálisan azt kaptam, amit vártam. Szívesen veszek részt hasonló szervezésű úton. Kiemelni a vulkánturákat tudnám ."

Andrea

“Nagyon jól lettek összeállítva a programok. Város, őserdő, templom, rizsföldek, rafting. Teljes kikapcsolódás. Javasolnám az utat a barátáimnak. Nagyon jól éreztem magam! Legnagyobb élményem az Ijent vulkán megmászása, illetve a csodálatos vízesés volt. A tea, ill. kávé kóstolásnál hiányzott a teacserjék, és a kávécserjék látványa.”

A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.