Bejelentkezés

Peru, Bolívia: Salkantay-ösvény, (Salar de Uyuni)

Peru és Bolívia legjava, az Andok hegyei között a Titicaca-tótól La Paz-ig, kirándulással a Machu Picchu-hoz az inkánál is inkább ösvényen: a Salkantay-útvonalon. Hosszabbítás: Salar de Uyuni.

Újonnan meghirdetett programunk a Peru: Inka-ösvény, Bolívia (Salar de Uyuni) túrával párhuzamosan halad! Mivel az Inka-ösvényre kiadott engedélyek elfogytak, azok számára, akik a nyári időszakban egy túrázósabb Peru programon szeretnének résztvenni, kínáljuk ezt az új lehetőséget, mely mindössze 4 napban különbözik az eredetileg meghírdetett túrától. A túra első négy napja azonos az Inka-ösvény programjával, az 5-7.napokon a Salkantay csapat helyi idegenvezetővel indul a Salkantay-ösvényre, majd a 8. napon Machu Picchuban találkozik a két csoport, innen újra együtt halad a program, magyar túravezetővel!

Dél-Amerika nyugati felének különös varázsát az indián kultúrák máig tartó hatása és az Andok hatalmas hegyláncai között élő emberek latin mentalitása teremti meg. Több, mint egy évtizede járunk már a régióba, de friss programunkban Peru és Bolívia talán legizgalmasabb látnivalóit sikerült most egy láncra fűznünk. Az inkák elképesztő remekműve, a Machu Picchu, a hatalmas Titicaca-tó, az ott élő, s sajnos egyre fogyatkozó Uro indiánközösséggel, a hajdani Inka Birodalom fővárosa, Cusco inka falakra épült koloniális épületei és terei az elmaradhatatlan, kiülős, bámészkodásra csábító teraszaival, a misztikus Nasca rajzolatok csupán a leghíresebbek a megannyi látnivaló közül, csak a "jéghegy csúcsa", hiszen utazásunk számtalan egyéb érdekességet is érint. Az Andok hegyláncai között élő kecsua és aymara indiánok máig élő kultúrája, történelme, ősi birodalmuk hatalmas romjai, s hagyományai teremtik meg az utazásunk kereteit.

Tarts velünk a hófödte hegycsúcsok közé, túrázz velünk a Salkantay-ösvényen Machu Picchu misztikus romvárosáig, mely a hajdani Inka Birodalmat behálózó ősi úthálózat a „Qhapaq Ñan” egyik legszebb útvonala. Nevét a környék legmagasabb hófödte hegycsúcsáról a 6271 méter magas Nevado Salkantayról kapta. A négy napos túra alatt havas 5-6000 méter feletti csúcsok látványában gyönyörködhetsz, trópusi „felhőerdők”, vadregényes tájak, és kevésbé ismert inka romok között jutunk el az Újkori hét csoda egyikéhez, a misztikus Machu Picchuhoz. Programunk folytatásában áthajózunk a Titicaca-tó úszó nádszigeteire, meglátogatjuk Tiahuanaco hatalmas kőszobrait, majd Peru túránk hosszabbításaként felfedezheted Bolíviában a színpompás tengerszemek és tavak világát. Gyere el Velünk a világ legnagyobb Sós-sivataga, a Salar de Uyuni sómezőire, lagúnáinak és gejzírjeinek partjára, csodáld meg azt az elképesztő színvilágot, melynek háttérképét az Andok havas vulkánjai adják. Utazz velünk e régmúlt kultúrában és gyönyörködj az Andok világában!
Hosszabbítási lehetőség a Peru - Bolívia alapprogram után! Két országot érintő utunkat meghosszabbíthatod egy látványos utazással Bolívia talán leghíresebb látnivalójához, a Salar de Uyuni színes lagúnáihoz! A kiegészítő program felára 119.000.-Ft. Ha erre a kiegészítő programrészre is jelentkezel, akkor értelemszerűen 4 nappal később fogsz hazarepülni. A kiegészítő program az alap programkiírásban szereplő tervezett menetrend után folytatólagosan indul, azaz számodra a teljes program 2015. június 11-án indul Limából és 2015. június 29-én ér véget La Pazban. Kérjük, hogy részvételi szándékodat időben jelezd felénk! A kiegészítő program minimum 8 fő jelentkezése esetén indul!

Ha ezt a verziót szeretnéd, de nem hagynád ki a perui Nasca-vonalakat sem, akkor javasoljuk az előhosszabbítást! Ebben az esetben 2015. június 8-án kell megérkezned Limában, majd a Nazca program teljesítése után, június 11-én csatlakozhatsz az alapprogramhoz. A részletekkel kapcsolatban keress minket!
  • 1. nap Lima

    A repülőgépek általában a késő délutáni, esti órákban érkeznek, ezért ezen a napon valószínűleg már csak a kivilágított főteret, a Plaza de Armast tudjuk megtekinteni.
  • 2. nap Lima (UNESCO világörökség)

    Reggel, a repülés fáradalmát kipihenve folytatjuk ismerkedésünket Limával. A belváros terei közül először a San Martín térre igyekszünk, majd a helyi sétálóutcán a Főtér felé haladunk tovább. A Plaza de Armas-on (Főtéren) találjuk, láthatjuk az Elnöki Palotát, az Érseki Palota gyönyörűen faragott balkonjait, a Katedrálist, és benne a leghíresebb látványosságot - Francisco Pizzaro síremlékét. Huzamosabb időt töltünk a Szent Ferenc-kolostor és katakomba (Convento San Francisco) megismerésével is. Délután szabadprogram keretében a Szent Kristóf (San Cristóbal) hegyre látogathatunk autóbusszal, ahonnan az egész városra kilátásunk nyílik. A nap hátralevő részében javasolt még az Arany Múzeum és a Larco Herrera magángyűjtemény megtekintése.
  • 3. nap Lima, Cusco (Unesco világörökség)

    Kora hajnalban indulunk a reptérre, majd egy órás repülőút után érkezünk meg a 3310 méter magasan fekvő, 300 000 lakosú városba, Cuscóba. Egész napos programunk során megtekinthetjük a spanyol hagyaték legszebbjeit, a Plaza de Armas nevű főteret és az itt látható katedrálist, illetve még számtalan szép gyarmati épületet, templomot. Az 1100-ban alapított város inka múltjának megismeréséhez Cusco határán kívül kell mennünk, a város környéki romok megtekintésével bepillantást nyerhetünk az ősi inka építészet rejtelmeibe. Utunk során Tambo Machayba, az „Inka fürdőjéhez” és Puca Pucarahoz, a Vörös Erődhöz látogatunk. Legvégül a völgyben helyet foglaló településre csodálatos kilátást nyújtó Sacsayhuaman romjai között kalandozunk... Este az egyik hangulatos vendéglőben fogyasztjuk el vacsoránkat. (Magasság: tengerszint-3310-3820-3310 méter)
  • 4. nap Cusco, Maras-sólepárló, Moray

    2
    Ez a nap az akklimatizáció jegyében zajlik. Szervezetünknek hozzá kell szoknia a nagy magassághoz, ezért „pihenőnapot” tartunk és a Szent - völgyben található Moray és Maras felkeresésére indulunk. A Moray-ban található egyedi inka rom a kutatók szerint egy laboratórium, ahol az inkák kísérleteztek az Andokban megtermeszthető növényekkel. Moray közelében található Maras települése mellett a helyiek a melegvízes patak mellett apró sóteraszok százait hozták létre, hogy a patakból lepárlás segítségével sót nyerjenek. Cuscoba visszatérve számtalan múzeum közül választhatunk, de ellátogathatunk a hagyományos piacra is, vagy sétálhatunk bármely, a központhoz közeli hangulatos utcácskában. (Magasság: 3310-3570-3310 méter).
  • 5. nap Cusco, Soraypampa (3880 m), Huayracmachay-hágó (4600 m), Andenes (3500 m)

    4
    Hajnalban bérelt buszunkkal indulunk el Cuscoból, hogy majd jó 4 óra buszút után Cruzpata érintésével jussunk el túránk kiindulópontjáig, a 3880 méteren található Soraypampaig. Itt találkozunk a teherhordóinkkal és a teherhordóöszvérekkel, rövid reggelizés, majd a helyi túravezetőnk ismertetője után indulunk el a látványos túrára. Első napi útvonalunk a Salkantay túra legnehezebb és legszebb szakaszát takarja. Elindulás után fotószünetekkel és pihenőkkel tarkítva folyamatosan emelkedve haladunk a 4600 méteren található  Huayracmachay-hágó irányába. Szemet kápráztató panorámában lesz részünk, egyszerre láthatjuk az útvonal névadóját, a 6271 méter magas Salkantay csúcsát, az 5910 méter magas Tucarhuay-t, valamint az 5459 méteres Huamatay havas tömbjét is. Lassan továbbjutva, - ha szerencsénk van, kondorokat, és a helyi élővilág egyik érdekes állatfiguráját, a viszkacsát is megpillanthatjuk. Kora délután érünk utunk legmagasabb pontjára, a közel 4600 méteres Huayracmachay-hágóhoz, ahol elfogyaszthatjuk a jó megérdemelt „csúcscsokiainkat” is. Az ösvényünk ettől a hágótól kezdve süllyedni kezd, s a táj is lassan megváltozik, elhagyjuk a hegyvidéki tájat, és trópusi köderdők között vezet utunk a 3500 méteren található táborhelyünkig, ahol már várnak sátraink. A táborba valószínűleg csak kora este fogunk megérkezni, így a biztopnság kedvéért fejlámpát mindenki hozzon magával a kishátizsákban! Táborunkban elfogyasztjuk meleg a vacsoránkat, majd kellemesen elfáradva nyugovóra térünk.  (Szállás: Sátor; Ellátás: reggeli, ebéd, vacsora; Táv: 18 km; Menetidő: 8-9 óra; Magasság: 3880-4600-3500 méter)
  • 6. nap Andenes (3500 m), Lucmabamba (2100 m), Santa Teresa

    3
    Mai napon folytatjuk túránkat a Huamantay-völgyben lefelé, a növényzet egyre bujábbá válik, maracuja, banán és kávéültetvények mellet vezet el az utunk, ahogy a Santa Teresa folyó irányába haladunk. Útközben vízesések látványa és hangja kíséri útunkat. A hegyvidéki táj után a köderdő hatalmas fái és broméliái szokatlan látványt nyújtanak. A Santa Teresa folyó völgyében ereszkedünk tovább következő táborhelyünk felé. Ez a terület a pápaszemes medve kedvelt élőhelye, megpillantani azonban nem könnyű, így mi valószínűleg a gazdag helyi növényvilágban és papagájok röptéjében gyönyörködhetünk a túra során. Andenes faluban kisbuszra szállunk, így az esti vacsorát már Santa Teresa kempingjében élvezhetjük. Itt a délután folyamán lehetőségünk nyílik felkeresni a nemrég épített, remek tremálfürdőt, ahol a 38-40 C fokos vízben lazulhatunk le a túra után, az Andok vonulatainak egyedülálló panorámáját élvezvén.
    (Szállás: sátor; Ellátás: reggeli, ebéd, vacsora; Táv: 20 km; Menetidő: 8-9 óra; Magasság: 3500-2890-2100 m)
  • 7. nap Santa Teresa, Aquas Calientes

    2
    Reggelink elfogyasztása után indulunk utolsó napi könnyebb, de nagyon látványos túránkra. Ma szinte semmi szintemelkedést nem kell abszolválnunk, mivel kisbusszal utazunk a Machu Picchu lábánál futó vonat végállomásához, ahonnan gyalogosan, a vonatsínek mentén, fantasztikus esőerdei környezetben haladunk a legendás, misztikus Machu Picchu irányába. Túránk első napjához képest rengeteget változott a táj, meleg, párás esőerdei környezetben, különlges növények, virágok, színes pillangók kísérik utunkat, mellettünk az Urubamba folyó kanyarog. A délutáni órákban érünk Aquas Calientes településére, ahol elfoglaljuk szállásunkat. Ezután szabadprogram keretében ismerkedhetünk a városkával, megfáradt izmainkat pedig a közeli termálfürdő medencéjében pihentethetjük meg, majd este elfogyaszthatjuk egy hangulatos étteremben a jól megérdemelt Pisconkat is! (Szállás: Hostel; Ellátás: reggeli, ebéd; Táv:12 km; Menetidő: 5-6 óra; Magasság: 2100-1900 m)
  • 8. nap Aguas Calientes, Machu Picchu, Aquas Calientes

    2
    Reggel 4.30-5 órai reggelit követően rövid, de annál izgalmasabb buszúttal jutunk el a csak szerpentinen megközelíthető ősi romhoz (2350 méter). Az egész délelőttöt itt töltjük, felfedezve az inkák lenyűgöző környezetben véghezvitt építészeti remekét. A korai ébredésre azért van szükség, hogy a csomagturisták nélkül, a hajnali nyugalmas órákban és a misztikus hangulatot kölcsönző ködben pillantsuk meg a romokat. Még korán a tömeget és forróságot elkerülve másszuk meg a Huayna Picchut (2720 méter), és innen gyönyörködünk a kilátásban. A déli óráktól rendelkezésre álló időben több sétát is tehetünk a környező területeken. A Machu Picchu magas vendéglő árait elkerülhetjük az egész napra előre csomagolt élelemmel, ivóvízzel. A kitartóak egészen naplementéig tölthetik itt az időt, mások a városka termálfürdőjében vagy a számtalan kisvendéglő egyikében pihenhetnek, ahova a fáradságtól és lelkesedéstől függően busszal, vagy gyalog juthatnak el. (Magasság: 2000-2350-2720-2000 méter, szintkülönbség: 370 méter, gyalogtúra a Huayana Picchu-hoz: 3 óra)
  • 9. nap Aguas Calientes, Ollantaytambo, Chinchero, Cusco

    Kora reggel vonattal utazunk Aquas Calientesből Ollantaytambóba, ahol a város határán belül található romokat nézzük meg. Innen busszal indulunk Cuscóba az ősi inka település, Chinchero érintésével. A régi templom megtekintése után a templom mellett található inka teraszokon teszünk rövid sétát, majd utunkat folytatva délután érkezünk Cuscoba, ahol a nap hátralévő részét mindenki ízlésének megfelelően szabadon töltheti el. (Szállás:hostel, ellátás: reggeli; Magasság: 1900-2800-3800-3310 méter).
  • 10. nap Cusco, Puno

    Egész napos hangulatos autóbuszos utazással, hófödte csúcsok közt haladunk Puno városa felé. A hatalmas elénk táruló földeken állattartásból, földművelésből élő közösségeket láthatunk. Rövid megállóink során először Andahuaylillas városában található- a helyiek által csak: Amerika Sixtus-i kápolnájának nevezett templomot látogatjuk meg, majd Raqchi település mellett található Wiracocha-templomot. La Raya hágót elérve-utunk legmagasabb pontján tartunk fotószünetet- egy hegyi piacot látogatunk meg, ahol népviseletbe öltözött kecsua indiánok árusítják termékeiket. Este a Titicaca - tó látványa fogad bennünket. Miután elhelyezkedünk szállásunkon, rövid felfedező útra indulunk és megvacsorázunk. (Szállás: hostel, ellátás: reggeli; Magasság: 3310-4340-3825 méter).
  • 11. nap Puno, Sillustani-romok, Titicaca-tó, Uros-szigetek

    Puno nem tartozik a legszebb perui városok közé, pedig az utóbbi időben mindent megtettek, hogy a települést vonzóbbá tegyék a látogatók számára. Sokat nem időzünk tehát itt, első utunk az Umayo-tóhoz vezet, ahol egy nagyon különleges temetkezési helyet- Sillustani-t látogatunk meg. Útközben káprázatos kilátásban lesz részünk először a városra, majd magára a Titicaca-tóra. Délután a Titicaca-tavon úszó Uros-szigetekre hajózunk, ahol az elkövetkező napon az ajmara indiánok vendégszeretét élvezzük. Bepillantást nyerhetünk olyan részletekbe, amelyekkel a turisták zöme sosem találkozik. Csoportunk minden tagja a sziget nádkunyhóiban foglalja el szállását. A Szigetünk megismerése után a egy rövid hajózásra, evezésre indulunk. Vacsorázunk, majd tábortüzet gyújtunk és éneklünk, táncolunk. (Szállás: nádkunyhók az úszó szigeten, ellátás: reggeli, vacsora-Nád-szigeten; Magasság: 3820-4100-3820 méter)
  • 12. nap Uros-szigetek, Puno, Copacabana, Isla del Sol (Bolivia)

    Közös reggelit követően, visszautazunk Punoba, majd rövid piheő után autóbusszal Bolíviába indulunk. Kétszáz méteres gyalogos kirándulással kelünk át a határon, ami látványban két falusi házat idéz. Csodálatos panorámával tárul viszont elénk a Titicaca-tó. Utunk során apró felföldi közösségek mellett haladunk el, majd Copacabana településén ismét hajóra szállunk, hogy a Nap-szigetre utazzunk, ahol rusztikus szállásunkra a híres inka lépcső és forrás mentén jutunk el. A szigeten még este rövid sétát tehetünk, megfigyelhetjük a bolíviai ajmara indiánok hagyományos életét, akik nagyrészt még mindig népviseletet hordanak, állattartással és parcellás földműveléssel foglalkoznak. Közös vacsoránkat szállásunkon, a tóra néző vendéglőben fogyasztjuk el. (Magasság: 3825-4030 méter, szintkülönbség: 205 méter, gyalogtúra a szállásig: 1 óra, szállás: hegyi családi panzió, ellátás: reggeli)
  • 13. nap Isla del Sol, La Paz

    A Titicaca-tó közepén, a havas csúcsokkal körülvett szigeten ébredünk. Félnapos kirándulásra indulunk a sziget északi részére, ahol a legendás inka templomot, a Chincana-komplexumot és a Titi Kharka nevű „Pumakövet” ismerjük meg. Itt a monda szerint a vízözön és a sötétség korszaka után először szórta szét sugarait a nap, és később az első inka uralkodópár, Manko Kapak és Mama Okljó emelkedtek ki a tó vizéből. A kirándulás során csodálatos kilátás nyílik a Hold-szigetre és a szemben lévő öblökre. Ezután Challapampa tengerpartra emlékeztető kikötőjébe ereszkedünk le, majd rövid hajóúttal a Pilko Kayna építményénél találkozunk csomagjainkkal és a csoport pihenést választó tagjaival. Copacabanába érve megtekinthetjük a mór stílusjegyeket is ötvöző katedrálist. Este érkezünk autóbusszal a fővárosba, La Paz-ba. (Magasság: 4030-4150-3650 méter, szintkülönbség: 120 méter, gyalogtúra a szigeten: 1 vagy 4 óra, szállás: szálloda, ellátás: reggeli)
  • 14. nap La Paz

    A világ legmagasabban fekvő fővárosának (3400-4000 m) megtekintését a környék természeti érdekességeinek felfedezésével egészíthetjük ki. Szabadprogram formájában kirándulást tehetünk a város peremére, ahonnan döbbenetes kilátásban van részünk a völgyben elterülő La Paz-szal és a háttérben magasló hófödte csúcsokkal. Vállalkozókedvűek a Tiahuanacoba és a Hold Völgyébe (Valle de la Luna) is eljuthatnak, ahol amellett, hogy a város gazdagabb negyedeit is megismerik, megcsodálhatják az erózió formálta furcsa agyagformációkat. Tiahuanacoban a kontinens legősibb romjait fedezhetjük fel, ismerhetjük meg. Középpontban a legismertebb, és legrejtelmesebb Nap-Kapuval. A közös program során a városközpont nevezetességeit tekintjük meg, melyek közül a Szent Ferenc tér (Plaza San Francisco) és templom, a Murillo-téren (Plaza Murillo) található székesegyház és elnöki palota, a hangulatos Jaén utca (Calle Jaén) számtalan múzeumával, a Prado nevű modern főutca, a kézműves termékek indián piaca és a világ egyetlen koka múzeuma érdemel különös figyelmet. (Magasság: 3636-4000 méter, szállás: szálloda, ellátás: reggeli)
  • 15/+0. nap La Paz / Chacaltaya (5395 m)

    Aki csak az alapprogramot választották, azok a mai napon búcsút vesznek Latin-Amerikától és hazautaznak Budapestre. Akik a hosszabbítás mellett döntöttek, azokkal napközben egy izgalmas hegyi túrára indulunk. A La Pazhoz közeli Chacaltaya 5395 méteres csúcsa felé vesszük az irányt. Útközben a fővárost szegélyező, havas, 6000 méteres hegyek látványában gyönyörködünk, és fotózkodunk. A menedékházhoz felérve némi pihenés után indulunk a csúcs felé. Útközben a Huayna Potosi 6088 méteres csúcstömbje varázsolja el túránkat, majd a csúcsra érve elkészítjük csúcsfotóinkat, és elfogyasztjuk jól megérdemelt csúcs-csokiainkat. (táv: 3 km, szint: 400 méter fel/le, menetidő: 1-2 óra) A menedékházhoz egy másik úton térünk vissza, ahonnan visszautazunk La Pazba a szállásunkra, ahol némi időtöltés után Bolívia legszebb és legkülönlegesebb része felé vesszük az irányt. Szállásunkról az esti órákban a helyi buszterminálhoz indulunk, ahonnan egy éjszaki busszal Uyuni településére utazunk, ahova másnap reggel érkezünk meg. (Szállás: éjszakai busz )
  • 16/+1. nap Salar de Uyuni, Cementerio de Trenes, Isla de Pescado, San Juan

    2
    Reggeli órákban érkezünk Uyuni településére, ahol a mai túra előtt lehetőségünk lesz némi szabadidő keretében kipihenni az éjszaki buszút okozta fáradalmakat, és felfedezni a települést. A túra kezdetén jeep-jeinkbe szállva indulunk a város közelében található Ipartörténeti emlékhelyet megtekinteni. Ez nem más, mint a helyi "Vonat Temető", ahol az 1900-as években használt, elrozsdásodott, szétszedett gőzmozdonyok és vasúti kocsik sokasága látható. Ez egy igazi kuriózum ezen a vidéken, egyfajta időutazás a múltba. Utunkat folytatva a világ legnagyobb só-sivataga felé vesszük az irányt, ahol első megállónk során megfigyelhetjük a helyi lakosok só kitermelését, bányászását. Majd egy eredeti "só-hotelt" látogatunk meg, ahol minden sótéglákból épült: az asztalok, székek, falak, padlók, ágyak… Ebédünket a Sós-sivatag közepén található szigeten, Incahuasi-n, avagy a helyiek által csak Halak-szigetének nevezett helyen fogyasztjuk el, ahol óriás kaktuszok között a sziget csúcsára felmászva gyönyörködhetünk a végtelen Salar látványában. Ebéd után San Juan felé veszzük az irányt, ahová a késő délutáni órákban érkezünk. (Szállás: egyszerű vendégház, ellátás: ebéd, vacsora, Magasság: 3650-3800 méter)
  • 17/+2. nap San Juan, Laguna Colorada

    2
    Reggeli után ismét autóinkba szállunk és elindulunk egy újabb izgalmas nap irányába. Kalandunkat apró színes sós tavak, lagunák partján szakítjuk meg, ahol rózsaszín flamingókat is megleshetünk, és ahol ebédünket is elfogyasztjuk. Útközben feltűnik a több mint 5800 méteres chilei vulkán, az Ollagüe,  mely végig kíséri utunkat háttérként. Túránk során megállunk, s fotószünetet tartunk a vidék legismertebb szikla képződményénél, egy „kőfánál”, az Arbol de Piedránál. Majd utunkat folytatva érünk szállásunkra, amely a Laguna Colorada partja közelében található. (Szállás: egyszerű helyi vendégház, Ellátás: reggeli, ebéd, vacsora, Magasság: 3800-4200 méter)
  • 18/+3. nap Laguna Colorada, Laguna Verde, Uyuni, La Paz

    2
    A mai napon nagyon korán indulunk el utolsó napi túránkra. Kora reggel a sivatagban található vulkáni utóműködéseket nyomait keressük fel, iszapfortyogók, fumarolák és gejzírek sokaságát fotózhatjuk le, a helyi Sol De Manana területén. Reggelinket a melegvízű Laguna Polques partján fogyasztjuk el, több mint 4000 méter magasságban. Autóinkkal egyre emelkedve folytatjuk utunkat a területen található két legnagyobb laguna felé. A Laguna Blanca és Verde égszínkék, tűrkíz és fehér színe elvarázsolja az embert… A tavak meglátogatása után búcsút veszünk a Salartól és elindulunk visszafelé, útközben megállunk ebédelni, s utunkat folytatva érünk vissza Uyuni településére, ahol elbúcsúzunk autóinktól, barátainktól, és némi pihenés után buszra szállunk, hogy La Pazba utazzunk vissza az éjszaka folyamán. (Szállás: éjszaki busz, Ellátás: reggeli, ebéd, Magasság: 4350-3650-3600 méter)
  • 19/+4. nap La Paz

    Kora reggeli órákban érünk vissza La Pazba, majd elfoglaljuk a már jól ismert szállásunkat a város szívében. A nap hátralevő részét pihenéssel, vásárlással töltjük szabadprogram keretében, majd megkezdjük hazautazásunkat.

Az oldalon látható fotókat Szabadka Zsófia, Garai Gábor és Szabó Szilveszter készítették.
További képek a 2014. nyári túráról az Eupolisz Képtárban: Salkantay-trekking , Peru: Machu Picchu, Bolívia !

A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.