Bejelentkezés

Rysy

Látványos gyalogtúra, emblematikus csúcsmászással a Tengerszem-csúcsra (2503 m)

Fárasztó túránknak a Magas-Tátra legszebb panorámája lesz jutalma!
Indulás és érkezés helye: Budapest
Ellátás: Szállás panzióban, reggelivel
Mikropolisz :)

Avagy minden szombaton túraprogram, garantált indulással, kis létszámmal.
 
A Mikropolisz kategóriába tartozó túráink mind olyan egynapos programok, ahol a maximális létszám 8 fő, a minimális 1 fő, tehát ha jelentkezel, akkor mindenképpen indulsz. Az évek alatt már sokszor bejárt tájak mellett ebben a projektben olyan célpontokat keresünk, ahová eddig a nagybuszokkal nem igazán volt lehetőség eljutni. Fontos az indulási helyszín, mert nem pont onnan indulunk, mint a nagyobb túrák esetén, sőt, Budapest mellett gyakran vidéki városokból indul a túra. A túrák természetesen a túravezetés mellett az oda- és visszaút költségét is tartalmazzák, Volkswagen kisbuszunkkal utazunk. Ha szombat, akkor túra! Egész évben.
  • 1. nap Budapest, Tengerszem-csúcs (Ryšý 2503 m)

    4

    Találkozó 6:00-kor a XI ker. Szent Gellért tér és Műegyetem rakpart sarkán levő parkolónál (az M4-es metró állomása mellett). Egy fehér Volkswagen kisbuszt keressetek, Eupolisz logókkal. Utunk kb. 4-5 órát vesz igénybe, így valamikor a délelőtti órákban érkezünk meg a nemzeti park területére. Túránk a Csorba-tótól indul, ahonnan erdészeti úton jutunk a Poprádi-tó partján fekvő menedékházhoz (1494 m). A fokozatosan nehezedő terepen, szerpentines kaptató után érjük el a Békás-völgy alsó teraszát és az ott megbúvó tengerszemeket. Innen már remek látványt nyújt az előttünk emelkedő Tengerszem-csúcs. A kőomladékos terepen átkelve, a Nagy-Békás tavat megkerülve érkezünk egy meredek, láncokkal biztosított szakaszhoz, ahol az alig 1 kilométeres részt egy óra alatt tesszük meg. A láncokkal is biztosított sziklafalon izgalmas kapaszkodás veszi kezdetét, mely a 2250 méteren fekvő Rysy-menedékháznál ér véget. Innen kezdődik a csúcshódítás. Először a Váha-nyeregbe (2340 m) mászunk fel, majd kőemberkék sokaságát kerülgetve kapaszkodunk tovább a fenséges panorámával kecsegtető csúcsra. Északra tőlünk Lengyelország, ahova pár percre át is léphetünk. A visszautat a már megismert útvonalon tesszük meg. (szintkülönbség: 1250 méter fel/le, túratáv: 22 km)

  • 2. nap Poprád, Budapest

    A tegnapi komoly túra után kényelmesen megreggelizünk majd hazafelé indulunk. Budapestre a délutáni órákban érkezünk meg.

Az oldalon látható fotókat Szabó Szilveszter készítette.

Út ára tartalmazza

az utazást kisbusszal, a szervezést, a szállás reggelivel és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

A biztosítást és a reggelin kívüli étkezést.

Utazás

Kisbusszal.

Létszám

Tájékoztató létszám: 1-8 fő. Az utat minimum 1 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

A Magas-Tátrába irányuló túráink igényes, magashegyi túrák, melyek túrázási tapasztalatot, szédülésmentességet és kitartást feltételeznek. A magashegységi körülmények között a túrák sikeressége nem garantált, az aktuális időjárási viszonyok ezt nagyban befolyásolhatják. Rossz idő esetén természetesen gondoskodunk alternatív, biztonsággal járható útvonalak választásáról.

Szállás

Szállásunk családias panzióban lesz Poprád környékén saját fürdőszobás szobákban.

Terület

A Magas-Tátra a maga mindösszesen 340 négyzetkilométernyi területével egyedülálló módon ötvözi mindazt a természeti szépséget, magashegyi változatosságot, amit az Alpokban fellelhetünk. Nem véletlenül hívják "mini Alpoknak" is. A 26 km hosszúságú főgerinc számos kiágazással bír, melyek között tengerszemekkel telehintett, mesés völgyek húzódnak. A hegylánc legmagasabb pontja a Gerlachfalvi-csúcs: 2654 méter. A hegységen átvezető turistaútvonalak egy részét a természet megóvása érdekében november 1. és június 15. között lezárják.

Időjárás

Változékony, esetenként szélsőséges magashegységi időjárásra kell számítanunk. Bármikor előfordulhat eső, avagy egy hirtelen zápor, ezért különösen fontos a vízálló ruházat. Napközben 10-20 fok közötti hőmérséklet várható, ami természetesen a tengerszint feletti magasság és éppen aktuális időjárási frontok függvényében változhat. Az őszi időszak közepén akár havazásra, a magasabb térségekben kisebb-nagyobb hómezőkre is kell számítani, azaz kamásli legyen nálunk! Főleg a nyitottabb, kitett gerinceken és a csúcsok közelében erős, viharos szél gyakran előfordul. Viharos, rossz időjárás esetén természetesen nem megyünk fel a gerincekre, csúcsokra, hanem egyéb túraösvényeken túrázunk.

Higiénia

A csapvíz avagy a kijelölt források vize fogyasztható. Túra előtt ajánlott kulacsodat feltölteni, mert nem mindenhol találunk forrásokat.

Pénz-ügy

Célszerű Magyarországon Eurót váltani. Mindenképp készpénzt hozz magaddal! 

Vám

Személyi igazolvány vagy útlevél szükséges.

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
 
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo: 450 Ft/fő/nap
Top: 590 Ft/fő/nap
Top extra: 940 Ft/fő/nap
 
Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
 
Storno Basic: 1.215 Ft / fő (önrész: 20 %), önállóan is köthető,
Storno Kombi: 972 Ft / fő (önrész: 0-10%) csak utasbiztosítással együtt köthető.
 
Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu

Zsófia

“Ha egy szóval kellene jellemeznem, hogy éreztem magam a hétvégi túrán, akkor az a következő: eufória. Ha bővebben válaszolhatok, íme a magyarázat: először utaztam veletek és először túráztam magashegységben. Nos, sem rátok, sem a hegyre nem lehet panasz! Életemben először jutottam fel "önerőből" 2500 m magasságig. Furcsa ilyesmivel "hencegnem" felétek, akik kb. heti rendszerességgel mászkáltok ennél magasabb hegyekre, de biztosan megértitek a saját, eddig határaimnak hitt vonalak átlépése felett érzett örömöm és büszkeségem. Ez a túra bármilyen önismereti tréningnél többet ért, szuper önigazolás volt, életre szóló "élménykonzervet" szereztem. A túra csúcspontja "értelemszerűen" a csúcsmászás volt, amit az eufória szóval próbáltam leírni, de a túra többi részét is imádtam. Hazatérés óta átszellemült mosollyal mászkálok a világban és tervezgetem a következő utam. Hát, valahogy így éreztem magam és természetesen sűrűn reklámozom ezt az utat az ismerősöknek. Tamásnak, Péternek és Szilveszternek ezúton is köszi mindent!”

Lajos

“Az Eupoliszt azért választom mindig, mert az adott időn, és térségen belül a lehetőséghez mérten beletöltenek minden olyan programot ami ott az egyén érdeklődését kielégíti, bár ez kicsit túlzsúfoltnak tűnik, de én nem éreztem azt, hogy nem volt érdemes az adott túrát választanom. Tehát a kollégák akik a program összeállításán fáradoznak is megérdemlik a pozitívumokat.
Nekem ez volt az első négybakancsosom, így természetesnek éreztem azt, hogy picit nehezebb lesz az előzőeknél. A megfelelő tervezésre, és előrelátásra vall az is, hogy volt választási lehetőség, aki nem szeretné a megerőltető csúcshódítást megpróbálni, az egy könnyebb alternatívát is igénybe vehetett. Külön köszönet a túravezetőknek, a türelmükért és a hozzáállásukért - mert én szeretek a túra közben nézelődni, gyönyörködni a tájban, fényképezgetni - hogy nem siettetek és nem hajtották az embert.
A fönti véleménynyilvánításaimból leszűrhető az el nem évülő érdem az Eupolisz gárdája felé, a várakozásaimnak megfelelő élményben részesültem, amelynek nincsenek felejthető mozzanatai. Az út csúcspontja természetesen az, hogy az eltervezett céljaimat elértem, és feljutottam a Rysy menedékházig! (sajnos a csúcsig nem, mert az időjárás és az én erőnlétem megakadályozott ebben) Ami az élmény teljességét nem befolyásolta. Természetesen ha módom nyílik a javaslatain az ismerőseim felé megteszem.”
A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.