Bejelentkezés

Korzika

Kalandozás a vad szépség szigetén

Korzikára összességében több mint 20 éve szervezünk már túrákat. Kétségtelenül ez az egyik legnépszerűbb utunk, hihetetlen változatosságú tájainak köszönhetően aktív programunk igazi csemege minden felfedezőnek és természetkedvelőnek. Kétezer méter fölé emelkedő hegyláncok között túrázunk, szurdokvölgyekben ereszkedünk alá, kristálytiszta hegyi patakokban gázolva és nagyokat csobbanva a fürdésre csábító, mélyzöld vizű sziklamedencékben. A nyugati part szédítő mélységek felett kanyargó, tengerparti szerpentin útjai vadregényes sziklaöblökhöz vezetnek, ahol kedvünkre úszkálhatunk, hullámfürdőzhetünk, türkizkék vizű álomstrandokon heverészhetünk. Az ódon hangulatú tengerparti városkák sikátoros óvárosában és az eldugott kis hegyi falvakban bóklászva pedig valóban úgy érezzük, mintha itt megállt volna az Idő. A romlatlan szépségű Természet és az Időtlenség e különös érzete együtt teszik a korzikai utazást oly feledhetetlenné, hogy az ember soha többé nem tud elszakadni a sziget varázsától.

  • 1. nap Budapest, Szlovénia, Olaszország

    Találkozás Budapesten 14:30 órakor, a XI ker. Pázmány Péter sétány és a Magyar Tudósok krt. sarkán levő parkolónál (az ELTE új épületei mellett, a Petőfi-hídtól 5 percre az A38 hajóval szemben). Indulás 15:00-kor. Utazás Szlovénián és Olaszországon keresztül, rövid pihenőkkel.
  • 2. nap Livorno, Bastia, Corte

    Kora reggel érkezünk meg Livorno kikötőjébe. Kompunk 8 órakor indul, és kb. 4 órás hajóút után lassanként kirajzolódnak előttünk a sziget kontúrjai, s a horizonton feltűnik Korzika. A déli órákban szállunk partra Bastiában, melynek ütött-kopott házai már a kikötéskor szemünkbe tűnnek. Innen rögtön továbbutazunk Korzika titkos fővárosa felé, a hegyek közt meghúzódó Corte irányába. Délután érkezünk meg kempingünkhöz, felverjük sátrainkat, a nap hátralévő része pedig a pihenésről, lazulásról szól. A napból persze a hagyományos ismerkedési est sem maradhat el! Ezen a szálláson 4 éjszakát töltünk.
  • 3. nap Corte, Calvi, Corte

    Reggel buszra szállunk és észak-nyugati irányba utazunk, a leghűségesebb genovai városba, Calviba. A déli órákban érkezünk meg Kolumbusz városába, mely egy gyönyörű, félkör alakú öböl végén, egy hatalmas gránittömbre települt. Közösen sétálunk fel a citadella falai közt található óvárosba, megtekintjük Kolumbusz állítólagos szülőházát és az Idegenlégiós kaszárnyát, egy kilátópontról szemügyre vesszük Korzika legmagasabb, gyakran még nyáron is hósipkás csúcsait, majd leereszkedünk az erőd lábánál fekvő sziklatömbökhöz, ahol nagyszerű lehetőség kínálkozik a búvárkodásra. Egy egyszerű búvárszemüveg és pipa elegendő a felejthetetlen élményhez: alattunk a vízben felmérhetetlen mélységek, valamint hihetetlen kékség és kisebb-nagyobb halrajok körös-körül. Aki ellenben a strandolás és a homokos partvonal híve, az a pinea-fenyők övezte, közeli sekély vizű öbölben szintén megtalálja a számítását. Késő délután utazunk vissza Cortéba. Szállás kempingben.
  • 4. nap Corte, Tavignanu-szurdok

    3
    Ma a korzikai hegyvidék felfedezésére indulunk. Kora reggel, még a nagy hőség előtt kelünk útra, és égbetörő hegycsúcsok között túrázunk a Tavignanu-patak mentén. Ösvényünk egyre magasabbra kapaszkodik, ám a néhol már sziklafalba vájt járatok alatt végig ott kísér a patak smaragd sziklamedencéinek csábító látványa. Kb. 2,5 -3 órás gyaloglás után érkezünk egy kis hídhoz, melyen egyenként átkelve máris nagyot csobbanhatunk a hatalmas, zöldes vizű sziklamedencékben. Némi pihenés és piknik, majd következik korzikai programunk egyik legnagyobb kalandja: szurdoktúra a patakmederben! Sziklatömbökön keresztülmászva, azokról leugrálva, lecsúszva ereszkedünk le a patakmederben, paradicsomi kulisszák közepette. Néhány sziklamedence és kisebb vízesés után megpihenünk, majd visszaindulunk a függőhídhoz, csomagjainkhoz. A túráról visszaérve buszunk visszavisz a kempingbe, hogy rendbe szedhessük magunkat. Corte városával egy esti városnézés keretében ismerkedünk. Felsétálunk a város fölött trónoló citadella lábánál található kilátóhoz, megtekintjük Gaffori tábornok házát, melyen máig láthatjuk az 1746-os ostrom ütötte lövésnyomokat, s palaburkolatú terek, sikátoros utcák és ódon szökőkutak közt bolyongva élvezzük az időtlenség mindent körüllengő érzetét. Szállás kempingben. Szintkülönbség: 300 méter fel, 300 méter le, gyalogtúra a hídig: 3 óra, lefelé: 2,5 óra, túratáv: kb. 16 km.
  • 5. nap Corte, Scala di Santa Regina, Golo-patak, Verghio-hágó, Porto, Capu Rossu

    2

    Ma újra a tengerpart fele vesszük az irányt. Elsőként a Scala di Santa Regina vad szépségű sziklaszurdokán kelünk át buszunkkal, ahol több száz méteres komor gránitfalak között kanyarog a keskeny autóút, néhol szédítő mélységek fölött. A Niolo fennsíkjára kiérve Calacuccia után egy 700 éves genovai hídra bukkanunk. A híd a kristálytiszta vizű Golo-patak fölött ível át, ahol remek lehetőség kínálkozik felfrissülésre a hatalmas sziklamedencékben, napozásra a víz koptatta gránitszobrok között. Az előző nap élményeit felelevenítendő pedig akár egy könnyed szurdoktúrát is bevállalhatunk a patakmederben felfele indulva. Következő megállónk a Verghio-hágó, Korzika legmagasabb kocsival járható hegyi útja 1477 méter magasságban igazi különlegességgel kecsegtet, hisz közelebbi ismerkedésre ad alkalmat a környék erdőségeiben szabadon kószáló vadmalac-kondákkal. A vaddisznó és a ridegen tartott házisertés keveredéséből létrejött egyedi korzikai fajta előszeretettel lebzsel a turisták által frekventált parkoló környékén, némi elemózsia reményében. Csak óvatosan a malacetetéssel: harapnak! Tovább haladva előbb Aitone árnyas fenyves erdei közt visz utunk, majd a Spelunca-szurdok minden eddiginél látványosabb sziklapárkányáról tekinthetünk le a vörös színű, függőleges sziklafalak övezte mélységbe. Aztán hamarosan feltűnnek egy bájos kis település, Ota hegyoldalba épített házai, és meg is érkeztünk a nyugati part vörös sziklákkal övezett, egyedülálló fekvésű halászfalujába, Portóba. Táborverés után a Capu Rossu sziklabérceihez indulunk. Útközben megállunk egy rövid sétára a Les Calaches döbbenetes formavilágú, vörösben pompázó szikláinál, majd folytatjuk utunkat, hogy egy kisebb gyalogtúra után Korzika egyik legvarázslatosabb szegletéből, egy régi genovai őrtorony tetejéről csodáljuk meg a messze földön híres portói napnyugtát. Kempingünkbe a késő esti órákban térünk vissza. A portói kempingben három éjszakát töltünk. Szintkülönbség: 520 méter, gyalogtúra időtartama: 3 óra, túratáv: 6 km.

  • 6. nap Porto

    2
    Pihenőnap a Portói-öbölben, mely kétségtelenül utazásunk legszebb kulisszáit kínálja. A nyugatra néző kavicsos tengerpartot félkör alakban övező vöröses sziklatornyok, hegyláncok szinte átmenet nélkül szakadnak ki a tengerből 500-1000 méter magasságba. A Porto-patak torkolata fölött egy közelmúltban helyreállított négyszögletes genovai őrtorony trónol, a strandot a szárazföld felől hatalmas eukaliptusz erdő szegélyezi. Nem véletlen, hogy az Unesco az öblöt és az attól északra elterülő Scandola vulkanikus partvonalát a Világörökség részévé nyilvánította. A mai napot strandolással, hullámfürdőzéssel töltjük, szélcsendes időben pedig egy ugyancsak látványos fakultatív hajókirándulásra indulhatunk a Scandola Rezervátumba. Aki pedig továbbra sem tud elszakadni a mélyzöld hegyi patakok varázsától, közvetlenül a kempingünk mellett csobbanhat a Porto-patak hatalmas, selymes vizű sziklamedencéiben. A kora esti órákban aztán közösen kisétálunk a tengerpartra, hogy megcsodáljuk a különös szépségű és kihagyhatatlan naplementét, s élményekben gazdag napunkat tengerparti borozgatással, vagy egy esti fürdőzéssel zárjuk. Szállás kempingben.
  • 7. nap Porto, Ninu-tó

    3

    Aki inkább pihenni és lazulni szeretne, azok újra a Portoi-öböl paradicsomi kulisszái közepette strandolhatnak, hullámfürdőzhetnek a tengerparton, avagy a Porto-patak hatalmas, selymes vizű sziklamedencéiben csobbanhatnak. Aki ellenben újra hegyitúrázni szeretne, azokkal kora reggel Korzika egyik legkülönlegesebb hegyi tava, a zöld pázsitú, zsombékos Ninu-tó felkeresésére indulunk. Autóbusszal ismét a hegyek felé kanyargunk, majd kétórányi buszozás után újra a verghió-hágón találjuk magunkat, ahonnan a GR20 útvonalát követve gyalogosan indulunk tovább. Két és fél óra alatt, megerőltető, nehéz terepen túrázhatunk fel a Korzika egyik legszebb hegyi tavához. A tó igazi érdekessége, hogy a környező "pozzik" (pázsitos, füves terület apró tavakkal) mentén általában szabadon kószáló vadló és póniló csapatok, kecskék legelésznek. Fotószünet, némi pihenés után jó két óra alatt nehéz, sziklás terepen, egy fárasztó ereszkedést követően érkezünk vissza buszunkhoz, amely visszavisz bennünket kempingünkbe. Aki még bírja, azokkal ismét egy tengerparti fürdőzéssel zárhatjuk a napot. Szállás kempingben. Szintkülönbség: 682 méter fel, 682 méter le, gyalogtúra időtartama: 5 óra, túratáv: 9 km.

  • 8. nap Porto, Les Calanches, Ajaccio, Sarté, Pianottoli

    Ma átmenetileg visszatérünk a "civilizációba" és Ajaccióba, Napóleon szülővárosába utazunk a kora reggeli indulást követően. Többórányi fárasztó, de látványos szakaszokkal tarkított utazás után a Les Calanches sziklarengetegén keresztül érkezünk meg dél Korzika fővárosába. Közösen elsétálunk Napóleon szülőházához, majd némi szabadprogram keretében mindenki felfedezheti a város tereit, a megszámlálhatatlan Napóleon emlékművel, s kedvünkre bóklászhatunk a kikötői negyedben és a régi városrészben. Kora délután kanyargós, szerpentines hegyi utakon a "legkorzikaibb korz város", Sarté irányába utazunk tovább. A kisváros kétségtelenül rá is szolgál az elnevezésre komor, erődszerű öreg házaival, sikátoros, igazi középkori hangulatot árasztó központjával, valamint hagyományőrző szokásaival, mindenekelőtt a húsvéti Catenacciu körmenettel, melynek relikviáit, a 14 kg-os láncot és a 31,5 kg súlyú hatalmas tölgyfa keresztet, továbbá a processzióról készült fényképeket a Szűz Mária templom belső falán találjuk. Kellemeset barangolhatunk a félhomályos, labirintusszerű Santa Anna városrész árkádos, ódon utcácskáin, avagy megpihenhetünk a vaskos pálmafákkal övezett főtér egy árnyas zugában. Késő délután érkezünk meg a sziget déli szegletében fekvő kempingünkbe, ahol ismételten 3 éjszakát töltünk. Táborverés után kisétálhatunk a közeli tengerpartra egy esti fürdőzésre, borozgatásra.
  • 9. nap Pianottoli, Ospedale-tó, Piscia di Gallo, Bonifacio, Pianottoli

    2
    Ma a korzikai Dolomitoknak is nevezett Bavella-hegységbe kirándulunk. Alta Rocca hegyvidéki tájain haladva először a fenyvesekkel körülvett Ospedale-tóhoz utazunk, melynek részben kiszáradt medrében sétálva rövid fotószünetet tartunk. Ezután a Piscia di Gallo-hoz, Korzika egyik legnagyobb és legszebb vízeséséhez túrázunk, mely egy sziklafal oldalából tör elő. Útközben egy különleges ingókövet fotózhatunk, majd a legbátrabbakkal a meredek, omladékos hegyoldalban ereszkedünk le a vízesés lábához, ahol frissítő zuhany vár reánk közel 60 méteres magasságból. Miután visszatúráztunk a buszunkhoz, a hegyvidékről leereszkedve Korzika "gyöngyszeme", Bonifacio városkája szerepel programunkban, ahol először lehetőségünk nyílik egy fakultatív hajókirándulásra a város sziklapárkánya mentén. A hajó a túlhajló, fehér mészkőpárkányra épült városka előtt halad végig, megcsodálhatjuk a sziklafal legszélére épített házakat, különböző barlangokba, a sziklák közt megbúvó öblökbe visz el minket. A kirándulás csúcspontja a Sárkány-barlang, melynek tetején egy Korzika alakjára emlékeztető hasadék látható. A hajózásról visszaérkezve közösen felsétálunk a fellegvárba, ahol rövid városnézés után mindenki szabadprogram keretében bóklászhat kedvére a sikátoros utcácskákban. Javasoljuk napnyugtakor a híres tengerész-temető megtekintését, valamint egy helyi specialitásokból álló vacsorát az óváros, avagy a kikötő valamelyik éttermében. A késő esti órákban térünk vissza kempingünkbe. Szintkülönbség: gyalogtúra a vízeséshez és vissza 2 óra.
  • 10. nap Pianottoli, Piantarella, Pianottoli

    Utolsó nagy strandolásunkra Korzika talán legszebb öbleiben kerítünk sort: Piantarella déltengereket idéző, hófehér homokfövenyes, türkizkék vizű öblei ideálisak pihenésre, napozásra, a búvárok a sziklás partvonal mentén gazdag élővilágban gyönyörködhetnek, a nyughatatlan keresők pedig a környező golfpályák kevésbé jól célzó játékosainak köszönhetően izgalmas golflabda-vadászatra indulhatnak: földön, víz(b)en, levegőben. A strandolás után visszatérünk kempingünkbe, majd némi pihenés után megtartjuk fergeteges búcsúestünket a kempinghez közeli tengerpartra levonulva. Hullócsillagnézés, éjszakai fürdőzés a világító planktonok között, borozgatás és korzikai élményeink felidézése - jó hangulat garantált...
    Szállás kempingben.
  • 11. nap Pianottoli, Bastia, Olaszország

    Táborbontás után a keleti parton Bastiába utazunk. Néhány órás utazás után érkezünk meg Korzika 2. legnagyobb városába, ahol először egy közös városnéző sétára indulunk. A pálmafákkal övezett St. Nicolas-téren, Napóleon szobra mellett gyalogosan átvágva egykettőre az óváros és a régi kikötő ódon házai közé érünk. Ez tényleg más világ, itt a lepukkantságnak is vitathatatlan hangulata van. A vaskos falakkal övezett citadellába felsétálva belátjuk az egész kikötőt, majd a város egykori gazdagságáról tanúskodó barokk templomok, kápolnák sorát csodálhatjuk meg. Végezetül rövid szabadprogram, átkompolás Olaszországba. Az éjszakát a kompon töltjük, kényelmesen elnyújtózva hálózsákjainkban.
  • 12. nap Olaszország, Szlovénia, Budapest

    A reggeli órákban partra szállunk Savonában és hazautazunk Olaszországon, Szlovénián keresztül. Érkezés Budapestre a késő esti órákban.

Az oldalon látható képeket Szabó Szilveszter készítette.

További fotók az Eupolisz képtárban.

Út ára tartalmazza

- az utazást busszal és komppal,
- a szállást kempingben, saját sátorban,
- a szervezést és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

- a biztosítást, a hajókirándulás, a belépők árát
- az étkezéseket.

Árfolyam

Fontos! Utazásunk árát 315 Ft / 1 Euro árfolyamig tudjuk tartani. Ha az Euro (EUR) ára az utazás indulását megelőző 35. napon ezt meghaladja, akkor árkorrekcióra kényszerülhetünk. Árkorrekció esetén az utazási szerződésünkben rögzített szabályok szerint járunk el.

Utazás

Légkondicionált autóbusszal utazunk, melyet két gyakorlott gépkocsivezető vezet. Oda- és visszaúton kb. 3 óránként tartunk negyedórás pihenőket, amikor benzinkutaknál, nagyobb parkolókban, autós pihenőhelyeknél állunk meg. A pihenőhelyek mosdóiban néha fizetni kell, ezért jó, ha van aprópénz. Mivel két hétig az autóbusz lesz a "második otthonunk", fontos, hogy a tisztaságra mindenki ügyeljen! Az autóbuszra a helyfoglalás az előleg-befizetés sorrendjében történik. A teljes csoport elhelyezése érdekében az iroda fenntartja magának a jogot, hogy az autóbuszon való elhelyezésen változtasson.

Létszám

30-47 fő.

Túra nehézsége

A programok többsége hétköznapi erőnléttel bárki által könnyen teljesíthető. A Tavignanu-szurdoktúra, a Ninu-tó felkeresése, de főleg a Monte d’Oro meghódítása már jó kondíciót és kitartást feltételez!

Szállás

Az utazás során szállásunk kempingekben lesz. Korzikai kempingjeink átlagos felszereltségűek, hideg-melegvizes zuhany, mosdó, többnyire angol wc, bár vagy kis étterem általában mindegyikben található, a bevásárlást pedig vagy a kempingben levő kisebb élelmiszerboltban, vagy a közeli szupermarketben lehet elintézni. Néhány kempingünkben úszómedence is rendelkezésre áll. Közös főző- és étkezőhelyiség sehol sincs, ezért gázfőző készüléket, a főzéshez néhány edényt lehetőleg hozzatok magatokkal. Mivel a kempingek talaja általában nagyon kemény, és így a sátorcöveket beverni nehéz, azt javasoljuk, hogy kalandtúráinkra iglu-sátrat hozzatok magatokkal. Ezeket könnyen és sokkal gyorsabban fel lehet állítani még a legkeményebb talajú kempingek esetén is, továbbá jobban ellenállnak az esetleges csapadéknak, erősebb szélnek, mint a régebbi, hagyományos sátrak. Néha Korzikán is előfordulhatnak heves nyári zivatarok, ezért mindenképpen javasoljuk, hogy dupla rétegű, esőálló sátorral keljetek útra! Egyes kempingekben hangyák előfordulhatnak, sátorállításkor figyeljetek oda, hogy ne hangyabolyba, avagy a hangyák vonulási útvonalára építkezzetek! A mobiltelefon és videókamera akkumulátorok töltése a kempingek mosdójában lehetséges. Értéktárgyaitokat soha ne hagyjátok a kempingben, azokat mindig vigyétek magatokkal! Az egyes kempingekben utazásunk körút jellegből adódóan 3 éjszakát töltünk.
 

Terület

A mindössze tized Magyarországnyi, 8722 négyzetkilométer területű Korzika a Földközi-tenger 4. legnagyobb szigete. A relatív kis terület azonban hihetetlen változatosságot kínál. Jóval 2000 méter fölé nyúló kanyargó hegyvonulat választja el a keleti part lankásabb, homokos tengerparti sávját a nyugati rész meredeken tengerbe szakadó, gránit és porfírsziklás, vadregényes tengeröbleitől. Az Alpokra emlékeztető hegyláncok között kristálytiszta hegyi patakok rohannak, a hegyek lábainál mesés tengerszemek bújnak meg, a szigetet minden irányban behálózó túraösvények a természet legszebb szegleteit tárják fel a kíváncsi szemek előtt. A hegyoldalakba tapadt hagyományos korzikai falvak, a partot kísérő genovai őrtornyok sokasága, a kisváros középkori citadellái mind a múlt hangulatát idézik, s egyben a sziget hányattatott történelméről tanúskodnak. Az 1768 óta francia fennhatóság alatt álló sziget nagy szülöttje Bonaparte Napóleon, bár a helyiek szívében inkább kortársa, Pascal Paoli, a Korzika függetlenségi küzdelmek vezető alakja él. Hivatalos nyelv a francia, bár az önálló korzikai nyelv is mind jobban visszatér a mindennapokba, újra oktatják az iskolákban, és alig 10 éve a helységnévtáblák is újra kétnyelvűek. A fegyveres ellenállás, a francia közintézmények elleni támadások, melyek a 90-es években a híradásokban gyakorta negatív színben tüntették fel a szigetet, a mind szélesebb autonómia elérésével fokozatosan háttérbe szorulnak.
A sziget 250ezer lakosának közel fele a két nagyvárosban, Ajaccióban és Bastiában él, a maradék a főleg tengerparti sávban fekvő kisvárosokban és újabb üdülőfalvakban oszlik szét, a hegyvidéki apró falvakra itt is mind jellemzőbb az elnéptelenedés. A büszke, és rendkívül önérzetes korzikai ember mindig bizalmatlan az idegenekkel szemben, de ha egyszer szívébe fogad valakit, igazi barát. A "vendetta", a család becsületének biztosítása bármi áron - mélyen gyökerező hagyomány a sziget történelmében, s bizony, a mai nap is találunk rá élő példákat. A sziget fő bevételi forrása az idegenforgalom, de a nyári főszezonban érkező nagyobb turistahullám ellenére is mindig találunk a szigeten olyan eldugott szegleteket, ahol szinte egyedül lehetünk a természet szépségei közepette. S Korzika varázsát elsődlegesen ez adja: az érintetlen, varázslatos természet, s mindez tömegturizmus, az egymást érő apartman-telepek és szállodasorok nélkül. A strandolások alkalmával kérünk mindenkit, hogy legyen nagyon óvatos! Elsősorban Korzika nyugati partvonalán, Nonza és Porto öblében néha 2-5 méter magas hullámok is előfordulnak, ilyenkor a tengerbe beúszni szigorúan TILOS és életveszélyes! A parton felhúzott sárga zászló veszélyt jelez, a piros a fürdés abszolút tilalmát! A partra kicsapó hullámokba állva ugyanakkor ilyenkor is biztonságosan lehet hullámfürdőzni.

Időjárás

Korzika szigetén mediterrán hatás uralkodik, a nyári hónapokban az eső nem jellemző. Túlnyomórészt 30C körüli hőmérsékletre és verőfényes napsütésre számíthatunk, kellemesen enyhe éjszakákkal. A tengerparton nincs olyan elviselhetetlen hőség, mint a belsőbb részeken, mivel gyakran lengedez egy kis szellő. A hegyekben, nagyobb magasságokban azonban hűvösebb van, itt egy hirtelen, rövid ideig tartó, de rendkívül heves nyári zápor bármikor könnyen lehetséges.

Felszerelés

Iglu-sátor, polifoam, hálózsák, kispárna, kis gázfőző tartalék palackkal, edények és étkészlet, mosogatókészlet, konzervnyitó, elemlámpa, öngyújtó vagy gyufa, szárítókötél, csipesz, kalapács a sátorveréshez, túrabakancs, sportcipő (szandál). A nyárias ruházaton túl pulóver, szabadidőruha, esőkabát, napszúrás ellen fejfedő, napszemüveg, legalább 15-20-as faktorszámú naptej, pipere-készlet, gyógyszerek, sebtapasz, (fásli), fényképezőgép, búvárszemüveg, búvárpipa. A szurdoktúrákhoz, amikor hosszabb távokat gyalogolunk a patakmederben, és 2-5 méter magas sziklákról ugrálunk a sziklamedencékbe, mindenképpen ajánlott szandál, avagy olyan sportcipő, ami nem baj, ha elázik, mivel a nedves, néhol algás köveken, sziklákon mezítláb haladni rendkívül balesetveszélyes!

A Fjällräven ajánlata:

Könnyű és légies magától álló sátor két előtérrel, amelyeket a szellőztetés és a jobb kilátás érdekében ki lehet nyitni. Két átlós, keresztet alkotó alumínium  merevítőrúd fokozza stabilitását: Ilyen sátor például a Fjällräven Abisko View 2.

Karl túranadrágok, illetve a Karla túranadrágok szinte bárhol használhatóak, a nyári hétvégi kirándulások és a magashegyi túrázások alkalmával egyaránt. Ez a típus a kopásálló, előavatott G-1000® Silent anyagból  készült. A nadrág lábszárhosszvégződése szegés nélküli, így könnyen a kívánt hosszra állítható.
 
Egy jól megválasztott hálózsák egy nehezebb túra után megkönnyíti a regenerálódást, hogy másnap már újult erővel vethessük be magunkat a kalandokba. Kérdés, hogy amikor alszunk, a hálózsákban forgolódunk-e vagy zsákkal együtt vesszük fel az alvási pozíciót. Mindegyik helyzetre van megoldás: Fjällräven Move with Bag vagy Fjällräven Move in Bag.

Higiénia

A higiéniára természetesen odafigyelnek, de számolnunk kell két dologgal. A melegben a romlandó élelmiszer gyorsabban romlik, mint itthon, valamint az itthonitól (a megszokottól) eltérő víz fogyasztása problémákat okozhat, ezért javasolt a palackozott víz fogyasztása. Természetesen egy-két alapvető orvosságot érdemes magaddal hoznod: lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót, hasfogót, hashajtót, görcsoldót valamint fertőtlenítőszert és ragtapaszt.

Élelem

Javasolt az élelmiszer egy részét itthonról vinni, ugyanakkor pékáru, gyümölcs, zöldség, tejtermék, üdítőitalok vásárlására gyakran lesz lehetőség szupermarketekben, reggelre friss bagett a kempingekben található kis élelmiszerboltokban kapható. A helyi specialitások kipróbálása végett pedig javasoljuk, hogy néha üljetek be a városokban egy-egy olcsóbb étterembe. Egy turista menü ára Korzikán előétellel, főétellel, desszerttel és üdítővel kb.15 euro, egy pizza üdítővel kb.10 euro. Mint a mediterrán térségekben mindenütt, úgy Korzikán is számolni kell azzal, hogy szieszta idejére, általában déltől 16 óráig az üzletek jelentős része bezár.

Pénz-ügy

Az általunk javasolt minimális költőpénz 160-200 Euro. Ez nagyjából fedezi a fakultatív programok, a szükséges alapélelmiszerek (tejtermék, kenyér, gyümölcs, üdítők), apróbb ajándéktárgyak, képeslapok költségét. Ekkora összeg általában elég szokott lenni, persze ha valaki jobban be szeretne vásárolni, és inkább éttermekben étkezne, az ennél sokkal többet is elkölthet. Javasoljuk, hogy valamennyi készpénz mindenképpen legyen nálatok, mert nem mindig leszünk bankautomata közelében.
 
Belépők, fakultatív lehetőségek:

Hajókirándulás a Portói-öbölben: kb. 45 Euro/ fő / fél nap
Hajókirándulás Bonifacioban: kb. 18 Euro

Vám

Magyar állampolgárok részére vízum nem, csak érvényes útlevél vagy személyi igazolvány szükséges, mely az utazás ideje alatt nem veszti el érvényességét.

Csomag

Buszos útjaink esetében is él a csomagokra vonatkozó súlykorlát, hiszen nem terhelhetjük túl a buszt, mert az veszélyeztetné mindenki biztonságát. A határ 25 kg/fő, az ennél nehezebb csomagok szállítását a busz vezetői megtagadhatják. A súlykorlátot a felszállásnál méréssel ellenőrzik. A megmért csomagok személyes azonosítót kapnak, azzal kerülnek be a busz csomagterébe (nem kerülhet a busz csomagterébe: kartonos ásványvizek, hűtőtáskák, kempingasztalok és székek…). A nagy csomagokat csak a szálláshelyekre megérkezve tudjuk elővenni a buszunk csomagtartójából! Javasoljuk két csomag összeállítását, egy nagyobb, ruhákkal és napi használatra nem szükséges dolgokkal (ez kerül a busz csomagterébe), illetve egy "kézipoggyász" iratokkal, s olyan dolgokkal, melyek jó, ha kéznél vannak.

Biztosítás

Kötelező! 
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt megtagadjuk.
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség, legkésőbb az indulás előtti napig.
 
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo + sport extra kiegészítés: 8.100 Ft/fő/túra
Top + sport extra kiegészítés: 10.620 Ft/fő/túra
Top extra + sport extra kiegészítés: 16.920 Ft/fő/túra
 
Lehetőséged van Utazásképtelenségre vonatkozó biztosítás (azaz stornóbiztosítás) megkötésére:
 
Storno Basic: összege a részvételi díj 5%-a (önrész: 20 %), önállóan is köthető,
Storno Kombi: összege a részvételi díj 4%-a (önrész: 0-10%) csak utasbiztosítással együtt köthető.
 
Fontos, hogy amennyiben szeretnéd megkötni, azt csak az első befizetéssel egyidejűleg teheted meg, később már nem!
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu

Rozina

"Az utazás életem egyik eddigi legszuperebb és legtöményebb élménye volt. Nagyon kalandosra sikerült, nem volt egyáltalán idő unatkozni, felülmúlta az előzetes várakozásaimat. Számomra a Piscia di Gallo vízesés túra volt a legnagyobb élmény, amikor felmásztunk egészen a lábáig, hihetetlen klassz érzés volt ott állni alatta. Nagyon tetszett a Capu Rossu - régi genovai őrtoronyhoz való látogatás a naplementével, illetve a "patak-betyárkodások", különösen a Golo patak." 

Ágnes

Összességében fantasztikus utazás volt! Abszolút felülmúlta a várakozásaimat. Utazás előtt többször végigolvastuk a programot, hogy tudjuk mi vár ránk, és kissé féltünk is, mert évekkel ezelőtt nyaraltunk, utaztunk hasonló körülmények között. Mégis viszonylag jól tudtam teljesíteni a túrákat egy kivétellel. És bár sosem voltam még szervezett csoportos utazáson, nagyon jól éreztem magam a többiekkel. 
A legnagyobb élményt a folyók, medertúrák, és a Piantarella tengerpart jelentette. De ahogy már fentebb írtam, mindezeket is felülmúlta az Attila és Dani személyisége, túravezetése. Nagy főhajtás nekik!
Köszönet mindenért! 

Anikó

Mindenképpen utazunk még veletek. Óriási élmény volt. Fantasztikus. Ajánlani fogom mindenkinek. A patakingolás volt nekem a legüdítőbb élmény, amellett, hogy túráink során olyan csodálatos helyekre jutottam el, ami nélkületek nem sikerült volna.

Teodóra

Mindenképpen javasolnám, szerintem minden más utazási iroda közül kimagasló és egyedülálló élményeket kínáló program az Eupoliszé - persze, ha szeretik a nem szokványos dolgokat.

Ágnes

Összességében remek volt. Én még ilyen szép helyen nem jártam. A program legkisebb szeletét sem hagynám ki. Az volt a jó, hogy még az utolsó pillanatokban is volt új élmény. Számomra a hazafelé éjszakai kompozás volt egy ilyen nem várt csúcspont.
Nagy szeretettel ajánlanám az utat, azoknak is, akik jobban szeretik maguknak megszervezni a túrákat, mert ilyen intenzitású programot egyedül szinte lehetetlen megszervezni, kitalálni. 
Legszívesebben 6-ost adnék

Orsolya

Ó, remek volt az út. Természetesen, mindenkinek javaslom majd az utat. Ennyi szépséget és élvezetet nehéz volna egyénileg összeállítani. A legnagyobb élmény talán a Monte D'Oro volt, mert nehéz volt, de megmásztuk. Ám a Capu Rossu és az éjszakai visszaséta igencsak vetekszik vele. Meglepetésünkre a sötétben való visszasétálás sokkal egyszerűbb volt, mint gondoltuk. Sőt, számomra külön zen élmény volt a csend, a sötétség, a bakancsom ritmusa. Kimelegedve, csuromizzadtan, de lélekben felfrissülve értünk vissza a buszhoz. A szurdok-/pataktúrák is élvezetesek voltak. Különösen, mivel a víz nem volt túl hideg. És hát a városnézések, strandolások is kellettek. Így volt teljes a kép Korzikáról. Nagyon hiányoltam volna, ha ezek nem lettek volna a programban. 

Szilvia

Az utat javaslom mindenkinek.Feltöltődtem a világ szépségével.Jól elfáradtam a hegyekbe.Nagyot úsztam,búvárkodtam a tengerbe.A patak túra izgalmas volt.Sok hulló csillagot láttam és sok kedves emberrel ismerkedtem meg.

Márta

Szuperül éreztem magam, nem csak hogy sikerült megfelelni az elvárásaimnak, hanem bőven felülmúlta azt. :) Szép helyek, izgalmas, változatos túrák, remek emberek és társaság. Legnagyobb élmény?? A Capu Rossu- naplemente túra, a plankton simogatással egybekötött éjszakai fürdőzés, a csodálatosan kék tenger látványa, az éjszakai kompút és sorolhatnám...
Már javasoltam is!

Gábor

Korszban az igazság, avagy borzikai élményeim 


Peti durván félbeszakítja magát 
Tatykó meg beteszi a korszok dalát 
A busz elején felvillan a térkép 
Alkoholt mutat az aktuális vérkép 

Hátunk mögött a Monte D'Oro
Vakarom a csípést, megszúrt a kóró
Dani a hegyen is szandiban csapatja
Parfümünk a homeless gabbana

Fogy a budipapír, mint a szél 
Attila hízeleg: hé kotorék!
Vili beletapos, mer jön a kanyar
A rozé íze igen fanyar

Ülés alatt ázott bakancs és a camambert 
A beteg testrészt csirkével takard be
Reggel Casino, este Spar
A túrához kell a sapka, sál  

Megszűnik a vízhólyag fájdalma
Amikor felcsendül a takataka
Attila a Szőnyi, a Péter meg Borbáth
Szúnyog volt, de nem találtam bolhát 

Repül a kő, vele a sörösdoboz
Beszólni a Korsznak halált okoz
A spanyol pösze, a portugál meg tahó 
Elkezdődött az akadémiai székfoglaló 

Nem robbantott bombát FLNC
A pizzának már begyújtották a kemencét 
Kedvenc helyeink Ájáccsó meg Bonifáccsó
Leégett a vállam és fáj a hatsóm

Kecskesajt, mirtusz, átlőtt tábla 
A defin ugrált, de nem volt bálna..
A kő kemény, a lekvár a bőrödhöz ragad,
Reggelente a sátorban találod magad.

Utólagos reklamációt nem fogadunk el, de a pemetelány, a planktonsimi, a póni,  az eladó sátor, a pietra kimarad igazából.

Rita

Életem eddigi legcsodálatosabb nyaralása volt ez....elvarázsolt az egész: a gyönyörű tájak szépsége, a színek: a kék, a türkiz, a zöld, az aranyló és rózsaszínes naplementék, a természet ereje, a hullámok, a szél, a napsütés... a patakok, tavak, hegyek, völgyek, kanyargós utak, szakadékok....
és mindezt megcsodálhattuk, és meghódítottuk - úgy ereztem beleolvadunk a tájba, mikor meghódítunk egy-egy szép természeti csodát, és felmászhatunk egy sziklára, vagy a nagy hegyre vagy leugorhatunk a szikláról a kristálytiszta vízbe...
Legyőztem önmagamat, es ott voltam az extrém arcok között!! Fárasztó volt, de kicserélődtem, és bár fizikailag néha kimerültnek éreztem magam, lelkileg minden egyes órában újabb energiákat gyűjtöttem be...
 
Es a szervezés, a csapat, az emberek...mert MI EGYÜTT voltunk ott! Kialakult, a kommunánk...napról napra jobban megismertük egymást, és mondhatom: az, hogy Ti ott voltatok segített, meg jobban elmélyíteni ezeket az élményeket, hiszen együtt csináltuk végig...együtt küzdöttünk az elemekkel, és együtt osztoztunk az örömökben: amely lehetett egy csúcs meghódítása, egy vadló megetetése, vagy épp a korzikai finomságok megízlelése:)
 
Barátokat leltem az emberekben, a természetben, és meg közelebb kerültem önmagamhoz.
Köszönöm Korzika, Köszönöm Eupolisz!!! Veletek egy életre szóló élmény utazni!! Még több ilyet akarok:)

Kriszta és Timi

KÉT HÉT CSODA


Születésnapom reggelén
Nagy zsákokkal felvértezvén
Elindultunk Korzikára
A végletek birodalmába.
Ültünk a buszon mi ketten
Körülöttünk mindenütt idegen
Akkor még nem is gondoltuk volna,
Hogy nagy családdá  válunk maholnapra.
Nonza városkája az első állomás
A fekete fövenyes tengerpart pompás!
Szent Júlia forrásában kellően megmosakodtunk
Így biztosan nem lesz családgyarapítási gondunk.
St Florentben jött az örömteli sms
Szeptembertől jön a kémia. Na de egyetemes!
Elnyaltunk egy hatalmas ünnepi fagylaltot
Úgy néztük az éjbe burkolózó tengerpartot.
Calviban megcsodáltunk egy múzeumot
A légiózáshoz hirtelen mindenki kedvet kapott.
Majd rövid sétánk egy nagy halom téglához vezetett,
Amit Zsolt büszkén Kolumbusz szülőházának nevezett.
Negyedik nap végre bakancsot húztunk
A hőségben-túrázással megbarátkoztunk.
Gyaloglásunkhoz a napocska jól befűtött
De a patakban ugrálás kellemesen lehűtött.
Bemelegítés után jött a legnagyobb falat
Monte d’Orora menet győzd le önmagadat!
Tizenhét főből állt a csúcsmászó csapat
Era új bakancsára várjuk az adományokat!
Hatodik nap már malackodtunk végre
Mindenki vigyázzon mobilja épségére!
Kanyoning szerelmeseinek patakbetyárkodás
A lustaságoknak meg parton punnyadás.
Porto városába érkeztünk meg este,
Messze földön itt a legszebb a naplemente
S ha napközben nem másztál meg épp elég szintet
Este a kempingben még mindezt megteheted.
Következő nap jöhet egy kis pihi
Aludj egy nagyot, aztán irány a partra ki!
De nem telhetett el nap szintkülönbség nélkül
Őrtornyos naplementét őrzünk hát emlékül.
Ismét egy hárombakancsos túranap
Most a Ninu-tóhoz küzd föl magad!
Ott meg jól vigyázz a finom bagettedre
Ne a szamárnak mondd, hogy „Egészségedre”!
Mindezt persze még tovább akartuk fokozni
Elindultunk megint naplementét fotózni
Kedves emberek, gumicukor, szívszikla
A mozivásznon lehengerlő szín-orgia.
Ajaccioban Napóleon szobrok tömkelege
Kedves eladónknak gyors magyar nyelvlecke.
Délután már Sarté kis utcácskáit járjuk
A szűk sikátorokat csak soványaknak ajánljuk!
Este a tengerparton jobb vigyázni
Ha nem akarsz a sós vízben ruhástul elázni
Aki tudott, a fiúk elől gyorsan elszaladt
Fáznivalója aznap csak Tamásnak akadt.
Utolsó strandolásunk helyszíne páratlan
David Hasselhof éjszakája is azóta álmatlan
Mióta látta ezt a sokféle kéket
Mégsem itt játszódnak a Baywatch részek.
Utolsó túranap, irány a korz Dolomitok
A sziklákon fölfelé szinte már szaladok
S ha nem lett volna időd a reggeli zuhanyra
30 méter magasból számíthatsz a Kakasra!
Este pedig fogd a legfinomabb borod
Sétálj ki a partra, hogyha Te még birod.
S miután a 2 hét csodádat mosolyogva összefoglalod
Számíts rá, hogy sós víz nélkül ma meg nem úszhatod!
Sikeres gúlaépítés után gyors táborbontás,
Bastiáig bizony hosszú az utazás.
Ott viszont egy bácsi kedvesen fogad,
És megkapod legszívhezszólóbb szerenádodat.
A kompra várva fesztiválhangulat
Kártyaasztalunk az aszfaltburkolat.
Először hasít be a felismerés
Lassan itt a nem várt hazaérkezés.
Ülünk a buszon mi ketten
Körülöttünk nincs már idegen
Együtt éltünk át két hét csodát
Szívünk mélyébe zárjuk Korzikát!

Anikó :), Zsófi, Ingrid, Zsófi, Riki

Corse blues

1,
Magányosan szállok fel a busz ajtaján
Kérdő tekintetek szegeződnek rám
Sorra kidőlt táskák közt lépkedek
Kevés a hely, ahova ülhetek

2,
A Monte d'Oro Bus' rám vigyorog
Szólni nincs erőm hát tovább indulok
A hegytetőn talán vár még valaki
Vele jó lesz egy csokit megosztani

Ref
Egyszer egy szép napon
Tudom, hogy elhagyom a várost, ahol élek
Mindent itthagyok, 2 hétig nyaralok
Igen holnap, holnap indulok

3,
Talán csak megszokásból indultam tovább
Mereven bámultam Zsolt szürke bakancsát
Ferinél a kávé már egy megszokott állomás
Az egész furcsa látomás

4,
Aztán szél és újra szél
A sátorban a pro már nyakig ér
Tudom, hogy nem felejtem mennyit fáztam itt
Tudom, hogy nem feljtem mennyit áztam itt

Ref
Egyszer egy szép napon
Tudom, hogy elhagyom a tábort, ahol jártam
Mindent itthagyok, mit e sziget adhatott
Igen hatkor, nyolckor indulok
Rólatok szól ez a dal
Corsa blues

Miki

"Nem értem én ezt a Napóleont. Egész életében búvárkodhatott volna a türkizkék kristáytiszta tengerben, gyönyörködhetett volna a festői naplementében vagy a hegyvidéki táj szépségében. Közben kortyolgathatta volna a finom korzikai borokat és falatozgathatott volna a finom sajtokból.
Erre ő elment kockára fagyni Oroszországba... Üzenem minden jövőben születendő Napóleonnak: Ha esetleg otthon maradnátok, higgyétek el nem bánjátok meg. Én hozzá tudnék szokni a környezethez."

Éva és Klári

"Korzika: a csoda, a nyugalom, az érintetlenség, a szépség, a Karib-tengert idéző hangulat, a gasztronómiai élvezetek...... és sorolhatnánk tovább, de a TÖKÉLETESSÉG szavakkal nem kifejezhető!"

Bogi, Rosca, Dávid, Haszi, Réki, Niki

"Mindenütt jó, de ott a legjobb, ahol jó a társaság!!! Ezen az úton pedig SZUPER volt, így még szebbek lesznek az emlékek (!) mert a közös felfedezés öröme mindennél többet ért! Köszi EUPOLISZ!"

Zsuzsu és Pityu

"Gyönyörű volt Korzika nyugati partja. Csodás hegyek, vöröslő sziklák a nap lemenő fényében, a tenger sokszínűsége – itt igazán kék a tenger – a fehér homok, sziklás part, kavicsos part – ki mit kíván. A kanyontúrák felejthetetlenek (jó, hogy minden nap volt valamilyen vizes program). A sziklamászások is izgalmasak voltak. Szilveszterrel lépést tartani komoly kihívás egy viszonylag kezdő magashegyi túrázónak, mi viszonylag jól bírtuk a 4. és 5. X-en túl is. Köszönet a Zsoltnak és Szilveszternek!"

Csilla és Zsolt

"Csodás helyekre vittetek el minket, a sziget változatossága, a magas csúcsok, a gyönyörű tengerpart, a smaragdzöld sziklamedencék, az érdekes városok mind lenyűgözők voltak. Korzikán minden megtalálható, amire egy igazi nyaralás során vágyik az ember. Csodaszép természeti környezet, kalandok, jó társaság. Köszönök mindent!"

Gábor

"Hát igen…ilyen egy túra, amit lelkes és profi túravezetők szerveznek! Megjegyzem, kellett hozzá biztosan egy hangyányi szadizmus is, hogy a csodás tájon az embereket arra kényszerítsék, hogy szemükkel egyfolytában az előttük álló aktuális akadályt fürkésszék. No de jutott idő néha körültekinteni is, életre szóló képeket elraktározni. Néha bizony elkelt volna egy távirányító a Naphoz. A családos csapatot látva van egy olyan érzésem, hogy ide még visszajövök többedmagammal…"

Magdi

"Köszönjük, hogy megmutattátok ezt a csodálatos tájat, sziklás hegyeket, vízeséseket, a minden kanyar után újabb, még szebb kilátást, a tökéletes naplementéket, az európai, mégis egzotikus városokat, hogy kitapogathattuk fizikai erőnlétünk és tériszonyunk határait és köszönjük a két hét teljes kikapcsolódást!"

Ági

"Gyönyörű tájak között túráztunk, ami feledtette velem a 1,5 cm vastag polifoamon való alvást az ici-pici-mini sátramban az óriáshangyák társaságában.
Csodálatos érzés volt a Monte d’Oro (majdnem) tetején lenni és élvezni a magasságot, a lebegést, mint egy madár, majd lefelé szökellést a köveken, mint egy zerge. A felfelé út persze kemény volt és küzdöttem, de anélkül nem tudtam volna megélni ezeket a csodálatos érzéseket.
Fantasztikus volt a Ninu-tó és főleg e lefelé vezető út az esőben. Izgalmas volt és jó volt egy picit végre fázni.
Túravezetőinket nagyon megkedveltem.
Köszönöm Nektek és az egész csapatnak, hogy együtt éltük át és fedeztük fel ezt a szép szigetet. Jó volt ennyi sokfajta emberrel együtt utazni."

Ditta

"Mindig tudtam, hogy az édesvíz, a tenger és a hegyek egymásmellettisége nagy hatással van rám, de azt nem gondoltam volna, hogy éppen Korzika lesz az a hely, ahol ennek a hármasnak a tökéletes összhangját és harmóniáját megérzem. A kompon hazafelé ’levetítettem’ magamnak a két hét alatt megélt fantasztikus élményeket és képeket: a sziklákon ugrálós, úszós és mélybe zuhanós extrém kanyontúrát; a Monte d’Oro-s csúcsélményt; a Bavella egyik tornyából a mélybe tekintést; a tengerben lebegést; a rengeteg hullócsillagot (amelyeknél mindig elfelejtettem kívánni valamit); a genovai őrtoronyból a portói napnyugtát…
Mindezt valóban át kell élni ahhoz, hogy az ember megértse miért is nevezték „kaliste”-nek ezt a szigetet a görögök. Szilveszter, Zsolti, köszönöm ezt a rengeteg élményt!
Jövök az extrém Korzika útra is!"

Csaba

"Ha most egy szóval kellene jellemeznem ezt az elmúlt röpke két hetet, biztosan nem tudnám megtenni. Egy biztos, életem eddigi legjobb túrája volt több szempontból is. Felejthetetlen élményekkel gazdagodtam köszönhetően a szervező srácok profizmusának, hogy egy ilyen komplett és tartalmas programot hoztak össze. Gyönyörű volt a Monte d’Oro csúcsánál a kilátás, de nekem leginkább a kanyoningok tetszettek a gyönyörű tavakkal, csobogókkal, kanyonokkal és ugrálásokkal. A jó túra többek között a jó társaságnak is köszönhető. A szervezők szerencsére ezt is nagyon jól tudták és gondoskodtak arról, hogy közös programok révén a társaság összekovácsolódjon.
Ja, és majdnem elfelejtettem, felejthetetlen élmény marad számomra, hogy Ferivel és Zsolttal milyen jól töltöttük azt a két napot, amit a buszunk összekovácsolásával töltöttünk. A csajozós verdát, aminek fogalmam sincs miért lett ez a neve, a segítőkész franciákat, akikben nagyon kellemeset csalódtam és persze az útszéli ékszíjfaragást, ami szintén feledhetetlen.
Igazán köszönöm nektek ezeket az élményeket."

Jácint

"Tábor. Gombóc Artúr után szabadon: matektábor, nyári tábor, sítábor, túratábor, zenetábor…csak a jelző más, a lényeg ugyanaz. Egy maroknyi ember (vagy kettő) egy kis idő erejéig összekerül, megismeri egymást, közös élményekkel gazdagozik, amiket persze más társaságban jó emlékekként mesél el. Elfelejti hányadika és milyen nap is van pontosan, mennyi telt el, mennyi van hátra. Néhány közös terv szövődik időközben, nagy fogadalmak hangzanak el, ami az egészet még misztikusabbá teszi. Merthogy ez a kezdet, néhány későbbi est megfelelő alapja, esetleg barátság kezdete, a jövő pedig jótékony harmóniájával áll az egész előtt. Aztán persze jön a sátorbontás, ahogy azt az élet megköveteli. Azt hiszem, ilyen volt ez a Korzika-tábor is. Kerek egész."

Sz.

"Korzika egy sziget a Földközi-tengeren, amely francia fennhatóság alatt áll. Ennyit tudtam két héttel ezelőtt. Most így hazafelé a hatalmas hegyek, a sziklacsúcsok, a patakmedrek és a tengerszemek jutnak eszembe. A vadmalackonda, amely elől menekülni kellett és a Ninu-tónál levő lovak, amelyek hálás tekintettel köszönték meg a vakargatást, illetve a marhák, amelyek közönyösen bámulták a tikkadt arcunkat 1940 méteren is! Nagyon profi volt a szervezés, a programösszeállítás, jók voltak a kemény túrák, a városnézések, a tengerparti borozgatások, a naplementék, az egész "Corse feeling". Még találkozunk Eupolisz/CenterAdventure!"

Gábor

"Eupolisz, Centeradventure... tök mindegy! Hívjanak benneteket akárhogy, ezt a túrát nagyon jól kitaláltátok és nagyon jól vezetitek! Pár év múlva szívesen visszajövök a "Szilveszter-tours"-al harmadszor is, mert Korzikát tényleg nem lehet elégszer látni."

H. Zoltán

"Csodálatos napokat töltöttünk együtt. Így utólag nagyon jó választás volt Korzika ezzel a csapattal. A táj szépsége, a városkák hangulata, a kanyonok változatos izgalma mellett jó érzés volt, hogy tényleg felkészült, profi csapat vezetett minket, akik hagytak kibontakozni, de emellett szervezett csapattá formálta a társaságot. Külön köszönet Attilának, aki mellett élmény volt az utazás is. Remélem, mielőbb újra találkozunk."

Sz. József

"Korzika szerintem élet "alfája-omegája". Itt az egyszerű utazó mindent megtalál, amit elképzelt magának. Ez a canyoningozás, túrázás, vizi eldorádója. Lehetsz egyszerű ember vagy sokat próbált nagyember, ez észrevétlen megfog mindenkit. Mit adott nekem Korzika ebben a két hétben? Nehéz lenne egyszerűen összefoglalni. Elsősorban gazdag történelmet, életem első gesztenyesörét, sátorállítás borzalmait, vadmalacokkal való viaskodást, Ninu-tó paradicsomát, a hideg forrásvíz üdítő erejét, 38 C-ban magashegyi túrázást, Cinto magasságát, a tengerparti homok bársonyos simogatását, a naplemente, napfelkelte élményét. Kiemelném a kisbuszos utazás élményét, a túravezetők rátermettségét és végre egy olyan társaság, akit nem az anyagi haszonszerzés motívál. Köszönöm szépen nektek! Viszontlátjuk még egymást!"

M. Magdolna

"Egyike legcsodálatosabb utazási élményem volt, változatos program a hegymászástól a kanyontúráig, jó társaság, nagy kihívások. Jól döntöttem, hogy veletek tartottam!"

Nóri

"Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő alatt ilyen sok mindent és nem akármilyen dolgot lehet megmutatni, megnézni, átélni úgy, hogy azért jutott idő egy kis láblógatásra is. Arra sem gondoltam, hogy Korzika annyi titokkal, fantasztikus kis földi paradicsomokkal szolgál. A hab a tortán, hogy ennyi szimpatikus emberrel tölthettem el a két hetet. Tökéletes kikapcsolódás volt!
Korzikáról: Még sosem voltam ilyen jellegű kiránduláson - nyaraláson.
Nagyon örülök, hogy nem úgy térek vissza a nyaralásról, hogy híztam 3 kg-ot, meg főleg hogy a szállodai kajálásról és a napon való folyamatos fekvésről meg leégésről kell mesélnem. Azt hiszem minden nap végén elégedetten hajthattuk le a fejünket, mert a legfontosabb dolgot teljesítettük vagyis, hogy Korzika egy ismét gyönyörű részét jártuk be és csodáltuk meg. Végre nem egy punnyadós nyaralás! Ez az a "kifáradás", amit nem mindenki vállal be, mert itt mindenért magadnak kellett megküzdeni. Azért, hogy fedél legyen a fejed felett (lásd sátor), azért, hogy legyen némi harapni valód vagy hogy legyen tiszta ruhád! Még egy sima fürdéshez is hol fel, hol le kellett bandukolni hegyeken-völgyeken keresztül. Tetszett a szervezés és az, hogy a túravezetők is nagyon szívélyesek, jó fejek voltak. És hát nem utolsó sorban dicséret a sofőröknek, akik néha igen fáradtan is ügyesen bevették a szerpentin kanyarokat."

Ildikó

"Eddigi életem egyik legélménydúsabb és legintenzívebb két hetét tudhatom magam mögött. Tulajdonképpen még időm sem volt a sok élmény feldolgozására; a fotók gyors áttekintésekor új és új események elevenednek meg. Hogy mit jelent most számomra Korzika? Égbetörő sziklacsúcsokat, folyómedreket, kanyontúrákat, sokméteres sziklákról vízbeugrásokat, fekete kavicsú vagy aranyhomokos tengerpartokat, Ninu-tavat, óriástobozt, gázlámpáknál vacsorafőzést, vízesésben fürdést, mesebeli alakzatokat formáló sziklaalakzatokat és folytathatnám a végtelenségig. Mindezt elsősorban a túravezetők tapasztalata és szervezőképessége, talpraesettsége tette lehetővé, úgyhogy nagyon köszönöm Nektek a sok élményt! Nagyon úgy fest, hogy nem utoljára jártam Korzikán..."

Péter

"Kalandtúrának szebb, izgalmasabb helyet ki sem lehetne találni. A Jóisten összedobált itt hegyet, völgyet, csipkés szurdokvölgyeket, kis patakokat vízesésekkel, százféle tengerpartot, ódon városokat, mi meg csak élvezzük halálra. Nagyon jól szórakoztam!"

Adrienn

"Nagyon tetszett, ahogy megszerveztétek ezt a kis kiruccanást a szigetre! Egy percig sem volt "turista paradicsom" érzésem, még a gyönyörűbbnél gyönyörűbb tengerpartokon sem. A felfedezés öröme és a domborzat érzékelése a biciklivel, patak a függőhídnál, Bavella-hágó stb Apró örömök és (nehéz jelzőt találni, mondjuk) félelmetes szépségek így együtt. Köszönöm!"

M.B.

"Azt hiszem életem egyik legszebb, legcsodálatosabb nyaralását töltöttem el veletek, ami köszönhető a leírhatatlan és elmesélhetetlen tájnak és a csúcs társaságnak."

Kriszti

"Fantasztikus élmény volt felfedezni Korzika igazi arcát, ezt a csöppnyi kis szigetet, amit még nem rontottak el a turisták. A patakfürdés, vízesés és sziklatúrák élményét még fokozta a jó társaság, a hangulatos esti tea-partik. Remekül éreztük magunkat!"

Gabi

"Örülök, hogy hallgattam a jó tanácsra, és ezt az utat választottam. Itt megvolt minden dolog, amire szükségem volt: hegyek, patak, tenger, napsütés és elfelejtettem a hétköznapi élet gondjait is, mint pl.: munka, feszültség, idegeskedés. E két hétben annyi teát ittam, mint addig soha. Ilyen nyaralásra vágytam mindig, köszönöm!"

Bencze házaspár

"Ez a Korzikai kalandtúra volt a nászutunk. Nem egy tipikus nászút, nem volt négy csillagos szálloda, se baldachinos ágy, se szobapincér. Volt viszont helyette 13 nap varázslat, túrabakancs, fürdőruha, konzerv, sátor. De komolyan: csodálatos tengerpartok, 2000 méteres hegyek, kristálytiszta rohanó patakok, több száz éves óvárosok. Egyszóval felejthetetlen programok, nagyszerű nyaralás. Köszönjük"

Zsuzsa

"Korzika valóban gyönyörű: magasba nyúló, vöröses, csipkés sziklák, magasból lezúduló vízesések, kristálytiszta, jéghideg hegyi patakok, vadmalacok, szúrós macchia, hangulatos mediterrán városkák A vidám, fiatalos, jó humorú társaság tette ezt a kirándulást igazi kalandtúrává. Köszönet érte!"

Ildikó

"Kevésszer adatik meg az embernek, hogy úgy nyaraljon, hogy minden együtt legyen, amit szeret. Hát most megadatott ez is: hegy, völgy, tenger, patak, mélység, magasság, kolompszó, harangszó, víz, szél, Nap s még sorolhatnám. Számomra Korzika az ellentétek egybeesésének szigete, ez adja utolérhetetlen szépségét és harmóniáját. Szóval szívesen újra kezdeném!"

Zsolt

"Korzika? A hegyek és a tenger kontrasztja. Csillogó, kristálytiszta öblök és 2000 méteres csúcsok szigete. Nekem egy valóságtól távol eső pontot jelentett. Itt garantáltan elfeledsz minden múlttal kapcsolatosat, csak Te vagy és a sziget. Rengeteg élményt ad neked, élményt, amit átadni másoknak sosem tudsz. Ide el kell jönni, s végigjárni! Csak néhány dolog kell: Te, a csapat és a sziget, Korzika."

Attila

"Életemben másodszor veszek részt társasutazáson. Korábban magunk szerveztük az ilyesmit, de mondhatom dicséret illeti a szervezők munkáját, lelkesedését. Az utazásra fordított idő optimális kihasználhatóságát segíti, hogy oda visztek minket, ahol érdemes mindent megnézni, klassz élmények várnak ránk, és lakni is lehet valahogy. Korzikát igen változatos tájképi jellegzetességek és növényzet koncentrátumaként ismerhettem meg. Ha sokrétű kalandra vágysz, érdemes ide látogatni!"

Egy orvostanhallgató

"Mielőtt eljöttem, beszéltem egy emberrel, aki tizennegyedszer jött haza Korzikáról. Most már értem, hogy miért."

Károly

"Az út nagyon tartalmas és érdekes volt, sok olyan tájat láttam, melyet kár lett volna kihagyni. Úgy gondolom, ami Korzikából megtekintésre érdemes volt, azt a túra során megmutattátok. "Félelem csak akkor volt bennem, amikor Sly is bekapcsolódott a túrákba és a városnézésekbe, mert akkor biztosan tartósan kellett felfelé haladni. Még egyszer köszönöm!"

W. György

"Ezen az úton minden együtt volt, ami egy maradandó, szép élményt jelentő kalandtúrához kell. Korzika és a tenger gyönyörű, a szervezés profi, a programok változatosak. Nem csak a fiataloknak, hanem a fáradtságot nem sajnáló középkorúaknak is jó névvel ajánlom, hogy Korzikára utazzanak."

Zoli, Krisztina

"Örülök, hogy a nyári utazás kiválasztásakor a számos lehetőség közül Titeket választottunk, mert valóban rengeteg természeti szépséget láthattunk, amilyeneket az eddigi útjainkon nem volt alkalmunk megtapasztalni."

Ágnes

"Ezen az úton jöttem rá, hogy a kövek, sziklák milyen közel állnak a szívemhez. Imádtam a patak gömbölyded kövein szökellni, a hegyek érdes szikláin a csúcsra törni, a vízesés szivárvány fényeiben elámulni, a tenger hatalmas hullámai alatt megroggyanni. Kezdő lépéseim a búvárkodás terén még így is csodálatos élményt nyújtottak. A vadmalacokról nem is beszélve, alig tudtam ott hagyni őket, egy félénk malac már szinte a kezemből evett. Mikor nem a csoporttal voltam, elvonultam a patak vagy tenger szikláira, s ott üldögélve boldogan szemléltem a halak kergetőzését, vízisiklók vadászatát, avagy kicsiny rákok araszolását. Köszönöm Nektek ezt a szép utat, boldognak és szabadnak éreztem magam, ahogy a természettel együtt lüktetett minden sejtem. Remélem még sokszor utazhatok veletek."

Koko, Tami

"A kis ausztriai tavacskát elhozhattuk volna magunkkal, de a tengernek hívott nagy bátyó sem volt rossz. Nem beszélve a hegyi patakokról, vízesésekről. Rangsort felállítani nagyon nehéz lenne, ezért nem is vállalkoznék rá. Az út, mint olyan, nagyon átfogó, változatos és kalandokban gazdag. A hegyi- és pataktúrák a hátráltató tényezők ellenére mind nagyon klasszak voltak. Életemben először ettem osztrigát, lehet, hogy többször is fogok. További jó munkát és kösz mindenért!

Eszter

"Az elmúlt hét nap tökéletes volt: kanyon hegyek vizek röfik motorcsónak - tenger amire vágytam. A Bonifacio-i sziget a világ egyik legszebb helye!"

Bogi és Csaba

"Most az utolsó napon kínlódok a naplómmal, még csak a harmadik napnál tartok, de már agyvérzés kerülget, annyi mindent le kéne írnom. Fantasztikus élmény volt a számunkra ez azút, a programok nagyon jól voltak megosztva (túra, városnézés, punnyadás) ebben a sorrendben. A Mont Blanc túra két éve nagyon klassz volt és igen magasra tette a mércét, de Korzika, a kalandtúra állta a sarat, SŐT! Mindenkinek köszönjük ezt a szuper kalandos két hetet. Külön dicséret a szervezőknek, de a csoport is kitett magáért."

Viki

"Hazafele zötykölődve a buszon ezúton szeretnék köszönetet mondani. Először is Korzikának köszönök minden szépséget és titkot, amit ez a sziget ezalatt a két hét alatt megmutatott nekem. Másodszor a szervezőknek, akik hozzásegítettek egy valódi élményekben, szépségben és izgalmakban gazdag nyaraláshoz, harmadszor pedig köszönöm minden kedves utastársamnak, hogy itt voltak és együtt élhettük meg ezt a sok szépséget. Külön szeretném kiemelni a túrákat, melyek a rekkenő hőségben embert próbálóak voltak, de végig csináltuk és olyan élményekkel gazdagodtunk, melyek a "szürke hétköznapokat" gyorsan feledtetni fogják. Mindenkinek szeretnék további minden jót kívánni, és biztosan találkozunk még egy hasonló túrán. Ja, és még valami: Korzika, vigyázz magadra és őrizd ezt a rengeteg szépséget, még visszajövök!"

Kati

"Én konkrét programból nem tudnék összeállítani "Top 7"-t, nekem inkább pillanatok voltak, amikor ún. áramlat élményem volt, amikor az ember úszik a boldogságban és ezt nem események váltják ki, egész egyszerűen csak hirtelen jön, megmagyarázhatatlanul egyfajta örömérzet. A legboldogabb pillanatom ma éjjel volt, amikor a hajó fedélzetén feküdtem, alattam a tenger morajlása, felettem a csillagos ég, néztem a csillagokat és az éjszaka lágy szellőjében elaludtam ott a szabad ég alatt, a tengeren. Ekkor éreztem azt, hogy ez volt életem egyik legboldogabb pillanata, ami persze nem csak egyetlen pillanatig tartott. Ezen kívül nekem a legjobb pillanatokat az jelentette, amikor víz közelben, vízben lehettem, búvárkodtam, vagy hegyi patakban hűsíthettem magam. Nekem ez az igazi ellazulás. Köszönöm, hogy lehetővé tettétek, hogy minden nap (még az egész napos utazások napjain is) megálltunk egy-egy órácskára fürdőzni. Ezt értékelem én a legjobbam. És lehet, hogy már hazafelé tartunk, de a Wörthi-tavat sem felejtettem el."

Zsuzsa

"Nagyon jól éreztem magam! Csupa jóemberrel találkoztam. Szuper volt 2 hétre egy másik világba csöppenni. Senkit nem ismertünk, mindenki csak annyit tudott a másikról, amit ott elmondott. A gondok, panaszok otthon maradhattak. Még híreket sem hallottunk otthonról. A környezet csodálatos volt, mentálisan teljesen kikapcsolódtunk. Fizikailag mindent kihoztam magamból, naponta megküzdöttem magammal, és mindig győztem, minden túrát teljesítettem. Közben szellemileg és fizikailag is megtisztultam. Számomra ilyen az igazi nyaralás. Mindenkinek javaslom, hogy menjen el veletek legalább egy hosszú hétvégére, mert elérhető áron, felejthetetlen élményekkel lehet gazdagabb."

2013-as Korzika utunk:

2013-as Korzika utunk (Natur):

A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.