Bejelentkezés

Törökország (Kurdisztán)

Időutazás Kappadókiától az Ararátig

Új világokat fedezünk fel, amiket itthonról elképzelni is nehéz. Megcsodáljuk Kis-Ázsia távoli vidékein ősi kultúrák emlékeit és vallási örökségét; többek között az egész világon ritkaságnak számító, majd csak eredeti fényében pompázó trabzoni ókeresztény templomot, várakat, Antiokhosz király sírját, a valaha volt örmény főváros: Ani romjait, az Ararát bibliai helyszíneit, a páratlan Ishak Pasa Palotáját. Mindezt lélegzetelállító díszletek között, magas hegyek, fennsíkok, félsivatagi vegetáció, kurd kecskepásztorok és vulkáni krátertavak birodalmában. Eljutunk Törökország legnagyobb tavához, majd Kappadókia hihetetlen mesevilágába, a földalatti városokba és a felszín káprázatba ejtő tündérkéményei közé. Megmártózhatunk meleg- és hidegvízű forrásokban és akár kipróbálhatunk egy törökfürdőt is. Sétálunk a világ legsósabb tavának medrében és minden nap finomabbnál-finomabb étkeket veszünk magunkhoz. A természeti, kulturális és kulináris értékek olyan gazdag tárháza tárul fel előttünk, hogy előre tudjuk: erről fogunk beszélni sokáig...
  • 1. nap Budapest, Törökország

    Reggel 8:00 órakor indulunk Budapestről. Találkozás 7:30-kor, a Hősök-tere mellett a Felvonulási téren az időkeréknél. Törökországig rövid szünetekkel utazunk. Az éjszakát a buszon utazással és ismerkedéssel töltjük.
  • 2. nap Edirne, Isztambul

    A bolgár-török határra várhatóan a kora délelőtti órákban érkezünk, ahonnan néhány kilométeres buszozás követően elérjük Edirnét, az egykori Drinápolyt. Pénzváltásra először itt lesz lehetőségünk. Edirnében megtekintjük a varázslatos Kelet egyik leggyönyörűbb és leghíresebb mecsetjét, a grandiózus Selimiye mecsetet. Az alatta lévő fedett bazárban lehetőségünk lesz az első török tea elszürcsölgetésére is. A közeli árusoknál pedig megkóstolhatjuk az ínycsiklandó kebabot, de friss pékárut, mézben és cukorszirupban tocsogó baklavát vagy gyümölcsöt is beszerezhetünk. Ínyenceknek érdemes kipróbálni az edirnei sűlt borjúmájat. Ezt követően újra buszra szállunk. Késő délután érkezünk meg Isztambulba, ahol elfoglaljuk hostelünket. Este néhány perces sétával megközelíthetjük a fényárban úszó Kék Mecsetet, az Hagia Sophia-t, de lesétálhatunk a Topkapi Szeráj előtt elterülő híres Aranyszarv-öbölhöz.
  • 3. nap Isztambul, Amasya, Samsun

    Korai kelés után tovább utazunk Kelet-Törökország felé. Kis kitérővel meglátogatjuk a Yesilirmak folyó szűk völgyében fekvő Amasya városát. Nehéz elhinni, hogy ebben a szurdokban tudtak építkezni, pedig tény, tudtak, méghozzá nem is akárhogy! Amasyaból továbbindulunk Samsun felé Szállásunk a tengerparton, egy közeli kempingben lesz. Lehetőségünk adódik éjszaka és reggel is úszni, és ismerkedni a helyi csalánozó fauna képviselőivel. Mindeközben érdemes megragadni az összes kínálkozó alkalmat, hogy belekóstoljunk a török konyhaművészet remekeibe. A paradicsomos, padlizsános, petrezselymes, sült húsos ételcsodák senkit nem hagynak hidegen. A számtalan padlizsános vagy csípős krém nagyszerű reggeli, főleg friss kenyérrel. A legegyszerűbb túrós gözleme (lepény) is fenséges, a kebabot pedig mindenhol máshogy készítik. Desszertnek néhány darab baklava megteszi, de gyümölcsből sincs hiány. És ne feledkezzünk meg az ayran-ról, a kihagyhatatlan joghurtféleségről, de a jégbe hűtött sörről sem… Itt érdemes rászokni a napi 5-6 étkezésre, mert megannyi élménnyel gazdagítjuk testünket, lelkünket.
  • 4. nap Trabzon, Sumela-kolostor

    Reggeli sátorbontást követően folytatjuk utunkat. Következő célunk Törökország egyik legfontosabb fekete-tengeri kereskedelmi központja és kikötővárosa, Trabzon. Itt felkeressük az isztambuli Hagia Sophia névrokonát az Aya Sophia mecsetet, magasan fent a dombon, tengerre néző rózsakertek közepén. Innen továbbutazunk a Sumela-völgybe, ahol meglátogatjuk a méltán híres Szent Mária kolostort. A megközelíthetetlennek tűnő erődhöz egy hosszú ösvény, majd lépcsősor vezet fel. A kolostort két athéni pap 1600 évvel ezelőtti látomásának köszönhetjük. Az éjszakát egy hegyi patak mentén fekvő, hangulatos kempingben töltjük.
  • 5. nap Erzurum, Tortum-tó

    A Sumela-völgyet elhagyva, délelőtt meglátogatjuk Anatólia legmagasabban fekvő városát, közel 2000 méter magasan a tengerszint felett. Ez Erzurum, melynek az itt áthaladó selyemút hozott gazdagságot egykor; a hidegháború idején pedig a NATO előretolt légibázisa működött itt. Ódon mecsetek és síremlékek várnak itt ránk. Majd észak felé kanyarodunk, hogy a Tortum-tó egy kis félszigetén elfoglaljuk nem mindennapi szálláshelyünket. Kempingünk elfoglalja az egész félszigetet, víz és csönd vesz körül minket. A tó vize fürdésre alkalmas. (Senki ne lepődjön meg, hogy lehorgonyzott, úszó kutyaházak vannak a part közelében, és a 'verandán' kacsák álldogálnak...)
  • 6. nap Tortum-vízesés, Seytan kastély, Kars

    A Tortum-tó vize egy csodálatos vízesés formájában hagyja el a tavat. Először ide utazunk, majd miután kigyönyörködtük magunkat, tovább indulunk, s lassan átlépve Kurdisztán etnikai határait egy teljesen más kinézetű tájra érkezünk: kopár legelők, apró pásztortanyák, s életvidám kurd gyerekek hada. Maga az út is élményekkel teli, geológiai érdekességek sora lelhető fel – az avatott szeműeknek. A kora délutáni órákban egy rövid kirándulást teszünk a grúz határtól nem messze, egy csodálatos, de szeles völgyben megbújó Seytan-kastélyhoz. A völgyet övező meredek hegyoldalakon apró pontként tűnnek fel a legelő lovak, megihletve a gyanútlan fotóst, aki sorban készíti a „szabadság” témájú felvételeit. A mai szállásunk Karsban, szállodában lesz. Az esti órákban, ha időnk és energiánk engedi, elsétálhatunk az ókeresztény templomhoz és a várhoz is.
  • 7. nap Ani, Dogubeyazit

    Ezen a napon a középkori örmény királyság egykori hatalmas fővárosának, Ani romjait keressük fel. Nevét Anahid istennőről kapta, aki a görög Aphrodité perzsa megfelelője. A sok történelmi viszontagság után a fenséges épületeket végül is egy földrengés rombolta le. A végeláthatatlan füves dombokon fekvő romok megtekintése mellett, lesétálhatunk az őrtornyokkal és magas kerítéssel védett Akhurian folyó partjára, ami egyben a török-örmény határt is jelzi. Ezt követően irány az Ararát, este már a hamisítatlan kurdok lakta város, Dogubeyazit egyik szállodájában pihenjük ki magunkat. Szállásunkról csodálatos kilátás nyílik a várost övező hatalmas hegyekre, köztük az Aratátra is.
  • 8. nap Dogubeyazit környéke: Ararát, Noé bárkája, kurd falvak

    Egy fakultatív program keretében kisbuszokkal az iráni határtól pár kilométerre fekvő Dogubeyazit környékét fedezzük fel. Elsőként ellátogatunk egy szőnyegszövő műhelybe, ahol fiatal kurd lányok készítenek csodálatos szőnyegeket. Ezt követően a festői panorámával rendelkező Ishak Pasa palotáját tekintjük meg. Innen, kurd legelők mellett elhaladva betérünk pár kurd faluba, ahol szemtől-szembe találkozhatunk a kurdok végeláthatatlan kedvességével. Végül nyomába eredünk a nagy rejtélynek. Noé bárkája? Vagy csak egy bárka alakú geológiai képződmény? Az Ararát közelében, egy domboldalon, melyet sokan a Bárka helyének tartanak, saját szemünkkel látva gondolkodhatunk el, melyik állítás az igaz. Visszatérve kirándulásunkról, szabad program keretében felfedezhetjük Dogubeyazit helyi termékeket árusító boltjait, a fenséges kurd falatokat kínáló éttermeket, valamint élvezhetjük a kurdok határtalan vendégszeretetét, kedvességét, barátságosságát. Szállásunk ismét a dogubeyaziti szállodában lesz.
  • 9. nap Muradiye-vízesés, Van, Van-tó

    Reggel, búcsút intve kurd barátainknak, felkerekedünk Törökország legnagyobb tava, a Van-tó felé. A csodálatos megkövült lávafolyásokkal tarkított utunk során, megállunk a zubogó Muradiye-vízesésnél, majd Van városában teszünk rövid sétát, ahol ellátogatunk a tópartot is uraló citadelléhoz. A 2700 évvel ezelőtti, virágzó tóparti perzsa városról ma csak a citadella lépcsőinek ékírásos feliratai árulkodnak, ám a Kelet hangulatába ma is bepillanthatunk. Estére érünk az Akdamar-szigettel szemközti, filmbe illő látványt és élményt biztosító kempingünkbe, a Van-tó partjára. Itt lehetőségünk van fürdeni egy hatalmasat, ami után belekóstolhatunk a helyiek által készített pazar halételekbe.
  • 10. nap Akdamar-sziget, Nemrut-vulkán

    Sátorbontás után kihajózunk a tóra, és átkelünk az Akdamar szigetre, ahol megtekintjük a plakátokról már jól ismert csodát, az örmény Szent Kereszt templomot. Falait precízen faragott bámulatos domborművek fedik. A szigeten szintén van lehetőségünk fürdeni, valamint felfedezhetjük a sziget egyedülálló madárvilágát. Visszahajózva a kempingbe, a Nemrut-vulkán felé vesszük az irányt. A kaldérában található több krátertó egyike mellett verjük fel sátrainkat. A hely kedvelt célpont a törökök számára is, amit részben annak köszönhet, hogy egyazon tó különböző szegleteiben eltérő hőmérsékletű források törnek fel a hullámzó víztükör alatt (ezek közül a meleg vizűek bizonyítják a ma is tapasztalható vulkáni utóműködést). A közel 2000 méter magasan fekvő kaldérában éjszaka akár 0 fok környékére is lehűlhet a levegő. Jól felöltözve azonban olyan élményben lehet részünk, amire még sokáig fogunk emlékezni: lobogó tábortűz mellet, kristálytiszta éjszakai égbolt esetén, a Tejútrendszert bámulva térhetünk nyugovóra.
  • 11. nap Tigris, Eufrátesz, Nemrut-hegy

    Reggeli után a Nemrut-hegy felé vesszük az irányt. Közben átkelünk a Tigris folyón, majd átkompolunk a felduzzasztott Eufráteszen is, mintegy érzésben átutazva az ősi Mezopotámiát. Török Kurdisztán „fővárosa”, Diyarbakir hangulatos utcái felfedezése után, az esti órákban érkezünk kempingünkbe, ahol két éjszakát töltünk majd, így lesz lehetőségünk ruháink tisztítására is, ami majd’ két hét után már nem előnytelen. A kempingünk alatti kis falvakban lehetőségünk van megkóstolni az igazi, házi készítésű ayrant is.
  • 12. nap Nemrut-hegy, Septimus Severus hídja

    Ez a nap igazi csemege. A Nemrut-hegy és megannyi látnivalója vár ránk, elsősorban persze azokkal a szoborfejekkel a középpontban, amelyeket I. Anthiokosz király állíttatott, aki ettől remélte halhatatlanságát. Sírját egyébként mind ezidáig nem sikerült megtalálni – talán tényleg halhatatlan. A két vár, illetve Septimus Severus hídja sem mindennapi élmény. A szállásunk újra a kedves, mediterrán jellegű kempingünkben lesz.
  • 13. nap Kappadókia

    Ma is sokat kell haladnunk, célunk a varázslatos mesevilág, Kappadókia. Akinek eddig helyén maradt az álla, most biztos leesik... Ez a hely elképzelhetetlen, maga a csoda. Ez az, amit látni kell - és vissza akar térni ide, aki látta. A vulkáni működés során képződött vastag tufa az idők során elmállott, és csak ott maradt meg eredeti magasságában, ahol a kemény kőzet megvédte. Ennek eredményét láthatjuk ma, hatalmas területen furcsábbnál-furcsább oszlopos képződmények, „sapkás” tornyok követik egymást, a hullámzó formában tovább erodáló tufadombok között. A puha kőzet könnyen alakítható, a középkorban keresztény szerzetesek faragtak maguknak könnyen védhető barlanglakásokat és templomokat a hegyoldalakba, melyek ma is láthatók, néhol a falakra festett freskókkal együtt. Estére érkezünk Göremébe, a kempingünkbe, ahol úszómedence és egy sziklába vájt közösségi helyiség is vár majd minket. (Vigyázat, skorpiók előfordulnak a falakon, és ha egy dudor nő a sátrad padlója alá, akkor nézd meg, mert lehet, hogy egy méretes teknős az.)
  • 14. nap Kappadókia: Kaymakli, Uhcisar, Rose Valley

    Egész napos varázs: Kappadókia. Reggel egy földalatti városba látogatunk el. A letűnt korok lakói vész esetén akár hónapokra leköltöztek a búvóhelyükre. A keskeny járatokból lakószobák, tárolóhelyiségek, de még szentélynek helyet adó üregek is nyílnak. Borzongató mélységbe nyúlik a szellőzőnyílás, de ennek köszönhetően több emelet mélységben is komfortosan érezhetjük magunkat. A Kőkorszaki Szaki hangulatát magunk mögött hagyva bevesszük magunkat a tündérkémények birodalmába. Egy jól karban tartott bemutatóhelyen benézünk a lakótornyokba, felmászhatunk az emeletre a belső, keskeny járatokon, és mutatós fotókat készíthetünk az ablakból integető barátainkról. Ezt követően egy emberpróbáló túrára indulunk a Rose Valley-be, ami nevét mesés színeiről kapta. Több, sziklába vájt templomot is megnézhetünk, és megcsodálhatjuk az időszakos vízfolyások felszínformáló hatásának eredményét. Lenyűgöző völgyek, fölénk magasodó hegyek, leírhatatlan szépség ragad magával. Itt legnagyobb gondot a sok élmény befogadása okoz. A naplementét a Göreme fölötti vízmosta dombok tetejéről nézzük meg. Míg hazafelé sétálunk, a néhány km-re fekvő Uhcisar várának fényei is kigyúlnak. Az este folyamán megnézhetünk egy igazi kerengő dervis ceremóniát egy közeli karavánszerájban. Ez az élmény felejthetetlen.
  • 15. nap Tuz Gölü, Ankara

    Akit rabul ejtett a világ egyik legszebb része, hajnalban hőlégballonról is búcsút inthet neki. Ezután Észak felé indulunk, és megállunk a Tuz gölünél, azaz a török „Nagy-Sós-tónál”. Ez a világ legsósabb tava. Lefolyástalan, csak a tavaszi csapadék táplálja. A kristályok számtalan formában és színben pompáznak. A látóhatár délibábként olvad össze az éggel A szürreális sós sivatagi látványával Törökország és a természet újabb csodájával ismerkedhetünk meg. Ezt követően folytatjuk utunkat az ország fejlett és rendkívül mozgalmas fővárosába, Ankarába, ahol egy szállodában fogjuk az estét tölteni. Amennyiben időnk engedi, felfedezhetjük a modern város régi és jelenkori emlékeit is.
  • 16. nap Isztambul

    A reggeli indulást követően ellátogatunk a modern Tötökország megalapítójának, Musztafa Kemál Atatürk gigantikus mauzóleumához. Innen pedig irány Isztambul! Törökországtól mindig nehéz búcsúzni, ezt Isztambul fergeteges forgatagában igyekszünk elfelejteni. Itt találkozik a Kelet és a Nyugat, a hagyományos és a modern. A hét dombra épült óvárosban tekinthető meg a világ egyik legnagyobb egyházi építménye, a mecsetté alakított Hagia Sofia, és a török építőművészet csúcspontja, a Sultan Ahmet Camii (Kék Mecset). Érdemes még időt szakítani a Topkapi Sarayi, Süleymaniye Camii, Egyiptomi- (Fűszer) Bazár, a Ciszterna, a Galata-híd látnivalóira. Több órát el lehet tölteni a Nagy Bazárban, ami a mesés kelet világának forgatagába vezet. Este egy hajókiránduláson vehetünk részt a Boszporuszon. A vízen ringatózva csodálhatjuk meg a szebbnél-szebb palotákat, kis kikötőket, a metropolisz luxusát. Az Európát és Ázsiát összekötő hidak alatt eltörpülve, méreteiktől lenyűgözve visszafordulunk, és ekkor szemünk elé tárul a hatalmas szerkezetek pompás fényjátéka. Utunk végén a fényben úszó, történelmi Konstantinápoly gyöngyszemeiben gyönyörködhetünk. A parton vacsorára vehetünk egy vaslapon sült halas szendvicset. Szállásunk a már ismert hostel lesz, de a bevállalósabbak, visszatérve a hajókirándulásról, nekivághatnak felfedezni Isztambul éjszaka is folyamatosan pezsgő világát.
  • 17. nap Isztambul, Bulgária

    A délelőttöt még Isztambulban töltjük. Fakultatív program keretében hajnalban lesétálhatunk az Aranyszarv-öbölbe, ahol – ha szerencsénk van – megtekinthetünk egy igazán „giccses” napfelkeltét. Délelőtt megnézhetjük azokat a látnivalókat, amelyeket esetleg tegnap nem sikerült volna megnézni. A kora délutáni órákban felpakolunk buszunkra, s elindulunk hazafelé. A török-bolgár határon átkelve búcsút intünk Törökországnak, s megkezdjük közel három hetes utunk utolsó szakaszát, a hazautazást.
  • 18. nap Szerbia, Budapest

    Ez a nap az utazásról szól. Csodálatos keleti utazásunk legszebb élményeit felelevenítve, átbeszélve kelünk át a Balkánon. Várhatóan késő délután érkezünk Budapestre, a Hősök terére.
Az oldalon látható képeket Cseh Zsombor készítette.

Út ára tartalmazza

Az utazást busszal és kompokkal, a kempinges szállások díjait, a szállodák, hostelek díját, valamint a szervezést, és a magyar nyelvű túravezetést.

Út ára nem tartalmazza

A belépők árát, a fakultatív kisbuszos túrát Dogubeyazit környékén, a biztosítást és az étkezést.

Árfolyam

Fontos! Utazásunk árát 310 Ft / 1 Euro árfolyamig tudjuk tartani. Ha az Euro (EUR) ára az utazás indulását megelőző 35. napon ezt meghaladja, akkor árkorrekcióra kényszerülhetünk. Árkorrekció esetén az utazási szerződésünkben rögzített szabályok szerint járunk el.

Repülőjegy

Repülős csatlakozási és levállási lehetőség a 4.napon Samsunban van, majd a visszaúton Ankarából (16. nap) lehet hazarepülni. 

Mindkét irányú repülés esetén Isztambul kimarad a látnivalók közül!
A repülőjegy ára várható ára
- Budapest-Isztambul-Samsun vonalon (egy irányban): 110.000 HUF/főtől
- Ankara-Isztambul-Budapest vonalon (egy irányban): 130.000 HUF/főtől

Utazás

Légkondicionált autóbusszal utazunk, melyet két gyakorlott gépkocsivezető vezet. Oda- és visszaúton kb. 3 óránként tartunk rövid pihenőket, amikor benzinkutaknál, nagyobb parkolókban, autós pihenőhelyeknél állunk meg. Ezek mosdóiban néha fizetni kell, ezért jó, ha van aprópénz. Mivel majd’ három hétig az autóbusz lesz a „második otthonunk”, fontos, hogy a tisztaságra mindenki ügyeljen! Az autóbuszra a helyfoglalás az előleg-befizetés sorrendjében történik. A teljes csoport elhelyezése érdekében az iroda fenntartja magának a jogot, hogy az autóbuszon való elhelyezésen változtasson.

Létszám

Tájékoztató létszám: 30-45 fő. Az utat minimum 30 fő befizetése esetén indítjuk el.

Túra nehézsége

Könnyű, hétköznapi erőnléttel teljesíthető kirándulások, séták. A hosszú buszos utazás azonban – pihenőkkel együtt is – megerőltető tud lenni a szervezetnek.

Szállás

Kempinges szállásaink vegyes színvonalúak, némelyik elmarad az európaitól. A zuhanyzók és vécék tisztasága általában rendben van, és meleg vízre is számíthatunk néha, bár itt a hideg víz az esetek többségében kellemesebb (fontos, hogy a mellékhelyiségekben a papírt külön kell az erre szolgáló edényben gyűjteni). Isztambulban, Dogubeyazitban és Ankarában többágyas hostelben alszunk. A hostelekre jellemzőek az egyszerű 4-6-8 ágyas szobák, közös zuhanyzóval és wc-vel. Ez a szálláshely a történelmi városközpont közvetlen közelében van, így zsúfoltságra mindig számíthatunk (esetleg a csoportunk több hostelben lesz elszállásolva). A keleti régióban a turizmus még nem olyan iparág, amire alapoznának a helyiek, így a ritka vendégek kiszolgálása gyermekcipőben jár. A kevésbé felszerelt kempingeknél igyekszünk tóparton sátrazni, ami lehetővé teszi, hogy megmártózzunk a habokban. Értéktárgyaitokat, és igazolványokat soha ne hagyjátok a kempingben, azokat mindig vigyétek magatokkal!

Terület

Belső-Anatólia és Kelet-Anatólia, illetve Fekete-tenger partvidéke (Észak-anatóliai-hegység), az Ararát-hegy és a Van-tó környéke, Mezopotámia északi területe (Tigris és Eufrátesz), Kappadókia.

Ország

Nagyon kedves, barátságos ország, kifejezetten kedvelik a magyarokat, rokon népként tekintenek ránk. Természetesen itt is ügyelnünk kell magunkra és a csomagjainkra egyaránt, mint mindenhol, itt is előfordulnak nem feltétlenül barátságos arcok, a városok egyes részein sötétedés után itt sem tanácsos egyedül kóborolni, ahogy turistáknak Budapesten sem... A beszélt nyelv a török, ezek mellett a németet és az angolt elég jól megértik, de a bazárban már nem is szükséges nyelvismeret, minden megoldódik. :) Törökország modern, iszlám ország, ahol a vallásnak megfelelően néhol nekünk is alkalmazkodnunk kell a szokásokhoz. Az európai nyári viselet (rövidnadrág, póló, stb.) már mindenhol elfogadott, de a vallási célú helyek (mecsetek) látogatásakor nekünk is kezet-lábat takaró öltözéket és fejfedőt kell viselnünk. Az elektromos hálózat megfelel az európai szabványnak, a fényképezőgépek, kamerák, és telefonok akkumulátorait majdnem minden kempingben lehetőséged van feltölteni. Törökország nagyon gyors ütemben fejlődik. Utak épülnek, házak, lakótelepek nőnek ki a földből szemvillanás alatt. Emiatt előfordulhat, hogy ahol tavasszal még kemping állt, már építkezés foglalja el a helyét. Fel kell készülnünk az ilyen helyzetekre, és ha rugalmasan kezeljük, nem érezzük problémának. Emellett hatalmas távolságokat kell megtennünk, helyenként rossz minőségű úton. Előfordulhat rajtunk kívülálló okok miatt, hogy nem tudunk megfelelő tempóban, a tervezettnek megfelelően haladni. Az esetleges késésekre érdemes felkészülni.

Időjárás

Törökországban, fekvésének megfelelően nyáron száraz és elég meleg idő van. Ennek ellenére az esőkabát javasolt felszerelés, különösen a magasabb területeken könnyen kaphatunk esőt, hideget! Természetesen kihagyhatatlan felszerelés a naptej és a napszemüveg!

Felszerelés

Sátor, hálózsák (5-10 Celsius fokig komfortos), önfelfújós matrac/polifoam, esőkabát, a nyári lábbeli mellé egy kényelmes bakancs, nagy hátizsák, kis hátizsák, fejfedő, napszemüveg, napkrém, legalább egy váltás meleg ruha, elemlámpa, gázfőző, zsebkés, szúnyogriasztó.

A Fjällräven ajánlata:

Könnyű és légies magától álló sátor két előtérrel, amelyeket a szellőztetés és a jobb kilátás érdekében ki lehet nyitni. Két átlós, keresztet alkotó alumínium  merevítőrúd fokozza stabilitását: Ilyen sátor például a Fjällräven Abisko View 2.

Karl túranadrágok, illetve a Karla túranadrágok szinte bárhol használhatóak, a nyári hétvégi kirándulások és a magashegyi túrázások alkalmával egyaránt. Ez a típus a kopásálló, előavatott G-1000® Silent anyagból  készült. A nadrág lábszárhosszvégződése szegés nélküli, így könnyen a kívánt hosszra állítható.
 
Egy jól megválasztott hálózsák egy nehezebb túra után megkönnyíti a regenerálódást, hogy másnap már újult erővel vethessük be magunkat a kalandokba. Kérdés, hogy amikor alszunk, a hálózsákban forgolódunk-e vagy zsákkal együtt vesszük fel az alvási pozíciót. Mindegyik helyzetre van megoldás: Fjällräven Move with Bag vagy Fjällräven Move in Bag.

Higiénia

Palackozott víz fogyasztását javasoljuk, ami szinte mindenütt kapható. Figyelj oda minden alkalommal, hogy a vásárolt zöldséget, gyümölcsöt palackozott vízzel (!) alaposan megmosd, valamint érdemes éttermi étkezések előtt és után alkohollal fertőtleníteni a gyomrod. Ha odafigyelsz, jó eséllyel el tudod kerülni az emésztési jellegű kellemetlen szituációkat. Kötelezően előírt védőoltás nincs, de javasoljuk a Hepatitis A és esetleg a B védőoltást, sajnos ezek még itthon is jól jöhetnek. Az oltásokról háziorvosodnál tudsz érdeklődni. Természetesen egy-két alapvető orvosságot érdemes magaddal hoznod: lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót, hasfogót, hashajtót, görcsoldót valamint fertőtlenítőszert és ragtapaszt.

Élelem

Az árak nyugaton a magyarországihoz hasonlóak, kelet felé haladva alacsonyabbak, de sok esetben van lehetőségünk alkudni. Ha nem vagy speciális diétán, csak annyi élelmiszert hozz, amennyi Edirnéig elegendő! A konzervek érintetlenül fognak hazajutni, és fölöslegesen cipeled végig. Természetesen az út során mindig lesz lehetőség feltölteni az esetlegesen apadó készleteket, friss kenyeret, palackozott vizet és egyéb, hűtés nélkül romló jellegű élelmiszert vásárolni, emellett az utcai kifőzdékben, éttermekben, viszonylag olcsón tudsz meleg ételhez jutni. A török konyha nálunk is jól ismert (kebab-félék, baklavák, stb.) és nem ismert elemei mindenhol fellelhetőek, és a magyarországi árhoz képest olcsók. Szintén olcsó a déligyümölcs, így a vitaminhiánnyal sem lehet sok problémád.

Pénz-ügy

A fizetőeszköz a török líra (1 TRY/TL = kb. 130-170 Ft), az aktuális árfolyamról itt tudsz tájékozódni: www.xe.com Itthon nem érdemes lírát váltani a kedvezőtlen váltási arány miatt, így Eurót (EUR) vagy amerikai dollárt (USD) érdemes vinni. A nagyobb városok bankjaiban, pénzváltóinál tudunk pénzt váltani. Helyenként, illetve nagyobb összegű vásárlás esetén az eurót és a dollárt is elfogadják. Bankkártya és hitelkártya használata elfogadott, de nem gyakori, banki pénzfelvételre azonban a kártyák teljesen jól használhatóak. Belépőkre nagyjából 60-80.000 forintot ajánlunk. Élelmiszer: egy teljes ebéd kb. 10 líra , egy kebab kb. 2-5 líra. Az ilyen jellegű kiadás egyéntől és vérmérséklettől függően sokkal kevesebb és több is lehet (nem beszélve az opcionális italfogyasztásról, ajándéktárgyakról). A valutát több alkalommal, a felhasználás mértékével arányosan érdemes átváltani. Diákoknak érdemes kiváltani a nemzetközi diákigazolványt, ugyanis helyenként, a nagyobb és ismert múzeumokban akár 50%-os kedvezmények is elérhetőek vele. Hasznos az újságírói igazolvány is. Az árak az elmúlt évek során folyamatosan emelkedtek.
 
2013/2014-es belépő árak :
- Amasya: 3 TL
- Trabzon Aya Sofia: 3 TL
- Sumela-kolostor: 8 TL
- Erzurum citadella: 3 TL
- Ani romvárosa: 5 TL
- Ishak Pasa palotája: 3 TL
- Muradiye vízesés: 3 TL
- Van vára: 3 TL
- Akdamar szigete: 3 TL
- Nemrut-hegy: 7 TL
- Kaymakli: 15 TL
- Uchisar: 5 TL
- Göreme, Kerengődervis est: 25 €
- Göreme, fakultatív hőlégballon: 135 €
- Göreme, fakultatív motorozás kb.: 20 TL/4 óra, 3 TL üzemanyag
- Göreme, fakultatív lovaglás: 35 TL/óra
- Galata-torony:18 TL
- Isztambul, Hagia Sofia: 30 TL
- Isztambul, Kék Mecset: ingyenes
- Isztambul, Topkapi Palota összes terme 3*25 TL
- Isztambul, ciszterna: 30 TL
- Isztambul, esti hajókirándulás: 25 TL
- döner kebab: 2-5 TL
- hozzávetőleges főétel ár: 10-15 TL
- török tea: 1-2 TL

Egyes belépők pl. 2011-ről 2014-re duplájára, mások négyszeresére emelkedtek. Az árak emiatt csak tájékoztató jellegűek, nem tudjuk ezek helytállóságát garantálni!

Vám

A Törökországba lépéstől számított 6 hónapig érvényes útlevél szükséges a magyar állampolgárok részére! Az útlevél kötelező, személyi igazolvány nem elegendő! A be- és kihozatal: maximum két üveg alkohol és két karton cigaretta vihető be az országba fejenként. Fontos lehet még az ékszer limit, ami 100 gramm. 2014 februárjától magyar állampolgárok vízummentesen utazhatnak Törökországba.

Csomag

Buszos útjaink esetében is él a súlykorlát, ami 25 kg/fő. Javasoljuk két csomag összeállítását. Egy nagyobb, ruhákkal és napi használatra nem szükséges dolgokkal, illetve egy „kézipoggyász” iratokkal, s olyan dolgokkal, melyek jó, ha az utazás során kéznél vannak. Tekintettel arra, hogy a csomagtér mérete véges, és szinte minden nap ki és be kell pakolni a buszba az összes poggyászunkat, nagyon fontos, hogy csak a legszükségesebbeket hozd magaddal. Fontos! Nemcsak a csomagok tömege, de térfogata is limitált! A „biztonság kedvéért” elteszek egy harmadik gázpalackot és még egy pulóvert’ gondolatok ne zavarják meg józan ítélőképességed. Kempingszék, kis asztal, karton ásványvíz, 5 kg-os gázpalack, más hasonlók NEM FÉRNEK BE A BUSZBA. Arról nem beszélve, hogy nem korrekt, ha 35 ember lemond bizonyos komfortfokozó felszerelésekről annak érdekében, hogy elférjünk, más pedig 3 bőrönddel jelenik meg.

Biztosítás

Kötelező!
Szeretnénk figyelmedet felhívni arra, hogy a részvétel feltétele az út teljes időtartamára érvényes utasbiztosítás. Fontos! A biztosítás érvényességét indulás előtt a túravezetők ellenőrizhetik. Érvénytelen biztosítás vagy nem megfelelő (pl. világ területi hatállyal) hiányában a túrán való részvételt a túravezetők megtagadják. Kérjük, nézd meg, van-e érvényes utasbiztosításod!
Irodánkban az Európai Utazási Biztosító (EUB) kedvezményes biztosításainak megkötésére van lehetőség legkésőbb az indulás előtti napig személyesen vagy utalással.
(Utalás esetén csak akkor tudjuk megkötni, ha az összeget átkönyvelik az indulásig.)
 
Jelen túrára vonatkozó utasbiztosítási lehetőségek:
Nívo: 8.100 Ft/fő/túra
Top: 10.620 Ft/fő/túra
Top extra: 16.920 Ft/fő/túra
 
Bővebben a biztosító szolgáltatásairól a honlapjukon olvashatsz: www.eub.hu

A honlapunkon cookiekat használunk, hogy a jövőben minél személyre szabottabb tartalmakat készíthessünk neked.